Pápai Hirlap – I. évfolyam – 1888.
1888-10-14 / 23. szám
Előfizetési árak: Egész évre .6 frt - kr. Félévre . . . 3 „ — „ Negyedévre . . ! „ 50 „ Egyes szám ára 15 kr. Kiadóhivatal: Pápa, Közép-utcra 91. sz. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vouatkozó felszólamlások intézendők. PÁPAI HÍRLAP Megjelen minden vasárnap. Szerkesztési iroüa: Pápa, ICözép-utcza 91. sz. hová a lap szellemi részét il'etö initideii közlemény iutézeadj. Kéziratok viasza nem 'aJ:itnak Hirdetések és uyiltterek a kiadóhivatalban vétetnek fel. Egy petit-sor 6 kr. Xyi.ttér petitsora 20 kr. Kincstári illeték külön 30 kr. Ugod ünnepén. Pápa, október 11. A keresztre feszitett Isten-ember megtanította szeretetre a pogányokat. Ez a szeretet ül ma örömünnepet a csendes Ugodban. Megnyilik a meny boltozat és a nap aranysugarai glóriával árasztják el a csendes falucska templomát, hova misére gyűltek össze a szeretet-vallás hívei, hogy bemutassák az Ur zsámolyánál az Isten-ember szerit emlékének hozott áldozatot. ÉH elzarándokolnak az öröklétű Istenember szenvedéseit jelképező oszlopokhoz, hogy üdvözöljék a di.cső feltámadást. A mai kálvária szentelés a vallás és szeretet ünnepe. Az a tizennégy jelkép, melyet a szeretet vallása által vezérelt hivek áldozatkészséggel épitettek, büszkén hirdeti a megváltó Isten-ember feltámadását, a gyásznapok alatt ide zarándokló hivők sergei enyhülést falainak a szenvedés jelképeiben s a megnyugvás erőt nyújt a jövő nagy küzdelmeihez. Gyászt és vigaszt hirdetnek azok az oszlopok: az Isten-ember szenvedéseit s a dicső feltámadás vigaszát. S amint eljár fide imádkozni az ugodi vallásos nép, ugy ünnepli a Megváltó feltámadását a földgömb milliónyi keresztény népe is. Oltárt emelnek az Isten-ember öröklétű imádatának Észak jégmezőin, Ázsia homoksivatagjain és a déltengeri szigetvilág ezernyi oázisán. Az a dogma, mely az ugodi emléket emelni tanította, öröklétű, mert Istentől eredett és nincs halála. Idejár vigaszt keresni a bűnös, itt talál gyógybalzsamot a szenvedő, ez tanit küzdeni a létért, ez serkent az erény tiszteletére. Az a nép, mely a szeretet vallásának magaslatára emelkedve, ini oltárokat emelt az öröklétű Istenembernek, nem veszhet el soha, sok szép és nemes tettre, dicső dolgok véghez vitelére van hivatva. Hirdesse a harang ércznyelve fennen Ugod ünnepét, s járjanak ide imázni a hivők ezrei önmegtagadással, egy szebb jövőbe vetett hittel. Mert megsemmisülünk bár, a parányokból uj parány leszen s a testparányból por leszen. De a lélek üdvözül. Feltámad és él örökké. Jussanak^eszünkbe a kálvária képei előtt az Isten-ember szent igéi, és váltsuk be parancsait ugy, amint rendelé, hogy az ige testté legyen. Szeressük felebarátunkat, mint önmagunkat. o Imádjuk az Istent és Hazát. . . . Es el fog jönni az a jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán. De capita... Pápa, okt. 12. Az aradi vértanuk gyászos emlékét kegyelettel ünnepelte meg mult szombaton az igaz érzelmű polgárság 1. Eljöttek a temlomba, hogy leróják a kegyelet adóját azok iránt, kik a hazáért éltek és azért megdicsőült vértanu-halált szenvedtek. Könyes szemekkel, egy jobb jövőben való hittel álltuk Kőiül a vérfcauuk Jtatafalkját. A hálás kegyelet megemlékezése volt az harminczkilencz év után először. Tartoztunk ezzel a dicső napok szent emlékének, tartoztunk önmagunk lelkiismeretének különösen akkor, midőn alig egy órajárásnyira városunktól ravatalon feküdt a szomorú események legtovább élt gyászoló alakja, vértanúvá lett első miniszterelnökünk tisztes özvegye. A vértanuk emlékének megünneplésével önmagát tisztelte meg az igaz érzelmű polgárság. Amilyen jól esett ott látnunk az ősök dicsőségén lelkesülni képes polPAPAI HÍRLAP" TARCZÁJA. De profundis. i. Nem ismer senkit, öt sem ismerik, Nappal nem látták az utczán soha, Csak éjjelenkint bűzhödt füst között Láthatni öt, mert ez az otthona. Körötte folyton sok sürgő suhan cz, Minde-n szavuk sikamlós butaság . . . A szép leány, mint hogyha hallaná: Kaezag, mosolyg, pedig senkit se lát. Eget kiván még szive és esze — 0 még szarét és uem tud felejteni . . . Mégis mi vitte a pokolba öt? . . . . . . Ah, hosszú volna mind elmondani . . . II. Ruhája rongy, az arcza halovány, Meglátszik rajt' az unott élvezett; Azt kérdik egyre a kíváncsiak: Unott öröm vájjon hová ve*et ?! . S 6 nem törődik többé senkivel, Türi a soriát s gyakran felkaczag: Kinek mi gondja van már ő reá, Ha én tűröm, hogy ö oly ingatag?! . . . V. Hullám Józtef. A banda eszét is lefőzte, — A „Pápai Hirlap" eredeti közleménye. — Patikárius Ferkó maga sem tehet róla, hogy olyan pompásan tud muzsikálni. Veleszületett jótulajdonsága ez s ha talán valaki büntetésből kivenné kezéből a szárazfát, ő rögtőn elvándorolna az öreg Rácz Pali kollegája után, azaal a különbséggel, hogy a szive repedne meg, mint Rafael Csurka hegedűje a mádi lakodalmon. De mint minden embernek, ugy Patikárius Ferkónak is meg van a rosz oldala is, és ez nem egyéb, mint a külföldre vágyás. Sokszor megjárta már e kapzsiságáért, de azért nyáron ő mégis csak eljár külföldre kéjutazási czélból. Itt aztán rendesen elmuzsikálja bandájával nzt a tömérdek „ b an k nótát", amit idehaza a farsang folyamán össze muzsikált. Azt mondják, ez a mániája. Mert minden művésznek van bogara, ha mindjárt c/zigánv zenész legyen is az a művész. Hiába nevezték őt el a „banda eszének", ez csupa ráfogás, mert biz őt sokszor cserben hagyja egészséges esze. Igy eshetett meg aztán vele az a nevetséges történet, amidn először az egész banda boszankodott, most pukkadásig jót nevetnek s a bőgősnek a hasát kell tartania, hogy valami katasztrófa ne történjék. Sokáig titokban tartották az egész nevetséges dolgot, de hogy most meg Párisban járta meg a banda, ez a furfaugos eset is napvilágra került. — Bizsony Ferkó nágy bolondság ez a törtínet. Soha sem hittem, hogy Párisban ilyen nagy zsiványok vannak, mond a bogos pathossal. — Sohse törődj vele pajtás, ha ellopták a szárazfánkat, majd csak visszahozzák. — Van eszükben! Ugy mint a berlini korcsmáros a beléptidíjat. — Ha, ha, ha! He, he, he! Bruhuhu! — nevetett az egész banda a bőgős e szavaira. Eszükbe jutott a berlini eset, mikor Patikárius Ferkót, a „banda eszét" olyan csunyául lefőzték. A dolog ugy történt, elmentte „körülnézni" Berlinbe. A banda minden egyes tagja szépen kihúzta magát, valamennyien egyenruhában voltak. Mikor az első mulat5kert tulajdonosa meghallotta, hogy a czigánybanda Berlinben időzik, azonnal meghivta a banda vezetőjét, hogy egy vasárnap délután tartana sétahangversenyt a mulatókertben. Mindenben megállapodtak. — Öszszeütötték a programmot is. Még csak a legfontosabb Dont volt hátra, a — „tiszteletdíj". — Hát mit számit két órai muzsikálásért ? ! Patikárius Ferkó gondolkodott, majd Mai számunk 8 oldalra terjed.
