Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-10-31 / 2. szám

megkeresztelteket jókat ós gonoszokat magában foglal; voltaképen azonban csak a Krisztus valódi tagjait. Az egyház a Krisztus misticus teste, a hivek vagy praedestináltak gyülekezete. Egyedül csak hit által nyerünk idvességet. Saját érdeme által senki nem idvezülhet; a saját érdem, még a szenteknél is nem más, mint halál és kárhozat. Krisztus érdeme minden. Ezt pedig csak hittel foghatjuk föl. Minthogy pedig a hit tárgya és alapja egy, t. i. a Krisztus érdeme, ennélfogva a hivők egygvé lesznek a Krisztusban." Ily fogalmára az egyháznak csak hittel juthatunk el, még pedig élő hittel. Ha Luthernél azt láttuk, hogy a hit, saját elvei és czéljai igazságának hite szellemét bámulttá tette: hasonlót tapasztalunk Dévaynál is. Dévay is hitt s ez adott neki ugy lelki, mint testi erőt szembeszállani az ellenséggel, a szó és tett hatalma segélyével egyaránt. E ponton egy alapon áll tehát a két Luther szelleme: egy czélért munkáltak mindketten; a czél elérését azonban nem egy és ugyanazon eszközök által érdemelték ki. Azt kell értenünk ez alatt, hogy szellemük alapja nem egy természetű vala s nem egyeztek meg teljesen a hirdetett tanokra nézve. Vonjunk hát párhuzamot a két Luther liitelvei között. Hogy Dévay Luther nyomdokain haladt, azt tagadni nem. sőt határozottan állitani lehet; de már azt állitani, hogy mindenben követte volna őt, merő tévedés, vagy legalább elfogultság. Igaz ugyan, hogy a viszonyok tekintetbe vételével ő nem mondható Luther követőjének; nem, már csak azért sem, mivel nem volt köztük meg ama belső viszony, mely a két lélek összeolvadását elősegitette volna, hogy igy egymásban találjanak a hit számára tápláló eledelt. De más részről az is tagadhatlan, hogy sok tekintetben találkozott szellemük egy harmadik szellem közvetitése által. És e közvetítő Melanchton volt, kivel Dévay testileg és szellemileg egyaránt — mint testvér vala összeforrva, annyira, hogy kezdetben teljesen Melanchton elveit vallotta. Tudjuk pedig azt, hogy Melanchton sem egyezett mindenben Lutherrel. A mi eltérés azonban közöttük volt, az még nem biztosíték egyszersmind arról is, hogy Melanchton nem a Luther követője lett volna. Bizonyság e tekintetben továbbá, hogy Dévay a hit által való megigazulást, a Krisztus közbenjárói kizárólagos méltóságát, a hivek egyetemes papságát, a retormatiónak e legfőbb egyetemes alapelveit, minden következményeikkel együtt elfogadta, hirdette, életbeléptette, mert hiszen munkáiból ezek kiolvashatók. Ama másig állítás mellett, hogy t. i. nem volt Dévay tulszigoru lutheránus, szól magának Luthernek, 1544. ápril 2l-ikéről kelt, az eperjesi és más azon vidéki lelkipásztorokhoz intézett azon levele, melvben — mig egyfelől kétkedik a Dévayról hallottakra nézve, addig másfelől — megengedve azokat — a sacramentariusok tudományát olyannak mondja, melyet Dévay tőle és környezetétől nem tanulhatott, De e mellett és ezen felül bizonyíték állitásunk igazságára nézve azon, Dévay tói reánk maradt munka, melyben a Faber. bécsi püspök és közte leiolyt vizsgálat, illetve vitatkozás lefolyását írja le. Adjuk tehát először is és okadatoljuk azon hitelveket, melyekben egyeztek; lássuk azután azokat, melyekben különböztek, s kisértsük meg meghatározni Dévay roformatori álláspontját. (Folyt, köv.) JAKAB ÁRON.