Pápai Hirlap – II. évfolyam – 1889.

1889-01-20 / 3. szám

de, mint sok község példája mutatja, lassan-lassan megszokja, kivált lia belátja, miszerint szép hasznot hajt. A selyembogár-tenyésztés pedig egyike a legjövedelmezőbb mellékfoglalkozásoknak s még abban is előnynyel bir más fölött, hogy elsajátításához úgyszólván semmi tanulmány sem szükséges és csekély jóakarat mellett 50 — 60, sőt 100—200 forint jövedelmet hajt. Belátták ezt a déli megyék falvai s mindinkább terjed köztűk, különösen a néptanitók .buzgósága folytán a selyembogár-tenyésztés és örvendetes módon konstatálják annak életrevalóságát Tolna, Baranya, Bács-Bodrog s Temesmegye azok, melyeknek gubóit legnagyobb mennyiségben váltja be a földinivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumnak a selyemtermelés emelése czéljából kiküldött meghatalmazottja Szegzárdon s mely fokozatosan vonja körébe az ország selyemtenyésztésre alkalmas vidékeit, úgy hogy eddig már 9 megye területén folyik a termelés. E gubó-beváltó hivatal Újvidéken s Pancsován a selyem-fonódákban nyers selyemmé dolgoztatja fel az anyagot s a francziaországi, különösen a lyoni nagy gyárakkal közvetlen összeköttetésben állván, épen oly magas és állandó árakat biztosit a termelőknek, mintha ezek a gyárosokkal személyesen érintkeznének. E felügyelőség szigorúan őrködik a fölött, hogy csakis egészséges pete kerüljön tenyésztés alá, bárkinek egyszerű felhívásra ingyen elegendő mennyiségű petét küld elzárt dobozokban, kivánatra szintén ingyen szederfa magvat, sőt csemetéket szolgáltat a termelőknek, a községi faiskolák szederfa-anyagának nagyobbitasáról gondoskodik. Rendeletileg biztosítva van a termelöknek a közutakra kiültett eperfák leveleinek használata s a kiváló eredményt felmutatók buzgalmuk fokozása végett elismerés fejében jutalomdíjban is részesülnek. Nézd e mosolyt, mint eltűnik majd, Ha fogy zsebedből a vagyon, S a jó barát szól: „Soh' sem láttam"! Óh! jer szivemre angyalom ! Megint temetnek! méla bánat, Keserv' ül arcaán a csapatnak. „Jól járt szegény, aggott, öreg volt, De iáj azoknak kik maradnak!"... És vissza térve bús utóda, Nevetve mond: „Meggyászolom! Megérdemelte milliója !" .. . Óh! jer szivemre angyalom! Osz férfi. — hősi bajnok egykor, Most koldus, — helyet esdve kér. „Eh ! menjen, csak be nem piszkoljuk, Házunkat egy véo keldusér'!" Biczegve lép az, könnye csordul, Es össze esik a havon .... Meghalva reggel ott találják . .. Óh ! jer szivemre angyalom ! Bűvös zenén vig tánczra perdül, A két szerelmes, — óh ! mi szépek ! — Pohár hüsitő, — és a vége — Bús szemfödél, — halotti ének. Az ifjű sóhajt: „Óh! mi nagy kár, Hisz

1 én szerettem őt nagyon ! — De félre most bú! sok leány van !" ... Óh! jer szivemre angyalom! Nem a nagybirtokosok számára ápolja a kormány ezen — nálunk a mult. század végén már európai színvonalon álló, de újra a lethargiába visszaeső iparágat, — hanem első sorban a kisbirtokosok s kistelkes gazdák érdekeinek kiván szolgálni. És tényleg, ha jól megfontolva hozzálátnának gazdáink az oly csekélységnek látszó munkához, valóságos áldássá válnék az egyes vidékekre nézve. A nehezebb munkákra már nem alkalmas öregek s a még nem alkalmas gyerekek kamatozóvá tudnák tenni egyébként mi hasznot sem hajtó idejüket s nem hogy ők lennének másnak terhei, de ők juttathatnának másnak segítséget. Minden háznál van oly helyiség, vagy magában a lakházban, vagy a méhesben, vagy a kertben, hol az eső és szél ellen biztosított selyemhernyók a gazda és község anyagi boldogulásának aranyszálait szőhetnék. Persze, ehhez is jóakarat, értelem ós harmadszor egy kis dicséretreméltó önzés is szükséges. Pápa vidéke már természettől fogva is, a tengerszine fölött való csekély magasságánál, csekély ingadosásu klímájánál fogva teljesen megfelel a selyemhernyótenyésztés külső kívánalmainak s a dilettáns-tenyésztők próbája után a Bakonytól észak-nyugotra elterülő sik földön szép jövőt igérne. A korral haladó s szakavatott gazdáktól függ tehát, hogy kezdeményezésükkel ós útbaigazításukkal a népnek • egy új keresetforrást nyissanak meg Tehát rajta! Coram pupulo dixi! J. Ö. Abdikatis. Germanizatio: lidércznyomás — drága Hazánkon! Remélni megszűntünk — félni njm tudunk - - küzdünk tovább — előre! mondja „Budapesti Hirlap" a jó „Budapesti Hirlap* (e hű őre fajunknak és minden létkérdésünknek!) A mérges belénymag — szerbtövis és katangkóró dudvai szabadon — természet törHideg van ott kinn, - jer szivemre ! Ez nem hideg, szent láng beviti; Örök szerelmem égi lángja, Csak a halál olthatja azt ki! — Csak ez az egy, mit néked adhat E lélek, kivül a dalon .... Jer hát, hived kérő szavára! Óh ! jer szivemre angyalom ! Borsos István. As életbiztosító. — Rajz. — Irta: C§érer Lajos. Éppen széjjelfujta az északi szellő az enyiczkei útnak kereken körül felkavart porát, mikor túlnézve rajta, látom, hogy egy ember egy útszéli akáczfa kiálló galyján két kezén ereszkedik lefelé, mintha karnyujtó torna-gyakorlatokat végezne. — Hohó ! vágj közé Jani azoknak a csikóknak — ugy nézem, mintha lecsapta volna két karját a lábaszára mellé, akárcsak „haptákot" állna, csak a feje áll görbén; ott vagyunk-e már Jani? mert mindjárt kiszorul a fráterből a lélek : mert hát felakasztotta magát. Már azt nem tudom, hogy a bicska a zsebembe nyilt-e ki, avagy a kezemben: de hamarosan levágtam az ipsét; a Jani kocsis bámult, csudálatában elfelejté felfogni a kétlábú gyümölcsöt, az aztáu nyekkenve jelzé, hogy a földre ért. vénye szerint szaporíthatják önfajukat — uton útfélen, de mi magyarok souvinisták vagyunk (?) ha létjogosult ezredéves fajunkat fentarta^i s a kenyerünket evő, önkénytes betelepülőkből szaporittani óhajtjuk!.. Hiszen a legjobbat kívánjuk nekik, ha amit önmagunknak kívánunk: hogy legyenek meleg magyarok — már ha idetelepültek a négy folyam és hármas bérez virányaira, mely egével be — és hantjával letakar. — Se kár- se szégyen magyarrá lenni testestül, lelkestül, névvel, beszéddel és szivvel!.. Van históriai multunk — egy-egy kis jelenünk — van jövőnk, sőt missiónk (de csak mint magyar államnak.) A kis románia, szerbia, újdonsült államocskák nem tűrik a más nyelvst még a boltfelirataiknál sem. — A horvát dajka — magyar csecsemőjének is horvátul tanítja be a miatyánkat — mondván, hogy csak igy halgatja meg az Ur! ? s mi magyarok nem tudunk igy hevülui zengzetes nyelvünkért, — pedig ezen a nyelven susog a májusi falevél, a csörgő patak, az Aeol hárfája, szent Dávid lantja — s ezen a hangon dörg (ha kell) az Isten haragja, — mint Ábrányink mondja: „Bámulatos szép nyelv — magyarnak nyelve Maradj örökké nagy és virágzó! Legyen megáldott: Az is ki téged ajkára vesz majd — Elsőt rebegve végsőt sóhajtva !... Marad is örökig — ha mi már nem leszünk is — mint Horácz és Petrarka nyelve, Berzsenyink ódája — Aranyunk eposa — Petofiuk lyrája — Biharink nótája — Muukácsink Krisztusa !... Hódítunk irodalmunkkal — művészetünkéi - keleti typusunkkal (ha bár Pulszky papa nem lát is ilyet — a tükörben sem) — hódítunk : künt! . . De bent ? .. Átok fogta meg a magyart! A zöm : a középrend (mely mindütt ott van, ahol ember kell a gátra) — e téren is megteszi magáért, de a felső —• az intéző karok ? Isten bocsá' — megbénulvák, megbénitvák!.. S mégha csak bénák volnának? Ámde hátramozditók ! Loyaliüásból tán? Szép, de sok a szépből „Negnid szimis"! Utilizmusból tán ? Nem használ. Próbáltuk a Horvát „ Fehérlap "-nál — a szász Couven' teknél; mit irtak rá? — Politnak is megDe csak ott maradt, tátogatva a száját amely már ugy nézett ki, mint az útszéli szeder. Ezt előbb fel kell ébreszteni. Én is forgattam zsebeimet, a Jani is — nem találtam semmit. De mégis! A Jani valami kék kendőt szedett elő. — Ebben hoztam Czellből a szakácsnénak egy kis tubákot, hátha ettől visszaszáll a lélek. Ugy is volt. A kocsis egy csomót befujt az orrába, s nem telt bele egy fél perez: . . . Háppczihh! . . . olyat prüsszentett a koma, hogy e kocsisom két lova majdnem elragadt, pedig faschéba voltak az abrakkal. — Hát maga czimbora, mit csinált azon a Tán? öngyilkos akart lenni? borzasztó ember! hogy hívják magát? — Hm! én most Ágrólszakadt Tóni vagyok, ugy néztem, hogy erről a fáról könynyebben lehet bepislantani a túlvilágba, egy pár kundsehaftom van odaát; (üzlet ember ne hanyagolja el soha üzletét) különben azelőtt Haramja Antalnak hívtak, de ne tessék félni, nem vagyok én igazi haramia! hej! hej! bár az lettem volna! különben életbiztosító ügynök vagyok. Aztán szédülten hullott az árokpartra. Tessék, itt van egy lélek, aki életbiztosító és öngyilkos akart lenni. Megnéztem ezt a furcsa figurát. Arczán meglátszott egy-egy gentry vonás, néhol a hajdani kövérség "nyo-