Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Harmadik évfolyam - 1887-11-15 / 3. szám
fegyverzetet, a hold világánál atyjának véli annak viselőjét s örömkönnyek közt borul keblére. Tihamér szótlanul kiséri fel Enikőt a vár termeibe. A mint itt akaratlanul, mond-, hatnánk eszméletlenül felüti sisakrostélyát • rémülve ismeri föl benne a lány a Káldorok nemesisét s élettelenül roskad össze. — Tihamér eltemeti őt, de képe szüntelenül ott lebeg szemei előtt s elüldözi őt isszonyu tettei szinhelyéről s bolyong ezéltalanul, mint a zaklatott vad. „A két vár pedig omladozott, bús fészke bagolynak, S a viharok zordon liárfája, hol a rohanó szél Nyilt kapuk és ajtók szárnyait verdeste falakhoz, S messze süvöltő dalt zengett a puszta határnak." II. Ime a mű tartalma, melynek csak némi figyelemmel kisérése is szépen szemünk elé tárja a költői alkotás alapeszméjét s bővebb tanulmány nélkül is meggyőzhet bennünket az ezen alapeszméből kiinduló cselekmény vagy talán jobban mondva az események művészi tapintattal keresztül vitt egységéről. Látjuk ugyanis e tartalomból, hogy a fogat-fogért, szem et-szemért kivánó vérboszu, mely Tihamér tetteinek' fő- és a kor viszonyaihoz mérve iogos rugója, a túlságba vive ellenállhatlan erővel ragadja hősünket — mint ragadna bárkit is hasonló körülmények között — a szomorú, de épen a túlságba menés miatt megérdemlett catastrophába. S ez azon alap, melyre költőnk az események egész lánezolatát művészi ügyességgel épiti. Ha az egész cselekményt a lehetőleg röviden akarjuk összefoglalni, e néhány szóban: Sámson Tihamér megesküvén, hogy családja kiirtom borzasztó boszut vesz, ez esküvését a Káldorok elpusztításával beváltja, adva van — ! legalább véleményem szerint — az egész tarj talom. S épen az, hogy ily kevés szóba fogi lalhatjuk össze a cselekményt, mert a mit ezen felül mondhatnánk, az csupán az előbbiek kibővitése volna, legvilágosabb s határozottabb bizonyiték Szász Károly szerint a cselekmény egysége mellett. S csakugyan, ha a költemény tárgyát csupán e két szóval fejezzük is ki: Tihamér bosz-uja, benne van ebben a műnek ugy kezdete és közepe, mint vége is. A boszu oka ugyanis a kezdet, a boszu munkája a közép s az, hogy Tihamér boszuja végén önmagával meghasonlva sehol sem talál nyugtot, hanem megy, fut, rohan | saját lelkiismeretének vádjai elől s igy ellenfelei megsemmisítésével tulajdonkép önmagát semmisiti meg, egy szóval Tihamér tragicuma: a műnek vége. Igy tehát nincs í semmi túlzott azon előbbi állitásban, hogy I a cselekmény egysége ellen kifogást emelni j egyáltalában nem lehet. A hősköltemények legszebb, legkedvesebb részeit rendesen az episodok képezik.—Talán elég ez állítás igazsága mellett Hektor búcsúját az „Iliás"ból, Deli Vid és neje, Delimán és Kumillának történetét a „Zrinyiász"ból s Hajna és Ete szerelmét a „Zalán futásá"ból felhoznom. — A kezünk alatti műben episodról — nem levén benne egyetlen egy sem — nem szólhatunk. S ez ismét egy i újabb bizonyítéka annak, hogy a cselekmény j minden izében egységes, mely állításunk valószínűleg megdőlne, ha episod s még inkább, ha episodok fordulnának elő eposunkban. (Folyt, köv.) SÁNDOR BENŐ. A családi nevelés befolyása az iskolai nevelésre. Az ember születésekor teljesen öntudatlan lény. A lélek még ekkor csak szendereg ja testben s működését később kezdi meg, midőn a fejledezö testtel együtt, közte s a külvilág közti közvetítésre hivatott érzékszervek szintén kifejlődnek s szolgálatképesekké válnak. Azon benyomások, melyek a leiekre a korai gyermekkorban gyakoroltatnak: legállandobbak, legmaradandóbbak s nagy befolyással vannak az ember egész életére. Azon szokások, melyek először keletkeznek bennünk, meghagyjak nyomaikat s későbbi tetteinkre, cselekedeteinkre is kihatnak, — kormányzói,
