Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-06-18 / 25. szám

PAPAI E02L0HT KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VASARNAP Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek a kiadóhivatalban és GOLDBERG GYULA ur papirkereskedésében. Mire várunk? Pápa város természetének egyik fővonása, hogv rendszerint csak akkor ébred lettre, akkor cselekszik, mikor a veszély körmére égett már. E természet megnyilatkozását már több izben tapasztal luk. de láttuk legutóbb a mult év nyarán, mikor a kolerajárvány közelsége mindnyájunkat felrázott a lethargiából s kezdtünk törődni legdrágább kincsiiukkel, az egészséggel i s. Ám bogy a fenyegető veszélyt a a kolera korlátozása, a beállott hidegtél eltávolította, a közegészség megszűnt a becézgetett gyermek lenni s ma máiépen ott vagyunk, a hol — egv évvel ezelőtt. Hogy ez állításunkban tovább ne menjünk — itt van városunk köztisztaságának ügye. Vájjon ki törődik azzal, hogv élvezhet ő v i z ü ti k s evvel kapcsolatos csatornázás rendezve legyen, hogv a Oinca árok tisztán tartassék, bogy az utcák rendesen és eredményesen söpörtessenek, a házi szemét pontosan kihordassék? Pedig hiába a papíron való gondoskodás. hiába való a polgármester urnák a közgyűlésen való Ígéretei a vizkérdés megoldását illetőleg, ha tényleg nem történik semmi, mely e fontos érdekeket kielégítené. A közönség panaszszal van telve. S joggal, mert a köztisztaság cim én jelentékeny pénzügyi teherrel van megróva, a melyért nyakára járnak, megexekváljak — a cél még sincs elérve s Pápa köztisztasága ugy áll, hogv ha a természet hébe-korba egy-egy záporral nem segit — mindennek inkább, mint köztisztaságnak nevezhető. A regálé kártalanításból akarják a viz és csatornakérdést is megoldani. De mikor ? Majd ha elfogy a pénzünk ! Mert el fog fogyni, hisz a tanács iparkodik apró-cseprő dolgokkal a regálé pénznek nyakára hágni. Mindent a regálé kontójára szavaznak meg, csak a legégetőbb kérdést nem szorgalmazzák. Ara lássák a következményét! Az utcák tisztántartására Pápa város polgárai jelentékeny összeggel adóznak ahhoz, hogy a köztisztaság ügye ne legyen elhanyagolva, hogy ez olvan legyen, mint egy nagy, népes vidéki városhoz méltó legyen s hogv végrevalahára eloszlatassék azon régi nézet, mely Pápát a nem tiszta városok közé sorolja. Számtalanszor s különböző oldalról lőn már hangsúlyozva, hogy a köztisztaságra Pápa városának sokszorta nagyobb figyelemmel kell lenni, mint más városnak, mert e város az egészséget veszélyeztető állapot keletkezésére s fenntartására — fájdalom — nagyon is alkalmatos s a közegészség ápolásának fokozataid) gondjait rakják városunk hatóságára Mindamellett kevés ténykedést láttunk. Nemcsak főutcáink, legélénkebb közlekedési vonalunk elhanyagolt, nemcsak ennek tisztántartása s öntözése iránt alig történik valami, hanem a mellékutcák állapota, a házi szemét rendszeres kifuvarozása pláne örökös panasz tárgya A mellék-utcáknak a civilizáció e fajtájából — drága pénzünk dacára — kevés vagy semmi sem jut ki. Fennen hangoztatják a loyalis polgárok az administráció jóságát s ime a közigazgatási tevékenység az alfája olyan lábon áll. melyről a mult évi járványfenvegette időben nagyon tanulságos tapasztalatokat Hzerezhetett — de ugv látszik nem szerzett — a hatóság. S most, hogy az ázsiai rém nem fenyeget — az ősi nyugalom édes élvezetének rabja. Majd lesz kapkodás, költekezés, TÁRCZ A. Véget ért hát!... Véget ért hát szerelmünk Be szomorú véget . . Ragyogó volt szine lángja, De hamar kiégett; Közöny szállta meg szivünket Ugy el hidegültünk, A kik nemrég csak egymásért Busultunk, örültünk ! Látni többé nem vágysz engem; Én sem igen vágylak Maradj csak ott szüle körödben, Én majd a világnak . . . A zajongó nagy világnak Leszek bolyongója. . . Nem leszek én tovább érted Almok, álmodója. Hittük, hittük, hogy szerelmünk Elkísér a sirba, Ápolgattuk fejlő fáját, Virágiban bizva. De a fa csak hervadt egyre, Végképen elhervadt; Sárguló lomb tört virágra Késő már a harmat. Balga bölcsként a jövendő Csillagán merengtünk, Jobb lett volna a jelennek, Gödrit kerülnünk. S magunkkal meg sorsunkkal Számot vetni végre; Nem lett volna szerelmünknek Ily nyomorult vége! De ha vége, legyen vége .. . Örök pihenője, Ne legyen kéz mely jövőmnek Csalfa álmát szőjje. Fájó múltnak közöny legyen Hideg szemfedője! . . . Szerelmünknek elfelejtés Néma temetője! . . . -k.—s. Kardpárbaj. Az egyik segéd, a főhadnagy kezébe vette a két éles nehéz vívó kardot, azután egymás mellett vízmentesen tartotta ugy, hogy mindenik kard hegye a másik keresztvosát érintette. Igy tartva a két kardot elkiáltotta magát: — Uraim! Ellenfelek! A két ellenfél, a két övig meztelenre vetkőzött huszártiszt oda lépett, s egy-egy kardmarkolathoz érintette kezét. Az egyik ellenfél magas, szőke, daliás férfi, hosszú egyenesre fent bajusszal; — a másik inkább zömök barna, göndör fekete hajjal, göndör bajusszal. A szőke, kapitány; a barna főhadnagy. Egyébiránt mind a kettő sápadtan nézett az ellenfele mögött terjengő a felülről világított helyek sajátos clais- obseur levegőjébe. A monoklis főhadnagy még mindig a kardot tartva feltekintett a fedélzet felé és megszólalt: — Sorsot húzni, a helyet illetőleg — ugy hiszem felesleges, a világítás egyforma. S elbocsátá a kardokat, de helyben maradt. Ekkor egy halvány beteges arcú alacsony tiszt, Kiszthes kapitány szava törte meg a csendet. — Uraim ! A szabályok értelmében felszólítom — nem felkérem Önöket, béküljenek ki; gondolják meg mit szándékoznak . . . A monoklis főhadnagy alig tudta el-