Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.

1888-10-28 / 25. szám

könnyek a holtak megkönnyebüléseért teremnek. De gondoljunk e napon mindenek fölött az elhagyott árvákra és a gyámoltalan szegényekre! Mentsük meg őket a leáldozó természet bosszújától! Ennek a megemlékezésnek van a legszebb fénye. Emlékezzünk a halálra és éljünk ugy, hogy utódaink se sajnálják ez emlékezést majdan a mi sírunk fölött. Vigasztaljon bennünket a hit, hogy miként a természet hervadását uj vii ulás fogja követni, ugy be fog következni a föltámadás hajnala, amikor ismét viszontl- thatjuk szeretteinket, akik most ott nyugosznak a néma hantok alatt. Ne féljük a halált, mert el fog jönni a viszontlátás fenséges reggele! Föltámadunk! VÁROSI ÜGYEK. Rendkívüli városi közgyűlés. — Eredeti tudósítás. — Osvald Dániel polgármester tudatja a városi képviselőkkel, hogy folyó hó 29-én, már 30 nappal ezelőtti közgyűlésen kitűzött határidőbeu, délután 3 órakor rendkívüli városi közgyűlés tartatik. Tárgysorozat: 1. Kopács Istvánnak a vágóhídi marhavágás dijai beszedésével magát megbízni kérő folyamodása. 2. Földműves iskola ügyének ujabb tárgyalására 30 uap közbevetésével ujubb közgyűlés határnapjának kitűzése. 3. Regále jogos italméréssel egybekötött fogadó, vendéglő, szálloda és korcsmáról szóló szabályrendelet megállapítása. 4. Kávéház, kávémérés, sör és pálinkamérési üzletekre vonatkozó szabályrendelet megállapítása. 5. A községi kötelék és abba való felvételre vonatkozó szabályrendelet megállapítása. 6. Lakbérleti szabályrendelet megállapítása. 7. A zirczi pénzügyőrségi biztosság székEgy óra múlva ismét megjelent. Gazdáját még mindig ugyanazon helyzetben találta. Mereven nyújtózkodott a két széksn, szivarjáról a hamu az ölébe esett. — A szoba rendben van — jelenté az inas. Jeaks Petersohn fürgén ugrott fel kényelmes helyzetéből, felöltölte magára szalonruháját s keresztet vetett magára, aztán bement az irószobába és helyet foglalt a fekete bársonyuyal bevont asztal mellett. A hetven éves pékmester koponyája olyan gúnyosan vigyorgott reá. Ez a koponya is ritka példány, bármely muzeumnak is díszére válhatnék. Hetven éves ember koponyája s az álkapocsban mind a haiminczkét fog ép egészséges, s ugy tetszik, mintha a koponya beszélni akart volna. Jeaks Petersohn mereven nézett farkasszemet a pékmester koponyájával. A mindjobban láugra gyúló fáklyák fénye kísértetiesen világította be a feketével bevont irószobát. Az az egyszerű vasfeszület glóriában ragyogott az asztal közepén s ugytetszett, mintha figyelmeztetné a halálra készülő tudóst: — Ember, ne kisértsd az Istent! Jeaks Petersohn felkaczagott. — Ha, ha, ha ! . . . — He ... he ... he !.. . hangzott egyszerre a viszhang a másik szobából. A tudós körültekintett. helyéül városunknak leendő kijelelése iránt felterjesztés elrendelése. 8, Mayer Adolfnak a városház alatti egyik bolt szabad kézbőli bérbe nyerhetése iránti folyamodása. 9. Artézi kútfúrás kérdése. Levél a szerkesztőhöz. Devecser, okt. 23. Tisztelt szerkesztő ur! Folyó hó G-d tói 22-éig hazulról távol voltam s a Balaton mellett szüreteltem ; arra a vidékre a „Pápai Lapok" „világossága" még nem hatolván ol, csak hazajöttemkor értesültem, hogy a „Pápa

; Lapok" okt. 7-iki és 14-iki számaiban minő megsemmisítő harcz tört ki csekély személyem, illetve ama sirbeszéd ellen, melyet néhai Noszlopy Gyula barátom temetése alkalmával mondottam. Részemről az elfogulatlan kritikát mindig szerettem s attól soha sem riadok vissza, ae a jelzett — először az okt. 7-iki számban megjelent hírlapi czikkről szólva — bírálatra, melyet epébe mártott tollal irt az illető, igaznak és helyesnek el nem ismerhetek. Hogy beszédem „meggondolt" volt, arról önmagam tanúságot tehetek, de hogy „tapintatlan" lett volna, azt mások ítélhetik meg, azonban ennek eldöntésére illetékesnek sem a czimzett hírlapot, sem azon bizonyos „Egy jelen voltat" sem ismerhetem el; ennek csak a jelenvolt közönség, valamint azok, kik a beszédet olvasva, elfogulatlanul ítélni képesek — lehetnek bírái. - Vannak pillangók, a mik az illatos virágból is csak mérget képesek szívni magukba, de ennek okai maguk azon szerencsétlen lepkék. Szivemből sajnálom, hogy „kínos benyomást tett beszédem az egy jelen voltra", minek a közönségen sem én, sem barátaim legkisebb jelét se tapasztaltuk, de azzal vigasztalom magamat, hogv egy fecske nem csinál tavaszt, és mindenkinek tetszeni lehetetlenség,, akarni meg bolondság volna. — De azon állítás ellen, mintha én a temetőt korteshelylyé tettem volna -r- tiltakozom. Egvszeriien és röviden csak megérintettem azon politikai irányt, melynek az elhunyt híve és harczosa volt, de a nélkül, hogy bárkinek politikai érzületét legtávolabbi vonatkozásban is megsértettem volna. A független, szabad Magyarország, azt vélem minden igaz magyar embernek ideálja s ennek egyszerű hangoztatása fe— Mintha gúnyos nevetést hallottam volna? János te vagy az? Az inas nem volt sehol. Hanem az íróasztal fölött függő Block tudós arczképe elevenedett meg és hangos nevetés között öltögette a nyelvét Jeaks Petersohnra, aki azonban legkevésbé sem jött zavarba. — Kollrga ur, — kezdett beszélni a kép — ne kisérse az Istent. Hiába minden fáradsága. Hanem fogj on tollat es írjon. Én majd mindent elmondok. — Bocsánat kedves kartárs ur, válaszolt Petersohn, de én csak azt hiszem el, amit látok. Én már elvégeztem, hogy meghalok egy félórára. — He, he, he! — nevetett még egyszer Block ur arcziíépe és ismét néma Ion, miként azelőtt. Petersohn ur csengetett s János azonnal megjelent. — Vigyázz. Egy félóra múlva vágd el a kötelet és dörzsölj teljes erődből. Érted? János bamba módra bámult a levegőbe. Jeaks Petersohn felhágott egy kis székre s a kezében levő selyemzsinórral felakasztotta magát a ruhafogasra s elrúgta maga alól a széket. János elfojtott lélekzettel leste az óra mutatóját, homlokáról halálverejtékek csurogtak ijedségétől. Jeaks Petersohn arczába felszökött a lett csak korlátolt felfogással, hogy ne mondjam bornirtsággal, lehet megbotránkozni. Azon további állítás; „majdnem vallás ellenes" volt a beszéd, merő képtelenség. Vagy azt bizonyítsa, hogy az volt, vagy ily formában ne állítsa föl tételét, mivel az igy fából vaskarika. Én azt vélem, azon beszédben vallás ellenes semmi' sem volt, de különben az befejezése után az egyházi szertartásnak mondatván el és nem a vallás hirdetője által, csak ugy tekintendő, mint a gyászoló közönség egyik tagjának, a jó barátnak nyilatkozata, kinek a fájdalom adta nyelvére a szót. A „tapintat" felől adjon másnak oktatást az az „egy jelen volt". Én tőle tanítást el nem fogadok, mivel látom, hogy ahhoz éppen nem ért. A „Pápai Lapok" okt. 14-iki számában megjelenik „N r" jegy alatt egy zárt sisakos fekete levente s ráülve a „pathos" nehézkes lovára, kihúzza rozsdás középkori fringiáját, de mely nem éles és nem veszedelmes. A végtisztességről vezérczikkezik s nagy képüsködve tart egy böjti predicatiót. Görögöket, rómaikat, kereszténységet, reformatiót, fianczia forradalmakat 'lombikjába rak, felereszti „szentelménvi igéjével" s igy szervírozza föl tudományát a lap olvasóinak, a mihez nekem semmi közöm nem volna, ha félreismerhetlen módon nem bírálná ö is ama gyászbeszédet. Ama vezérczikknek tenorja abban culminál, hogy sirbeszédnek nincs [helye, különösen világiak részéről, a lőghivebb „tolmács" az ur szolgáj a, a „szentelménvi ige" mindenkire vonatkozik, a nyílt sir előtt van egyenlőség stb. stb. A lelett, hogy sirbeszéd világi ember részéről tartassák-e vagy se, különösen ott, hol a „tolmács" oly nyelven tartja a czeremoniát, a melyet a közönség nem ért, hogy mi megbotránkoztató lehet abban, ha egy világi ember fájdalmának, részvétének szóval kifejezést ad, e felett vitázni fölöslegesnek tartom, szemben a művelt világ által elfogadott és követett szokással. A czikkiró maga bizonyítja történelmi visszatekintésében, hogy ez már régen is az volt, de igy van a reformatió és különösen a franczia forradalom óta. Azon korszak, melyről olyként emlékezik „N—r", a melyben „világi ember ajkáról nem hangzott sirbeszéd", s mely korszak ugy látszik czikkiró felfogásával legjobban egyez — azon korszakot talán mégse óhajtjuk, hogy ujabb kiadásban visszatérjen. Hagyjuk azt a vér, mosolygón öltögette nyelvét, melyen meglátszott, hogy szenvedélyes dohányzó. A félóra elmúlt, János sietve akarta elvágni a selyemzsinort. De az olyan mélyen vágódott Jeaks Petersohn ur nyakába, hogy az nem sikerült neki. A tudós pedig nem szidhatta meg ügyetlenségeért, mert kíváncsi lelke sehogy sem akart visszatérni félórai látogatásából. A fáklyák pedig kialudtak s a hetven éves pékmester koponyája hangos kaczagásba tört ki: — Bolond ember, hagyd a túlvilágot békességben, mert akik kíváncsiak, azok nem soká élnek. János megdöbbenve vette észre, hogy milyen igaza van ennek a közmondásnak. Hullám. A szép özvegy tárczája. — A „Pápai Hírlap" eredeti tárczája. — A kapitány megkopogtatta az ajtót. — Tessék! — hangzott ki a szobából. Ödön belépett. A szép Özvegyasszony asztalánál ült; üres irópapir feküdt előtte, kezében tollat tartott. — Foglaljon helyet kapitány úr!. — Nem zavarom? Talán levelet akart írni ? — Levelet? Nem. Egészen másra készültem. Találja ki!