Pápai Ifjusági Lap – 1. - 4. évfolyam – 1885-1889.

Első évfolyam - 1885-11-16 / 2. szám

Egy kis félreért é s. (Vig beszély.) II. Altnay Gizella. (Folytatás.) De ugye Gizikém azért 'nem haragszol? nem doson minden ősszel gazdasági mégy el? nem hagysz itt engem? — szólt Ida siránkozó, de egyszersmind kötekedő hangon. — Istenem! ha te elmennél én talán azonnal meghalnék! — Hát te szeretsz engem Ida? — Szeretlek. — Igazán ? Igazán. — Oh én akkor boldog vagyok! Mindent, de mindent felejtek, mert tudom, hogy te szeretsz . — Lásd én is szeretlek ám téged nagyon.— De nagycn ám! Ugy a hogyan senki se szeret. — No bohó! hisz nem vagyok . . . — Ugy-e nem vagyok fiatal ember — vágott gyorsan közbe Gizella. Erre azután oly jót nevettek, mintha csak sohasem éreztek volna semmi fájdalmat. — Újra vig kedvtől, hahotától, énektől hangzott a káznak minden zuga. Azt mondják, hogy a szerencsétlenség egymáshoz közelebb hozza az embereket. — Gizella minél inkább érezte nevelő anyja és unokanénjei lenézését, és Idát nénjei minél inkább akarták nevetség tárgyául feltüntetni: annál inkább kifejlődött köztük a kölcsönös ragaszkodás. A Serceghy lányoknak volt okuk Gizellát bántani, mert először is szebb volt, mint ők. — S minő megbocsáthatlan vétek, egy nevelt leánynak szebbnek merészelni lenni, mint a házi kisasszonyok! Node ezt még csak ellensúlyozná a műveltség hiánya. — »Mást se tud, mint sütni, főzni, tisztogatni. — Nem való másnak, mint cselédnek.« — Jegyzette meg Serceghy Gizella egy alkalommal egyik udvarlójának a sajnálat és mély belátás sajátszerű kifejezésével. — A másik megbocsáthatlan hibája volt Gizellának, hogy mintegy 15—16 ezer forintja volt a helybeli takarékpénztárban. Ezen kézzelfogható argumentum előtt maga Serceghyné is meghajlott; mert azt egyáltalában nem akarta elhinni, hogy lányaival szépség dolgában még csak összehasonlítható is volna. Meg is ragadtak minden alkalmat, hogy a szegény leányt boszanthassák. A bántalmakat Gizella sohasem viszonozta, sőt látszólag nyugodtan tűrte, mi még inkább felingerelte elleneit; csak midőn senki sem látta eredtek meg könnyei és tört ki teljes eröve! a titkolt elnyomott fájdalom. Gizella két érzelmet ismert. A szeretetet, melylyel Ida iránt viseltetett és a fájdalmat, melyből nagyon is kijutott ozztályrésze. Mélyen érző kedélye érintetlen, csendes volt, mint a nyugvó tenger. Boldog az a férfi, kinek emlékét ez óriás tenger felkavart hullámai övedzik körül. Es a tenger egyszer elkezdett hullámzani. Bárterménykiállitás szokott tartani. — Gizella egy ilyen alkalommal kiment Idával bevásálni, azonban a női kíváncsiság nem engedte, hogy a kiállítást egy perezre meg ne tekintsék. Épen a jutalmakat osztották. Az első jutalmat egy vidéki fiatal ember nyerte el. Gizella közel az elnöki emelvényhez foglal helyet. Mikor a fiatelember a jutalmat az elnök dicsérő szavai közt átvette, lesütött szemeit felemelvén, tekintete Gizelláéval találkozott. Gizella ugy érezte, mintha egy perezre zsibbadtság fogta volna el; azután arcza kipirult, szive elkezdett sebesen dobogni. Nem merte szemeit felemelni, azt hitte, hogy tekintette mindjárt azokkal a diadalmi gyönyörben uszó, szelid, jóságot sugárzó kék szemekkel találkozik. A fiatal ember is annyira zavarba jött, hogy alig birt néhány köszönő szót rebegni az elnöknek. Gizella sietett e helyről. Azt gondolta, mindenki csak öt nézi, mitől arcza azután még jobban lángolt, s a fiatal embert még inkább elbűvölte. — Ida kérlek siessünk. — Elkésünk. — Hisz még alig vagyunk itt egy két percze — zugolódék Ida. — De hogy "nem, már egy órájánál is több talán. Azután karjára öltvén Idát, akarva, nem akarva kényszerité a távozásra. Ez volt az első alkalom, hogy sietett haza. Már a kapunál voltak, midőn visszatekintve a fiatal embert pillantotta meg, ki midőn távozni látta Gizellát ö is odahagyta a kiállítást, s távolból kisérte őket és a ki most ugyan oly igézőleg, sokat mondólag nézett szemébe, mint mikor a jatalmakat osztották. Gizella, mint a kit tetten kapnak, gyorsan szőkéit be az ajtón, nyitva hagyván azt maga után. És attól a percztől, hogy a fiatal embert meglátta, leány lett, léány a szó szoros értelmében. Szemlesütése, majd félénken felemelése, azután elpirulása, távozni sietése, az ajtón béugrása: mind olyan volt, mint a ki kedvesével pajzánkodik, hogy azt még inkább magához csatolja. A fiatal ember boldog volt; tudta már, hogy szívért szivet kapott. Gizella a mint a házba ért, szaladt egyenesen az emeletre, s a redőnyök mögül mind addig szemmel kisérte a kedves idegent, mig annak utolsó körvonala is el nem tünt. Akkor azután egy nagyot sóhajtva, mintha az egy szívből szakadt szerelem vallomás volna, könnyezve dőlt a pamlagra. A fiatal ember, kivel még bővebben megfogunk ismerkedni, miután lattá, hogy a Serczeghyékhez mentek be, azzal a tudattal érkezett haza, hogy sziveválasztotja az egyik Serczeghy leány. Sokat hallott róluk beszélni, rég óhajtotta őket ismerni: s ime most, mielőtt ismerné őket, már is rabbá tették.