Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1885-11-16 / 2. szám

A terménykiállitás mindig nagy zajjal szokott végbemenni Bárdoson, s az első jutalmat nyerőre százan ezsren néztek irigyszemmel; neve ismert és irigyelt lett egész megyében. Hát akkor hogy ne lett volna ismert, mikor a nyerő fiatal ember, pláne nőtlen is ! A Serczeghy lányok megütközéssel tapasztalták, liogy az ünnepeltnek neve nincsen az udvarlók lajstromában. Bármily figyelemmel olvasták is végig, a hosszú névsorban sehol sem találták e nevet: Csengei Géza. — Ha nem volt ott, mi természetesebb, mint azon lenni, hogy miharabb ott legyen. — De mi módon. Ez volt most csak a bökkenő! Mert ilyen speciessel még nem volt dolguk. Azt, hogy egy bárót, egy világfit, hogy kell hálóba keríteni, senki sem tudta náluk jobban, de egy oly embert, ki még csak 24—25 éves, és már ís a pusztán lakik, cselédeivel, lovaival, ménesével, gulyíijával vesződik, a termelés legfőbb boldogsága; s már is az első jutalmat nyerte el kiállított terményeiért, pedig csak most vette át a gazdaságot: egy ily egyént hogyan kell körül hálózni: olyat Bécsben nem lehet tanulni. — A mi előttük megfejthetlen problémaként tünt fel, megoldotta azt a véletlen. A jutalom kiosztása után való nap a biráló bizottság üíést tartott, mely alkalommal Csengei Gézát mint első jutalmat nyert egyént tagjául választá. — Gézának most már mint bizottsági tagnak az üléseseken kötelessége volt megjelenni. — Az ülés Május hóban szokott tartatni. •— Tehát ép akkor, mikor a föld is kéjben gyönyörben, szerelemben úszik. A természetnek ezen csendes melancholiája, örömbe, zajba, lármába átmenő kedves harmóniája az embert édes önkívületbe ejti. A kebel kitárul, a szív érzékennyé, odaadóvá, olvadékonnyá lesz, mintha érezné, hogy miként a természetnek, ugy neki is itt van tavasza. Kábitó illatárban, madár dal közepette, titkosan susogó fák lombjai alatt a szerelem is édesebb. Mihelyt megtudták Serczeghyék, hogy a »gazdák egyesülete« bizottsága Bárdoson tartja legközelebbi ülését, azonnal elhatározták, hogy ebédet adnak tiszteletükre. III. Csengey Géza. Minden szülő gyermekét illetőleg a legmerészebb terveket táplálja keblében. Nagyra van vele, mindenhatónak, vagy legalabb is oly tökélyekkel birónak gondolja, hogy tö!e csakis jó, csakis magasztos, fenséges származhatik, hozzá a rosznak még árnyéka sem férhet. Tervezgetéseik közepette már látják lelki szemeikkel gyermeküket ott ülni a bársony székben a honatyák között, halják mint folynak ajkairól szebbnél szebb honboldogitó beszédek. Ily magas röptii terveket alkotni magában véve még nem baj, sőt inkább a szeretetnek kisugárzása. Hanem mikor a fiúnak ily magasra hágni egyáltalában nincs semmi kedve s a szülő mégis, mintegy vállaival is szeretné minél magasabbra emelni, az érdekék hamar összeütközésbe jönnek egymással. A szülő ugy tekinti gyermekét, mint a ki szereteteért, a jóakaratáért hálátlansággal fizet; viszont a gyermek a szülőt, mint a ki az ö boldogságát akarja aláásni. Ilyen viszony létezett Géza és szülei között is. A fiu a falusi élet iránt viseltetett előszeretettel. A gazdálkodhatás volt életének egyik legfőbb kívánsága. Mint gymnasialis tanuló, ha haza jött a szünidőkre, aunak legnagyobb részét a szabadban töltötte. Végtelen élvezetet talált abban: látni mint hasítja az eke a földet, mint hintik bele a magot, az mint hajt, mint csirádzik ki, miként nő, miként fejlődik aranysárga kalászsá; a sárguló kalászokat miként ringatja ábrándosan a tova illanó szellő; miként érleli azt aczél keménynyé, a nyári égető napsugár; azután hogyan aratják, hogyan takaritják be. Minő nehéz, menynyi fáradságos munka ! ü neki mégis ugy tettszett, hogy az a nép, mely ennyit dolgozik, sokkal vidorabb, egészségesebb és boldogabb, mint az, a ki a városon, még a szellőtől is megoltalmazva, ugy jár s kel mintegy árnyék. — Amannak arczán a tavasz teljes disz pompájában; emezén az ősz hulló sárguló leveleivel. Amaz egy kissé nyers, faragatlan, de őszinte; emez finom, sima udvarias, de fejétől a talpáig, kalapjától a czipöje sarkáig, minden keresett, mesterkélt és látszólagos. A népnek ez a nyers őszintesége jótékony hatással volt mélyen érző keblére, ugy anynyira, hogy egyedül csak ennek körében érezte magát boldognak. Könynyezve vált meg pusztájuktól, valahányszor tanulmányai folytatása végett távoznia kellett, nem azért, mintha a tanulástól félt volna, hanem mert ügy érezte magát, mint a növény, a melyet meleg égalj alól mérsékelt égöv alá hoznak s idegen talajba ültetnek; él az tovább, de az ilyen élet jobban nevezhető tengésnek, mint valódi életnek. Géza a természet kebelén nőtt fel, s nem akart arról leszakadni, szülői meg erővel városi emberré — ügyvéddé akarták nevelni, minek következése lett a folytonos távozás, idegenkedés egymástól. Nem értették egymást, a szülő a fiút, a fiu a szülőt. Ellenmondás volt Gézának egész ifjúkori élete, s ezen ellenmondás magábazárkózottá, ovatossá tette az emberek iránt. Szomorúan tapasztalták a tanyabeliek, hogy Géza ur mindig szomorúbb és mogorvább lesz. — A mint máskor kereste, ugy most kerülte azt mind, a mi zajos és zajjal jár : vadászatot, tánczvigalmát, mulatságot, szóval mindent, a hova vig kedv szükséges. Egyetlen gyermek volt, ez még inkább elkeserité. Ezen ellenmondásnak csak szülei halálával szakadt vége, kiket mint 4-ed éves joghallgató vesztett el. Lesújtó volt e csapás reá nézve mint gyermekre, de másrészről jótékony hatású, mint egyénre nézve. Felszabadulva a nyomasztó szülői hatalom alól, azonnal abbahagyta a jogot és gazdasági iskolába ment. így történik az, hogy vele most, mint önálló gazdával találkozunk. Vig kedélyén még az ifjúkori benyomások árnyai tanyáznak. Még kerüli a várost, de a szabadban kitárul keble a végetlen előtt! hisz erre tanitja a virág kitárt kelyhével, mintha a napot akarná magába Ölelni; erre tanitja a madár édes dalolással, a fák ábrándos susogással; erre tanitja a nap mosolygó