Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-11-15 / 3. szám

hetetlensége és szükségtelensége. Mivel ezeket fő reformátoraink elismerik, csaknem kizárólagos egyöntetűséggel, — czélunkat nem mozdítván elő: velők bővebben nem foglalkozunk. —• Sokkal fontosabb már a különbözőség vizsgálása, melynek két legszembetűnőbb nyilatkozata a szabadakarat és kegyelem egymáshoz való viszonya s az úrvacsora kérdésének megoldásánál látható. A Szabadaliarat és kegyelem egymáshoz való viszonyára nézve igen éles különbség áll fenn Luther és Dévay között,— Ismerjük a lutheri egyház azon Luthertől eredő tanát, mely az emberiségnek az eset miatt teljes megromlottságát tanitja ugyan; de mégis azt. tartja, hogy, bár Isten idvességre hivott minden embert,, mégis csak azokat idveziti, a kik, hivásának engedve, a Jézus Krisztusban hisznek és jót cselekesznek. — Dévay e pontra vonatkozólag ugy okoskodik, hogy fölvesz a törvény minőségére két táblát u. ni. istenit és emberit; s ekkor ig}

r szól: „Két része van a törvénytáblának s kétféle igazság kívántatik tőlünk. Az egyik tábla parancsait ugy a hogy teljesíthetjük, melyeket t. i. a puszta ész is megkiván s nem kevés pogányok is teljesítettek, noha belül csupa képmutatók voltak. — De az első tábla parancsait az Istennek Krisztus általi ajándéka és kegyelme nélkül semmiképen nem teljesíthetjük." — Szerinte, a kik nyerik a kegyelmet, azok idvezülnek, mivel igy „betöltik a törvény isteni tábláját, mely hitet és szeretetet követel." — Kérdés csak, hogy kiket tart Dévay e részleges, (tehát nem egye temes — mint Luther állitá) kegyelem bir_ tokosainak? — A feleletet megadja a praedestinatióról irt müvében, mely a kálvinista felfogást a maga merevségében tárja elénk. Mondja ugyanis, hogy: „az Istennek akaratja kétféle; egyik az, a mely a szentirásban ki van jelentve, hogy t. i. Isten mindeneket akar idveziteni; a másik az, mely nincs kijelentve, hogy t. i. miért idveziti az egyiket, a másikat pedig miért keményíti meg, a maga titkos, de igaz Ítéletével. E felett ne tépelődjünk, hanem igyekezzünk, hogy amaz egyetemes Ígéretnek részesei legyünk. Egyébiránt ez az ígéret, ha szinte egyetemes is, kegyelemből való. A választottak száma meg van határozva; az sem nem nö; velhető, sem nem kevesbíthető; s az ilyeneknek még a bűnök is javukra szolgálnak. Az I elválasztásnak benső bizonysága a hit; külső: a sacramentumok, jó tettek stb." —A prae, destinatió e nézet szerint minden kétség néli kül föltétlen. E ponton tehát teljesen a Kálvin szelj lemében gondolkozik, mivel a kálvinista praedestinatio ezen szavainak: „Isten az emberek megromlott tömegéből már eleve csak egy bizonyos meghatározott számot választott ki az idvességre és örök életre, a többieket pedig örök kárhozatra rendelte. Az Istennek ezen örök végzete ellen vagy annak megváltoztatására az ember sem jót, sem roszat egyátalában nem tehet. — A ki eleve elválasztatott, az a kegyelemből soha és semmikép ki nem eshetik; a ki el nem választatott, az, bármit tegyen, mégis az örök kárhozat fia marad," — értelmével s lényegével megegyez. Hasonló jelentőségű különbség látható a két Luther között aá úrvacsora tanát illetőleg. — Az urvacsorát illetőleg ugy Luthernél, : mint Dévaynál az egyéni felfogás különbö: zőségén kivül még az egyéni fe/fogásban is találunk bizonyos ingadozást. — Ez nyilatkozik Luthernél abban, hogy korábban azt állította, miszerint nem a szentségnek, hanem a szentségben a hitnek van idvezitő hatása; tehát a szentségnek hit nélkül való élvezete az idvesség elnyerését elő nem segíti. — Később pedig már ugy nyilatkozott, hogy nem a hit képezi a szentséget, hanem a hit csak megragadja azon üdvöt, mely isteni rendeletből a külső jegyhez van kapcsolva; tehát a szentség hit nélkül is hasznos az üdvre s hogy e szerint a szentségek a kegyelem eszközei. — A Dévay felfogásában tapasztalható vál-