Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1885-11-30 / 3. szám

kan énjei a kertbe léptek ; ö tehát nyugodtan, szótlanul helyén maradt. A két nővér gúnyos tekintetett vetve reá, elhaladt mellette s Idát karjaikra öltve, a kert mélyebe hatoltak. Gizella mintha mély álomból ébredt volna fel, s még most is annak szétfoszlott ábrándképeivel foglalkoznék, üvegesen tekintett utánuk. — Később két kezét keblére nyomva, s egyszerit kéktarka ruháján végig tekintve két könycséppet törült le arcáról, mely nyiltan önmaga és unokanöv^rei közti összehasonlításból származott; ta an szüleire is gondolt; — azután a kertből távozott. A két Serceghy lány ma valóban elragadó volt; megakadt volna bárkinek is rajtuk tekintete. A nagyobbiknak kékkel áttört atlasz selyem fedte szobor szabályosságu tagjait. Rajta mint egy királynén, fenség, méltóság ömlött el, mely előtt csak meghajolni, meghódolni lehetett. Arcán a kellem és báj megadó kifejezése helyett a fenségnek büszke tudata ült. Serceghy Gizelának nem boldogitni s boldogítatni, hanem uralkodni és rabszolgát tartani volt célja. A maga véleményének mindenkitől igazat követelt, mit senkitől sem kapott meg szivesebben mint udvarlóitól; a mit azután hiúsága rendesen saját fölénye kimagyarázatának tartott. Ilonka mint rendesen ma is vig kedélyben volt. Hogy naivitását még jobban nevelje, tiszta fehérbe öltözött. Kacéran kapkodott a körülötte szálongó lepkékhez s ha azután sikerült neki egyet elfogni, kacagott, tapsolt, táncolt örömében. Szeme tiszta ragyogásán lelke ártatlansága önté el báját. Nénje oly tekintettel kisérte bohóságait, mint a ki érzi, hogy társának felette áll. Idán Almai Gizella távozta után észrevehető volt a. levertség s ö is távozni készült, de nénje visszatartotta, kinek komolyan cs hangsúlyozottan kiejtett szavaiból következtetni lehetett, hogy most komoly dolog forog szőnyegen. Ida nyugodtan várta a torténendöket s ekközken Ilonka is odajött nővéreihez. —- Igazán Ilonka, feddé az idősb nővér, mikor leszesz mar egyszer komoly. Olyan gyermek vagy hogy nem is gondolod. — Oh Gizella! sohse haragudj azért, lásd nekem ilyen a természetem. — De ha olyan fecsegő természeted van is, azért egy percre mégis csak befoghatod azt a csacska szádat. — Nem fogom biz én! Miért fognám ? Azért van ! Jer Ida, nézd milyen szép gyász szöglencz repked ott a körül a virág körül. Nézd mar le is szállt. Siessünk hamar: fogjuk meg. S vonni akarta magával Idát is, de az nem mozdult, s igy ö is csak ott maradt, huga dereka körül fűzve karjait, No hát csak tessék beszélni nénikém, szívesen hallgatom okos tanácsait. — Ilonka kérlek . . . Megharagszom. Ida egy ideig csak hallgatta nénjei feleseléseit, de képzeletében már a konyhán sürgött forgott unokanővérével, mikor már látta, hogy a feleselésnek ma sem lesz vége, sarkán megfordulva félválról beszélt vissza nővéreinek. — Minek tartóztatok engemet, ha csak egymás sal van bajotok. Én nélkülem is elvégezhetitek. Megyek Gizelához segítek neki a konyhán. Pá! Servustok kicsikéim! S hamiskásan meghajtva magát, indult kifelé. — Ne menj! Ne menj! sietett öt marasztalni nénje, Épen neked akarok valamit mondani leginkább. — No hát csak hamar, mert különben itt hagylak benneteket. — Jól van, szólt az idősb nővér. De kérlek hát Ida figyelmezz, mert nagyon komoiy dolgot akarunk mondani. — Komolyat-e? . , . No csak beszélj, szem s fül vagyok. Itt néhány pillanatra csend állott be. Ida hallgatott, hanem e hallgatásban volt valami, a mi reája a gyermekdedség és jóság zománcát vonta; nénje pedig azon gondolkodott, hogyan kezdjen beszédéhez, : Végre is félre téve minden himezést — hámozást belé, nyúlt a -dolog lényegébe. — No hát csak azt akarom mondani, hogy a vendégek előtt egy kissé éreztessük a te kedves kis »testvérkéddel« Jiog> nem Serczeghy lány. Uralkodj 1 kissé magadon, ezt kivánj . . . — Ugye ezt kivánja, vágott közbe gyorsan, gúnyosan Ida; tudom ... jól tudom. . . . Ezt kivanja : büszkeségünk. Jo. Legyen. Különben tudjátok mit ? Ti is ugy tegyetek mint nektek tetszik, én is ugy teszek, a mint nekem tetszik: Ezzel ott hagyta nővéreit és szaladt iel egyenesen Gizellához: ott aztán keblére borult, össze vissza csókolta, testvérjének nevezte. Nénje lesújtó tekitetett vetett utánna, ezután hirtelen Ilonkához fordulva megjegyzé: — Ott a bolond csak zsákot kell tartani. Ilonka, kit nénje szavai ugy látszik váratlanul leptek meg, zavarát egy pillanatra nem titkolhatta.—O nénjének egészen hatalma alatt állott, s igy nem mert neki határozottan ellentmondani, de szándéka 1 | kivitelében sem akart segítője lenni. — Ilonka alapjában szeles, de jószívű és leereszkedő természetű; azonban Bécsben ő reá is ragadt valami abból a fenhéja- Vj zásból és uralkodási vágyból, a melynek nénje mintegy megtestesülése. — Unoka nővére iránt ha néha kemény vagy sértő magaviseletet tanúsított is, ezt ugyszólva akaratlanul, nénje ösztönzésére tette: most midőn ez ilyen feltűnővé akarta tenni Gizella iránti ellenszenvét: azt minden uton módon mérsékelni, csillapítani iparkodott. Mig a lányok igy maguk közt tanakodtak, tervezgettek, lassanként lemorzsolódott a délelőtt. A bizottság is jól meghányva vetve a szőnyegre került ügyeket, az ülés már vége felé járt. Sok mindenféle dolog merült fel s ejtetett meg felette a szavazás, hanem Csengey aligha tudná meg- \ mondani hamarosan : mire szavazott „igennek' vagy í „nemmel." — Annyira szórakozott volt, hogy a mel- j lette ülő öreg ur szinte hangosan jegyezte meg: „Hí- i ába fiatal ember nem való ilyen helyre." Géza maga tudta ezt legjobban.