Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-01-27 / 4. szám

kény ellen, melylyel sirbá akarják taposni legszentebb kincsét: az édes anyanyelvet, s melylyel meg akarják bénitni ifjaink jogait. Az ifjúság e komoly fellépésére szükség van a végső pillanatokban. Ha a szabadságot az ifjúság lángoló lelke nem táplálná, s ha a szabadság eszméje az ifjúság lelkét fölmelegíteni nem tudhatná, sötétség lenne az egész földön. És a szabadságnak fényes, melegítő, lelkesítő, éltető sugarait el akarják homályosítani, ki akarják oltani ma Magyarország földén éppen azok a férfiak, akiknek szent kötelességük éppeu ellenkezőleg az volna, hogy annak ragyogó dicsőségét napról-napra emeljék. Szent kötelességük, mert hiszen ha a nemzetgyilkos bérenczek ránkzudulásának szörnyű napjaiban az a ma ugy lenézett ós jogaiban megcsúfolt nép és az ifjúság halált megvetve sikra nem szállott volna ama szabadság védelmére, melynek gyümölcsét a nagy urak élvezik leginkább, hát akkor manapság bizony nem volna magyar minisztérium a világon, és nem volna Tisza Kálmán miniszterelnök. És mégis! Mégis meg kellett azt érnünk, hogy oly javaslatot terjeszszen a ház elé ez a véren szerzett szabadságunk talajából nőtt kormány, amely tönkre tesz a házban mindent, ami még éltető forrása lehetett volna a szabadságnak. Az egyik szakasz, a 14-ik megnyirbálja a parlamentnek hadseregre gyakorolt ellenőrzési jogát, mely úgyis olyan szűk határok közt mozgott, hogy szinte szégyen volt a nemzetre már a rég: alapjában is. Es ha most még abból is lefognak faragni, lehetővé teszik a kormánynak, hogy tíz év múlva, ha nein akar uj törvényt hozni, provizóriummal kormányozhasson tovább. megnyerte Melinda tetszését, az volt, hogy frakkba öltözött fehér keztyüs inasok szolgáltak fel az asztalnál. Egy hétig mást se hal lott Angyalka Melinda ajakáról, mint az urasági ebédet. — Látod Angyalkám, most ugy illenék, hogy az uráságékat meg én hívjam vissza, de megvallom, az aggaszt legjobban, hol veszek inast, ki felszolgáljon? — Soh'se aggódjál azon; van-e férjednek két sálon ruhája? — Yan, van. — Hát fehér keztyüje? —- Az is. — Nos hát; János, a kocsis, csak nem olyan termetű, mint férjed, felöltözteted annak az egyik sálon ruhájába s meg van az inas. Másnap Melinda meghivatta férjével ebédre az uraságékat. Elérkezett végre a nagy nap. Mindjárt jönnek a vendégek . . . Hamar János, bele a sálon ruhába! Az még csak ment, leszámítva azt a csekélységet, hogy a pantalló bokáig ért, a kabát pedig könyékig; de mikor a keztyüre került a sor, az felmondta a szolgálatot. János hatalmas tenyerén ketté repedt a finom 7-es glacé. — Mi lesz most! Már eddig jönnek is, és nincs keztyü. De van egy mentő gondolat! Melinda a sifonérhoz lép, kivesz egy pár harisnyát s felDe tönkre teszi ez a törvény a magyar ifjúság existentiáját, mert aki jövőre nem lesz elég szolgalelkü, vagy észreveszik rajta, hogy a szabadság eszméit hordja kebelében, azt durva kaszárnya fegyelem alatt két éven át fogják tartani, s mivel iiőt nem engednek neki, hogy ezalatt tanulmányait folytathassa, megszakítják őt tanulmányaiban és pályatévesztett emberré teszik. Meg fog ez történni az olyanokkal is, akik nem tudnak s akiknek természete a német nyelvet nem veszi be. Gondolatnak is borzasztó, hogy ezentúl büntetés érhessen valakit a magyar hazában azért, mert idegen Dyelvet nem akar vagy nem tud megtanulni! Mi értelme és jogosultsága van ily körülmények közt a magyarositási törekvéseknek ? Hogyan kívánhatjuk ezentúl, hogy például a kereskedelem megmagyarosodjék, ha maga az állam germanizál? Nem azt fogja-e ezentúl minden kereskedő vagy gyáros mondani, hogy egy országban, ahol minden művelt embernek kötelesáége németül tudni csak azért, hogy védelmi tekintetben könnyebben érintkezhessünk Bécscsel, akkor a kereskedő-világnak, hogy kereskedelmi tekintetben könnyebben érintkezhessék, legalább is szabad németnek maradnia. Tönkreteszi a javaslat tehát még a magyarosítás nagy és fáradságos munkáját is, mely már olyan szép lendületet vett és amely életfoltétele Magyarországnak. Hazafiakhoz méltó dolog e javas

1 at ellen mindent elkövetni, mindent megkísérteni, hogy törvénynyé ne váljék. A fia talság, mely eddig kért, nagyon helyesen cselekszik, ha ezután követelni fog. És abban is ciak helyeselni lehet eljárásukat, hogy mozgalmunkat országossá teszik ós küldöttségileg szólítják föl az egész hafsa akadémiai tanulmányokat folytató ifjúságát, húzkodja János kezére. Azon most már nem lehet segíteni, hogy szárának kislingelt vége a vállát verte Jánosnak, azon sem, hogy 26-os számú pamukból 5J máslin kezdett szárában János sálon ruhás karja ugy lötyögött, mint az üres pajtában a vonyogó, mire a magas vendégek kocsijukról leszállva az ebédlőbe értek, János, szabadalomra méltó adjusztirungban, termetes kezén a Tekintetes asszony fehér pamuk harisnyáival fogadta Őket. Harmat Angyalka szerdán szokott látogatást fogadni. Tudja ezt mindenki Gönczön és tessék elhinni, a szerdai napok ünnep számba mennek, ezt várják legnehezebben. Nem ugyan azért, mint ha Angyalkának volna legjobb kávéja — bár ez az ürügy — koránt sem, hanem azért, mert itt szoktak tárgyaltatni az egyleti újdonságok és itt vitatják meg azokat. Ép en szerdai nap levén, látogassunk el mi is Angyalkához. A visít szobában már ott találjuk Buzásnót, az uj albirónét, Murányinét, Palacsintánét s egy sereg leányt, kiknek életideje a 16-nál kezdődik s bizonytalan numerusig megy föl. Egyszer egy fiatal káplán került Gönczre, ki a keze alatti anyakönyvből Almanachot készített. Erre az Almanachra támaszkodva mondhatom, hogy — chronologice — sokan megközelítették Angyalka 49-ét. Fölösleges is tán említenem, hogy a fiatal ember ezen merényletért addig heczczöltetett, mig nem jobbnak látna a menekülést, áthelyeztette magát. a fővárosban pedig a függetlenségi párttal egyetértve népgyűlésen igyekeznek jogaiknak érvényt szerezni. Tisza Kálmán maga mondta ellenzéki korában, hogy szomorú dolog volna, ha válságos napokban, midSn a nemzet jogai, életérdekei forognak koczkán, az ifjúság méma és közönyös tudna maradni! A jégről. Sokat nevettem magamban, midőn férjem egész szeretetreméltóságát elővette, s elein pajzán jókedvvel, ma,jd rideg szarkazmussal kezdette irónői tehetségemet ostromolni. — No ugyan megadta neked a szerkesztő — mond férjem; szellemesnek nevez a turnüredért és kellemesnek kiállhatatlan csevegésedért. — Hadd el Andikám — feleltem neki, tudod-e, hogy te azóta egészen máskép jársz, mint eddig ? — Csak nem ment el az eszem ? — Korántsem, de tudod-e, hogy tökéletes képévé lettél az igazi gavallérnak ? — Lárifári! — Nincs különben. Látod eddig az egész talpadon jártál, mint minden közönséges ember szokott, de örömmel tapasztalom, hogy „sikkes* kezdesz lenni. — Mit akarsz azzal mondani ? — Hát azt édesem ! hogy te hódolni kezdesz a franczia Ízlésnek és lábuj hegy gyei lépsz előre oly szapora gyorsasággal, hogy sarkaid soha sem érintik a földet. — Én? — le bizony drága szerelmem! . . . Légy büszke rá, tudod-e ki hozta ezt nálunk divatba? Férjem hallgatott. — Tudom, hogy tudod, hisz< n együtt voltunk Budapesten a jrancziák fogadásánál és Lesseps a „Panama* naqy mestere, ez a fényes dics'ísége Francziaországnak, hozta nálunk divatba. — Nem igaz szellemes asszonyom! — tört ki aprehenzióval Andikám, mert — ha igazat kell mondani — én azt legeslegelőször Fodmamtzky Friczi bárótól láttam, mikor a szinházügy tanulmányozása végett a balettnek bemutatott. Nos hát csak a hölgyek különböző csicsónékban, plissés satainokban, bordóbetétes kék kasmírban, ki nem mondható színű és alakú iilusion, crepp, moll, terno, bores, gazir, scheviott, alpakka, kék tegethof, crepplis, meg a jó Isten tudja! mikben ott feszitettek a divánokon, fotelokban, sézlougok, támláuyok, hoehedlik, tábori székeK és sámedliken, lesve, várva a pórázra eresztetett híreket s az azokra tett és teendő, nem éppen hízelgő megjegyzéseket. -- Hállottátok-e lányok, hogy Karmantyú Ludmilla menyasszony? Egyhangúlag erősitik, hogy most hallják először. — Boldog Isten! hát ezt nem hallottátok még? Emlékeztek-e arra, mikor a regattisták és touristák itt voltak Gönczön? Hát még akkor történt, hogy a mulatságban Lüdmilla megtetszett egy touristának — fékezhettek aria a tupri, czilinderes szöszkére, az az — és ez el is jött erte. Általános irigykedés, mit egy-két elfojtott sóhaj magyaráz meg. — Ludmilla arra a kérdésre, hogy bodogitaná-e Őt, és szerencsés lehetne-e parányi kezecskéjét elnyerhetni, mind a kettőt oda nyújtotta egyszerre. Titokban tartják ugyan Karmantyuék a pesti ut eredményét, de azért nekem sikerült megtudnom, hogy Bengető Athanáz a vőlegény, egy papírzacskó gyárban ragasztási tisztviselő.