Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-02-17 / 7. szám

Pápa, 1889. második évfolyam, t-ik szám. Vasárnap, február 17. Előfizetési árak: Egész évre . írt - kr Félévre . . . 3 . — „ N'eg) edévre . . I „ ">0 _ Egyes szám ára 10 kr. Kiadóhivatal : Pápa, Közép-utc?a 91. sz. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda : bápa, Közép-ir.cza 91. sz hová a lap szellői ni ro-zot i.'etö minden köziemen} ijjté/.eiidö. Kéziratok vj.ssza nem ad..: na* Hirdetések és nyiltterek a kiadóhivatalban v-étetnek fel. Egy petit-sor ti kr. Nyintér petitsora 2U kr. Kincstári ille­ték külön dű kr. Népgyűlést! Pápa, február 16. Megmozdult az ország. Lázas szív­verés kíséri a nemzeti önérzet tiltako­zását és az édes anyanyelvért lelke­sedéssel lépnek a küzdőtérre az anyák, a tisztességben megőszült aggok és az aranyifjúság; megfújta a harczi íiadot immár az országos sajtó is, itt az idő, hogy mi is lelkesedéssel csatlakozzunk azon önérzetes mozgalomhoz, mely az ország minden részében a méltóságos komolyság harmóniájával tiltakozik azok ellen, akik megingatni töreksze­nek nemzeti létünket, ezredéves kin­csünket: a drága anyanyelvet. Nem politika ez már, hanem egy ország védelmi álláspontja azok ellen, akik kiakarják ragadni kezéből a kenye­ret, mely nélkül nemzet élni nem tnd. Mert nyelvében nemzet élni s enyészni szokott! — mondá a költő. És e szent igazság tudatával lép akczióba a tár­sadalom, párt és politikai különbség nélkül. Mint intő szózat, hallatszik kár­pátoktól a kék Adriáig az aradi nők szózata, akik az anyai szeretet által su­galta hangon panaszolják fájdalmaikat. És a gondos apák minden kitel­„PÁPAI HÍRLAP" TÁKCZAJAT Kis virágok müssze tájról. Vigasztalás. — Weiss Julián. — Csak el ne csüggedj ! Nyújt a lét vigaszt! Ha sebet üt, be is hegeszti azt. A vök baját e tény enyhítse meg: Iker-anyósok nincsenek! Feddés. — Paschko. — Megnősülsz, bár száma éveidnek hatvan! Ilyen vén és mégis '>ly tapasztalatlan ! Gyöngédség. — Contesaa. — Meghalt Amynt, még a halaiban is A gyöDgédség valódi mintaképe : Azt fájlalá végsóhajával is, Hogy hitvese előtt került az égbe. Metamorphosis. — Blumauer. — Bimulsz, hogy a hernyó ilyen csúnya állat.? Pár hét múlva oly szép pillangóra válhat. Én e változásiul nem vagyok meglepve : Hát hisz' nem egy hölgy az ágybul, hegyha felkel Kibúvik, mint hernyó, minden áldott reggel, S már a „toilette u-től jő elő, mint — lepke. hető erejükből törekednek megvédeni ezredéves nemzetségünk, lételünk két elvitázhatatlan támaszát: a nyelv­v e t és az i í j u s á g o t. Az eleinte kérő, de elutasított itjuság pedig a meghamisíthatatlan lel­kesedés örök tüze által hevítve, arczán az önérzet pírjával, szivében egy jobb jövő reményével — büszkén, fennen hordott fővel áll meg midőn hazától — rabot, az anyától fiút kérnek. Egy nemzet önvédelme ez, s a lelkesítő szó: előre! —- egy nemzet kiáltása. Ideje, hogy mi is megértsük e szót és impozáns módon csatlakozzunk az ország mozgalmához. Az az egy-két úriember, akik politikailag fogták fel a kérdést és rövid tanácskozás után táviratot me­nesztettek a képviselőhöz, nem adhat­tak méltó és fenséges kifejezést a nemzeti felháborodásnak. Népgyűlést kell tartani mielőbb! És vegyen ezen részt minden igaz érzésű magyar, aki lelkesülni tud az anyanyelvért. Egy szívvel-lélekkel, félretéve a politikai különbségeket, adjunk kifeje­zést szivünk igaz sugallatanak, járul­junk méltóságos módon az országos mozgalom harmóniájához! Lássa meg az ország, hogy mi belőlünk sem halt ki a lelkesedés, hogy ébren vagyunk. A társadalomnak nem szabad aludni, midőn veszélyben forog leg­drágább kincse. Tartozunk ezzel önmagunknak, fiainknak és a sok idegen elem által annyira megmételyezett nemzeti nyel­vünknek. Értsék meg szavunkat azok, aki­ket az ilyen rendezés megillet. Mi felemeltük felhivó szavunkat, hogy ne vádoljon bennünket senki. Mert ez kötelessége a sajtónak. Ne bántsd a magyart! Hosszútűrő ez a jó magyar íaj! Nem szereti „Lear-királyt" inkabo olyat, aki parancsolni tud, de ez aztán ne legyen következetlen, igaztalan, szív­telen, tulbizott — ne konok lefelé és ne meghunnyászkodó felfelé ! Az ilyet aztán át öleli fajunk lán­goló vénnésékének izzó szeretetével, de hűségével és tiszteletével is!... Akit a Nemezis megverni akar : A csók. — Weiss Julián. — Asszonycsókban az ad legtöbb élvet, Hogy a nő, inig csókol, nem beszelhet! Lajthán tuli dalok. — Scimadehüpfeln. — Papunk váltig prédikálja: Egymást szivből szeressétek ! Lány, ha engem nem szeretné], Az vón áia a szörnyű vétek! * Annyi esdeklésem bére : Három csókot adtál végre ! Adj még egyet! Oh, hisz' néked, Tudom, ugy sincs rá szükséged! Méry Károly. "bálról. Vid Károly csevegése. A legrégibbektől a legujabbakig terjedő kiadású szótárok és lexikonok a bál fogalmát ugy határozzák meg, mint „ egy mÍLdkét nem­beli nagyobb társaságnak tánczolás végettí e<jy begyülését." Itégebb időben e definítio jóformán meg­felelhetett a valóságnak: azonban ma már leg­alább is „»aív"-nak tekinthető, s a föntebb "miitett segédkönyvek csak arra matatnak, hogy e részben már nem is egészen megbíz­hatók .. . A „bál" fogalmát ma már ugy kellene meghatározni, mint „egy mindkét nem­beli nagyobb társaság egy begy ülését unatko­zás, leáuyuézés, udvarlás, toilette- és ékszer­mutogatás, heczcz, pletykálás és fontoskodás s mellesleg tánczolás czéljábói.' Mert igazán! hányadik férfi és nő megy ma már a bálba, egy úgynevezett elite-bálba, csupán a táncz kedvéért? Lépjünk be egy ilyen bálba s nézzünk körül egy kissé. — Kezdjük az urakon: A terem közepén, a „várakozók" köré­ben egy körülbelül 30 éves térti áll. Nem tud, soha nem is tanult tánezoiní, de múltkor egy társaságban egy fiatal hölgy­gyei imerkedett meg s eazel pompásan mu­latott . . . Beszéltek természetesen a bálokról is, s a hölgy emlité, hogy elmegy a „korcso­lyabálra." — A férfi hirtelenében kérte a 3-ik négyest, — a két elsőt a hölgy természete­sen „legnagyobb sajnálatára" elígérte volt. . . Azonban, tudvalevőleg, a 3-ik négyesre csak szünóra után kerül a sor, sokára a „souper­csárdás" letoporzékolása után. Igy tehát a sze­rencsétlennek, — kit hamarjáoan egy barátja vezetett be a franczia négyes mysteriumaiba, kénytelen reggeli 4 óráig várni, hogy végre eljárhassa a „3-ik négyest." — De mily ki­ábrándulás ! az iíju hölgy már egészei* ki van merülve, elfáradva, szivét az egész éjen át hallott bókok végkép eltompították, s a sze­rencsétlen, ki ezen negyedórára órák hosszú során át várakozott, oda kíván minden bált, a hol a bors terem .. . Im itt egy egyetemi joghallgató, a ki a bálokat már alaposan ismeri. - - Tánczol ? Mai számunk 8 oldalra terjed*

Next

/
Oldalképek
Tartalom