Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-11-15 / 3. szám

Szét néz, — és zengzete szavának A bámulás s a nagy csodálat Miatta rögtön megszakad. Fejét csóválva, látta népét, Mely igy hallgatja szent beszédét. . . . Majd imigy kiált fel a pap: „Tűz van! Tüz van!! Tűz van!!!" s szavára Rögtön tünék a népnek álma. És rémülten felugranak. Egy megijedve kérdi: „Hol van Felelt a pap rá: „A pokolban Ti számatokra bünfiak!" „Ég a pokol s abban ti égtek, Ha majd eljön a végitélet! Oda vet bennetek' az Ur! Mert eljártok bár templomába. De, mely tanitna, szent szavára Nem hallgattok nagy álnokul." „Vigyázz bűnös: elhágy az Isten! S ki segitsen kivüle nincsen. Őrizd meg a bűntől magad! . ." — S olyan beszédet tarta nékik, Hogy alig várhatták be végit. Es többé nem aludtanak. MEDGYASZAY VINCZE. Hitet szerelemért. Történeti I. Kietlen sötét az éjszaka. Nem világol a szende hold, egy csillag sincs az égen, fekete felhők vonulnak a Kgben, lassan, lomhán, mintha elfáradtak volna. — Tompa némaság ül a föld felett, mintha minden élő kihalt volna, — Nyári éj van. A fekete felhőt a távolban olykor-olykor villám fénye világítja meg, mit lassú moraj követ. — Mnjd közelebb közelebb látszik a villanás s a moraj erosebben hallatszik. Zivatar van készülőben. Az öreg kompolti Kompolthy János halálos ágyán fekszik. Csendes az egész urilak, csak az ő szobájában hangzik egy-egy szó halk kérdéseire. — Arczán, homlokán láthatók az élet szántotta barázdák, de most nyugodtság foglalja el. — Reá van ütve a halál bélyege, csak néhány óra s elszáll a lélek porhüvelyéből. Agya mellett egy tisztesalaku, középkorú nő ül

? gondosan vigyázva minden mozdulatára. — Ez a ház gondviselőnője. Az asztal mellett pedig egy közép idejii űri egyén foglal helyet, papírral előtte s tollal kezében, várva az öregnek szavaira. Ez a kompolthi uradalom felügyelője. Ennyiből áll a környezet. Kompolthy neje már régen a családi sírbolt üregében alussza örök almát. Gyermekei közül csak egy van életben, Gusztáv, de az is távol szülőhelyétől Bécsben tartózkodik. Egyik alak sem beszél s oly ijesztő, oly leverő ez a némaság. Várják, mit akar a beteg a levél íratással. Végre halkan megszólal : »Készeti van az írószerekkel barátom ?« Az igenlő válasz után újra hosszú szünet áll be, mintha erőt gyűjtene a beszédhez. beszély. — A villámlás pedig odakinn egyre sűrűbb, egyre közelebb látszik s folyton vakítóbb; a dörgés gyorsabban követi a villanást. Újra megszólal: »Irja barátom« — »Kedves fiam !« Többet nem bír szólani, egy hosszú sóhaj szakad fel kebléből, szemei könnyekkel telnek meg s a gondos nő gyorsan letörli azokat. Hangja reszketőbbé vált, mint előbb, midőn most újra szólani kezdett : » Mikorra e levelet megkapod, én már atyáimnál leszek. Érzem a halál közeledését s csak az faj, hogy téged még egyszer nem láthatlak, nem ölelhetlek. — Ismerem szivedet, mindig tapasztaltam fiúi szeletedet, azért erősen hiszem, hogy a miket halálom óráján mondok, azokat megfogod tartani. Itt megállt, de az egyes szavak után is hosszú szüneteket tartott. Majd ismét folytatá: «Egy jó barátom, Karattá, igérte mii* régin pártfogását, —hamagahozvesz,azért fiúi szeretettel ragaszkodjál hozzá s neki mindenben készen engedelmeskedjél." „Szeresd a hazát, tiszteld a királyt, vallásodhoz, az egyedül üdvözitö rom. kath. valláshoz hiven ragaszkodjál, érette ne szűnjél meg áldozni s az eltévelyedett eretnekeket ahhoz vissza hívni vagy kényszeríteni.« Ismét hosszú szünet állt be. A vihar pedig odakin tombolt teljes erejével, a villámok vakító fénye áthatolt az ablak függönyökön is. A dörgés megrázta az ablakokat s a csattogás mintha végitéletet hirdetett volna. — A nő hányta magára a kereszteket, remegve mondta el egymásután imádságait s az erős férfiú kezében is remegett a toll. De azért újra irni kellett. -• A beteg összeszedte minden erejét s folytatá : »Kűlönösen vallásodat kötöm szivedre, s ha tel-