Pápai Közlöny – III. évfolyam – 1893.

1893-01-15 / 3. szám

Bízunk mi e tekintetben a kereskedelmi osztályunk egészséges és józan felfogásában. Bizunk abbao, hogy tudatára fog ébredni a belátni azt, hogy örök hallgatással nem hozhatja kereskedelmünk érdekeit előbbre, — hogy a társulat nem egyedül azért van itt s csak arra jó, hogy zsámolyul szolgáljon hin ambícióknak vagy egyéni érdekeknek más téren való érvény esülhetésének. S mert ezt hisszük és reményeljük, üdvözöljük a Pápai Lloyd-tórsulat mai közgyűlését. Tisztújító közgyűlés. (p.f)Tiszfcujitó közgyűlés tartatott f.hó 9-én azaz hétfőn a varosháza nagytermében Vóghely Dezső megyei alispán elnöklete alatt, melynek tárgyát néhai Nagy Boldizsár volt városi főjegyző elhalálozása folytán Üresedésbe jött főjegyzői állás betöltése képezte. Az alispán, ez állas betöltésere a nyilvános pályázat mellőzésével a szavazást rendelte el. Az alispán ezen önhatalmú intézkedése már annyiban is incorreU volt, amennyiben az 18bö evi XXII törvény cikk 82 §-a határozottan utasitja az alispánt a nyilvános pályázat hirdetésére. A szavazás megtörténvén, a főjegyzői állás betöltése által az aljegyzői állás jött Qresetfésbe, mely állás betöltésére Lőwy dr. inditványára az alispán a nyilvános pályázat hirdetését elrendelte. Mi, Lőwy dr. inditványát csak helyeselhetjük, amennyiben a törvény ezt határozottan előirja, de csudálkozásunknak kell kifejezési adni, hogy ezen indítványát miért nem tette már a főjegyzői állás betöltésénél ? Hisz a főjegyzői állás nagyobb qualifikátiót igényel mint az aljegyzői állás. Mi is pártoljuk az inditványfc de hol marad az alispán consequentiája ? Avagy az alispán fontosai)b allásnak tartja az aljegyzői állást a főjegyzőinél ? Mivel indokolja az alispán ezen eljárást? Nem indokolhatja semmivel. Mi az alispán ezen önhatalmú ténykedését városunkban felszínre jutott „klikk" uralmával hozzuk összefüggésbe. Nekünk az újonnan megválasztott városi főjegyző ellen somini kifogásunk nincs, sőt ellenkezőleg, meg vagyunk győződve, hogy hivatásának inegfelelőleg fogja tisztét viselni, mi csak a törvényellenes eljárás ellen emeljük fel szavunkat, és tiltakozásunknak akarunk kifejezést adni, hogy a főjegyzői állás betöltését az alispán a nyilvános pályázat mellőzésével ejtette meg, az aljegyzői állás betöltését pedig pályázatra boesájtja akkor, a midőn ezen állásra két ügyvéd pályázott. Lobét, hogy az alispánnak kötelezettségei vannak a „klikkel" szemben, ami bennünket nem alterál, de annál több kifogásunk lehet városi képviselőtestületünk hanyag és indolens eljárása ellen, mely ily ténykedés ellen szót nem emel. Az alispánnak ezen eljárása minden józan gondolkozású és elfogulatlan emberre rossz és elkedvetlenítő hatást gyakorolt. Ideje volna már, hogy váiosunk képviselőtestülete felébredne leihargikus álmából s ragadná meg az alkalmat, hogy az érdek, hatalomvágy, hiúság s még egypár ilyen tényező kiküszöböltetnék a tanács teremből. A tisztújító közgyűlés lefolyását a következőkben adjuk. Elnöklő alispán a szép számmal egybegyűlt képviselőket szívélyesen üdvözli és kijelenti, miszerint anéhai Nagy Boldizsár volt városi főjegyző elhalálozása folytán üresedesbo jüit főjegyzői állásra a nyilvános pályázat mellőzésével a kijelölő választmányhoz két pályázat érkezett és pedig : Lamperth Lajos városi aljegyző és Szokoly Ignácz pápai ügyvéd. A törvény értelmében e két jelöltre a szavazást elrendeli. aaabáau jellemek emelkedését elő-nozdithatnák, — mint minimumt azonban elvártuk, hogy támogatásában részesitenifogja mindazon javaslatokat és terveket, a melyek városunk felvirágoztatása céljából, esetleg felszínre kerülnének. De alaposan csalódtunk még szerény várakozásunkban is. Ez a Lloyd, a mely sem eszmét nem teremtett, sem alkotó erőt nem mutatott, a becses időt céltalanul pazarolta el. Megfeledkezett arról, hogy tartozna valamit a címének. Veszi a dolgot egy bizonyos cinizmussal, nem tekint a múltba, nem mérlegeli a mai helyzetet, számolgatva, mi lehet a haszon, mit nyújthat a jövő. S nem is volt eset, hogy valaha testületileg a kereskedelmi érdekek szószólója lett volna. De még csak tanulmányozás vagy megbeszélés tárgyává sem tevé a kereskedelmünk terén felmerülő hiányokat és szükségeket, iiogy ezek kielégítésére az iniciativát megragadhassa s igy közvetítőként szerepelhessen a kereskedelmi közönség és az illetékes faktorok között. Nem érdeklődött a kereskedelmünket is kedvezően befolyásolható javaslatok és tervek iránt. Nem jutott mindeddig eszébe

| piacunk hitelügyével foglalkozni. Nöm hallottuk e tekintetben, hogy legalább inkorrektnek nyilvánította, s ez által erkölcsi nyomást gyakorolt volna a még most is 8 %-ot szedő egyik pénzintézetünk kezelőségébe fennlevő anomália megszüntetése végett. Nem folytatjuk tovább a részletezést. Csak néhány hiányra akartunk reflektálni s még ezek közt is van olyan, a mely akaratunk ellenére véletlenül kisiklott tollúnk alól. S ha a Lloyd nem felelt meg hivatásának, — semmi sem szól a mellett, hogy ez a jövőben is csak igy legyen. szot át,meg sem állapodva a mondatok végén. S midőn elolvasta, két nehéz veiojtékcsöpp hullott le homlokáról a papirra, mitul a belük összefolytak. Rángatódzó keze görcsösen szoritá össze a levelet s az papirrongygyá gyűrve esett a lábai elé. íme ezt tartalmazta: ,Kedves Parancsnok Ur ! Mégis csak bamba ember Ön 1 Lol.et, hogy móltóságod az egyedüli, kinek nincs tudomása arról, hogy neje már félév óta egy piperkőczczel csalja meg, ki Önt azonkívül még ki is gúnyolja. Félő, hogy ha hajóján nem tanusit több éleslátást, mint háztartása körül, ugy az nem igen fog messzire haladni." A parancsnok ólomszinü lett, fölkelt s merev szemekkel inkább tántorgott, mint járt szük kabinjában föl s alá, minduntalan valami bútordarabhoz ütődte, miáltal egész teste súrlódásokkal lett elborítva. Mérges szúnyogok véresre csípték föl arczát, s ő hagyta Őket, nem is űzte el azokat kezével. Képtelen volt lábán megállni ő, a tengerész 1 Iszonyú kínokat szenvedett a szerencsétlen. Nem volt semmi vigasza, semmi enyhülés vagy reménye. Vájjon igaz volt-e a gyalázatos vád ? Ki bizonyíthatná azt be ? Kitől tudhatná meg a valót, mely bármi szörnyű lenne is, mégis kevésbé lentié gyötrelmes, mint a idnzó bizonytalanság ! Ki téphetné ki lelkéből a szörnyű gyenut, melyet-, egy gyáva, kit nem is ösmert, mérges nyil' gyanánt röpített uiyéfee. Megátkozta a tengert, melyet eddig ugy szeretett. A kegyetlen, az engesztelhetlen tengert, mely őt a bizonytalanság lángoló érzetétől gyötörtetve vitte tova a messzi távolba. S még ama szomorú vigasza sem lehetett, hogy az esetre, ha mindez csak aljas rágalomnak bizonyulna, melynek czélja csupán az ő megkínzása lenne, — meg azon elégtétele volna meg magának, hogy az illetőt halálos boszujával sújthassa. Átvillant agyán az is, hogy a hajót viszszatereli, vagy tán csolnakon, bármily ürü^y alatt visszatér Toulouba s ott meggyőződve a valóról, megfojtja a nfltlent kedvese karjai között. Lőhet, hogy elveszitené tengerésEállását, s tönkre teszi jövőjét. De mit bánja Ő ezt ! Nem volt e mind ennél iszonyúbb a jelen kinzó gyötrelme ? Ámde a kötelesség szózata, melynek husz év óta kizárólag engedelmeskedett, hangosabban szólalt meg benne, mint fájdalma. Nem! Végig kell haladnia az előirt uton, nem fog attól eltérni. És ha belehal ? Annál jobb reá nézve. Ah, az aljas föladó a legfurfangosabb módon eszelte ki e gyötrelmet számára 1 — Bármi lehecett is annak sérelme, boszuja teljesen sikerült! A paiaacsnok másnap sápadt, a szúnyogoktól véresre csípett arczczal, beesett szemeivel, amint ingadozó járással megjelent, kísérteihez hasonlított. E t?í

%> óta nem is lehetett többé ráismerni, Kabinja zárkózva mai\idt egyedül s csupán szolgálati ügyben érintkezett tiszttársaival. Szeszélyes, csaknem rideg modora mindenkit megfélemlített s megközelithetlenné tette magát. Néha fölment a födólzetro, s annak karfájára támaszkodva, órák hosszat volt a tenger nézésében elmerülve. — A parancsnok böteg, véleményezték a tisztek. — Eli mit: szólt az orvos. Az oiy emberek betegsége ez, kik 45 éves korukban nősülnek : s ez a baj gyógyithatian! Mikor erről egvmás között beszélni kezdetlek, Marnes ur homlok?, alig ésarevehetőleg összeráncolódott; soha sem szólt valamit közbe s kutyáját szokta olyankor simogatni. Egy ízben Marnes személyes összeköttetései révén rászánta m igát arra, hogy a parancsnoktól eme titokszerü szomorúság okát, mely a hajó legénységét nyugtalanította, megkérdje. — Barátom, — szólt a parancsnok, töredezett hangon — csak annyit mondhatok, hogy vannak a földön olyan teremtései:, kiket az ember izzó-porrá szeretne zúzni! Az őrültség kezdete volt e az ? avagy megtudott e tán valamit? ... És hát ki födözhette volra föl neki a szörnyű titkot itt ég és viz között ? A „Penelope" szerencsésen Honkongba érkezett, hova a csapatokat szállítandó vo lt, s Cociiinahina-felé vette útját. A hajón mi sem változott. A parancsnok nem jött ki buskomorságábél. Marnes pedig megőrizte tartózkodó viselkedését, raeljlp} egj