Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.
1888-11-04 / 26. szám
A közönség, ha eleinte nem is, de később tömegesen fogja látogatni a tudományos előadásokat és egy héten egy előadás nagyot íog lendíteni egy iparos értelmiség létrehozatalán. Melegen ajánljuk ez eszmét az ipartestület elnökségének figyelmébe. Tegyék szivvel-lélekkel magukévá mindnyájunk ügyét Ls mi erősen reméljük, hogy ha ez ügyben kérelmükkel megkeresik a szent-Benedek rendiek derék tanári karát, nem fog eredmény nélküli lenni kérelmük. A felnőttek oktatásával olyan kulturális eredményeket érhetünk el, milyent a népkönyvtárak, színészet nem képesek produkálni. Könyvet a népnek! A panasz, hogy Magyarországnak nincsen még elegendő nagy olvasóközönsége, nem minden alapnélküli. Leginkább panaszkodnak a könyvkereskedők, kik legjobban érzik az olvasó-közönség hiányát, de érzik azt a magyar irók is, mindazonáltal eme körülmény legnagyobb visszahatással van Magyarország nemzeti közművelődésére, mert elvitázhatatlan igazság az, hogy minden nemzet műveitségét irodalmának magaslata mutatja meg. Midőn tehát a magyar könyvkiadók és irók a kétségbeesés hangján adnak kifejezést panaszaiknak, és könyvvásárlási kedvre serkentik a magygr közönséget, nem üzleti nyereségviszketegségből teszik ezt, hanem mivel szivükön hordják a nemzet jólétét. Nem lehet mondanunk, hogy irodalmunk pang, de azon közöny, mely az utóbbi időben az olvasó-közönség részéről tapasztalható, könnyen pangását idézheti elő az irodalomnak és ezen körülmény erős akadályokat gördítene szellemi téren való haladásunk elé. Gabdy; Nem mondok sokat, biró ur, ha kijelentem, hogy volt idő, mikor imádtam Miss Brownt. Akkor még karcsú, fiatal leány volt és járása hasonlított az őziko pajkos szökdeléséhez. Ellenben most.. . most inkább gurul, mint szökdel. S mindez csupán azért, hogy engem megkárosítson! ... Ön bámul, biró ur? Meg fogja azonal érteni keservemet. Brown, ezen élő hordó elhunyt férje legjobb barátom volt. Egy napon — én akkor épen jegyben jártam Lizivel, a mostani Miss Brown-nal — eljön hozzám a boldogult és zokogva borul keblemre. „Mi bajod? w kérdém tőle. Ő nem felel, hanem csak zokog. „Talán adósságaid vannak?" kérdém, úgyis sejtve a feleletet, mert Brown roppant gazdag volt. — „Hacsak ez volna!" sóhajt a boldogtalan. — „Beszélj hát!" nógattam türelmetlenül s ő elmondott mindent. Örülésig szereti Lizit, az én menyasszonyomat. Belehal a szerelemben. Már hetek óta küzd magával, de gyöngének érzi magát a nagy szenvedélylyel szemben. Eljött hozzám bucsut venni, mert véget akar vetni életének. Néma ijedtséggel hallgattam barátomat. Mondtam már, hogy Lizin kivül ő volt az egyetlen lény a világon, akit szerettem. Elveszítsem legjobb barátomat, vagy lemondjak szerelmemről; ez volt a kérdés. Az utóbbira határoztam el magamat. Még az nap levelet irtam Lizinek, amelyben elmondtam neki mindent. Hogy Brown megöli magát, ha nem mondok le szerelméről. Lemondok tehát és kérem őt, tegye boldoggá Hisz épen irodalmunk volt az, mely a külfölddel az utóbbi időben egy sorban haladt, épen gyorsan fejlődő irodalmunknak köszönhetjük, hogy az irigykedő nyugat kénytelen volt bennünket is bevenni a műveltebb nemzedék sorába. És most, midőn irodalmi tekintetben lehet mondani a külfölddel egy magaslaton állunk, most kell tapasztalnunk a közönyt a nagy közönség részéről. Nem szabad elhagyni magunkat! A köztiszteletet, melyet a külföld Magyarország irodalma irányában tanúsít, okvetlenül lenn kell tartanunk továbbra is. Ezt pedig csak a nagy közönség segítségével lehet tenni. Ha a közönség nagyobb érdeklődést tanusit az irodalom iránt, segítve lesz a bajon. De ilyen állapotok közepette az lehetetlen, annál inkább is, mert hogy egyik publiczistánk szavaival éljek: „ez ideális lelkesedésre bekövetkezett már a kijózanodás kellemetlen és lehangoló nézete", vagyis a könyvkiadókat tovább a kiadásra nem készti a lelkesedés, mert sorsuk arra kényszeríti őket, hogy a könyvkiadásból éljenek. Az író pedig nem mer könyvet írni, mert ^erős meggyőződése, hogy bármily jeles munkát teremtsen is, nagy nehézségekbe fog ütközni munkájára kiadót találhatni és ha már akad is kiadó, ez bizonyára habozni fog a müvet saját rizikójára kibocsátani a könyvpiaezra, mert az meg arról van meggyőződve, hogy Magyarországnak nincsen kellő számú olvasó-közönsége. És mi ennek az oka? A válasz egyszerű. Hogy Magyarországnak nincsen elég nagy olvasóközönsége, annak kell betudni, hogy hiányoznak a legprimitívebb alaptényezők, melyek által a közönséggel a könyvvásárlást megkedveltetni lehetne. Könyvvásárló közönséget teremteni csak ugy lehet, ha először olvasni szerető közönséget teremtünk. barátomat. Mikor megirtam ezt a levelet, még egy óráig zokogtam és sírtam, aztán vasútra ültem és fürdőbe utaztam. Biró (meghatva:) Ön derék ember, Gabdy ur. Gibdy: Tiz napig voltam távol és csak akkor tértem vissza Londonba, mikor Brown megírta, hogy Lizi elfogadta ajánlatát és a lakudalom is megtörtént már. Jól esett szivemnek, hogy áldozatom nem volt hiábavaló; de azért mégis zokon vettem, hogy Lizi ilyen könnyen állott zá a cserére. Miss Brown (gunyosan:) Majd iszen! Egyik férfi annyit ér, mint a másik. Gabdy: Már egy hete voltam Londonban, a mikor végre bátorságot vettem magamnak Brownékat felkeresni. Lizi hidegen fogadott, Brovfn ezonban nyakamka borult és össze-vissza csókolt. Jól esett szivemnek a hála e jele . . . noha ez volt az utolsó, melyet Brown részéről tapasztaltam. Biró: Mit akar ezzel mondani? Gabdy: Csak annyit, hogy Brown már egy hónap múlva fölkeresett s igy szólt hozzám: „Hallod-e Gabdy!" Én mindig jó barátomnak tartottalak, de most látom be, uegy halálos ellenségem vagy: miért nem engedted hogy főbe lőjjem magamat akkor este? — ,Miféle este?" — „Midőn bevallottam neked, hogy nem tudok Lizi nélkül megélni?" Miss Brown (dühösen:) Bíró ur, ez sértés! Biró (Gabdyhez:) Folytassa előadását Gabdy; Vigasztaltam barátomat, amenyA falusi nép télnek idején igen szereti az unalmas estéket olvasással eltölteni, de a városba csak ritkán látogat be könyvet vásárolni, be kell érnie azokkal a ponyva-füzetekkel, melyeket bucsu alkalmával helyébe visznek Bucsánszky ügynökei. De ha volna minden községnek, vagy legalább a nagyobbaknak nyilvános könyvtára, a honnan 1—2 krért a nép nagyobbszabásu és erkölcsnemesitő könyveket válthatna, akkor lassan-lassan megkedvelnék a nagyobbszabásu művek olvasását, minek következteben a jobbmóduak maguk is iparkodnának házi-könyvtárt szerezni, a mi által mindjárt lendületet nyerne a könyvpiacz. „Elvesz a nép, mely tudomány nélkül való!" — mondá halhatatlan költőnk, Arany János. És ép ezért kell leginkább népünkkel megkedveltetni az olvasást. „Nyelvében nemzet élni s enyészni szokott ! * A ne.nzet nyelve pedig leginkább irodalmában él, irodalmunkat tehát a lehetségig művelni és fentartani kötelessége minden igaz hazafinak. Nyilvános könyvtárakat hát a vidéknek ! Könyvet a népnek! Minden könyvtár élére álljon egy ügybuzgó férfiú, ki a nép műveltségi állapotát valamely nemzet jólétét illetőleg komolyan fel tudja fogni, aki szivén hordja nemzetének egyik legszentebb ügyét, a nemzeti irodalom emelését. Nem szeretjük a németektől venni a példát, de ebben a tekintetben ellenségünktől is sokat tanulhatunk. Németországban minden nagyobb községnek van nyilvános könyvtára, melyet az állam és község viribus unitis tart fenn, amelyből azutá ri bárki 1—2 krért meríthet magának jótékonyan ható szellemi táplálékot, mulattatva oktató szellemes olvasmányt. nyire caak lehetett, de ő vigasztalhatlan maradt. Lizi, akarom mondani: Miss Brown pokollá tette reá nézve az életet. Végre nem nézhettem tovább hogyan kínlódik a szegény fiu s elmentem Lizihez, hogy szemrehányást tegyek neki oktalan magaviselete miatt. Ő gúnyos arczkifejezéssel hallgatott végig, aztán igy szólt: „Browuon már megboszultam magamat és most csak azt kívánom, hogy az ég alkalmat nyújtson önön is lehűteni boszúmat." Biró: Ezt mondta? Miss Brown: Ezt! Gabdy: Szegény barátom nem is élt sokáig. Félévi házasság utáu eltemettük őt. Őszintén megsirattam. Mikor végrendeletét felbontottuk, nagy meglepetés várt reám: Brown engem nevezett ki általános örökösévé. Nejének évijáradékot hagyott. Szószerint idézem a végrendelet erre vonatkozó pontját: „Szeretett nőmnek, aki féléven át boldogított (?) annyi sulyu értéket hagyományozok, a menynyit ő maga nyom. Évenkint halálom évfordulóján méressék meg az ő karcsú teste és Gabdy barátom fizesse ki neki az összvagyonból annak az ezüstnek az értékét, mnlylyel Miss Brown teste fölért." Biró: Furcsa végrendeleti Gabdy: Furcsa és veszedelmes! Az első év elmúlt, Brown asszony 75 kiló ezüst értékét vette föl. Mosolyogva jegyeztem meg, hogy a gyász nem ártott meg neki, mert tudtommal egy év előtt 73 kiló volt a testi súlya. Ő gúnyosan nevetett. Egy év Imulva ét'-