Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-04-13 / 15. szám

ki, vagy üti le egy-két ismeretlen gazember. És nem maradhat ez az utcza a mai állapotában a közegészségügy tekintetében sem. Ez az utcza fészke az egészségtelenségnek, az utcza árkában mérget lehellő csatorna van telve miazmás anyaggal, mely megfertőzteti kipárolgásával az egész vidéket. És mindezen mindaddig változtatni nem lehet, mig az a népség, mely most elfoglalva tartja o helyet, onnét egy félreeső városrészbe — távol a város tisztes lakóitól — ki nem helyeztetik. Sötét a kép, amelyet festettünk, de szolgáljon mentségünkre az az erkölcsi felháborodás, mely a fönt elmondottak után áthat bennünket és áthatja ennek a városnak minden tisztességes polgárát. De szolgáljon mentségünkre az is, hogy a városi hatóság iránti jóindulatunkban mélyen megvagyunk rendülve akkor, mikor azt látjuk, hogy daczára a figyelmeztetésnek, a felszólalásoknak, tudva ós látva: ezt az állapotot óvek hosszú során át elnézte, eltűrte ! De ez a dolog ennyiben nem marad és nem maradhat! És ha sürgős intézkedés tétetni nem fog, akkor ugy a városi polgárság tisztes fórfiaiból, mint a tűzoltó-egylet tagjaiból küldöttség fogja felkérni ugy megyénk érdemes főispánját, mint a belügyminiszter ö magasságát ennek a tűrhetetlen állapotnak gyors és gyökeres orvoslására ! Mert a közbiztonság, közegészség és a jó erkölcs van veszélyben. Már pedig: Minden nemzetiek, támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megdűl, lióma ledül s rabigába görnyed! — Nos mit akar kegyelmed ? — förmed rá a professor, ki jól ismerte az emberi hálátlanságot és tehetetlenséget, — talán bizony a három aranyát jött vizszakövetelni ? — Nem, biz én, nagy tiszteletű uram, hanem, hogy hát a professor ur még talán segíthetne rajtam. Hiszen tudja, hogy az uram Magyari Mihály, meghalt a mult héten — panaszlá bánatos hangon. — Azt akarj, hogy feltámaszszam ? — Dehogy akarom . 1 . isten ments — fakadt ki Magyarinéból az ijedelem —• hamarabb szeretném megfordítva. — Hogy megfordítva ? — Hazajár az uram éjfélenkint, kérem alásan, és rémito „patalikát* csinál otthon, lánczait csörgeti, végig dörömböl a padláson. Bizony megszolgálom a professor urnák, ha megszabadít a férjemtől. Hamisan kacsintott egyet a hamis menyecske a professor felé, akármilyen jó barátságban volt is az a pokollal, ennek a két ragyogó szemnek, ennek a két égő pokolnak a tüze mégis megperzselte. Belement a kísértetbe, így szólt: — Jól van megszabadítom a kísértettől. Még azon éjjel egyesegyedül kiballagott a temetőbe s szépen meghúzódva várta egy akáczfa alatt a lelkek óráját. Ime pont éjféli kakaskukorékuláskor megnyílik a Magyari uram sírja s abból kivonszolja egy fekete kutya Magyarít, megrázza csontjai kihullanak, mint a kukoricza a zsákból, a boribe belebuvik a Az alispán szava. Vármegyénk érdemdús alispánjának, Véghelyi Dezső kir. tanácsosnak egy dicséretes szokása van, melyet évről-évre megújít és ugy hisszük, hogy főispánná, vagy a „Magyar nemzeti muzeum" igazgatójává leendő kineveztetése után örökségül kágy utódjának is. Ez a dicsérendő szokás pedig abból, áll, hogy az évi ujjonezozások alkalmával maga elé idézi az illető szolgabírói járások jegyzőit ós teljes szakértelemmel oktatást ád nekik a községi és körjegyzői teendőkről és kötelességekről, megdicséri a megdicsérendőket és megrójj a a megró vandókat. Ezt az eljárást alapjában véve helyesnek tartjuk, — mert bár azon jegyzők, kik kötelességüket híven teljesitik, az évi rendes dorgatoriumszerü oktatási a nincsenek szorulva — mégis szükséges dolog az, hogy a közigazgatósági hatóság első közegei: a jegyzők évről-évre megismerjék a vármegye első tisztviselőjének, az alispánnak intentióit és az szerint csecselekedjenek. Ámde tudjuk azt, hogy a községi és körjegyzők egyenesen a járási főszolgabíró működési köre aíá vannak rendelve s tetteikről első sorban neki felelősek. S most azt kérdezzük vármegyénk érdemes alispánjától, hogyha az a főszolgabíró esetleg nem teljesíti kötelességét, vagy állásával esetleg vissza él, hivatalos hatalmát oly ezólokra használja fel, melyek épen nem a közigazgatás keretébe illenek, — és ezt a főszolgabírót meginteni, kötelességének betartására figyelmeztetni nem tartja szükségesnek; — akkor, hogyan várja azoktól a községi és körjegyzőktől, — kik főszolgabírójukban látják maguk előtt a példányképet, — hogy azok kötelességüknek teljes mértékben megfeleljenek? Kijelentjük, hogy egyenesen a pápai szolkete kutya s tart egyenesen a Csapó utcza felé, ahol Magyariné lakik. Ugy ment az akasztófáravaló, mintha nyílból lőtték volna ki. Hatvani ekkor kilépőit, összeszedte az elhulott csontokat s rájuk ült, bűvös kört csinálva maga körül a va rázsbottal. Nem kellett sokáig várnia. Nagy vonitások közt alig egy félóra múlva visszatért a fekete kiuya s meghőkölt, a mint a csontokat keresve, meglátja Hatvanit rajta ülve. — Ember add ide a csontokat — üvölfcó. — Kutya, nálam nincs csont. — Azt add ide, a min ülsz. — Én a székemet nem adhatom. Kivicsorította fogait a kutya, egyet vonított, mire egy egész falka ördög és kisértet összeröffent, Hatvaninak rohanva, de a bűvös körön át nem léphetett egyik sem. — Látom, hogy emberemre akadtam — mond a kutya szelíden — látod, a csontokat vissza kell tennem, ahonnan vettem, ad ide Őket s kérj értök, ' amit szived és lelkeci kiván. Jól van, hozz ide gyorsan egy zsák arany pénzt, továbbá egy köböl mákot és egy köböl kölest, szórd össze, keverd meg, aztáu válogasd szét, de ugy, hogy akár a mákban, akár a kölesben egyetlen idegen szem se legyen. Hozta a pénzt, kölest, mákot gyorsan : hozzáláttak az ördögök és kísértetek a szemelgetéshez szaporán, de bezzeg a munka mégis tovább tartott, mint kellett volna, mint gabirói járásról és annak főszolgabirájáról szólunk a továbbiakban s midőn ezt kijelentjük, ki kell jelentenünk azt is, hogy ebben a járásban annak dacsára, hogy a főszolgabíró sem a múltban, sem a jelenben nem felelt meg teljesen a kívánalom szerinti kötelességnek; mégis van itt sok községi és körjegyző, aki kötelességét becsülettel betölti megállja a sarat minden körülmények közt, de volt, van oly jegyző is, aki főszolgabírójára vetetett ólomszemekkel, aunak példáján csüngve, megfeledkezik hivatásos kötelezettségéről. Ezért ez állításunkért Isten és emberek előtt felelünk azért is, mert mindazok a vádak, melyek e hírlap hasábjain a pápai járás főszolgabirája ellen felmerültek — soha meg nem czáfoltattak, azokat megezáfolni nem merték, mert nem tudták, mert az igazság részünkön volt. És midőn ezt kijelentjük, szabadjon csodálkozásunknak kifejezést adni affölött is, hogy mig a vármegye érdemes alispánja szükségesnek tarja az évi dorgatoriumra összehívni a járás jegyzői karát; addig miért nem tartja szükségesnek megkérdezni a járás főszolgabirájától, hogy mily közigazgatási oka van annak, hogy a Bakony alj áuak népe száz számra vándorol ki Amerikába? Mily közigazgatási oka van annak, hogy egyes községek ötéves számadásai sincsenek felülvizsgálva, helyben hagyva ? Mily közigazgatási oka van annak, hogy Csóth község egykori jegyzője Kráinmer évek során lopott, sikkasztott azután elszökött és ezen btlne megtorolva ma sincs ? Mily közigazgatási oka lehet annak, hogy a megye ezrei által a jákói tüzkárosultak javára összeadott, de — határozottan jogtalanul visszatartott — könyöradományok ügye elintézve még ma sínesen ? A legutóbbi tisztujitásnál a vármegye fő és alispánjának ajkairól elhangzott szép beszédek teljesen igazat adtak liirlapunkahogy az alvilági rendtartás engedi, ütötte az egy órát bent a messze kollégium tornyán s a kutya, ördögök és kisértetek legott elsülyedtek a feneketlen mélységbe. A csontokat külön eltemette Hatvani egy arra csinált bűvös körbe s azok még mai napság is ott porladnak, nem mozdulnak. Ezalatt annyira hire ment a Hatvani csodás tudományának, hogy részint félelemből, részint tiszteletből mindennemű becsülettel elhalmozták, A kollégium megválasztotta rendes professorának, király fölhítta Bécsbe. (Egyszerre ment be Bécsnek valamennyi kapuján, — ahogy az őrök a királynak mindenünnen jelentették.) A király próbákat tetetett vele. Amit csak megkívánt Ő felsége, mind teljesítette. (De jó volna, ha most élne nagytiszte* letü uram : hadd hozatna az ördögeivel annyi pénzt, hogy kifizetnok vele az államadósságot.) Egész Debreczen kedvezett neki még maga a főbíró is díszebédet adott a tiszteletére. Az pedig nem kis dolog a maga nemében. Pompás kedélyben volt a magyar Faust (mert igy is nevezték Hatvanit), annyival inkább, mert nagyon megtetszett neki a főbíró uram gyönyörű, szende leánykája, Fruzínka. Tette neki a szépet egész délután, de az ártatlan gyermek-leány hideg maradt, pedig elég csinos legény volt a professor, szép délczeg termettel, finom ovál arczal, értelmes, magas homlokkal. Hatvanit nom koiiftmdálta