Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-03-17 / 11. szám

— A főiskola gyásza. Álig vonták be főiskola épületéről a gyászlobogót, ismét egy nagyreményű iíjut ragadott el a halál Csaj ág hy Gyula Vll. oszt. tanuló személyében, aki Cső­szön, a szülei házban szenderült jobblétre. Az elhunyt ifjúban tanulótársai jeles előmenetelő barátot veszitettek. — Iskolaépítés. Örömmel jelenthetjük, hogy a pápai rom. kath. hitközség elöljárósága elhatarozta, hogy még ez évben uj iskolát épít, mely hat tanteremből, egy tanácsterem,- egy muzeum,- egy tanítói szoba- és házfelügyelő­nek lakásából fog állani. Bizonynyal minden­kit, ki a tanügy iránt érdeklődik, kellemesen lep meg ez intézkedés, mert a jelenlegi isko­latermek mind egészségi, mind paedagogai te­kintetben kritikán alul állnak. Így tehát váro­sunk középületeinek száma is egy imposáns épülettel szaporodik. Csak már a megnyitási ünnepély lefolyását konstatálhatnánk! — Pápa nagyvaros. Ami a 45% pót­adót illeti, hát világvárosunk is beillik, de egyéb tekintetben csak a régi Pápa. Hanem a héten mégis nem volt olyan unalma. Az élve­zetek hosszú sora kijutott. Kedden dalestély, szerdán Lewinszky előadása, csütörtökön ismét dalestély, pénteken az ifjúság márcziusi ünne­pélye, Freier S. hegedű művész hangversenye, Lengyel „dalművész" előadása, ma purimbá­lok stb. stb. Egyelőre elég ennyi is a jóból. — A pápai irgalmas rendiek társházá­nak gyógyszertárában változás történt. Rehák István algyógyszerész Zágrábba helyettes fő­gyógyszerészéé helyeztetett át, helyét pedig Maricsek Iréu foglalta el, aki Egerből jött Pápára. — Á zsidók farsangja. Zsidó polgár­társaink ma ünneplik farsangjukat, amit ősi néven „purina,"nak neveznek. Örömönnep az, melyen kibékülnek a haragosak és jótékony­ságot gyakorolnak a tehetősbek. Ajándékokat küldenek egymásnak:s bármily csekély legyen az, mindenkor kedves azok előtt, akik azt kapják. A mai nap sem múlik el vigság nélkül. Spitzer Jakab vendéglős tart egy általános purim­bált, melyre falragaszok hívják a „nagyérdemű közönséget." Azonkívül számos magánházban tartanak kedélyes összejöveteleket. Szóval: pu­rim van mindenütt. — Elrepült papagáj. B e i m ü 11 e r Ala­jos tnlajdonát képező gyönyörű és pompásan betau'tott papagáj megunta a szoba fogságot és elrepült. Az okos díszmadár azonban meg­lepetve konstatálta, hogy nagyon hideg vau s ez árt az ő kényes egészségének. Amiért is beállított egyik szomszédházba, ahol nya­koncsipték ő kelmét és visszaadták a pnnczi­pálisának. — Megvadult lovak. Kedden, a hetivá­sár alkalmával, Blau Sándor Tamásira való gazdaember lovai megvadultak s ily állapot­ban a főutczáu keresztül száguldva a cserép­árulók között óriási pusztítást vittek véghez. A megkárosult cserepesek panaszaikkal a rend­Őrséghez fordultak. — Tüntetés Lewsnsky ellen. Városszerte keringett a hir, hogy a jeles művész ellen tüntetés készül smagunk is tartottunk amiakmeg. . valósulásától, mivel értesülésünk szerint a tünte­tésre komoly mozgalom indult meg. De erről Mészáros Károly derék rkapitány ideje­korán értesült és a szinház körüli térre több rendőrt küldött ki s maga is Lewinszky elő­adása alatt figyelemmel vigyázott, nehogy egy fütty elhangzásával is tüntetni merjen valaki. Nem is a színházban való tüntetéstől lehetett tartani, mint inkább attól, hogy a színház körül összecsoportosult ós felbujtott értelmet­lenség ad nem tetszésének kifejezési Azonban nem történt semmi komoly tüntetés féle, csak egy perecz áruló nebuló kurjantotta el: „Tessék kérem friss tűntető perecz!" Több rajongó vett, is ilyen pereczet, attól tartva, hogy ellenkezőleg azok is csinálhatnak egy kis galibát. — Névváltoztatás. Szioboda Pál suuri illetőségű budapesti lakos vezetéknevének „Sza­badosára kért átváltoztatása, belügyminiszté­riumi rendelettel megengedett. — Tehetséges ifju. Nobel Ármin nyom­dászunk tehetséges szinészfiáról, ki Ferenczy néven működött, mint magyar színész, s most német sziniképezdén tanul, a „Neue Freu Presse" egyik e heti száma igen szépen emlé­kezik meg s azt irja, hogy kiváló humor-te­hetség bii tokosa s nagy remény i kre jogosít. A tekintélyes német lap kritikájának sikeres eredménye, hogy a bécsi „Károly-szinház" igazgatósága Ferenczyt, aki Bécsben Rosenberg néven szerepel, szerződtette. — A pápai aut. orth. izr. hitközség hétfőn 18-án délután 3 órakor képviselőtes­tületi ülést tart Mayersberg Salamon elnöklete alatt. A gyűlés tárgyai: 1. Neumann I. L., leányának czélbavett kiházasitására szükséges segédeszközök fedezésére való segélyjárulék iránti kérvénye. 2. A zugimaházak korlatozása tárgyában kiküldött bizottság javaslatára a képviselőtestület jóváhagyásának fenntartása mellett hozott beltanácsi határozat előter­jesztése. 3. Többféle írásbeli érkezvények. 4. Időközben beérkezendő tárgyak. — A pápai ipartestület f. évi márczius hó 10-én tartott közgyűlésén a testület tiszt­viselői és előljárósági tagjaivá a következők választattak meg, u. m.: Elnökké: Gáspár Gábor, alelnökké: Kleva Márton, jegyző és iigyészszé: Szokoly Ignácz, pénztárnokká: Ig­lauer János. Előljárósági rendes tagokká: Bő­senbach Károly, Baranyai János, Bőhm Samu, Deutsch Dávid, Fábián János, Fejes János, Gaál János, Geiling János, Horváth Kálmán, Horváth István, Kegly József, Kelemen János, Ludvig Tamás, Lőwiager Káfáel, Legény Fe­rencz, Marton Antal, id. Mácz István, Mayer Adolf, Major József, Néhman Gábor, Nagy Károly, Nagy György, Ösztermau Nándor, Pé­ter János, Pap János, liozs József, Siklósy János, Tóth József, Vandlich Antal és Vein­berger Mór. Póttagokká: Eőry Lajos, Hoch­varter Antal, Krausz Mór, Czvacskó István, Rácz Ferencz, Dömötör Miklós és Szeberényi Viktor Végre" számvevőkké: Mattus Györgv, Kluge Károly és Bőhm Ignácz. — A pápai iparos-ifjúság önképző és segélyző egylete f. évi Márczius hó 24-én délután 2 órakor az egylet helyiségében köz­gyűlést tart, melyre az egylet összes tagjai ezennel tisztelettel meghívatnak. Pápa, 1889. márczius 16-án. Focziía László, elnök. — Mese a kutya-adóröl. Egy hivatalos adószédelgéses társaságban történt. A társaság egyik tagja mesét mondott az adózás arányai­ról. Egy kis kutya találkozott egy nagy ku­tyával. Mindeniknek a nyakában ott fityegett a márka az adófizetés igazolásául. — Ugyan mennyi adót fizetsz te pajtás? Kérdi a kis kutya a nagy kutyát. — „Ötven krajezárt" válaszolá emez „Az lehetetlen — méltatlan­kodók a kis kutya — hisz te sokkal nagyobb vagy nálamnál." —- „Már ez pedig ugy van," replikázott vissza a nagy kutya. — Epen ve­lük jött szembe ekkor egy szamár. A két kutya menten elhatározta, hogy megintervie­volja a fülest, e nálunknál nagyobb állatot, hogy ugyan ő mennyi adót fizet. „Mennyi adót fizetsz te szamár pajtás?" „Adó? — mond a szamár 7- hát az ugyan micsoda újmódi jószág?" — „Hát csakugyannem fizetsz adót?" „Nem én!" — „Hát hogy lehet az; fagga­tódzék a két házőrző. — Hát az csak ugy lehet pajtáskáim, — mond önérzettel a csa­csi, — hogy nekem nagyon kiterjedt rokonsá­gom van az adókivető urak közt." Az adószedő urak trüszszentettek egyet s bevágták maguk után az ajtót. — Katonai lóvásár. Pénteken a cs. kir. közös hadsereg lószükségletének fedezésére ka­tonai lóvásár tartatott. Alkalmasnak kevés ló találtatott. — Gyászhir. Horváth Mihályt a hely­beli posta-távirdahivatal főnökét súlyos csapás érte, édes atyja Horváth István győri közbe­csüiésben álló polgár háztulajdonos, életének 71 évében jobb létre szenderült. Nyugodjék csendesen. — Rejtélyes módon eltűnt gazda. A nánai bíró eltűnéséhez hasonló eset foglal­koztatja most a győri rendőrséget. G e d e János, tehetős peén gazda m. szerdán Győrbe ment a heti vásárra. Este a Wagner-fele korcsmában három rokonával együtt mulatott. Este G. J. gyalog eltávozott a korcsmából, 11 órakor pedig a három rokon is elhagyta a korcsmát, még pedig G. J. kocsiján. Másnap reggel a rokonok elmentek Gede feleségéhez, s megkérdezték, vájjon ura haza jött-e? Az asszony tagadó választ adott, azonban mivel azt gondolta, hogy ura valamelyik gyiíri korcsmában mulat, várt egészen péntekig. Ekkor azután megunván a várakozást s rosszat sejtve, bement Győrré, a hol jelentest tett a rendőrségnél. Mivel G.-nek Zirczen egy adó­tiszt fia van, azt gondoltak, hogy tán hozzá ment látogatóba, s rögtön sürgönyöztek Zhczre. Zirczrol az a válasz érkezett, hogy Gedének ott színét sem látták. Ezen válasz után, mint­hogy G. mult szerdán dr. Csukási közjegy­zőnél 700 frt készpénzt vett fel, az a gyanú merült fel, hogy Gedét meggyilkolták s kira­bolták. Ennek folytán azt a három embert a kik a fent jelzett napon Gedével együtt mu­lattak. a csendőrséd elfogta, s a győri város­házhoz kisérte, a hol a vizsgálat legnagyobb eréiylyel folyik. — Bél János a biróság előtt. Érdekes tárgyalás lesz e hó 27-én a veszprémi kir. törvényszéknél. Bél János, az ottani börtönből való szökése által nagy feltűnést keitett betörő felett fog ítélni a törvényszék. Bélről ugyanis azóta kiderült, hogy Mitroviczárói és már más börtönből is megszökött, s miután az ott reászabott büntetést nem töltötte még ki, itt összesített büntetés fog reá kimondatni. — Jubiláló színész. Veszprémbe u H u b a.y Gusztáv színigazgató mult szom­baton ül fe meg 50 éves szinészkedésének jubileumát. Ez alkalommal a „Nagyapó" czimü darabban lépett fel. — Egy veszett eb barangolása. Jelen­tés érkezett a rendőrséghez, mely egy vidék­ről bejött barangoló veszett ebről adott hírt, mely szerint a közveszélyes állat a kálvária körüli téren csatangolt volna és ott több ebet is megmart. A rendőrkapitány öt rendőrt kül­dött ki csütörtökön délután a veszett eb agyon­lövetésére. Jó ideig álltak lesben, de nem je­lentkezett a hires kutya, melyre a közbizton­ság éber őrei elfojtott léiekzettel vártak. Egyszerre feltűnik egy vén komondor a látó­határon. XJczczu neki, piff-pafí! ropog a puska és a szegény állat elterül a sarjadzó gyepen. kó állatorvos megvizsgálja, de biz 1 azon a veszettség legkisebb jelét sem konstatálhatta. Igen valószínű, hogy a veszett ál-lat még min­dig e vidéken barangol. Ezért ajánljuk az élő­vigyázatot. — Elfogott betörök. A somlyói hét rendbeli betörés tetteseit elfogta az alásouyi csendőrség két tagból álló járőrsége. A betö­rőket tetten érték. A csendőrök világosságot láttak egyik hajlékban, s midőn közelbe értek, eloltották a lámpást. Erre a csendőrök felszó­lították a bentlevőket az ajtó kinyitására, de ezbk nem engedelmeskedtek, mire az ajtót be­törték és a bentlevő két egyént letartóztatták és a devecseri járásbírósághoz kisérték. A két betörő közeli községbe való. Lakásukon ház­motozás alkalmával többféle eltolvajolt tárgyat találtak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom