Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-10-31 / 2. szám

A két Luther. — Egyháztörténelmi tanulmány. — Jl-ik közlemény. „Ajánlom neked Mátyást, mint kitűnő tudománynyal, bölcsességgel ékes férfiút." Ezt irja .1537. október 7-ikéről Melancliton Nádasdy Tamáshoz. S valóban méltó vala az ilyetén való ajánlásra, mert ha figyelemmel olvassuk az emiitett műveket, azonnal látjuk azokban az ügyes feltaláló képességet; élvezetes perczeket nyújt az olvasónak, hogy mily kedélyesen játszik, — ugyszólva enyelegve szenveleg ellenfelével, midőn az általa felállitott elveket, tételeket czáfolja. De lássunk erre egy példát. Mindjárt első müve elején, az előszó és az ajánló levél után, a már emiitett négy tétel felállításával kezdetét veszi a vitatkozás. Ellenfele által föltett első igazság ez: „A Krisztus isteni teste a halálban teljesen összetöretvén, Zsolt, 29., és az istenségtől el nem választatván, harmadnap feltámadt, megelevenedett, dicsőséggel, örömmel körülvétetett; az égbe fogadtatott, hogy rothadást ne látna, Dávid Zsolt. 15. ezt megprófétálván és Péter Cselek. 2. bizonyítván. Arról, hogy a más szentek testei porba vannak, a tudósok közt semmi kérdés nincs, kivéve az Istent szülő szűznek és Jánosnak, Krisztus és az ő anyja rokonának testét, melyekről kegyes vita van, de a kérdés még el nem döntetett." Erre következik a Dévay czáfolata, melyben mentegetve azon eljárást, hogy Írásban kél harczra; s az atyafi szavait szétoldott kévék és a szerte omló homokhoz hasonlítva, minden tartózkodás nélkül igy szól: „el van vetve a koczka, olvassa a ki akarja, a ki nem akarja, vesse félre — Atyafival vitatkozom s a tudós férfiak Ítéletét megelőzni nem akarom. „Legelébb is szükség megemlítenem, hogy valakit a barát írásmódja el ne rettentsen; mert szeretik ők az eféle beszéd módot még a prédikálásban is. Es imé! mindjárt munkája küszöbén is erőszakot tesz a nyelvtanon, a „corpus" szó mellé hímnemben tevén a melléknevet; azonban ő tudor s ennélfogva í^elvészeti tekintély. „Egyébiránt, midőn azt mondja, hogy kérdésben sincs a tudósok között, miszerint más szentek testei, a Krisztusén kivül a porban vannak: nagy köszönetet mondok a derék férfiúnak stb. De találunk az elmondottakban az en}

7elgésnek nevezhető eljárási módon kivül még egyebet is. Látjuk ugyanis minden igazán képzett szellemnek azt a tulajdonát, a mely ily vitatkozások alkalmával abban nyilatkozik, miszerint — ha csak lehet — ellenfelének saját fegyverét fordítja ellene, sőt önön kezei által igyekszik megveretni. Más helyeken nem tartózkodik a kemény kifejezésektől. Ellenfele beszédeit — nem egy helyen — haszontalanoknak mondja; őt magát pedig ízetlen theologusnak nevezi. Minden eszközt felhasznál, hogy a „Sorbonneban fáradságát és pénzét nem hiában vesztegett," de azért „hidegen és szárazon theologizáló" párisi tudort állásából kiforgassa, állításait összetörje. — Észt és szivet egyaránt megnyugtatni igyekszik. — Példákra utal.— Bizonyai nagy részét a szentírásból meriti s az egyes szentirati helyeket ritka ügyességgel és tudománynyal alkalmazza saját czéljaira. — Bölcsességgel párosult tapintatáról tesz bizonyságot az által, hogy hitfelei érdekében az egyes ellenvetések megczáfolása után a kérdésben levő tárgyról bővebben értekezik és pedig oly tudományosan, anynyira megokolva, hogy az ő meggyőződése bárki előtt mint igaz, mint való tűnik fel. Minden tétele, minden kifejezése nyilván mutatja, liogy ő nemcsak a szavak erejében látja állításainak igazságát, sőt sokkal inkább és mindenek felett azon hitben, melyen fölépité azokat. Igy pl. az eg) házról ezeket mondja: „Az egyház széles értelemben minden