Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-03-31 / 13. szám

Pápa, 1889. Második évfolyam, 13-ik szám. Vasárnap, márezius 31. Előfizetési árak: Egész évre . 6 frt — kr. Félévre . . . 3 „ — „ N'eg) edévre . 1 „ 50 _ Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Közép-utcza 91. sz. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. PÁPAI Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda: Pápa, Közép-utcza 91. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kézi.atok vissza nem adatnak Hirdetések és nyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petit-sor 0 kr. Nyiittér petitsora 20 kr. Kincstári illeték külön 30 kr. „Gyors segély." Pápa, márezius óO. Esztendeje mult immár, hogy a szomszéd Jákó községet tüz lángpallosa pusztította el és koldusbotra jutottak annak lakosai. Szomorú állapotok között sinylett a nép, elvesztve mindenét, tehetetlenül, nélkülözések között kellett nyomorognia. A tönkrement lakosok jajveszéklő siráma visszhangra talált a megyei sajtónál, melynek sürgető felszólításaira gyűjtéseket indítottak a vármegye közigazgatási járásaiban, só't alispánunk hasonló jószívűségre átiratokban kérte meo

1 a szomszéd vármegyék alispánjait. Megindult a gyűjtés gőzerővel, de hogy mennyi pénz gyűlt össze, azt nem tudjuk sem mi, sem azok, akiknek számára a gyűjtés rendeztetett. De tudják azok, akik nyilvántartották és ez nem ad legkevesebb aggodalomra sem okot. Hanem aggodalmat kelt a felizgatott jákói lakosok fellépése, az a vád, melylyel egy tönkrement és veszteségét mélyen érző falu lakossága vág körjegyzőjének arczába és sújtja ezzel a járás szolgabiróságát, melynek hatáskörébe tartozik a körjegyző felügyelete. Mi nem bolygattuk az ügyet, hanem vártuk a fejleményeket, mert tudtuk, hogy ugy sem nyerhetünk informácziót illetékes helyről: a főszolgabiróságtól, melynek feje, ujságiró is lévén, magának tartja az ilyen csemegéket. Ugy is történt. A „Pápai Lapok * felszolgálta a „Különfélék"-et tartalmazó rovatban az „alaptalanul gyanúsított körjegyző" csemegét, elég helytelenül és meggondolatlanul. Mert ez a csemege könnyen keserűséget, okozhat feltálalójának. Szép a garnirozás, és talán el is terelné az olvasók figyelmét, ha maga a csemege nem terjesztene kellemetlen illatot maga körül. risztéit laptársunk csikkének minden sorából kirí, hogy a főszolgabírói hivatal konyhájában keverték a csemegéhez való tojásfej ér ny ét, de roszszul tisztították meg a sárgájától, kirí a habból, elrontja azt és Ízetlenné teszi. Mert sehogy sem tarthatjuk helyes eljárásnak, hogy midőn egy község fellázadt lakossága panaszával a minisztériumhoz fordul, honnan a fegyelmi vizsgálat megindítására az utasított alispán a főszolgabírót bizza meg, s a vizsgálat megindulva, a főszolgabíró két hetet tüz ki, mely idő alatt a sérelmeket előadhatják a panaszosok, — s a két heti határidő le sem jár, a vizsgálat be sem fejeződik s máris „illetékes helyről" egy hirlapban megkezdik a nagymosást. Mi tisztelettel viseltetünk mind a körjegyző, mind a főszolgabíró személye iránt s részünkről legjobban szeretnénk, ha az első ellen felhozott vádak alaptalanoknak bizonyulnának. De viszont nem tudjuk elgondolni, hogy mi indíthatta az „illetékes" személyt arra, hogy még a vizsgálat előtt adja át az iigyet a nyilvánosságnak. Élünk a gyanúperrel, hogy érdekelve van ez ügyben az „illetékesség" is, jelen van itt is a már egy alkalommal általunk indokolt ideges felületeség, mely a járás közigazgatását jellemzi. És ha nevezett lap csakugyan illetékes helyről vette értesülését, sajnálattal kell konstátálnunk, hogy nemcsak ideges felületesség, hanem határtalan nem bánomság is mutatkozik, mert megtudjuk e czikkből azt, hogy a leégett, nyomorgó zsellérnép javára begyült könyöradományok „PAPAI HÍRLAP" TARCZÁJA. Szerelem dalaiból. i. Beteg vagyok, de nem tudom mi bajom; Sírdogálok, boldogságom' siratom,. Edes apám, édes anyám van nekem, o magam mégis oly árvának érezem. Beteg vagyok • fáj a szivem, fáj nagyon; Semmi vétkem s mégis annak átka nyom. Fájó szivem gyógybalzsamát nem lelem, Előbb-utóbb sírba visz a szerelem. II. Azt szeretem, kit szeretnem nem szabad, Akinél már számomra ír nem fakad: Másnak adta, más bírja már a szivét. Szegény szivem, nincs oly kín, mint a tiéd. Oh pedig ha meghallgatna az a lány, Megindulna fájó szivem panaszán. . . . De mit érne, mit használna ez nekem, Ha tudom, hogy remény nélkül szeretem. Komáromi Kálmán. A puszta malom. Irta: Magyar Gyula. Ott áll a felsősorok aljáo. Kincs neki már sem oldala, sem teteje, csak egy korhadó kerék, meg a malomkő mutatja, hogy mi volt valaha. A malom mellett egy szép tanyai szállás falai emelkednek, körötte az aranykalászos róna, mellette a vadvirág erdő, melyből egy szép, kuszált hajú lány köt koszorút. Az arczán a fájdalomnak, a szenvedésnek kinyomata látszik, szemében méla, bágyadt zavar van, ruhája rendetlenül felöítve, ajkán kétes mosoly reszket. Egy pacsirta szállt fel a közeli bokorból, szállt-szállt, magasan az ég felé, s közel az Istenhez, rá kezdett arra a kedves, csicsergő nótára. Az a szép lány ott a malom alatt csak kötötte azt a koszorút,, azután amint meghallotta annak a madárnak édes énakét, akkor olyan sajátságos, megborzasztó mosolyra vonta halovány ajkait. — „Ugy . . . ugy . . . csak énekelj kis madaram. Csicseregj . . . csicseregj . . . Te is az én boldogságomat dalolod . . . De boldogok is leszünk, ha . . ha . . ha! Igen . . . boldogok! . . . Már nem soká tart . . . Azt mondta visszajön. Éjfélkor jön vissza, . . . tüzes paripákon, — azon megyünk el az esküvőre, ha . . . ha . . . ha , . A kis pacsirta csak csicsergett tovább . . . — „Ezt a koszorút is akkorra kötöm. Jó lesz az esküvőmre . . . szépen fog állani a fejemen ... Ez a búzavirág illik a hajamba. Ez a kikirics sárga, — nem kell . . . olyan, mint akik — elakartak szólni tőle . . . El akartak ha ... ha! De most máinem lőhet . . . Jön . . . már nemsokára jön, szüret után, azt mondta. , . . akkor jön . . . éjfélkor, . . . arany kocsin, . . . tüzes paripákon ! Megesküszünk, . . . azután meghalunk ... ha ... ha ... ha! A boldogságtól halunk meg!! ha . .. ha ... ha!" A rengő buzakaiászt megingatta a déli fuvalom enyhe szellője, a pacsirta kis fiaihoz szállott, az a szép leány őrületesen felkaczagott, azután fejére tette azt a vadvirág koszorút, s megindult nagj vigan, arra, ahol három ákáczfa lombjai borulnak össze egy kis halom fölött . . . Azutáu rákezdett olyan búsan, szomorúan, érzékenyen, — mintha csak nem is Őrült dalolta volna, arra a fájdalmas nótára . . . „Szépen ragyog hajnal csillag az égen, Elfeledtél édes rózsám már régen; Elfeledtél és még meg sem sirattál, Ugy elmentél, tőlem el sem búcsúztál!" — Elment ... ide ment a föld alá . . . még meg sem siratott; ... el sem búcsúzott . . . Egy őszbe csavarodott Öreg ember jött a szállásról; . . . oda ment ahhoz az őrült lányhoz, aki ott zokogott a sir fölött s meglógta a két kezét s fölemelte, karjára fűzte, s vezette hazafelé . . . Mai számunk 8 oldalra terjed.