Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.
Harmadik évfolyam - 1887-10-15 / 1. szám
végre a hangok lelket gyönyörködtető változatába öltöztet, addig a költészetben nyiltan, határozottan tárulnak elénk a művész egyéni érzelmei és eszméi, vagy az azok létrejöttében munkás események, összpontosulván kifejezésükben, valóságra hozatalukban mind a szinek ragyogása, mind az alak és a hangzás tökélye. Az ember eredeti, veleszületett sajátsága érzelmeinek másokkal közlése, tudatása; a részvét által a lélek tükrébe csalt könnyek az együtt örvendés mosolya, a sirás a síróko J *j kai s örülés az örvendezők kel oly szivemelőleg, éltetőleg hat az emberre, mint a tik- j kadt növényzetre a szép, verőfényes naptól j kisért langyos, enyhe permeteg. S mennyi- j vei hamarabb és hathatósabban idézi elő az érzelmek közlése e jótékony részvétet, ha már az alak, a mód is, melyben ez történik lehe. ! tőleg szép és tökéletes! Érzi ezt az ember, mintegy önkénytelenül jő ajkaira a rythmi. cus, dallamos hang: és a lantos költészet minden faja megszületett. — Majd a nemzeteket, népeket sőt az egész emberiséget érdeklő események is megtalálják Prometheus ukat, ki a sokszor gyarló, tökéletlen anya- I got egy ékes test formájába öntve, megostromolja az egek kapuit s éltető lelket lehelvén belé az orzott, vagy mondjuk hogy kölcsönkért isteni tűzből: s kész az epos a maga válfajaival. Hogy ez igy történik, az emberi természetből önként folyik. Minden embernél az első személy az én s csak azután következik a te\ a ti és ok pedig még ezen is jóval tűi esik. Igy volt ez évezredekkel ez előtt, igy van ez most és több mint valószinü, hogy igy lesz a jövőben is. Épen ezért talán nem vétünk a logikai következetesség elve ellen, ha azt állítjuk, hogy az epika a költészet nemei közül csak az idő második stadiumában született meg. Toldy Ferencz szerint „csak egy bizonyos időszak van a nemzetek életében, mely a tiszta eposzi lelkesedést szüli és neveli." Ez az idő legelőbb — az ázsiai népektől eltekintve — a görögöknél köszöntött be. Majd a római, német, angol, portugall s olasz irodalomban ragyog fel az eposz költészet csillaga. Nálunk — egyes, a kisérlet tökéletlenségein felül emelkedni nem tudó epikus költemények irói után — csak a XVII. században lép fél Zrinyi hatalmas teremtő, alkotó erejével s korát meghaladó műve még ma is köszörületlen gyémánt irodalmunk drága kövei között. Utána — eltekintve Gyöngyösi, Horváth Ádám sok gyenge oldallal biró munkáitól — az eposz irodalom terén pangás állott be, mígnem századunk második tizede körül egyszerre több epicus költő igyekszik a földre bukott zászlót újra felemelni s megtisztítani a reá ragadt szennytől. A főhelyet köztük egy 25 éves ifjú: Vörösmarty Mihály foglalja el. Már régebben foglalkozva egy nemzeti eposz eszméjével, a politikai viszonyok, első, boldogtalan szerelme ós főleg Aranyosrákosi Székely Sándor epikai kísérletének hatása következtében megvalósult az eszme s 1825 augusztusában megjelent első és legterjedelmesebb müve az epika terén: Zalán futása. Az általános lelkesedés és tetszés, melylyel e müvet fogadták, Vörösmarty Mihályt ujabb meg ujabb munkálkodásra ösztönzék s öt év lefolyta alatt nyolcz epicus költeménnyel gazdagitá irodalmunk kincstárát. Legutóbb jelent meg közülök a „Két szomszédvár," mely —- hogy Gyulai Pál szavaival éljek — „mindent felülmúl, mit Vörösmarty az epikai nemben irt." Azonban mint Katona J. „Bánkbán"-ját, ugy e müvet sem részesité eleinte a kritika oly fogadtatásban, a minőben azt eszméje, szerkezete és jellemrajzára való tekintetből lehetett, sőt kellett volna, Toldy F. még 1865-ben kiadott irodalomtörténeti munkájában is hibáztatja e művet részint „szertelenségéért", részint pedig „zordon s egy nyájas sugár által sem enyhített örömtelen tartalmáért." Legelőször Erdélyi J. és Kemény Zs. majd később Gyulai Pál adóznak elismeréssel e műnek, felismervén benne azon szépségeket, melyek irodalmunkban páratlanná teszik. (Folyt, köv.) SÁNDOR BENŐ.
