Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-06-24 / 7. szám

Egy m^iitaniíó jubileuma. Pápa, junius 24. A hála szép ünnepre készül Pápavárosában. A helybeli r. kath. elemi iskola érdemekben megőszült néptanítója: H a ríni g Antal legközelebb "tölti be áldásos működésének ötvenedik évfordulóját. Szép ünnepség lesz ez, a hála és elismerés szívből jött nyilvánulása. Hosszú, nagyon liosszu idő ötven év egy néptanító életében. Sok küzdelem, és ennél is több önmegtagadás jellemzi ez ötvenévet, melynek minden- órájában a népnevelés magasztos és fontos eszméje képezte a jeles férliu minden törekvését. Terjeszteni a közművelődést, tanítani a szülői szeretetet, szítani az Istenimádás és a haza-szeretet örök tüzét, ez volt szent hivatása a derék férfiúnak és e hivatásnak meg- is felel mai napig is. Én Istenem, ha rágondolunk, hogy mily küzdelemteljes egy néptanító élete, pályája, kétszeresen örülünk a közelgő időnek, amidőn alkalom adatik a tanítványoknak leróni a hála adóját. Amidőn legnagyobb készséggel helyt adunk az alábbi felhívásnak, szivünkből üdvözöljük az érdemes bajnokot s ama óhajunknak adunk kifejezést s ez egész Pápaváros közönségének kívánsága — hogy vajha felsőbb helyről is megérdemelt és méltó elismerése érkeznék meg a jubiláris, lélekemelőnek ígérkező ünnepségre. Ha valaki, ugy a néptanítók erre érdemesek. * ! Felhívás. Az emberi szív érzelmeinek legnemesbikéhez, a hála érzetéhez, fordulni czélja ezen felhívásnak. Nincs is kétségem hogy az a legtágabb körben viszhangra talál s az eredmény az lesz, a minek lennie kell: a kegyeletes hála impozáns nyilvánulása. A napokba néhány ur azon megtisztelő kéréssel fordult hozzám, Táilajnám el nyivános megindítását azon mozgalomnak, vágy, midőn az úgynevezett, „bölcseségfogak" megjelenése várható. Igaz ugyan, hogy gyakran öregebb egyéneket is megragad a láz és azon rohamok, melyek a bölcseségfogak után lepik meg a beteget, valóban a legveszélyesebbek. Míg ugyanis egy kiállott betegség után a gyermeket vagy iíjut ugyanaz a baj ritkán szokta újra felkeresni, addig egyes betegei a szerelemnek egy és ugyanazon bajba többször visszaeshetnek, csak szerelmük személye változott és ilyenkor elmondhatjuk, hogy chfonikus (idült) betegséggel van dolgunk. Vannak esetek, midőn a betegség rohamai csudálatra méltó pontossággal, az év bizonyos szakában mutatkoznak, például a vakáczióban. Igy a többek közt ismerek egy női patienst, ki évenkint háromszor lett beteg: karácsonykor, húsvétkor és a nyári szünidőkben, midőn törvénykezés, iskolák és egyetemi előadások szünetelnek. Egészen sajátságos baj, melynek jelenségei a szerelemhez hasonlítanak, ama állapot, mely ifjú legényeknél fejlődik, akkor, midőn a „férfiasság nem gyáva mohával barnulnak." Ilyenkor hajlandó a beteg gondolatokba elmerülni, álmodozni, ábrándozni; keresi a magányt, fejét lehorgasztja, mélyen sohajtoz és titokzatosan beszél; továbbá óhaja valamit elérni, valamiért küzd; életúnt, értelmetlen és érthea mely Pápa városa, s igen valószínűleg a vidék lakosságának egy tekintélyes részében hő óhajtáskép él, hogy t. i. Hannig Antal urnák a pápai rom. kath. elemi iskolák érdemekben gazdag főtanitójának azon alkalomból, hogy az idén tölti be félszázadát néptanítói működésének, valamely megfelelő ovátió rendeztessék; hogy méltókép jelöltessék meg egy méltón betöltött hosszú életpálya ily tiszteletre méltó tartalmú és tartamú időpontja. Bár az illető urak — Ítéletem szerint — ezen mozgalom folyamatba tételére nálam érdemesebbet is találhattak volna a volt tanítványok közt, nehogy az eszme megtestesitése ez által is késedelmet szenvedjen, nem utasitám el magamtól ezen megtisztelő megbízást és annál kevésbé, mert érdemesebb lehet igen sok nálam, de a néptanitási nagy horderejű működésnek — s ennélfogva egy érdemekben gaznag néptanítói pálya méltatásának, — buzgóbb elisnierője mint csekélységem, csak kevés. Minthogy pedig tudom, hogy légió azok száma a városban és vidéken, a kik Hannig Antal úrtól nyerték az elemi oktatást és a^on időre szeretettel gondolnak vissza, megvagyok győződve arról is, hogy a czélbavett tisztelet nyilvánítás melegségénél, és a tömeges részvételnél fogva nagy arányokban fogja mauifestálni azon érzelmeket, a melyeket sok-sok nemzedék kedves tanitó-mestere iránt érez. Epen ezért, hogy kellő időben ós minél nagyobb körben elterjedjen ezen felhívásom, ezen uton kérem fel mindazon volt tanítványokat, a kik az ügy iránt érdeklődnek, szíveskedjenek a jövő j ulius hó r-én vasárnap délelőtt 11 órakor a városház nagytermében tartandó elő értekezleten, — a melynek tárgya rendező bizottság megalakítása és esetleg egyes concrét megállapodások is lesznek, — minél tömegesebben megjelenni. tetlen és ha a roham elég erős természetű,ennek ereje által indíttatva, sötét lyrai költeményeket zengedez. Ezen utóbbi tünet csalhatatlan jel a biztos diagnózis megállapításához, mindig ugyanazon elkerülhetetlen közös ismertető jellel bírván az első oldalon, mely a következő szavakban nyilvánul: Szív — yiv, — kebel — emel, ég — ég, búbánat — babámat, ir — ír, öröm — üröm. Bármennyire hasonlítsanak is azonban e jelenségek egymáshoz, mégsem egy és ugyanaz e két baj, melyek közül az egyiket most emiitettem, a másik pedig: a szerelem. Van egynehány egyszerű és bizonyos különböztetőjel közöttük: az egyiknek tartama alatt a beteg előtt egy meghatározott személy képe lebeg; mig a másik bajnál kétségbeesik a fölött, hogy nem találja szerelmének képét — az egyik alkalommal eldicsekedik, hogy szive tele menynyei boldogsággal, máskor meg sóhajtoz a felett, hogy szive oly sivár, oly kietlen mint egy üres sir. A gyomor is összefüggésben áll e bajjal, mert, mig az aki a fönebbi versek gyártásával foglalkozik, egészségesebb, rendesen él, addig a szerelmes csak úgy szólván koplal, Kérem a helyben megjelenő lapok tek. szerkesztőségeit, hogy ezen felhívást lapjaik legközelebbi számában közöltetni, s július 1-én megjelenő számokban is rövid emlékeztető sorokat közzétenni szíveskedjenek. Pápán, 1888. junius hó 20-án. Martonfalvay Elek városi tanácsos. A vidéki színészet nyomora. Budapest, junius 22 A főváros közönsége a vidéki színészetet nagyon kedvezőtlen oldaláról ismeri s — legyünk őszinték, a vidéki színészetnek nem csak mostoha helyzetéért, hanem sok helyen meglehetősen alacson niveaujáért és nem annyira a vidéki színészeket mint inkább a vidéki — közönséget okozzák. Kétségtelen, hogy ez a vád sok helyen s sok tekintetben igaztalan; de a ki nem csak egy vidéki város viszonyait ismeri, hanem általában megismerkedett a vidéki szellemi és sociális élettel, az nem fogja tagadni, hogy van a vádban igen sok városra nézve sok találó is. Sokan a szerint hajlandók megítélni valamely nép műveltségét, hogy —- menynyi szappant fogyaszt; — én az intelligentia ismérvét sokkal inkább abban találnám föl, hogy minő szellemi táplálékot fogyaszt el. S igy valamely vidék intelligentiáját kétségbevonhatatlanul meg lehet ítélni abból, hogy minő élvezeteket keres, hogy miben találja mulatságát s hogy mily áldozatokat hoz az irodalom és művészet iránt. Valóban dicséretre méltó az a buzgalom, a melyet némely vidéknek irodalmi organuma, helyi lapja kifejt az illető hely culturalis fejlesztése érdekében; s mégis hányszor tapasztaljuk, hogy az illető vidék közönsége nem részesiti e lapot abban a pártolásban, melyre köteles volna; — ós Magam is szenvedtem poéta koromban eleget és jól emlékezem, midőn Sylveszter estéjén egy érzékeny verset elkészítve, mely igy kezdődött: Meguntam már e világot, A világ csak máig látott. — Téged hivlak oh jer, halál . . . ... az ebédlőben levőket bámulatba ejtettem a sok étel „bekebelezése" által, mely kétségbeesett szivem mellett helyet talált. Tehát látjuk, hogy e baj még nem veszélyes, sőt még komolynak sem nevezhető, de annál inkább válhatik ez kellemetlenné, sőt rosszindulatúvá, ha java korbelieket ér el, még pedig olyan egyéneket, kik eddig mentek voltak a rohamoktól. Ilyenkor már az agyra is hatást gyakorol e baj s nagyon kevés reményt lehet táplálni a gyógyulásra. A nőknél 40, a férfiaknál 50—60 évtől kezdve a jóslat e baj kimenetelére nézve, sajnos, a legrosszabb. Nem félnek sem víztől, sem tűztől, skandalumokkal nem törődnek, a gúnyt eltűrik és ha beakarja bizonyítani nekik az ember, hogy szerencsétlenek, nyomorultak lesznek, akkor lefőzik azon válaszszal a szerencsétlen kísérletezőt: „Nem törődöm semmi bajjal, melyet „o" okoz nekem, csak legyen az oka, mert érte mindent eltűrök." Már most térjünk át arra a kérdésre, hogyan terjed a szerelem és belátjuk, hogy