Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-10-28 / 25. szám

Előfizetési árak: Egész évre . 6 frt - kr. Félévre . . . 3 „ — „ Negyedévre . . I „ 50 „ Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Közép-utcza 91, sz. hova az előfizetések és a lap szétküldésé re vonatkozó felszólamlások intézendők. PÁPAI HÍRLAP Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroda: Pápa, Közép-utcza 91. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések és nyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petit-sor 6 kr. Nynttér petitsora 20 kr. Kincstári iliaték külöa 30 kr. Mementó mori. Pápa, október 28. Mi, akik a jelennek élünk és folyton küzdünk a jövőért, szenteljünk egy kis emlékezést a kegyelet nevében a m u 11 n a k is. Mert félre kell tenni e napon minden gondot, élvezetet, gyász illik az öröm üelyébe és a sorvasztó gond helyébe méltó a fájó emlékezés. Halottak esteje van; a kegyelet ül ma fájó ünnepet. Jól eisik szivünknek elgondolkodni a teremtés fölött és elmerengni a természet hervadásán, mely annyira hasonlit az ember életéhez. Régi nóta az már, hogy virulásra hervadás következik; az ifjú kor után a férfi kor s öregség és ezzel együtt a megdermesztó rideg halál. Pedig mily szép és dicső az élet, milyen fenséges küzdeni a létért. Mégis e napon a létküzdelem fenséges érzete helyébe jobban illik a kegyeletes emlékezés. Mementó mori!. .. Meglásd meghalsz ! Ezt susogja a sárga lehulló falevél, azt süvölti a hűvös őszi szellő, erre emlékeztet bennünket a hervadó természet. Imádkozzunk és emlékezzünk! Megérdemlik azok, akik ott pihennek a virágos hantok alatt, ahol az örök dicsőség, a háborithatlan nyugalom és igazság tanyáz. Megálljatok ti könnyelműek, szálljatok magatokba ti bűnös emberek! Halottak esteje van, a kegyeletes emlékezés üli ünnepét. Nem veszitek észre az alkony intő sugallatát, mely sziveteket szeretetre kelti, lelketeket hálára, s az észt emlékezésre! Térdepeljünk le és imádkozzunk ! Erre int bennünket a kápolna lélekharangja, az egyház üdvözitő szelleme: „Jertek, jertek az enyészet helyére, a halottak birodalmába, Isten megszentelt kertjébe, megtalálja ott mindenki az utat, a helyet, hol a megholtak angyala majd megsúgja nektek, mivel tartoztok a megholtak emlékének, az Úrban elhunyt kedveseiteknek. * Jőjjetetek elhagyott árva gyermekek, sírjatok keserű könnyeket a hálás szeretet nevében a drága szülőknek, akik ott nyugoszszák boldog álmukat a néma sir alatt, de szellem mlik örökké virraszt fölöttetek, óva int és megóv benneteket. Es ti szülők, kiknek drága gyermekük nyugszik a virágos hant alatt, zarándokoljatok ti is el a halottak országába, öntözzétek í'ájó könnyekkel a drága halmokat, de nyugodjatok meg a sorsban: az Ur adta s az Ur szólitotta őket magához. S ti boldog halandók, kik környezetetekben tisztelhetitek még szeretteiteket, siessetek ti is leróni meghalt embertársaitok iránt a kegyelet adóját. Gyújtsátok meg az elhunytak^sirhalmán a szeretet mécsesét, világositsátok meg azok fölött a sírhalmot, akik fölött leáldozott a földi boldogság napja, mely csak igen kevés embert boldogit földi életén, mert melege hasonlit a fáklya fényéhez, mely fel-fel lobog, majd végre elalszik örökre. Mutassátok meg, hogy él még sziveitekben a kegyeletes emlékezés, mert akinek szivéből ez kihalt, az jobban teszi ha remete módon embertársaitól elvonultan éli le élete hátralevő napjait. Imádkozzunk és emlékezzünk a halálra! Jól esik a szivnek kisírni a bánatot ezernyi szenvedés után, jól esik, ha megmenekülhetünk egy perezre is a sorvasztó gondoktól és elmerenghetünk az örök mulandóságon. Emlékezetet a halottaknak, emlékezést önmagunknak! Ne töröljétek le a könnyeket, ha azokat az igaz szeretet szorította a a szemeitekbe — mert az ilyen igaz PÁPAI HÍRLAP" TARCZAJA. Korcsmárosné! — Korcsmárosné ! lelkem arany virága, Nem jöttem én korcsmájába hiába. Üres üveg..! harag emészt ha látom, Vigye ki, mert eugem úgyse' kivágom ! Korcsmárosné! gyöngyvirága szivemnek, Nem vagyok én az, aminek neveznek. Csoda-e, ha korhelylyé tett a bánat: Esküvőre más vitte a babámat. Korcsmárosné! üljön mellém, ha kérem ; Csókoljon meg, csókért hevül a vérem ! .. Ha mulatok, másnak arra mi gondja: Szerelemnek vagyok én a bolondja! Medgyaszay Vincze. A legbolondabb tudós. — A „Pápai Hirlap" eredeti tárczája. — Elvégeztem, hogy meghalok egy félórára. Megvallom őszintén,, kíváncsi voltam a túlvilági életre. Sokat olvastam 1'elŐle, nevettem sokat a bolond tudósok vitatkozásán. Egyik olyan őrült volt, hogy köteteket irt össze a túlvilági életiől és oíyan bizonyosra festette azt, mintha legalább is háromszor rendezett volna oda kéjutazást, a másik meg letagadta még a csill

agot is az égről

. Beláttam, hogy mind a kettő nagy bolond volt. Mert mind a kettő ott ült a pinafüstös négy fal között, sohasem mozdultak ki onnan s csak ugy szántották a papirost, tele irva, azt őrületes dolgokkal. Mindenike okoskodott, de még egyik sem volt a túlvilágon. Akadtak emberek, akik szentül hittek az iratoknak. Nem is csodálom. Hisz sokan erősen meg vannak még ma is arról győződve, hogy ami nyomtatva van, annak igaznak kell lenni. Én nem ültem fel az ő bolondságaiknak. Gondoltam magamban, hogy majd írok én egy könyvet a földöntúli életről, hanem az alapos informácziók után lesz irva. • Meghalok egy félórára s aztán amikor feltámadtam, megirom tapasztalataimat. Előre is látom, hogy esik bámulatba az egész világ. Lefőzöm a hasbeszélő bolond tudósokat, ami igen könnyű lesz, mert ha csak a száraz tapasztalati tényeket teszem papirosra, sokkal nagyobb értékkel birnak azok, mint amit száz kötetbe össze irtak — hasból, minden tapasztalat nélkül. Jeaks Petersohn vastag szivarjából óriás füstkarikákat fujt a levegőbe. Erős fa-széken ült, melyen himbálózott s kevésbe mult, hogy fel nem dült. De kitűnően tudta az egyensúlyt fentartani. Egyszerre felugrik, az asztal mellől odavisz még egy széket s ismét leüt és lábait felrakja a másik székre. Aztán megint egy óriási füstkarikát fujt a levegőbe, miközben a fenti monológot mormolta szivarfüsttől megfeketült fogai között. A mellette álló dohányasztal villanycsengetyüjét nyomta meg ezután idegesen, mire a szomszéd szoba ajtaja felpattant és komor arezot vágó szolga jelent ott meg. — János! — Parancsol uram! — Én meghalok egy félórára. — Tessék?! — Meghalok egy félórára! — Ne .. . ne . .. nem .. . értem ! — Úgyis tudom, hogy csacsi vagy. Tehát érts meg. Az iró szobámat hozd rendbe. Huzd be a falat fekete posztóval, az asztalt pedig bársonynyal; azután gyújts meg tiz fáklyát, tedd asztalomra a feszületet és annak a hetven éves pékmesternek a koponyáját, melyet a minap főztél ki. Lemostad már spirituszszal? — Igen is ! — Nos, tégy ugy, amint mondtam. Értetted? — Igenis, értettem. — Nos, miért nem indulsz ? János buta ábrázattal bámult a levegőbe. Értette is, meg nem is. Félni kezdett gazdájától. Azt hitte, hogy megbolondult. — Még mindig itt vagy ?! — mordul rá Jeaks Petersohn. — Sietek parancsára — szólt János és azzal befordult az iró-szobába. Mai számunk 8 oldalra terjed,