Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1886-03-15 / 8. szám

kisértsem meg ecsetelni, azon biztató reménynyel, hogy maga a visszaemlékezés és annak tárgya felkölti majd az ifjúság fogékony kebelében azon magasztos lángot, melynek szent tüzétől hevitve a magyar ifjúság 38 évvel ezelőtt széttépte a gondolat szabadság nyügzö bilincseit s megadta az első lökést ama fényes harcok megkezdéséhez, melyek a gyászos vég dacára is nemzeti létünk uj és szilárdabb megállapítására vezettek, még századok múlva is történetünk legragyogóbb lapjait fogják képezni. Ha feladatomnak teljesen meg akarnék felelni, oly élénken kellene rajzolnom azon fényes napot, az ifjúság keblén akkor uralkodó magasztos eszméket és célokat s magát a kort, mely nagy dolgokat viselve méhében, — mámort lehelt az emberekbe s egészen elütött a mi közönyös napjainktól; — úgy kellene mindent leírnom: hogy mi megfeledkezve mindenről, megfeledkezve az azóta legördült 38 komor évről, képzeletben újra átélnénk ama napot; újra hallanánk legnagyobb költőnk szavát, a mint égre emelt kézzel, ég felé emelkedő lélekkel, egy nemzet értelmét és fogadását onté e szavakba: »A magyarok Istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!« Es megragadtatva a néptömeg szavától, mely dörögve mondta utánna esküjét, — a szemek lelkesült tüzétől, mely mutatá, hogy most mindegyik életének legszentebb esküjét rebegte el: száll ma szivünkbe szent ihlet, s mi gyönge utódok is égre emelt szemmel küldenénk Isten zsámolya elé eskünket, fogadásunkat, hogy hazánknak jó fiai akarunk lenni, s engedje, hogy azok legyünk! Igy kellene leirni martius 15-ének történetét, ha valaki méltó rajzolója akarna lenni. Nagyon szép cél volna ez, s tekintve az ifjúság lelkesüiésre hajlandó természetét: nem is lehetetlen. De más erő kellene megvalósításához. Gyönge izmokkal hiába kisértené meg bárki is, hogy két száraz fadarabot összedörzsölvén — tüzet gerjesszen. Az emberi lelket erős lángra gyújtani pedig nem kisebb feladat. A Prométheüstöl égből elragadt tűznek egy része kell hozzá, ez pedig kevesekre szállt örökségül. A gyönge csak kisebb célok után törjön, ugy talán jutalmazza munkáját némi eredmény. Ezt tudva, célomat teljesen elértnek tekintem, ha sikerül csak halvány vonásokkal is feltüntetni azon nap dicsőségét. Legmagasabb reményeim teljesülnének pedig akkor, ha e halvány sugarak kis^é fölmelegítenék kebleinket, s a visszaemlékezéssel együtt egy jó megindulás szállna szivünkbe, s ennek húrjait rezgésbe hozva, éreznénk a ránk nehezülő erös kötelességeket, melyeket okvetlenül teljesíteni kell, ha méltó utódai akarunk lenni azon ifjúságnak, mely az általunk ünnepelt napon egy egész nemzet magasztalását érdemelte ki!! Igaz ugyan, hogy a puszta visszaemlékezés magában nem sokat ér. »Régi kor árnya felé, visszatetekinteni mit ér!?« mondja egy nagy költőnk. S méltán ha csak a merengésnél maradunk. De a fogékony és tettvágyó lélek nem állapodhatik meg e passiv szerepnél. Erre nézve a történet tanító mester; nagy éseményei, fényes akjai pedig világító oszlopok, kiknek , példáját követni, őket megközelíteni életének legszebb törekvését képezi. Ezért méltán gyülekeztünk össze martius 15-ikének megünneplésére! Méltán akarjuk felújítani lelkünk előtt azon napnak jeleneteit! Minő nap volna az!! Boldog, százszor boldog, ki átélte perceit!! Bár a nap nem mosolygott le a földre í és süni felhők takarak el az eget; de azért a világ fényes volt, ragyogo színben úszott azok előtt, kik egymás szemének tüzéből olvasak ki a »Szabadság egyenlőség, testvériség« szent eszméit!! Az arcredökbe, a szivek legmélyebb rejtekébe ez eszmék voltak bevésve; a levegő ezzel volt tele, s a ki beszívta magába, nem tudott ellentállni hatái sanak. Vérét gyorsabb keringésbe hozta, nem tudott [ közönyös maradni, s még a legridegebb sziv is képesi nek érezte magát, hogy egy egész világot öleljen át szeretetével és lelkesültségével. Igy voltak hangolva a kedélyek. A lázasan dobogó szivek érezték, hogy a belső tűznek tettekben kell kitörni. A kitörésnek irányt adtak az ifjúság lánglelkű vezérei. Szóval nem lehet elmondani, csak képíclni azt az ég felé törő lelkesedést, azon üdvözítő mámort, mely elfogta a lelkeket, midőn először hangzott a nagy költő ajkairól halhatatlan »nemzeti dala« »Talpra magyar hí a haza:« De az esküt csak egyszer mondta el maga. A mint újra ismételte volna azt, mar vele együtt esküdött az ifjúság tömege. A jelenet ismétlődött az egyetem minden szakosztályainál, s az esküt mindig nagyobb tömeg dörögte a költő utan a lelkesedés határt nem ismerő hevével. A lelkesedés csakhamar tettekben nyilvánult. A lavinaként növekvő tömeg egy nyomda elé vonult, s tényleg életbe léptette a sajtószabadságot. A legelső mü, mely kikerült a sajtó alól annélkül, hogy a censor kezén át ment volna, a »Talpra magyar* volt, mely azutan a forradalomnak mintegy evangéliomáva lett. E nap reggelén még csak Petőfi szavalta, de este már ezrek ajkairól hangzott. A szabadsajtó ennél méltóbb müvei nem kezdhette volna meg működését. A pesti ifjúság azonban nem allapodott itt meg. A nap nagy vívmányait biztosítani is akarta. Mert lángra lobbantani a nedves fát könnyebb munka lett volna, mint ennyire elragadni a jobbára német polgárokból álló tanácsot. Igy a városi tanács is teljesen az ifjúság vezetőinek befolyása alá jutott. Az elragadtatás legmagasabb fokán álló tömeg folrohant Budára, s a »helytarto tanacs« reszketve teljesité kivánatait. A gondolat szabadságát szentesité és kiereszteté börtönéből ennek martyrját, a fogoly Stancsicsot. A ^sajtószabadsága és Stancsics börtönének megnyitása : ezek az egyszerű tények, melyek 38 évvel ezelőtt az ifjúság kezdeményezésére és vezérlete alatt ki lőnek víva. Ez a járatlanok előtt kevésnek látszhatik és sokan gúnyosan kérdezhetnék, hogy ennyi az egész ? A nagy lelkesedésnek csak ez lett az eredménye ? Nem, nem ennyi! A valóság végetlenül több