Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-08-12 / 14. szám

tiák sohasem azonosítják magukat a nemzetekkel, annál kevésbbé azok társadalmával, mert egy társadalom magában véve divergáló elemek összeségé, melyeknek csak végczéljuk egy s melyeknek csak eszményképük ugyanaz. És ennek a végczélnak elérése közben támadnak az ellentétek az emberiségben. Ellentétek, melyek csak látszólagosan azok és voltakép csak más más eszközökkel való munka, mégis elkeseredett harczoknak okozói az életbeu. Az üdvösségért, a jólétért való harcz ez, egy örökös keresztúton való forgás, mely szörnyen megnehezíti a választást, mely harczba viszi az embereket, hogy küzdjenek chimériák ellen, melyek nem léteztek soha, melyek nincsenek sehol. És ez a láthatatlanok ellen való harcz legjobban sújtja a harczolókat. A küzdő sohasem látja, hogy mikor sebezte halálra embertársát- és a halálra sebzett ember sem látja, hogy ki volt az, aki szivének vérét vette Csak azt látja, hogy vérzik és hogy nem jön segítségére az emberszeretet. Ez a harcz sok áldozatot követel. Nagyon sok halottat látni, akik élnek, de életük nem számit a társadalomban, létük vegetáczió, lassú, keserves ut a pusztulás felé. Az első és főellentétet a rendek képezik. Ebben a democrata világban, mikor mindenki mellét veri azt mondván, hogy csak polgár a polgár, léteznek a rendek. A hindu kasztok kendőzött alakban állanak .előttünk, melynek épugy megvannak a legmagasabb hatalmai, mint a páriái. Hiszen mi magunk is elszóljuk olykor magunkat és szólunk legmagasabb urakról, legfelsőbb tízezrekről, a polgári középosztályról és a negyedik rendről a munkás, szegény osztályról. De vau valami egyenlő is bennünk és ez a terhek viselése. Abszurdum azt hinni, hogy a szegény ember, aki talán közvetlenül nem lizet adót, nem vesz részt a közterhekben. Sőt nem letnek örvendő Korpády Dénes harangozó és kurátur azt megdupláztatta. Természetesen lelkes felköszöntőkben sem. volt hiány, mert egymást lélekemelő beszéddel éltették, szótlan csak Szives Tamás volt, kinek agyában ez idő alatt magasabb ideák fogamzottak meg, amit ő később nem is késett szóval is kifejteni épen akkor, midőn hallgatását már majdnem negligálásnak vették az asztaltársaság tagjai és Vágó András már oda is súgott Korpády Déneshez, miszerint Szives Tamás hallgatása őt is egészen Tamássá teszi. De annál nagyobb volt megelégedésük, midőn Szives Tamás helyéről tiszteletteljesen felemelkedett és ismert szerénységgel kéri a vaszari inteligentia jelenlevő tagjait, hogy szerénysége meghallgatására egy-két pereznyi türelmet venni ne terheltessenek. Egyszerre halotti csend lett. Szives ur beszélni kezdett — Mélyen tisztelt Uraim! Már az ősök dicső múltját fényes képben visszaadó . . — Semmi adó! — kiáltott közbe a kurátur . . . — Visszatükröző szentírásban is élénk sziliekkel van ecsetelve, hogy kezdetben teremté Isten az eget és a földet. Nekünk fogalmunk sem lehet arról, hogy mennyi küzdelembe került az, míg az ur elé gördült kezdet nehézségeivel járó akadályok legyőzettek, annyi bizonyos azonban, hogy minden kezdet nehéz s ne is essenek kétségbe uraim, ha egy hazafias feladatra figyelmeztetem önöket; le kell győzni csak a kezdet nehézségeit és minden a legnagyobb rendben fog történni . .. — Halljuk, halljuk! — kiáltozott mind a két asztaltársasági tag egyhangúlag. — Igeu, uraim, nem merek büszke Öntudattal haladni az utczán, nem nyugtat meg a lelkiismeretem, mert eddig asztaltársaságunk, melynek elnöke én vagyok; az önök belém csalódunk, ha azt mondjuk, hogy. a szegény ember aránylag sokkal jobban meg van adóztatva, mint a gazdag', mert ő éppen ugy megfizeti a fuszerkereskedőnek, a péknek, a szeszgyárosnak a reá kivetett fogyasztási adót és épen ugy fizeti a behozatali vámot külföldi czikkek után, mint a többi polgár, a kinek jövedelmei száz és százszorosan felülmúlják az övéit. Pedig a rendi ellentét nem tompul, hanem folyton éleszdik. Annyira elkülönzik magukat a rendek egymástól, hogy lehetetlen a szomorú következményeket előre nem látni. Minden józan polgárnak, fokozott erővel kellene odahatnia, hogy ez az ellentét elmúljon, lassankint egészen el, még mielőtt az élek összesurlódnak és nyílt harczczá lesz a rendi kérdés. A franczia forradalom, a harmadik, a polgári rend harcza volt, a hatalom ellen. Most hatalmában erősen növekszik a negyedik rend s a társadalom előzheti meg csak az uj átalakulások véres harezuit az által, ha az ellentéteket idejekorán eloszlatni igyekszik. A második ellentét a vallás... Vannak emberek, akik azt a kérdést nem szeretik feszegetni. Jobb is, ha az ember elkerülheti, de szándékosau előle kitérni nem lehet. Olyan kérdés ez, mely megoldásra vár. Nem fogunk direkt vallásokat nevezni, mert ez odiozus dolog. Azt hisszük, hogy elég rámutatni az örvényre, mely nemcsak egyes vallások között, de minden vallás felekezetei köze tátong. Azt a gyűlölség u-rmészetes ellenszenvét minden polgár érzi mélyen, mely más vallásnak részéről ellene irányul s uem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy auuak az ellenszenvnek természetellenes támasztója az iskola. Volt alkalmunk figyelemmel kísérni a vallástani oktatási órákat. Volt alkalmunk tapasztalni, hogy a kathedrákról sohasem hangzott t! ez a szó „türelem," volt alkalmunk hallani többször, hogy a fogékony lelkű ifjúság kebelébe miként oltják be a vallási türelemnek az ellenkezőjét. helyezett bizalma folytán. Pedig nem jól van ez íg Mert már Seneca is megmondta Lucziliushoz irt levelében, hogy addig jár a korsó a kútra inig el nem törik. Mi tovább nem lehetünk hallgatagok. Az asztaltársaság hatáskörét ki kell terjeszteni a nemzeti kultúrára. Legyünk közművelődési egyesület. Az elnöki tisztet szívesen vállalom magamra, bár tudom, érezem, hogy csekélységem felé nagy feladat néz, de leküzdöm a nehézségek„-t, szentül meglévén arról győződve, hogy a nagy munkában önök is segélyemre lesznek. Es akkor bátran elmondhatjuk a nagy költővel: „Isten álld meg a magyart Jó kedvvel bőséggel, Nyújts feléje védőkart, Ha küzd elienséggel!" A vaszari iutelligentia jelenleievő tagjai összenéztek. — Az eszme kitűnő, jegyzé meg a kurátor. — Mi inódou lehetne tehát minden erőnkből odahatui — szól Vágó András, hogy az eszme testté legyen. — igen egyszerűen — szól Szives ur. — Mindenek előtt küldöttséget menesztünk a pápai közművelődési egyesülethez, mely küldöttség az írányeszmékről szerez tudomást. Alapszabály tervezetet készit és felkéri a pápai testvéregyesületet pártolásra. Ebben állapodjunk meg és mielőtt a mai alakuló gyűlést feloszlatnám, kívánjunk jó sikert. Az első vaszari kuglizó asztaltársaság tagjai nagy megelégedéssel oszollak szét. A legközelebbi vasárnap már ott állt a küldöttség a pápai közművelődési egyesület elnöksége előtt. — Mit kívánnak tehát uraim. — Módozatokat — mondá Szives ur. — Dehát miféle tekintetben óhajtják működésüket kiterjeszteni. Ez utóbbiak szánalmas kivéte lek voltak, de nem az előbbiek. Akik évtizeden át tanítják egy-egy vallás hitelveit, akik évtizedek ifjúságát tanították msg az Istent tisztelni, azok ajkáról sohasem hangzott el ez a mondás, hogy: „Tiszteld a más vallást is." Inuen van az, hogy épen ebben a tekintetben élesül ki leginkább az ellentét. Láthatjuk saját szemeinkkel mindennap, minden órában azt az ellentétet s épen a szomorú tapasztalatok mutatják azt, hogy évtizedek kellenek hozzá, hogy józan társadalmi politikával ez az ellentét megsemmisüljön s a polgár simuljon a polgárhoz, mint egy építmény kövei a másikhoz. Az ellentétek eltüntetése legyen minden polgárnak foterekvése. A társadalom uj épületéhez hord egy-egy követ az a polgár, aki lerázva magáról az előítéletek porát és pókhálóját, a modern eszméket teljes erejükben megértik. Lesznek emberek, akik rebelliseknek tartják ezeket az eszméket, de hát nem tartották e rebelliseknek a franczia forradalom hőseit, nem mondják-e még ma is lázadásnak, a mi szabadságharezunkat, mely pedig a legtisztább, a legönzetlenebb harcz volt a szabadságért. A középkor hamar el fog némulni, ha szembeu találj a ma gát a jelennel és ennek fokozott követelményeivel. A jövő áruyai is intenek megtérésre és bizony, bizony nagy változásokat fog látni társadalmi tekintetben még ez a század is, melynek pedig már végét járjuk. A devecseri gazdasági kiállítás. Pápa, aug. 12. Szép ünnepélyre készülnek a szomszéd Devecser városában. A közgazdaság fáradsággal érlelt gyümölcseit állítja ki ott a megye gazdaközönsége. Nem jelentéktelen mozzanat ez, melyet kicsinlőleg nézhet a megye közön— A magyarosítás tekintetében. Vágó András nagyot nézett Korpády Dénesre. — Mit beszél ez, gondolta magában. Kit akar ez Vaszaron megmagyarositani V Hisz ott egy lélek sem tud németül egy kukkot sem. De még egyéb idegen nyelvet sem sajátított el senki, kivéve Szántó Gábort, aki a minap a „Makkhetes* ablakából sajátított el egy idegen füstölt diszuónyelvet. — Tehát önök magyarosítani akarnak. Igen jól van kieszelve. Mi testvér egyesületünknek szívesen állunk szolgálatára. Itt van uraim egyik kiadványunk Gőthe Fausztja és Madách „Ember tragédiája" van összehasonlítva. Külön lenyomat egy felolvasásból. Ebből adunk 100 példányt. Nagyon szép mű és ami fő, elég merész. Epen mint az önök vállalata. Ezeket tűzzék ki pályadíjul és osszák ki jutalmak gyanánt. — Kérem, legyen szabad nekem is egy szót szólnom — esdekelt Vágó András. — Tessék! — Nincseu Vaszaron kérem egy ember sem idegen ajkkal . . . — Értenek is ebez kelmetek. Ha nincsenek, majd lesznek! — vágott bele Szives ur. — De... — Semmi de! Megvárjuk míg Pápán befejezik az artézi kutat. Aztán mi furatunk egyet Vaszaron. A munkálatoknál cseheket alkalmazunk s addig el nem eresztjük őket, raig meg nem tanulnak magyarul. A 100 könyvet is elvisszük és ha az Isten is ugy akarja, mindenik cseh kútfúrónak adunk belőle tiz darabot. És a küldöttség megelégedve távozott. Hullám.