Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-08-26 / 16. szám

ugy áll egyedül, elhagyottan, várja a szerencse kenyeret, hogy éhen meg ne haljon. Mert ha a tanítót gyorsan alkalmazzák, szerencsének lehet mondani. A végzett tanítók legtöbbje valóban küzd a kenyérért. Mert az emberek közül kevesen értik hivatását s ha megértik, nem akarják iránta leróni az elismerés adóját. Mikor azután megvásárolják lelkét valamely iskola számára, akkor kezdődik az igazi küzdelem. Neveletlen gyerekeket kell megtanítania ülni, azután véres verejték árán beverni fejükbe az abc-ét. Nehéz mesterség ez, melyért ugyancsak kevés a fizetés. Még arra sem elég, hogy belőle tisztességesen meg lehessen élni. Aki rózsás jövőt képzel maga elé, az szomorúan fog csalódni, mert a tanítói foglalatosság mellett még sok egyéb könyvelői mellékfoglalkozást is kell végeznie, hogy tisztességgel, becsülettel megélhessen. Az iskolaszékek és képviselőtestületek ezt azonban sohasem akarják belátni. Nem törődnek egy cseppet sem a tanító sorsával, s mintegy rabszolgáknak tekintik őket, kikkel csúful űzik a kereskedést. Kufárkodás ma már a tanító felfogadás. S midőn a szegény népnevelő küzdelmes állapotában a kufárok kezébe kerül, öröm | fogja el lelkét, mert ugy tűnik lel neki, mintha terriót csinált volna. Mert igazán rabszolgakereskedést űznek a tanítókkal — lutri utján. Pályázatot hirdetnek, belevernek 40 — 50 szegény tanítójelöltet tetemes költségbe, tartatnak vele próbaelőadést, nem tekintik semminek az országos tanitóképezdék által kiállított hiteles okmányokat, hanem próbáltatnak vele laikus emberek, mint a bohóczczal, aki a bukfenez ékből teszi le a matumut. ki még vasár- és ünnepnapokon is káromkodott. Őt azonban tekintet nélkül a kalendáriumra, megverte. A káromkodásba még csak belenyugodott volna, mert az többnyire a szenteknek szólt, igazítsák el azok; de a veréssel nem tudott megbarátkozni, mert az direct hozzá volt intézve, a mit már csak a keletkezett fájdalmas daganatok következtében sem lehetett kétségbe vonni. Az az egy vigasza volt, hogy a verésből, akármennyi légyen az, mégis bizonyára csak fél porczió esik rá, a másik felét inas társa viseli, a kin a gazda szintén gyakorta próbálgatta a lábszij erejét. Ez egy vén inas volt, a ki Antal inasságánab első két hetében legénynyé üttetett, s igy ő hamar elveszité nyomorúságának társát, a kivel együtt mutogatott fügét (suba alatt) a goromba gazdának. A uj legény azzal körvonalozta a kettejük közt immár hirtelen beállt rangkülönbséget, hogy minden ok nélkül nyakon törölte Antalt; ez magyarázatnak elég kézzelfogható volt, de Antalnak nem ment a fejébe, hogy elnyomottból egyszerre minden átmenet nélkül elnyomó legyen s a nyaklevest megkontrázta egy tele csirizes tállal, melytől ugy l^regadt a legény szeme, mint a fiatal macskáé. Ez a merénylet, mely a suszterlegényi kar tekintélyét mélyen sértette, azt vonta maga után, hogy Antalt elcsapták. Az öreg legény azonban utoljára kedvére elverte. Antal Csúnya dolog ez, mert utálatos a lóleküzérkedós. De talán mégis megnyugtató volna arra a szegény tanítóra nézve, h.i a próbaelőadás után megválasztják. De hát a megválasztás után kezdődik a keserves kenyér. A tanitó buzgalommal oktat, öli életét az iskola dohos levegőjével s még félni kell, hogy nem rabolják-e ki kezéből a kenyeret irigy üzérek, kik vásárt űznek belőle, egy évi küzdelme után elhajítják, mint a kifacsart czitromot. És hogy ez nincs különben, bizonyítja azt a legutóbbi botrányos eset is, midőn a pápai zsidóhitközség egyik tavaly felfogadott tanítóját minden ok nélkül, a törvény kijátszásával jogtalanul elmozdították állásából, csak ezért, hogy egy másikat talán a főkolompos rokonát tegyenek helyébe. Tavaly történt az az örvendetes eset, hogy Ehrenthal Mór fiatal zsidótanitót, a túley ió orthodox-zsidókból álló iskolaszék elbuktatta, kitűnő próbaelőadása daczára, de a képviselőtestület a művelt és világias gondolkodású tanítót felfogadta. Becsülettel húzta ki Ehrenthal a tanévet. Nem volt senkinek se panasza ellene. Rendesen járt iskolába, a tananyagot daczára, hogy a tanév ö héttel később kezdődött s folyton betegeskedtek a gyerekek, j mégis elvégezte s a vizsgálaton jelen volt közönség elismerésével tette le vizsgáját az első elemi osztály 71 növendéke. Meg volt elégedve a rabbi, mint igazgató, nem volt ellene panasza az iskolalátogató tanfelügyelőnek sem. Es mégis az év végén minden ok nélkül kezébe nyomnak egy passzust, mely azt mondja, hogy egy évig megfeleltél kötelességednek, most mehetsz, fel is ut, le is ut! Csak hogy nem jól van ez igy urafelrugta az alacsony asztalt, mely körül a „kerek asztal" szurtos lovagjai ültek s a nagy zavarban elmenekült. Mezítláb volt, kalaptalanul, ingujjban, úgy szaladt egyenesen haza, útközben minden fájdalma daczára sem feledkezvén meg szivarvégekből egy teljes kollekcziót összeállítani. Odahaza senki. A „putriur" (ad normám: háziúr) kihordatta Antal családját, mert nem tudott fizetni. Azok eltűntek a nagy város forgatagában; a szomszédok semmit semmit sem tudtak róluk. A ház üres, a telek puszta; a hóhér udvarán csak úgy övöltöttek az öszszefogdosott kutyák, mint máskor. Ez maradt meg csupán a régi emlékek közül. Beesteledett. Antal dideregni kezdett. Az ingujj nem igen állta a tavaszi hideget. Mért van annak az urnák ott majdnem bokáig érő kabátja, neki meg nincs? Aztán az a huszár milyen kényesen feszit hosszú csizmáibau, ebből neki három pár czipo telnék, aztán mezítláb vau. Az igaz, hogy ha megkérdezték volna mégis csak azt a tarajas pöngő sarkantyút választotta volna: Hát még a kardot! Addig nem is fázott, mig a huszár a sarkon be nem fordult, de aztán megint csak szerényebb igényeket formált kabátokhoz, czipőkhöz. A mig fázott, azzal mulatott, hogy nézte azokat, a kik nem fáznak. Egyszerre csak föllépett a gyomor, s jelentette, hogy o szeretne enni. Antal gondolta magában, hogy majd a szemeit eteti meg. Kis korcsmák körül ólálkodott s belesett az ablakon. A gyomra azt ím ! A tövény szent és sérthetetlen! Ha önök azokat rutul kiakarják játszani, szava van ott az ellenőrnek: a sajtónak és törvényszéknek. Miért akarják egyszerre úgyszólván elcsapni azt a derék néptanítót, ki szive tüzes hevével, ifjúi lelkesedéssel felelt meg egész éven 't hivatásának ? !... Hanyag volt? Nem járt el rendesen az iskolába? Nem. A tanitó kezében levő száz és száz elismerő levél mást bizonyít. A szülők pedig jobbau megítélhetik a tanítás eredményeit, mint önök uraim, akiknek egy ré«ze még olvasni sem tud, más része meg nem akar, a harmadik pedig szándékosan félremagyarázza amit lát és olvas. Hisz a tanfelügyelő meg volt elégedve az ered mén yny el és a tanitó tulajdonát képező és az első országos tanítóképezde által kiállított jeles oklevél azt bizonyítja, hogy ő igen is képes tanítani. Vagy azt az oklevelet akarják önök," uraim, felülbírálni és megezáfolni. Nem akarunk erős kifejezést használni, de ahoz legalább is — nem értenek. Önök azt mondják, hogy nem volt vallásos ? Ha azt merik állítani, akkor a valósággal ellenkezőt mondanak. Vagy mivel ő az ortodox riátus ellenére borotválkozva mert Pápára jönni, azért vallástalan. Jobban imádta ő az Istent, mint akár a rabbi ur, vagy ha jobban nem, ügy legalább is. A véd tehát valótlan. Minden hírből kitűnik, hogy, önök viszony okozattal vannak minden ambicziozus ember iránt. E botrányokkal amellett bizonyítanak. ' morogta, hogy ő ezzel nam elégsíik megEgy-egy kinyi ló ajtó némi ételszagban részesiti az orrát; a gyomornak még ez sem volt elég. Akkor került a sor a szájra: egymás után gyújtott rá a szivarvégekre, s nemsokára olyan émelygés fogta el, hogy a gyomor szédelegve korgá: elég. Igy ütött ki a vacsora, Éjjeli szállásul a hotelek közül legalkalmasabbnak mutatkozott az összekötő vasúti híd alatt kínálkozó lakosztály. Oda ment. A hotel tömve volt idegenekkel. Azért jutott egy kő s szomszédul egy csirkefogó. Letelelepedett, a csirkefogó mellé húzódva, s így melegítették egymást. As eső csöpörgött, csúf idő volt „odakint* s ők sajnálták a szegény embereket, a kiknek nem jutott ilyen jó „hidalja*. — Csak olyan éhes ne volnék! sóhajtá Antal. — Hát mért nem lopsz ? feleié Gavroclie, a lakótárs. — Lopni? roi az? Gavroche bámuló tekiutetet akart vetni Antalra, de a sötétben ugy sem látta őt, s azért nem is vesződött a bámuló tekintettel. — Ugy lop az ember, magyarázá oktatólag, — ha pl. elveszem valakitől azt, ami nem az enyem. — Szabad ez ? — Hogyne? Ha egy gazdag péknek van ötszáz kenyere, abból én elvehetek egyet,