Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-07-16 / 29. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak: Egész évre (> írt. Félévre 3 írt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. Basáskodás. Hétfőn e hó 10-én tartott képviselőtestületi közgyűlésen lm tároltatott ei, a Jókai Mór utca keleti során a iialpiaci lejárótól kezdve az uszodába való lejáratig a/- aszfalt járda készitése. Kimondatott egyszersmind határozati lag az is, bogy a járda mentén ülteiéit fák lehetőleg kímélendők. A képviselőtestület. a városi tanácsot bizta meg a szükséges intézkedések megtételére. No ugyan jó kezekre bizta! Kedden reggel arra ébredtek fel a Jókai Mór utcai háztulajdonosok, hogy évtizedeken át gondozott és az utca díszét képező fák kíméletlenül sorba kivágattak. Szaladtak a polgármesterhez jogorvoslásért, ki megütközve vette tudomásul ezen önkéuykedést, amennyiben az ő tudta és beleegyezése nélkül történt a vandalismus. A heiyett azonban, hogy a városi tanácsot egybehívta volna s ez ügyet megbeszélés tárgyává tette volna, a színhelyre ment s ott a vandalismust elkövető érdekelt felekkel kapacitáltatta mag.'it, hogy ennek igv kellett történni, mert máskép ez nem történhetik. N<> hát ez szégyen gyalázat! A képviselőtestület a városi tanácsot bizta meg az aszfalt munkálatok vezetésével s evvel egyetemben a fák lehető kimélésére, s most az tűnik ki, hogy nem a városi tanács, hanem egyes képviselő urak önhatalmú intézkedése folytán lettek a fák kiirtva. Az illető urak jónak látták a he1 vett. hogv az aszfalt járdát mint tervezve volt három méter szélességre venni. három és fél méterre kimérni s igy a fák is ezen nagyzási hóbortnak lettek áldozatává. Kérdjük most már, mi szükség van a Jókai Mór utcának egy három ós fél méteres aszfaltjárdára? Nem tette volna meg ugyanazon szolgálatot egy két és fél méteres járda? Jóllehet, akkor nem kellett volna minden egyes fát kiirtani, és a szépészeti bizottság elnökét nem gratulálták volna a Tapolcafő és Ad ász tevel község lakosai. Eső után beszélünk az igaz. A fák már kivannak irtva, azt jóvá tenni nem lehet, s a mi szavunk és a város lakosságának felháborodása ezúttal már nem változtat az állapoton, de csak egyelőre nem, mert reméljük, hogy a most elkövetett vandalizmusnak a jövőben e!ejéfc fogják venni. Most csak arra szorítkozzunk, hogy nyilvánosságra hozzuk ezen tarthatatlan állapotot, melv városunkban dívik s egv kis kézi tükröt tartsunk a képviselőtestület elébe hogy : Nézd meg magadat és nézd meg azokat, a kik a te sorsodat intézik, akiknek kezébe van a te vagyonod, érdekképviseleted és sorsod. Ezt tesszük most, a jövőben pedig minden időben, minden téren és minden alkalommal. Mert szegyeibe ti magát Pápa város képviselőtestülete, bogy egyrészt oly csekély érzékkel, másrészt éppen semmi függetlenséggel nem rendelkezik arra, hogv öntudatosan és hasznosan birna képviselői jogával élni, s ne szorulna arra a szégyenletes kötélre, mell vei egvesek őket orruknál fogva > . o vezetik és terrorizálják Ha sorra vesszük fél Magyarország összes rendezett tanácsú városait, talán diogenesi lámpával sem találhatnánk még egy ily képviselőtrstületet, mint a miénk. Tessék összehasonlítani városunkat csak a szomszéd városokkal is, csakugyan elfogultság s erős rövidlátás TÁRCZ A. Hej cimborák . . . Hej, cimborák, az áldója légyen, — Legyen ugy hát, mint volt egykor régen . . . Itt a kezem, parolába vágom, Nem születtem remetének, látom. Bort ide hát a pohárba újra Hajtsa fejét ló ezután búra. Pap, apáca, menjen kolostorba, Majd én csak a — korcsmát járom sorba. Bort barátim ! bort a billikomba, Hadd iszom, — rá kinek mi a gondja. Rongy életem, búbánat a faja, — Jól esik már — a bor-eső rája. Akartam-e, mondják meg azt mások Ilyen lenni, ilyen hitvány, vásott — Vagy mondja meg . . . Ej, ő mit is mondjon ! Szól helyette tépett arcom, rongyom . . . Huzd rá cigány, ne bámulj hiába! Kégen volt a nagy apád világa, — Sok viz lefolyt ... Ej hisz több volt könnyem Húzd ! ne kiméld, nem szakad oly könnyen ... Tárva-nyitva van az ablak éppen — Húzzad, húzzad — soká is meg szépen, — Hadd tudja meg: nem sirok már érte . . . Csak a szemem ... Ej no . . . huzd hát, csípje meg a vércse! . . . FRICI. Modern szerelem. — Ép e pillanatban kértem meg atyádtól a kezedet Irma. Hidd el, igen nehezemre esett, de kedvedért megtettem. Atyád nagyon udvariasan fogadott. Azt mondta, hogy a legszebb reményeket fűzi jövőmhöz, — se jövő, nem — jelen. Most tehát eljöttem, hogy elbúcsúzzam tőled — örökre; elhagyom ezt a várost. Élj boldogul Irma! — És ezt oly nyugodtan mondod, oly egykedvűen? Igy szeretsz? En . . . Szenvedélyesen megölelte. — Te olyan vagy, Irina, mint a tenger: felszínén zajong és hullámzik, mig mélyében — azt mondják — csendes. Én látszólag nyugodt vagyok, de mig te képes volnál sirva máshoz nőül menni, addig én mosolyognék és — nem nősülnék. Igazságtalan vagy irántam. Én imádlak. Mielőtt veled megismerkedtem, egész kollekcióm volt minden kérőkből, kik csupán neveikkel különböztek egymástól; de most, hogy téged megösmertelek és . . . — És ezzel kollekciódban a talentum is képviselve van, mivel gyűjteményed teljes : megvan benne minden, minden az utolsó darabig. — Emil! — A legdrágább darabig, ha ugy tetszik. Szivesen elhiszem, hogy igy gondolkokozol: a legdrágábbig. De lehet egy ékszer darabot különösen kedvelni, ámde, hogy a miatt az egész garnitúráról lemondjon az ember, az még sem járja, nemde, Irma? Hisz azt kívánni sem lehet. No én nem is kívánom. Távozni akart. — Maradj kérlek! De ő fejét csóválta. — Nem! — szólt. Én mindened akarok lenni, vagy semmid. Férjed, vagy egész idegen. Előnybe részesített táncos — soha! Meg fogod érteni egykor, hogy jogom volt igy beszélni veled. Vannak emberek, akik csak egy hangot követnek, a szivük hangját. Mily büszkén állott előtte. Fenségteljes vonás lebegett ajkán, szemeinek sötét fényén és barna fürtéin, melyek enyhén hatalmas