Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1885-11-30 / 3. szám

A befolyt összeg Márton István sirjának bekeritetésére, esetleg a hely kisaj átitta tására, a sir rendbeszedetése és feldiszittetésére lenne fordítva. Mily lélekemelő volna a főiskola százéves ünnepélye alkalmával e nagy férfiú nyugvóhelyéhez kizarándokolva, emlékének néhány pillanatot szentelni és emlékkövét egy megérdemelt koszorúval feldíszíteni! Lapunk szerkesztősége kész az áldozatot 2 frttal megkezdeni, azon reményben, hogy példáját a nemesért lelkesülők követni fogják. Yalyha a kegyelet e kifejezésének sikeres kimenetele lenne! —ra^V^— ;i pápái ref. főiskolai Bírálat ,Ifjúsági képzőtársulat" „Tavasz" czimii kiadványára. (Pályadíjat nyert.} Ha ezen külsőleg valóban csinos kiállítású művet belső tartalmára nézve akarjuk birálat alá venni, először is bizonyos elveket kell felállítanunk a birálat mikéntjére nézve, hogy kikerülve legyen minden igaztalanság és határozatlanság az alkalmazandó mértékre nézve. Mert ha nem akarunk igaztalanok lenni, mindenesetre figyelembe kell vennünk, hogy nem oly egyénekkel van dolgunk, kik túl esve az ifjúkor felbuzdulásain, már valódi vagy képzelt hivatottsággal és többé- kevésbé kiforrott tehetséggel irnak. — Az ilyenekkel szemben, — mivel a költő nevet igénylik magoknak, — teljesen méltányos, ha a kritika minden kímélet nélkül egyedül az aesthetika elveire való tekintettel alkalmaztatik. De a kiknek neveit e könyvben találják, mind oly ifjak, kik csekély kivétellel nem benső hivatottságból, hanem az ifjúkort jellemző felbuzduló érzések hatása alatt irnak. Sokszor hallottam öreg tanáromtól, a jó Váli bácsitól, hogy aki 18 éves korában nem költő (t. i. verset nem ir), az nagyon rideg ember lesz, s a szép iránt igen kevés fogékonysága van. Az ilyen költők és irók műveivel szemben minden esetre szerényebb igényeket kell táplálnunk, s a kritikát nem föltétlenül, hanem csak bizonyos szempontok tekintetbe, vétele mellett gyakorolnunk. Ezen szempontból indulva ki, ha e füzetben oly kötött formában irott müveket találunk, melyeknél a nyelvezet hibátlan, a külső forma kifogástalan, s a benső tartalom némi eredetiség mellett megközelíti a kellem határait: ugy az eredménynyel meglehetünk elégedve. A „némi eredetiség" kifejezést ugy értem, hogy az ifjú iró lehetőleg emancipálja magát az általa olvasott, példányképül szolgák') művek behatása alól és lehetőleg önállóan gondolkozik. A füzet prózai részétől nem várhatunk többet, minthogy a folyékony stil mellett legalább buzgó tanulmányozás nyomait tüntesse fel. Ha e mértéket megüti a füzet tartalma, akkor az önképzőkör nem kárhoztatható közrebocsátásáért; ha felette jár: elismerés illeti meg eredményes működése és előhaladásáért. Altalán véve, ha végig olvassuk e füzetet, felületes vizsgálódás után is arra a nézetre jutunk, hogy a verses művek (költemények) majdnem kivétel nélkül folyékony és sima nyelvezettel birnak. A versalak, — tekintve a rímeket, rythmust vagy mértéket, — kifogástalan, sőt sokszor meglepő ügyességre vall. Sőt néhány költemény tartalom tekintetében is kiváló; ugy hogy még a kedvezés nélküli kritikát is kiállaná, s a mostanában oly nagyszámú vidéki verselők niveaun-ján határozottan túl emelkedik. A prózában irott müvek már nem érik el azt a magaslatot, mit az előbbiek. Mert ha nyelvezet tekintetében megállják is a sarat, de már tartalmilag vagy müalkatra nézve többnyire kifogás alá esnek. Összehasonlítva e kötetet a tásulat előbbi kiadványaival, pl. az 1871-iki „ Tavasz"-szal: némely tekintetben haladást, más oldalról pedig hanyatlást látunk. Tagadhatlan ugyanis, hogy a jelen kiadványban foglalt költemények határozottan fölülmúlják az 1871-iki kiadás darabjait a nyelvezet simasága és fo-