Pápai Kis Ujság – III. évfolyam – 1947.
1947-12-21 / 51. szám
PAPAI KIS ÜJ8Á& fiittiSüjnhág December lg—19—20-21. Csütörtök—vasárnap. MERLE OBERON és ALLAN MARSHALL főszereplésével LYDIÁ (A SZERELEM VISSZANÉZ) December 22-23 -25. HétfÖ—kedd—csütörtök. Dec. 24- én nincs előadás ! ÓRIÁSI SIKERŰ MAGVAR FILM! NÓTA- I SIRÁLY^ Főszereplők : Sártíi János, Sennvei Vera, Feleky k. [ Állandó híradók, sporthírek $ Pályázati hirdetmény Pápa megyei város alsóvárosi köztemetőjénél alkalmazandó temeíoori állásra pályázatot hirdetek. Felhívom az érdekeltek figyelmét, hogy az alábbi okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket folyó évi december hó 31-ig a városi iktatói hivatalba adják be. Á későn érkezett, vagy kellően fel nem szerelt pályázati kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A pályázati kérvényhez mellékelni kell : 1. Születési anyakönyvi kivonatot; 2. Ujkeletö hatósági erkölcsi ^bizonyítványt; 3. Kertészeti szakképesítést igazoló okmányt; 4. Az eddigi munkakört, esetleg állást igazoló okmányokat; 5. Az igazoló-bizottság határozaténak másolatát; 6. Városi tisztiorvosi bizonyítványt. A7. állást, amennyiben megfelelő pályázó, elsősorban hadigondozottal kívánom betölteni. Egyenlő feltételek esetén előnyben részesítem azt, akinek kertészeti szakképesítése és kellő gyakorlata van. Az állás javadalma az állami rendszerű XIV. fiz. osztálynak mindenkori illetmény és természetbeni lakás élvezete. Az állással kapcsolatos kötelmeket és egyéb kérdéseket a megkötendő szolgálati szerződés fogja szabályozni. Pápa, 1947 december 6. ' »' , v • I Kerekes János s. k.| polgármester. Hón el Gusztáv fesíőmű-i ivész meghívja az érdeklődőket! ! Vörösmarty utca 15- sz. alatti | | műtermébe, ahol véteíkényszer • nélkül megtekintheti a legma| radandóbb karácsonyi ajándéj kokat, amelyek részletre is meg! vásárolható. Sürgősen keresők lehetőleg a ,város belterületén Címeket a kiadóba kérjük. M o 2 g ó December 23—25. Kedd—csütörtök. Nagysikerű magyar film 1 Hölgy kissé bogaras December 26-27 -28. Péntek—szombat — vasárfiap A szívről szól, a szívhez szól a fókái Mozgó karácsonyi ajándéka Kisiklott élet, A „Mellékutca u testvér filmje 1 § Főszereplő: " OL1VIA DE HAVILLAND, j MINDEN ELŐADÁSHOZ jj KISEGÍTŐ MŰSOR VAN | Előadások kezdete : Vasár-4 és ünnepnap féi 4, fél 6, fél 8 * órakor. Hétköznap .5 és 7 I órakor. — Jegyelővétel a« 1 előadások uopjáu délelőtt' -f i 1-tol fél l-ig és az ele- I adások előtt egy órával. B TVMon; 10-88. g Sport Az elmúlt vasárnap befejeződött a/ Nyugati Labdarugó Szövetségben az őszi forduló. A pápai csapatok őszi szereplésére következő számainkban még viss?átérünk Itt csak arról kívánunk megemlékezni, hogy e Perutz csapatai figyelembe véve azt, hogy újoncok osztályukban, szépen szerepeitek. Az I. csapat az NB IL nyugati csoportjában a 6. helyen végzett, maga mögött hagyva több olyan csapatot* amelyek már elmúlt évelcben is az NB II. csoportjában szerepeltek. A ts/íalékcsapat 1, helyen végzett az I./b. osztályban, ami szintén szép eredmény. A Máv.-DMTE ugyanebben a csoportban az utolsóelőtti' helyet foglalja el. Tarfalékcsapatuk pedig a II. osztályban a közép táján áll. Aranyáré, ezUstAru, ósrák Póps, Szent László u. 2. Vétel! Eladás! Javítás 1 >v^fe.c:$ Imre ' vizsgázott látszerész és fényképész mesternél Pápa, Kogsufcli Utca 30, (A postával szemben,) hentesáru gyártmányai elsőrendüek Pápa megyei város hivatalos közleményei Hirditmény. Tudomásul és miheztartás végett az érdekeltekkel az alábbiakat közlöm : 1. Az igazoló eljárások tárgyában kibocsátott 10.000/1947. Korm. sz. rendelet 5. §-ában meghatározott és egyes már leigazolt személyekkel szemben bizonyos esetekben tehető ú. n. újbejelentés az ugyané rendelet 6. §-a értelmében alakított 5 tagú bizottság elnökéhez címezve az igazságügyminiszterhez (Budapest, V., Markó utca 16, Igazságíigymínisztérium) kell benyújtani. 2. Az igazoló nyilatkozatok benyújtásának végső határideje 1947. évi október hó 1-én lejárt. Ezentúl igazoló nyiiatkozai benyújtásának csak akkor v§n helye, ha az igazoló eljárás megindítását olyan személy kéri, aki 1947 október l-e után tért vissza Magyar ország területére, vagy aki ezen időpont után került állásba. Ezekben az esetekben is azonban az igazoló nyilatkozatot a visszatéréstől, illetve az új állás megkezdésének napjától számított 60 nap alatt kell benyújtani a pápái Járásbíróságnál működő Igezoló Bi i zottsághoz. Pápa, 1947 december 12. hirdetmény. Az 58.200/1947. K. Sz. M. : sz. rendelet értelmében közhírré teszem, högy 1947. évi | december 21. napjára eső va| sárnapon az ország egész területén valamennyi nyiltárúsítási üzletet déli 12 órától este 8 óráig nyitva kell tartani. 1947. évi december hó 27. napjára eső szombaton a nyíltárusítási üzletek a szombati napokra egyébként megállapított keretben nyitva tarthatók, de alkalmazottat ezen a napon foglalkoztatni nem szabad Ez a rendelkezés azonban nem vonatkozik az élelmiszer- és tüzelőanyag kereskedőkre, melyek nyitvatartási kötelezettségére megállapított jogszabályok érintetlenül maradnak. Ezekben az üzletekben az említett napon alkalmazottat az egyébként fennálló korlátok köpött szabad foglalkoztatni. A ielen 1 rendelet nam érinti a cukorka üzletek nyitvatartási idejét, valamint az alkalmazottiak a kollektív szerződésben a j munkaidő, valamint a túlmunka i és a . vasárnapokon végzett i munka díjazása tekintetében [ biztosított jogait. ! Pápa, 1947 december 15. Kerekes János polgármester. PÁPAI KIS ÚJSÁG politikai hetilap. Megjelenik minden vasárnap. | F^HK. rkeaztő : MA.YER LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő és kiadó: GERE^DI LÁSZLÓ. I Szerkesztőség és kiadóhivatal Pápa, Széchenyi-tér 5. sz. | Hirdetőiek felvétele ugyanott d. e. ; 9—12 óráig. Szerkesztőség hivata; los órái kedden délután 3—5-ig. Nyomatott » Korvin n'yonadábaii : Pápa, Fő-íér 23. — Taíefon 13-35. i Felelői vezető : Kádi Ferenc Anyakönyvi kivonat 1947 december 10—16-ig. Születtek Simon István sütő és Csizíy Zsuzsánna fia: István, rk. — Mezei Jenő Máv. főmozdonyvezető és Tihanyi Terézia fia: Ferenc János, rk. — Varga Jánös szövőgyári munkás és Kis Ilona fia : István Károly, ref. Sziráki Gyula kocsis és Wész Rozália leánya: Rozália Margit, rk. — Csuti Antal napszámos és Varga Anna leánya: Anna Mária, rk. — Szántó Mihály Máv. pályaőr és Takács Adél fia : Mátyás, rcf. — Kalapos Gyula államr?ndőr rés SchubicS Ilona leánya: Éva Ilona, rk, — Rába Zsigmond lientessegéd és Bálványos! Mária leánya: Éva Mária, rk. Házasságot kötöttek Bartl István füszerkereskedő, rk. és Rédiing Mária, rk. — Schörensen Gyula szövőgyári munkás, ev. es Ájer Alojzia szövőgyári munkásnő, rk. — Doma ' István Antal kaptafakészlíősegéd, rk. és Pálovits Erzsébet, rk. Meghaltak Tapsonyi Kálmán, ref., 15 éves, gyomor- és harántvasíagbéí szilánksérülése — baleset folytán. — Kocsis Mária, ref.,. 2 hónapos, influenza. — Lippai László, ref., 3 hónapos, tüdőgyulladás. — Orbán Józsefné Cseh Rozália, rk., 72 éves, tüdőgyulladás. — Henne Mária irgalmas nővér, rk,, 86 éves, végelgyengülés. — Szántó Mátyás, ref., 3 napos, éretlenség. Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik szeretett édesapánk temetésén resztvettek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek és részvétüket bármily módon kifejezésre juttatták, *zúton mondunk hálás köszönetet. Külön köszönetet mondunk a pápai húsiparosoknak, kik a temetésen résztvettek és a sírra koszorút helyeztek. öyenese család. A Dunántúli Áru- ós ÁLatkeresk edeimi R. T. pápai bej. cég Pápán 1947. évi december hó 30. napfán d. e. 11 órakor Korvin utca 6. sz. alatti üzlethelyiségében * rendkívüli közgyűlést tart, melyre a részvényeseket ezennel meghívja. ' TÁRGYSOROZAT: 1. Indítvány a részvénytársaság felszámolása iránt. 2. Felszámolók megválasztása. 3. Esetleges indítványok. Az alapszabályok 40. §-a értelmében a társaság felosztása tárgyában a közgyűlés csak akkor határozhat, ha azon az alaptőke felét képviselő részvényesek vannak jelen és a jelenlevők 2/3 többsége a felosztás mellett van. .Pápa, 1947 december 15. Igazgatóság.