Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-01-26 / 4. szám

port roppant akadályokra bukkan, — nálunk ilyesmit tekintetbe sem vesznek. Ez nem jól van igy és nem is maradhat. ebien, A bajon nem is annyira a törvényhozás, mint inkább a társadalom maga segithet. Igen, mert az ügy oly nagy, oly óriási, hogy azt csak egy óriás birja el: ós ezen óriás maga a társadalom. Pápán nagyon sok, nagyon üdvös czélu egyesülelek léteznek. Alig találunk ügyet, melyet egy-egy egyesület fel nem karolt volna. A jótékonyság, a betegápolás, szóval minden dolog ráakad pártolóira, csak egy nagy, szent i és magasztos ügy lézeng még jóakaró gyám I és pártfogó nélkül. A társadalom, [értjük most i speczialiter: a pápai társadalom mostoha gyermeke, a pápai ipar el van hagyva, sorsával nem tórődik senki. Ha fejlődik jó, — ha nem fejlődik, nem is tudja, nem is kérdezi senki. Lfgfólebb az érdekeltek szive szorul, ha látják, mivé lett és mivé lehetett volna a szép reményekre jogosított magzat. Alakítsunk pápai ipart pártoló egyesületet. Teremtsünk védőt magzatunknak. Jobbat ném tehetünk, Isten ugy segéljen bennünket. Miként kötik ma a házasságot? — Alkalmi elinélkedes. — Alig van az ember életében fontosabb és nagyobb jelentőségű esemény, mint a házasság-kötés. A házasulandók jövő boldogsága, vagy boldogtalansága ennek szerencsés vagy szerencsétlen kimenetelétől függ. Ha ily sok függ a házasságtól, nagyon megérdemli, hogy a sziv sugallata szerint, jó körül tekintés, kellő figyelem és óvatossággal köttessék az. Ha valaki esküvel kötelezi magát arra, hogy a sirig együtt fog élni azzal, a kit házastársul elválasztott, a választás sokszorosan fon- ! tos, és meggondolni való dolog, mert a j későbbi megbánás sok kellemetlenségnek, viszálynak, egy egész élet gyötrelmeinek lehet okozója. Régebben a házasságkötés többnyire akként eszközöltetett, hegy a házasfelek boldogan emlékezhettek vissza azon órára, midőn az oltár előtt megkötötték frigyöket, melyet csak a halál oldott fel. Ma azonban a házasság igen sokszor eszköznek tekintetik a jövő megélhetésre nézve. Nem boldogságot, banem boldogulást keresnek sokan, melyek az ellenkezője szokott teljesülni. A számításában megcsalódott ember esküszegővé lesz. felbomlik a házasélet, különélés, válóper következik be. Az ember legmagasztosabb hivatása megnősülni, családot alkotni. Az az ember köthet jó házasságot, aki szive érzelmének fellobbanását az ész számításával tudja összeegyeztetni. A sziv vagy ész nélkül kötött házasság nem lehet boldog, nem lehet tartós. Szokássá vált mostanában, hogy a fiataiságlegtöbbje nőtlenségre határozza el magát a fiatalkori szabad élet sok embernek tetszik, teheti azt, a mit akar, elkövetett cselekményeiért csupán önmaga előtt felelős. Milyen boldogság az ifjúság örömvirágait gondatlanul szaggatui, az élet örömpoharát fenékig üríteni ki, tele marókkal szórni a pénzt, mit gondos szülék életök lefolyása alatt szorgalommal, folytonos munkával szereztek össze? A dologtalanul, vigalmak között letűnt fiatalság után öntudatra ébrednek sokan, de az elfecsérelt pf'nzt összeszedui többé nem lehet, az élvekben kimerült, eibetegesedett ember nem képes komoly munkára, előtte áll a bizonytalan jövő sötét képe! Ekkor jut eszébe a hnzasság, mint utolsó eszköz, melylyel a régi hibákat helyre hozni lehet. Természetesen az a fődolog, hogy a leendő élettárs vagyonos legyen. Ezért a házasság első lépése a telekkönyvhöz vezet, melynek lapjairól olvassa le a házasulandó mindazon kellékeket, melyeknek meg kell leuni abban, akit élettársul kiszemelt. Hiszen ha vagyonos akkor szép is, jó is a leány! Tehát a vagyon a főkellék, vagy olyan családi összeköttetés, Nos hát mi pápaiak e tekintetben sokat vétünk saját nemzeti érdekeink ellen. Be vagyunk ékelve Bécs és Budapest közé s mi méregdrágán megvesszük azt, ami máshonnan kerül, — mig a mi iparosainkat nem pártoljuk. Csak néhány példa. Ha jómódú leány férjhez megy, első, liogy a bútort Bécsben rendeljük meg, kelengyét itt-ottt, mindenütt, csak Pápán nem vásárolunk; sokkal szebbnek látszik, sokkal finomabbnak tetszik, sokkal becsesebbnek tartjuk, ha Bécsből keriii hozzánk, mjnt ha ez a saját emberségüukbol telik ki. így szivárog ki pénzünk a hazából, a városból, más munkások gazdagodnak, mig saját véreink aggodalommal tekintenek a jövőbe. Hogyan boldoguljon a pápai iparos, hogyan tegyen eleget polgári ós honfiúi kötelességének, ha elvonjuk tőle az anjagi erőt, ha ugy teszünk, mint az a kormányos, ki szárazra hozza járművét és mégis azt akarja, hogy vízsebességgel törjön előre. Amint szárazon nem lehet úszni és a hajó itt csak tökéletlen szerkezetű es'/köznek tűnik, ugy a hazai iparos nem haladhat, nem boldogulhat, ha termékeit el nem adhatja, ha munkával párosított kis tőkéjét forgalomba nem hozhatja. Hogyan fizessen adót, hogyan legyen neki kedve magát szakmájában tökéletesíteni, ha látja, hogy silányabb munka is nagyobb méltánylásra akad, csak külföldi termék legyen. * Az igaz, hogy némely iparos nem áll a korszellem színvonalán, nem ismeri és nem is elégítheti ki az igényeket; de ennek oka nem egészen az iparosban keresendő. Az iparos nem halad, mert itthon nem pártolják, a közönség pedig nem pártolja, mert nem halad. Melyik a hibás? Valamint a fö'd nem hozhat gabonát eső és veiőíény nélkül, valamint a facsemete nem nyújthatja azon gyümölcsöket, melyekkel a terebélyes fa kedveskedhetik, vagy a sajka nem szelheti oly hatalmasan a hullámokat, melyek a hajó alatt szétoszlanak: ugy az iparos nem haladhat pártolás nélkül, ugy a mi zsengekoru iparunk nem törhet magának utat mindenfelé más fejlettebb államok iparának módjára és nem állja ki a versenyt szemben azon törekvéssel, mely oda irányul, hogy el kell fojtani mindent, mi kívülről jo. Más állaraok elbástyázzák magukat, az export száz és száz kedvezményben részesül, mig az imHetet vert az óra a barátoknál, mikor belecsapott a négy lapát a vizbe. A nap már Gamásza fölött ragyogott, vakítóan verte AÍSZsza képét 9 sima víztükör, a homokdombokon zuhogva fut a Fok felöl menő vonat, bodor füstje, mint fehér kígyó húzódik utánna, Apró csónakok siklanak tova Füred allatt. méltóságteljesen emelkedve ki közülök egy-egy sirályhoz hasonló vitorlás. Kedves szellocske susog a habokkal, felkap a csobbanó lapát melől egy-egy gömbölyű buborékot s lágyan, szelíden hordozza hullámról hullámra, mint a dajka, mikor a bölcsőben fekvő csecsemőt ringatja. Majd a hajóra röppen s körülezirógatja a napsütött arezokat, lecsókolja róluk az izzadó csepeket és snttog a fül- körül elmúlt időkből rég elfelejtett regéket. Suttogj csak te felvidító kis angyal édes-bus regét annak a szótlan halásznak fülébe. hogy ne érjen rá gondolkozni, hogy ne legyen ideje lassú méreggel gyilkolni szivét, lelkét . . . De hasztalan szállasz le a mélyre s hozod fel a pásztor nyájának maradványát, hiáb'B suttogsz mesét a hableányról s észtvesztő tánczárói; Lucretia meséjével nem csalsz mosolyt a sápadt arezra ... az a kódorgó lélek nem figyel szavadra, ott jár a magas hegyen, abban a kicsike házban, a körül a szőke asszony körül, a ki alig ha többet nem tud a Kis Dani bugyiijáró), mint ő. * Sátor Lőrincz felesége kenyeret süt, most „ölt" be a kemenczébe, előbb megmosogatván a szakajtóból kivett tésztát langyos tiszta vízzel. Mikor már mind e három benn volt a kemenczében, a sütő lapátot is oda állította a sarokba, egy mosolygó alak kepta át derekát. — Csókolam a rózsabimbó szádat szerelmes kis galambom. Kedves mozdulattal fordítja hátra fejét a szőke asszony. — Kosz Dani ! már megint mit keres itt, hogy lapirongasson megint az uram ? — Hát aztán nem szabad nekem a kis komám asszonyt meglátogatni ? — Nem bizony ! mosolygott rá a menyecske, mi közben vizes ujjával megfon végétté a legényt, A kicsi Juliska felsikoltott a szobában. Szegénykének foga jön, egész éjjel nyughatatlan volt , most aludt el reggel felé s jóitevő álmából felzavarta a hangos beszéd. — Siegény kis féreg te ! ugrott ki az ó'lelő karok közöl az anya — megyek már, ne sirj. Ott feküdt az esztendős lányka egy teknőben az ágy alatt. Mikor okos kis kék szemeivel meglátta a pörge bajuszu legényt, abba hagyta a sírást, ajkai mosolyra idomultak, két kis karját lelkendezve nyújtotta Dani felé. — Kedves kis húsom te ! — kapta fel egyszerű fekhelyéből a menyecske — szereted te is kereszt apádat ? A kicsike csak mosolygott, parányi öklét szájába gyömiszölte, közbe-közbe hangosan kiáltván : bá, bá ! * A ladik zsákmánynyal megrakodva parthoz ért; legelsőnek ugrott ki belőle Sátor Lőrincz. Már a vízről látta, hogy kis házának kéménye füstöl, ugy megkívánta a ludzsiros lángállót . . . vagy inkább kis lánykájának csicsergését, szőke feleségének ölelését. Mig a hegyen fölfelé lépdelt, kis házára gondolt és az annak födele alatt levő családra. Mily boldog, mily megelégedett volt ő ; a mi öröm csak érhette az életben, mind azt elé.ite, megnyerte. És e közben megtalálták ujjai zsebében Kis Dani komája bugyiiját. Eltorzult egyszere arcza. Ez a hitvány bicsak, ez rabolta meg nyugodalmát ez vont barázdát napsütött homlokára. — Ki vitte ezt az Ő házába ? Meggyonntá lépteit. — Hogy került ez az asztalfiába ? És a gyötrelmek újra mogrohanták egész erővel lelkét. Nem vette észre, hogy „Szutyel" kutya ott ugrál-bugrál előtte, csak akkor jött magához, mikor pitvarának küszöbét átlépte. Itt megállott, mintha földbe gyökereztek volna lábai,