Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Harmadik évfolyam - 1887-10-15 / 1. szám

lehet, gondolám: de hát mit tegyek? mi legyen be­lőlem! . . . Katona: csak hiszen hát sánta ne volnék a bal labamra! . . . Suszter inas: de ezt már a világ valamennyi csizmájáért sem teszem meg, hogy dajka, vízhordó, mosogató, disznó-etető, fütö, levélhordó adósságbehajtó, csirizkeveró, mindenért bűnbak s tudja Isten még mi nem legyek egy személyben! . . . Napi dijnok? — Azt is megpróbáltam, de az a fátum ért» hogy a mint egyszer olvashatlan macskakapa: ás forma irásom felett boszankodott volna iroda-főnököm, sze­rencsétlenségemre eszembe jutott egy régi viczcz ? hogy t. i. „Én megtanultam írni, más meg tanuljon meg olvasni," — Az még nem lett volna baj, hogy eszembe jutott, hanem az már igenis nagy baj volt, hogy kiszalasztottam a számon. — De hat azt hittem hogy m-jd nevet rajta, — pedig dehogy nevetett! Hanem mérgesen összehúzta a szemöldökét s azt mondá : »Amicze! ez jó viczcz, de csak nagy urnák való.« — S másnap, mint hasznavehetetlent elbocsá­tottak. — Az egészből az az élettapasztalat volt tiszta nyereségem, hogy ha a napi dijnok viczczelni akar, — hát akkor fogja be a száját. Édes apám ekkor vasúti bakterságra akart adni ? de én már meguntam a hivatal keresést: s bebizonyí­tottam, hogy egy soha ki nem adott legújabb mi­nisteri rendelet szerint a vasúti bakterság elnyerésére érettségi bizonyítvány kívántatik, — igy én arra ké­pesített nem vagyok. Ezt a hazugságot az adta számba, hogy mál­ékkor kezdtem érezni hivatásomat. — Sokszor hal­lottam Petőfiről, hogy az sohasem tett érettségit, mégis, hogy kinőte magát! En is megbuktam érett­ségi vizsgán: tehát már igy is bizonyos szellemi ro­konság van közöttünk. — Azonfelül én is próbáltam verseket irni poéta koromban; igaz ugyan, hogy azt mondták rájuk, hogy a bolond gombánál is mérge­sebbek, — de hát azt olvastam valahol, hogy Pető­finek is vannak rossz versei: rosszak már nekem is vannak, csak még jókat kell irnom s ott vagyok, ahol Petőfi. Ugy van: költő leszek! Igen, költő leszek és írok halhatatlan müveket, hogy majd eg>kor nekem is olyan szobrot csinálja­nak, mint a milyent Fehérváron láttam kis gyerek koromban s azt mondták róla, hogy az valami Vörös vagy Kék Marczi nevű emberé, aki igen sok szép dol­got irt Tündér Ilonáról, — én ugyan még nem olvas­tam. — Azonban, mivel a rímeken, vagy magyarul kádencziákon sokat kell gondolkodni, már pedig én gondolkodni nem szeretel.: először csak prózában írok, majd későbben áttérek a versekre is. .... De, hogy a dologi a térjek, a hetedik osz­tályon valahogy még csak átevezvén, a nyári vacatio nagyszerűen kényelmes átalvása után újra felvitt édes apám az X-i főiskolaba alvásomat, azaz tanulmányai­mat folytatandó. — Lakást a „Hosszú utczá"-ban fo­gadott számomra s még arra is gondja volt. hogy szállásomnál kert legyen, ahol szerinte igen jól és szorgalmatosan lehet tanulni. — Azután jó tanacscsal nagyon bőven, pénzzel pedig már kevésbé bőven el­látva, haza utazott. Az állampolgári kötelességekből már akkor is tudtam annyit, hogy a ki a pénzt ma­ganál rejtegeti, az rontja a forgalmat, megkárositja az allamot s igy hazafiatlan dolgot cselekszik. — Már pedig azt ne fogja ram senki, hogy én nem vagyok igaz hazafi, amit iparkodtam is előre megczáfolni az­zal, hogy pénzemet a legelső alkalommal neki adtam a czigánynak, amely tettel egyszersmind a művészet iránt való nagy érdeklődésemről tettem tanúbizony­ságot. De már szinte hallom, amint boszusan mondja a nyájas olvasó, hogy mire való ez a sok haszonta­lan beszéd? Hisz az eddigiekben még egy csepp sze­relem sincs, se' első, sem utolsó. — Legyenek csak kérem még egy kicsit türelemmel, mindjárt oda érek. Lakott pedig a mi szomszédságunkban Csibaki János csizmadia mester uram családjával és legényei­vel egyetemben. Csibaki uram tetőtől talpig derék, becsületes ember volt, csak egy dologban nem ér­tette a tréfát. — Volt neki ugyanis egy leánya Ma­riska, akihez fogható szép leányt nem csak a Hosszú utczában. de a fél városban sem igen lehetett látni. Sokan is kerülgették ám a hazatáját, diákok és nem diákok, de nyilt támadást intézni Mariska szive ellen nem igen volt tanácsos, lévén Csibaki uram és legé­nyei sámfájának nagyon is veszedelmes híre abban az időben. Magam is szerettem volna közelebbi ismerett­ségbe lépni a szép Mariskával, ha nem borsódzott volna a hátam olyan nagyon a lehető következmé­nyektől: tehát csak messziről nézegettem és álmadoz­tam felőle. (Vége köv.) MEDGYASZAY VINCZE. Néhány szó •Vörösmarty Mihály „Két Szomszédvár" cz. művéről. A költészet a művészetek művészete. Mig bámuljuk az eszmét, melyet a művész kép­a művészet több ágaiban, a szobrászat, fes- zelete s alkotó ereje majd a legtökéletesebb tészet és zenészeiben csak sejtjük és sejtve alakba , majd ragyogó szinpompába, majd

Next

/
Oldalképek
Tartalom