Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-06-25 / 26. szám

ZLOUT KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. A t. közönséghez! Midőn mai számunkkal az évnegyedet lezárjuk, nem mulaszthatjuk el lapunkat. a n. é. fcözönségjóakaró anyagi s erkölcsi támogatására ajánlani s a t. előfizetőinket s az olvas*') közönséget az uj negyedévi előfizetésre felhívni Midőn bárom hónappal ezelőtt a „Pápai Közlöny"-t az érdekelt, felek minden áron „elnémítani" akarták, nem kíméltünk semminemű áldozatot, arra nézve, bogv lapunkat fenntarthassuk s a város egy oly orgánummá! rendelkezzék, mely mindenkinek a szemébe mondja az igazságot, legyen az igazság kellemes vagy kellemetlen. Nehéz feladattal kellett megküzdeniink, de nem csüggedtünk el, mert nem lehet, nem szabad! Megtettek minden intézkedést, hogy cél jukat elérjék s lapunkat minden áron elnyomják, de ez nem sikerült nekik s reméljük, hogy nem is fog sikerülni. Céljukat azáltal vélték elérni, hogy „Pápai Független Újság" eimén uj lapot indítottak, azon hiszemben. hogv ezáltal — a konkurencia elvét gyakorolva — beadjuk derekunkat. Nos ez egyszer nagyon csalódtak. Mert, bárhogy i r i g v kedve, a I I a t om o s k o d ó és csak a személyes érdekeket hajhászó emberkék módjára ellenünk talán dacszövetséget is kötöttek, mi nem törődünk vele, célunk öntudatos, feladatunk kimért s akadályok ellenében is meg fogjuk tenni kötelességünket a. közügy érdekében. Korántsem akarunk a „Pápai Független Újság" nagy hűhóval megindított s vesztünkre célzó vállalatára reflektálni. Oh nem ! Erre már azon egyszerű okból sem reflektálhatunk, mivel akkor első sorban annak .létjogát kellene megtámadnunk. Mi csak a száraz tényt konstatáljuk s megdöbbenéssel vesszük tudomásul, hogv akadt még városunkban egv oly egyén, ki — bár ösmerve városunk körülményeit — egv oly lap indítására és vezetesére vállalkozott, jobban mondva beleheceltette magát, melyet nem a szükség szült, hanem a rosszakarat. De eltekintve még azt is, minden a 11 a to m o s módot, felhasznál arra nézve. hogy lapunknak, mely — már három éven keresztül — a közügy érdekét, szolgálja, ártson, sót annak megbuktatására a legpiszkosabb módon eszközöktől sem riad vissza. Hogv valljon ilv vállalat tisztességes-e vagy nem, azt — nehogy az önérdek vádjával illettessünk— megítélni nincs szándékunkban, megítélte azt a nagv közönség, melynek pártfogását annak idején zengzetes frázisokkal vélte kinyerni. Mi uj programmot nem adunk, ösmeri már azt a közönség. Megmaradunk a régi elvnél s attól eltérni még akkor sem fogunk, ha még egy pár ily fajtájú I é t j o g n é 1 k ü I i lapot bocsátanak árucikk gyanáilt a helyi piacra. Elveink nyíltak, őszinték. Független gondolkozásuak és szóki mondók muradank. Nem lesz közösségünk sem a h i z e I g ő k t á b o r k arával sem a talpnyalókkal. Az igazságot fogjuk ezentúl is szolgálni és a közjót igyekezünk előmozdítani, már amennyire az tőlünk kitelhetik. Egyszerű, becsületes őrei a karunk lenni a k ö z é r d e k n e k. Ezzel a jelszóval lépünk újra a közönség elé. Ezzel a jelszóval akarunk győzni vagy bukni. Mi azt reméljük, liogy győzni fogunk. Hogy ezt elérhessük s e fontos és nehéz felelősséggel járó munkát végezhessük szükségünk van a t. közönség becses támogatására TÁRCZA. Ha eljön... Ha eljön a csendes magányba, Ma bátrait megkérdem szivét. Mért is remegnék a leányka Előtt, ki senkinek sé vét ? Vigan köszönnek mind feléje, S én Üdvözölni nem merem: S a legszebb csillag édenébe Soh' sem tekinte még szemem. Reá hajolva a ligetnek Virági s a dalos madár, Bátran vallják szerelmüket meg : Szivem mért aggódna már ? Sokszor panasziám el az égnek A hosszú kinos éjeken, S neki sohasem emlitém, meg Ez egy kis szót, hogy: „szeretem." Lenyugszom itt az iide dombon, S ha — mint naponként — m-e jő, Majd mintha álmodnám, kimondom, Hogy éltem üdve, kincse ő. S hogy ... Jaj nekem ! mint kell remegnem! Már jön s még rám tekintene, Oh, elrejtőzöm a berekben, Hadd lássam, mint. megy erre le! —k.—s. A majálison. A kifáradt ideges rendezők lelkendezve szaladgálták be a hölgyeket. A vacsora készen van, nagysádkák! Senki sem hederített reájok. A vendéglős bosszankodott, hiszen igy minden étele tönkre megy! Ugy volt, hogy csak vacsora után táncolnak, de a türelmetlen fiatalság nem tartotta ki odáig. Most is a paprikás helyett egyre ujrá-t kértek. Megint csak a bájos szép özvegynek kellett valamit kezdenie. Szép csendesen lehúzta apró kezeit a táncosa válláról. — Elég volt . . . Éhes vagyok. Az agyonkinzott czigány minden intés nélkül egyszerre abbahagyta a muzsikát. Az egész zsibongó raj a szép asszony után tódult, hogy az asztaloknál leszálljon körülötte. A szép királynő a majális-elnök karján, ideoda tekintgetve, lassan lépkedett a tisztás felé. — Ugyan, mutassa meg nekem a kis Margitot. Az elnök csak mosolygott és hajlongott. Szolgálatkészen vizsgálódott körül a szemével és mélv megvetéssel mustrálgatta az útját álló fekete smoking hátakat. Egyszerre megállott. — Ott ül az édes anyjával, nézze! . . . A fenyves irányában a nagy kerek asztalnál. Az özvegy összehúzta a szemét és előre nyújtotta leányos, gömbölyű nyakát. — Az ott, Bélával? — Az ... És mi hol telepszünk meg ? Felkapta szép szőke fejét. — Menjünk oda mi is. Tetszik nekem az a hely. Az asztal is elég tágas. Ajkán piros mosolygás lebegett, hanem a fejében fekete gondolatok kavarogtak. Mig hosszú, szinte ünnepies lépésekkel előre haladt a homokos uton, le nem vette fürkésző tekintetét a fehér batisztba öltözött, halvány leánykáról. Kicsi, finom, törékeny jószág volt, a milyenek azok a drága francia babák, melyeket a gondos mama nem ad a gyermek kezébe, hanem óvatosan elzárja az üveges almáriomba. Összeráncolta homlokát. Hát ezért a jelentéktelen joujouért feledkezett meg róla Béla! Mélységes megvetést érzett lelkében