Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-11-15 / 3. szám

tozás nem ilyen természetű, a mennyiben Krisztus testének az urvacsorában való minemű voltára irányul, a bitet felfogásának mindenik mozzanatában szükséges, sőt nélkülözbetlen alkatrésznek ismervén el, illetőleg olyanul hangsúlyozván a jegyek idvesség szerző erejére nézve. 1537-ben még igy ir Lévav a sacramentomokról: A sacramehtomok „Isten irántunk való kegyelmének és jó akaratának jelei hogy bennünket próbáltatásinkban vigasztal- 1 janak, Isten Ígéretébe vetett igéretünket megerősítsék, megszilárdítsák, bizonyosokká te- j gyék: az ige és sacramentomok tiszte egy és azok nem üres jegyek, hanem igazán és tényleg közlik a jelölt dolgot azokkal, a kik a gyülekezetben vannak, noha csak egyedül azoknak használnak, a kik hitben, lelkileg és sacramentomilag fogják föl e titkokat; és ezen jegyekben és jegyek alatt a hit bizonyosságával és szilárdságával Krisztus valódi teste és vére adatik." — Nem a Luther felfogása ugyan ez, de közeledik ahoz Krisztus teste reális élvezetének hangsúlyozása által: különbözik pedig a hit speciális szerepe és jelentőségének kiemelésére nézve. — 1538. után megjelent magyar hittani kézi j könyve pedig már arról tanúskodik, hogy Luther nézetét teljesen kizárta gondolatköréből. — Ebben ugyanis ezt találjuk: „A kenyeret hozzád vévén, azt mondjad, azt higyjed, hogy Krisztusnak szent testét vetted hozzád; ne oly testet, vért gondolj, mint mi vagyunk, hanem dicsőült testet, mert minemű dicsőült teste lelke most Krisztusnak hívén, ebben részesült etünk." — E felfogás — mint látható — már elhagyja Lutherét s csatlakozik a Kálvinéhoz. 8 ha még ide veszszük Dévay azon nézetét, hogy „a vég vacsorának főhaszna hitünk bizonyosbbá téte:" önkéntelenül eljutunk azon meggyőződésre, hogy Dévay úrvacsora tana nem egyéb, mint más szavakkal kifejezése, más szavakba öltöztetése Kálvin úrvacsora tanának, melyet röviden igy szoktak előadni: „a midőn az ember a kenyeret és bort magához veszi, ugyan akkor, de egyedül azon esetben, ha valódi hite van, lelkével, vagyis lelkileg élvezi a Krisztus megdicsőült testét is melyhez a lélek a hit által fölemelkedvén, az abból kiszármazó természetfeletti erő, titkos módon táplálja és erősiti a lelkeket." Hogy azonban a dolog teljes világításban álljon előttünk, meg kell határoznunk Dévai müveinek jellemét. — (Folyt, köv.) JAKAB ÁRON. A tűz Elhangozott immár az ének; Es hirdetője az Igének Katedrájába lépe föl. Buzgóság lángja ég szemében, -— Mig fönt a nyári tiszta égen A napnak fénye tündököl. Imádkozni kezd — és imája Végét a nép csendben bevárja. Meghallgatja a szent Igét, S figyel a praedikátióra, Mely inti őt a szépre, jóra: Es várván-várja Ámenét. Bemelegedve a beszédbe, A végzés nem is jut eszébe, Hanem a pap csak prédikál. S irné a nép nagy meghatottan, Ugy, a hogy ül ott a padokban Szent áhítattal szundikál. Csak prédikál, — a szónak árja Uj erővel jön ajakára, S nem látja népe mit mivel. Midőn csak egynek horkolása Olvad ékes hármon iába A papnak szent beszédivel.