Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Második évfolyam - 1887-04-30 / 10. szám

esik a képezdei növendékek közönyössége, a amennyiben ők még azzal a gyenge mentséggel sem állhatnak elő, hogy saját képzőkörük van. -—• Pedig én édes Istenem! De rövid kis idő ismeret szerzésre az a 4 évi tanfolyam, különösen olyannak, aki teljesen 4 gymnasialis osztályt sem végzett! De végzett, vagy nem végzett legyen, az még gondolatnak is gyarló volna, hogy néptanitói hivatásra elég lenne csupán a tantárgyak elsajátitása; általánosabb ismeret, olvasottság pedig teljesen felesleges volna. Az ifjúsági képző társulat rendelkezik eléggé teljes szépirodalmi könytárral, — mert irodalmi remekeink több példányban is megvannak, — s a tudományos részt is készséggel bocsátja a buzgó tanulmányozónak rendelkezésére. Azonban nem csak e két szakon, hanem a gymnasium egyik vagy másik osztályában is vannak, — kevesebben ugyan, de mégis vannak olyanok a kik vagy az önképzés hasznos voltát szem elől tévesztve, vagy előítéletből, vagy sértett hiúságból, vagy — maguk tudják miért, visszavonják magukat az önképzés e nemes iskolája tagjainak sorából. Ha az életbe lépve, megérzik hiányát: késő leend a megbánás. De elég is talán ennyi. — Lehet, hogy sokan ezt is sokallják; mert hiszen roszul eshetik a szemnek, ha az igazságot a maga fényességében egyszerre elébe tartják. De szükség van erre is, mert a folytonos setétségnek, tudjuk, az a rosz tulajdonsága van, hogy vakságot okoz. Szükségesnek láttam ezeket elmondani, azon édes réménytől kecsegtetve, hogy jövőben az ifjúság jelzett szakaiból minél többen fognak az önképzés eszméjének tettekben hivei lenni. •— Adja Isten, hogy senki se maradjon el s a törekvő méltó jutalmát vegye fáradozásainak! —P —F. Petőfi jellemzése költeményeiből, (Folytatás.) Különösen édes anyját szerette, hozzá a legmelegebben vonzódott s a hol róla énekel: a leggyöngédebb szülői szeretetet lehelnek sorai: „Szép hazámba ismerősök mennek; Jó anyámnak tőlük mit izenjek ?! Szóljatok be földiek, ha lészen Utazástok háza közelében, Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, Mert fiának kedvez a szerencse! .... Kész inkább nyomorult helyzetét eltagadni, mint hogy fájdalmakat okozzon az anyai szivnek. Milyen magasztos szeretet sugárzik ki ebből is: ^— — — a földön nekem van Legszeretőbb anyám!" vagy: „Miért aggódol lelkem jó anyám? Hogy kenyeretek barna, e miatt? Itthon sokkal jobb izü énnekem A fekete, mint máshol a fehér!" majd ismét: „Egész uton hazafelé Azon gondolkodám: Miként fogom szóllitani Rég nem látott anyám!? A kis szobába toppanék, S röpült felém anyám En csüggtem ajkán szótlanul, Mint a gyümölcs a fán." Leghivebb, legmeghatóbb kifejezése szü lői iránti szeretetének a „Szüleim halálára" czimü költeménye, melyben a szeretet kifejezésén kivül a veszteség miatti fájdalomnak panaszos hangjai is ragadják meg a szivet „Oh atyám, óh anyám! Miért távozátok? Itt hagytak, elmentek, Nem is jőnek vissza, Omló könnyeimet Sirjuk halma issza!