Pápai Hirlap – III. évfolyam – 1890.

1890-01-12 / 2. szám

hirü, egészséges ivóvizünk nincs, vilá­gitásunk gyarló, stb. stb. Ezen javitani kell! Ha most elgondoljuk, hogy ezen hiányok melyikére fordítsuk a ke­zünkben lévő 41150 frtot, melyik hiány pótlásával segitünk leginkább városunk lakosságán; akkor nagyon számot kell vetni lelkiismeretünkkel. S épen azért kell e dologgal toár most komolyan foglalkoznunk, mert a vélemények e tárgyban fölötte meg­oszlók. Vannak városi képviselők, akik a városi kövezetet akarják ez összegből kijavítatni, vannak mások, akik csa­tornahálózatot akarnának, ismét mások villanyvilágitást s vannak — uram bocsáss meg nekik — akik megint ar­tézikutat akarnának íurni! Van azonban egy nagy rész, melynek komoly vélemenye az, hogy ezzel az összeggel a pótadó terheit kell könnyiteni, vagyis ezzel a 41150. írttal fizessük ki a város adósságának majdnem fele­részét ! Ez a vélemény tarthat számot a legkedvezőbb fogadtatásra. Mert ha a pótadót felényire is leszállítjuk, való­ságos jótékonyságot gyakorlunk a mai válságos viszonyok közt városunknak nagy részben szegénysorsu lakosságán. Azért midőn erről a kérdésről gondolkodnak a város atyái, tegyék szivükre kezüket, kérjenek tanácsot lelkiismeretüktől és eszüktől és azután cselekedjenek. Kicsinyes, vagy személyes érdek, szereplési viszketeg ne vezéreljen sen­kit tetteiben! A város ezer és ezer polgárának érdekéről van szó s ezek megkívánják, hogy a képviselőtestületnek egy jel­igéje legyen: hazament és a két kedves szöszke gyermek belecsimpaszkodott s ugy faggatta, hogy ho­zott-e olyan aranyhalacskát, a melyiknek ezüst a farka ? Oh mit érzett akkor, hogy csókolta sorra mind a kettőt . . . Milyen boldog is volt ő egyszer, régen ! , . . De az két kedves angyal nem sokáig maradt a földön. Azt mondták járvány ural­kodik, pedig csak az angyalokat hívták visz­sza. . . . Egy reggelre csak Dem ébred fel az a két szép szöszke gyermek. Ott feküdtek puha patyolaton egymás mellett, egymást át­ölelve . . 1. Az öreg halász kihúzza hálóját. Aztán végig simítva homlokát, csöndesen mormogja: semmi, semmi. Aztán megint belemártja a hálót a vízbe. Egy pár halacska repül egy ujjnyival a víz fölött . . . Milyen szép pár volt ö meg a felesége. Hogy is tudott az a rózsás arczu asszony meghalni . . . tiz évvel azután, hogy azok az angyalok elvitték az ő könyeit . . . Kihúzza a hálót a vizből. Aztán végig simítva homlokát csöndesen suttogja : semmi, semmi . . . Azután megint csak belemeríttí azokba az ezüstös és piros habokba a hálót. Az a halacska mindig párosan szálldos körötte . . . Milyen szép egy pár gyermeket hagyott neki az az asszony. Öröm volt nézni őket. S aztán milyen deli legény lett abból a Pistából. Bolondult is utána két falu fehérnépe S ennek is meg kellett halnia . . . Mindenki A nép java ! S azután, tovább, előre ! Nem kell elcsüggednünk a nehéz helyzettel szemben, erős kitartás, erős akarat s a többi hiányok is pótolha­tók lesznek. Nem kell összetett kezekkel nézni a dolgok és idők folyását, hanem tenni kell immár a helyi ipar- és ke­reskedelem fellendülésére is valamit, hadd jusson tisztes existentiához a pol­gárság s akkor lesz neki anyagi ereje a közügyekre is áldozni! Csak férfi kell a gátra, sikerülni fog minden! Ha azonban csak tovább is Pató Páloskodnnk, akkor még szomorúbb jövőnek nézünk elébe ! „Hass, alkoss, gyarapits S a haza féayre derül!" Egy v. képviselő. A pápai kir. jbiróság mult évi működése. Pápa, 1890. január 10. A pápai kir. járásbíróság mult évi ügy­forgalmának kimutatása előttünk fekszik. A veszprémi kir. törvényszékhez osztott kir. járásbíróságok kőzött a pápai kir. járás­bíróság mint területi nagyságánál, mind sze­mélyzete számánál fogva legnagyobb s igy, — ha e tekintetben osztályozásról szó lehet, — akkor ez oknál fogva is törvényszéki ke­rületűnk első járásbírósága. De ezen elftő helyet biztosítja járásbíró­ságunknak nemcsak a fenti körülmény, hanem a beadványok óriási száma ós a buzgalom, amellyel egyes bíráink a nekik kiosztott da­rabokat elintézték. Meg kell vallanunk, hogy csak a lelki­ismeretes és ambiiiosus buzgalomnak lehet oly eredményt elérni, mint a milyen a pápai kir. járásbíróságnál eléretett. Az Összes 18469 ügydarabból elintéztetett 18319 darab, elin­tézetlenül maradt csupán 150 ügy, melyek nagyrésze az utóbbi napokban érkezvén be, meghalt, akit ő szeretett, mindenki csak ő él . . . Akkor még télen is halászott. Nagy lé­keket vágott a jégen s azokon dugta be a hálót . . . Egy kis véletlen, s vége az élet­nek ... Ki hitte volaa, hogy olyan derék legény egy lékbe fúljon . . . , Pedig ugy volt . : . Kiemeli a hálót a vízből. Aztán simítja vánczos homlokát és halkan dünnyögi: semmi semmi . . . Már csak egy lény maradt, kit ő sze­retett, s ki Őt szerette. Szép volt az ő utolsó gyermeke, Iluskája, szép mint a liliom. Sze­rette is nagyon, óvta a szellőtől, vigyázta a naptól ... de hiába ! „A virágnak megtil­tani nem lehet ..." Kár, hogy olyan hamar elvirágzott, kár, hogy oly rövid volt a kikelet, s nyár s oly hamar eljött az ösz . . . Akinek szivét oda adta az megcsalta őt . . . Fájt az neki nagyon, nagyon ... de ő hallgatott. Láttatok már néma csalogányt? Látta­tok már férges liliomot? Láttatok már hall­gató Laokont ? Oh ezeknél többet szenvedett ő. S milyen rosszul esett Mihály bácsinak ez a néma fájdalom .... Mért nem sirt, mért nem panaszkodott ? Legalább vigasztalhatta volna. Oh ha előtalálta volna azt, aki meg­ölte lányának a szivét . . , Iluska hervadt, elhervadt , . . A gyalá­zat elöl elvitte a halál . . . Mihály bácsi kihúzza a hálót a vizből. Végig simítja redős homlokát s egykedvűen dünnyögi: semmi, semmi . . . elintézhetok nem valának. S ha ez a körül­mény és dr. Levatits kir. aljárásbiró urnák időközbeni törvényszéki biróvá történt kine­vezése be nem következik, — megtörtént volna az a páratlanul álló szép eset, hogy a pápai kir. járásbíróság restantia nélkül lépett volna át az újévbe. Ahol hibát, vagy mulasztást látunk a közügyek terén, ott soha nem mulasztottuk el felemelni tiltakozó szavunkat s im most ép oly kötelességünk a pápai közönség nevé­ben elismerésünknek adni kifejezést az előt­tünk fekvő, szép és nemes munkálkodásnak eredménye felett. És honnét ez a szép ered­mény ? Onnét, hogy kir. járásbíróságunknál a birák s hivatalnokok lelkiismeretesen teljesitík kötelességüket. — Bár politikai jogaikat gya­korolták, a korte8kedésekbe nem avatkoztak 8 ez által csak fokozták a birói tisztesség dekó­rumát, — s bár tehették volna: a közigazga­tási és törvényhatósági ügyekben sem vettek oly módon részt, mely bármely irányban visszatet­szést szült volna. Első volt előttünk a köte­lesség teljesítése: ezt beváltották emberül! Ha tekintetbe veöszük azt, hogy nálunk Magyarországon egy igazságügyi biró szor­galma és működése mikénti teljesítése, majd­nem egyedül annak lelkiismeretére van bízva; akkor kétszeres elismeréssel kell adóznunk a pápai kir. jbiróság bíráinak azon lelkiisme­retességért, melyet a mult évben kifejtettek; mert fájdalom ezt minden helybeli hatóságnál nem tapasztaltuk; sőt igen gyakran kemény hangot is kellett használnunk, hogy némely helyütt a közügy érdekében csak tisztességes, vagy közepes eljárást is érhessünk el. A pápai kir. járásbíróság megmutatta, hogy csupán a maga önjószántából, minden nógatás, biztatás nélkül elérhető a legszebb eredmény, csak — lelkiismeret kell hozzá. Alább közöljük egy részletét az ügyfor­galom kimutatásának. Nemcsak érdekesek ezek a nagy számok, hanem beszédesok is. Hisz egy testületnek egy egész évi kitartó munkája eredményét, gyümölcsét tárja ez a kimutatás elénk, egy hosszú évnek nagy munkahalma­zát rövid számokba foglalva. A laikus közönnyel és a méltánylás leg­csekélyebb érzülete nélkül olvassa ezt, de a jogász és mind azok, a kiknek dolguk van a bí­róságnál nagyon jól tudják, hogy egy szám, mily emberi munkát képvisel, nem ritkán két­iiárom napnak megfeszített munkáját zárja magába! Az utolsó napsugár oda szaladt az öreg halász arczára, oda, szeme alá s megmutatta mi csillog ott . . . Köny voll, égető köny. Egy esztendő óta az első, s talán — ki tudja — utolsó . . . Elmerült a nap a messze ködbe. Az aranyos szélű bárányfelhőkből, sötét, nehéz felleg lett. Mihály bácsi dehogy látja ! Mo­gorván áll csonakában, gondolatai ott vannak a múltban . . . „Ma egy éve . . susogja csendesen: igen ma, hogy Iluska is odament, ahová az anyja ... A habok fellázadnak a sötét ellen. Egy egy villám villan ki néha-néha . . . Sötét az éj, rémes az éj, zug a vihar, az orkán . . . Reggel, mikor a nap szétnézett, messze nagyon messze látott egy fölfordult csónakot s a parton egy hideg halottat . , . Mintha most is azt susogná: semmi, semmi . . . Az élet, a szenvedés, mind semmi . . . de a halál, a halál az valami . . . Vószy Ödön. Császár-hullás. .., Rio di Janeiro november. Bizonyosan van arról tudomása a t. szerkesztő urnák, hogy egyszer nálunk is volt forradalom. Másfél esztendőn keresztül meny­nyi sok ezer ember Őgyelget „Verseczrol Szol­nokig, Isaszegről Váczig". Vén emberek azt állitják, hogy német katonák meg honvédek egymásra is lövöldöztek akkor, de ez taláü

Next

/
Oldalképek
Tartalom