Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-11-04 / 26. szám

tatása iránt szükséges ujabb egyezkedés végett Thiele Gyula vállalkozót már meg is bivta, ennek eredményéig ezen ügy ezúttal a napirendről levétetett. A közgyűlésen összesen 41 képviselő volt jelen. Irodalom és művészet Almanach. — Az „ Egyetemes Regény tár" IV. évfolyamának V. VI. kötete. Singer és Wolfner kiadása, ára 1 frt, diszkötésben. — Szerencsés folytatása a tavalyinak. Diszes névsorával találkozunk itt legjobb elbeszélőinknek, kiket ismét Mikszáth Kálmán hozott egy kalap alá, mint szerkesztő. A vaskos kötetben képviselve van: Jókai Mór, Vnduay Károly, Bérezik Árpád, Tolnay Lajos, Ágai Adolf, Tóth.Béla, Rákosi Viktor, Sebők Zsigmond, Bársony István, Mikszáth Kálmán, Beniczkyaé Bajza Lenke, Gyarmathy Zsigáné. Az Almanachot különben legjobban jellemzi az előszó, mely Mikszáth Kálmán szellemes toliából eredt és igy hangzik; A tavalyi Almanachon, melyet olyan páratlan rokonszenvvel fogadott a közönség, az én nevem állt mint szerkesztőé, a mi ellen protestáltam is eleinte (nem lévén a kalendáriumi résznek barátja.) Most utólagosan azonban elvállalom a felelőséget nemcsak a szerkesztésért, de az egész esztendőért. Tökéletesen jói ütött ki. .Nem volt se háború, se kolera. Csak egy kis „jó sziv." Minthogy az esztendő ilyen jól sikerült, a kiadó a jövő évi Almanachra is engem vett rá szerkesztőnek. Jól van, a titulust az idén is elfogadom, de már az esztendőért jót nem állok. Én mindöszsze a novellákért vállalok felelősséget. E novellák, leszámitván a magamét (mert ezért vállalja más valaki a felelősséget), hű tükre a magyar elbeszélő irodalomnak, mely, ki merem mondani, az összes irodalmi ágak közt a legmagasabb niveaun áll. A mi fönséges nyelvünk, meggyomlálva az ötvenes évek cziczomáitól s letisztítva a hatvanas évek pórias zsirosságától, oly kellemesen foly már mint a csuromméz. Mesékért nem járnak a kollegáim Bretagneba, se kisérteties kastélyokba, romantikus, középkori vátője. — Kivánom, hogy válóperre ne kerüljön a dolog! — Amen! — Fejezte be a gratulácziók sorát a főszerkesztő, ki éppen ekkor lépett be a redakczióba. A munka megkezdődött. 11 órakor szétoszlottak a szerkesztőségi tagok. Ki-ki külső teendői után látott. Csak Konkoly Jenő nem törődött a szerkesztőségi dolgokkal; megirta a tárczát és átnézett a kiadóhivatalba. — Épen itt jön! — szólt a kiadó, midőn Konkoly ur belépett. — Íme egy levél. Ajánlat az ajánlkozásra. Ez bizony jó korán érkezett. Konkoly ur lázas sietséggel bontotta fel a levelet, melynek minden során meglátszott, hogy gyorsan irták. Az irás fertikezekre vallott. A levél igy hangzott: „Tisztelt uram! Ha szándéka komoly, leányom nevében kérem, látogasson el ma délben lakásunkra (Zerge-utcza 9(3. * sz.) Ha jellemes és becsületes ember, eleget tesz kérésünknek. Kérem siessen, mert minden perezünk drága I Tamásy Gábor." Jenő meghökkent. A tréfa komoly alakot kezdett ölteni. Jellemére hivatkoznak és becsületére. A látogatást elmulasztani semmi esetre sem szabad — gondolta magában. Hátha még szerencsém akadhat 1 Kezdé magát reményekkel kecsegtetni. Nem habozott soká. Bérkocsira ült és elhajtatott a zerge-utezai 96-ik számú házhoz. rakba, mint azelőtt. Sőt apródon kint leszoktak a tömeges gyilkolásokról is. Hajdan az elbeszélés folyamán részint természetes, részint erőszakos halállal, mind kipusztoltak a személyek. A novellának rendszerűit ott volt a vége, a hol az utclsó személy kiadta az utolsó lehelletet. Sokat szelídültek az erkölcsök! Most, ha leszurat Í3 az iró egy-két gézengúzt, a többit élni hagyja. Ha rajtam állna, én csak egy szigorú, esztetikai parancsot adnék ki az íróknak: „Ne hazudj", de magam ennek tetejébe még azt is vállalnám: „Ne ölj", Mert nálam, (t. i, a novelláimban), soha sem hal meg senki, s e tekintetben annyira elővigyázó vagyok a személyeim iránt, hogy még orvost sem szerepeltetek közöttük. Egy szó, mint száz, a magyar elbeszélő irodalom a legjobb vágányban van. A chablonokat eleven emberek szorították ki, akik nem szólítják egymást per „Uram" és „Asszonyom". Az iró abból merit a mit látott és nem abból, a mit olvasott. könyveken hízott elmék gyalog járnak a népszerűség utján, az „Isten kegyelméből" valók röpülnek. Ennek is, annak is más az előadási modora, de egygyek abban valamennyien, hogy az igazi életet igaz színekkel festik. A közönség, (melynek az Almanach egy csoportban mutatja be az elbeszélőket), szinte csodálkozva kérdhe'i: „Honnan keletkezik ez a sok író?" Mert csoda az, hogy elhanyagolt lold tisztességes termést hozzon. A fölei hatalmas erejére vall. Pedig még nincs is itt valamennyi. (Jsak a ki befért, vagy a ki éppen kezünk ügyébe esett. S hogy jönnek, növekednek szakadatlan hosszú sorban, ujak, különbek és ügyesebbek! S hogy lesznek az Almanachok évről-évre értékesebbek. Az idei is haladást mutat már s nagyrészt kikerüli a tavalyinak egy hibáját. A sajtó ugyan elhalmozta dicséretekkel a tavalyi Almanachot is, de én ismertem gyengeségét. Egy lap azt jegyzé meg róla: „E könyv tartalma olyan mint a puskapor" ... Mire egy ismerősöm azt irta levelében : Hiszen puskapor az igaz, de a melyikkel már lőttek egyszer". Egy másik helyről a következő csipős ötletet hallottam: Midőn belépett az előszobába, mindjárt látta, hogy előkelő háznál van. Az inasnak átadta névjegyét és az bejelentette. — Szabad! Kiáltó egy erős hang. Konkoly belépett. Irodában volt. Az íróasztal előtt egy 50—55 év körüli ur ült. Konkoly oda lépett és bemutatta magát. — Tessék helyet foglalni, mond a házi ur és az Íróasztalon levő revolvert megragadva, azt Konkoly mellének szegezte. — Ha szándéka komoly és ön becsületes ember, írja alá ezt a házassági szerződést. Amit ajánlatában kér, meg fogja kapni, de várnia kell! — De kérem . . . kezdi a beszédet halálra sáp idtan Konkoly. — Semmi kérem ! Aláírja, vagy meghal ! — De uram, hisz még . . . —• Nem látta menyasszonyát! — Igen. — Hisz mellékeltem az arczképet. Semmi kifogása sem lehet. Három hét mulvn öné lesz a nő, de addig látnia nem szabad ! Érti ön, és aláírja a szerződést?! Konkolynak nem volt szabad vonakodni, aláirta és azután távozott. A dologról senkinek sem mert szólani egy kukkot sem, szégyelte magát. Az esküvés napja elérkezett. — Mi itt vagyunk, — szólt Konkoly — szabad látni menyasszonyomat? Az írók ujak benne, de a novellák veteránok. Mi tűrés-tagadás, volt a dologban valami. A közlemények egy része — a mi különben ily gyűjteményekben alig kerülhető ki — nem itt jelent volt meg először. A mostani Almanach azonban nem eshetik e kifogás alá, de ha volna benne valami egyéb hiba, kérem a közönség elnézését érte, mert majd rájövök én arra magam is — a jövő évi előszóban. Uj zenemüvek. Klökner és Schloss zenemű kereskedésében (Budapest váczi-utcza 12) ujabban megjelentek: „Moskvai emlék" valezer Ivanovicztól, az „orosz valezer" szerzőjétől; ára 80 kr. ,,Orpheum-induló'' marsen, irta Anstáudig. Ára 70 kr. Ajánljuk a zenekedvelőknek. Színház. Vasárnap a társulat rendezőjének, Szathmáry Károlynak „Kápolnai csata" czimii látványos történeti korrajza adatott, kevés közönség előtt. A darab bírálatába nem bocsátkozunk, elég konstatálnunk, hogy szivesebben láttuk „Petőfi"-nél. Ma is Szathmáry volt az est hőse, ki az orosz tisztben szépen domborította ki a jellemet. Radványi is jó volt, csak állása ingadozó a színpadon. Ha nem bízza el magát, ügyes színész válik belőle. Azt a jelenetet, midőn az orosz tiszt feltárja szivét és ő is kimutatja a magyar önérzetet, szépen emelte érvényre. De viszont nagy botrányt inscenirozott akkor, midőn a vele egyidejűleg beszélő Lázár Rózát túlkiabálta. Dobocsáuyi (Brucsik) epizód szerepét előnyére használta fel és jó alakítást mutatott be, hasonlóképen Kunhegyi is Dovele Maxból jó alakot csinált és tapsokat aratott a karzatról, de jól megcsinált játékán mi is mulattunk, Koháry Mariska, Kunliegyiné, Halmay Kornél kedvesek voltak. Lengyel is jó volt, nemkülönben Tarján Erzsébet ma is kitűnő. Kedden a „Szabinnők elrablása" részvétlenség miatt elmaradt. Szerdán Dumas sikamlós drámája „Alfonz ur" került szinre jó előadásban, ügyes rendezéssel és a darab szelleméhez mért gyors folyással. Nem sokat vesztünk ugyan, ha a sikamlós darabot nem hozzák a pápai deszkákra. Szathmáry (Montaiglin) hűen adta meg. Kiáltának fel csodálkozó hangon a tanuk. — Igen egyszerűen. Önök uraim eljönnek mivelünk a táviróhivalba. Én már előlegesen elintéztem az ügyet. Leányom TátraFüreden van, a papot odahivatja a táviróhivatalba és az esküvés megtörténik. Értik uraim ? — Ha ugy tetszik — mondák mindnyájan és megindultak a táviróhivatalba. Odaérkezve megkezdődött az esküvő. Tamásy ur a következő táviratot menesztette Tátra-Füredre, a táviróliivatalhoz: „Lenyom és a tisztelendő ur ott vaunak?" — Igen is itt vagyunk. A pap kérdi a vőlegényt, szereti-e igazán menyasszonyát és kész-e vele házasságra lépni örök időkre? — jött vissza rövid idő lefolyása alatt a válasz. — Igen, mindenkorra! válaszol ismét a vőlegény. — Amen! Legyenek boldogok! — táviratozza vissza a pap és ezzel be lőn fejezve az esketési ünnepély. Harmadnapra megérkezett a kedves feleség. Igazi szép teremtés volt — csakhogy néma. Tudott ugyan az ujjaival beszélni, de ahoz Konkoly ur nem értett. Vakarta is elégszer a fejét, hogy hirdetés utján házasodott, de csak beletörődött sorsába és megtanult a félesége kedvéért a némák nyelvén.