Pápai Hírlap – XLI. évfolyam – 1944.

1944-12-16 / 51. szám

is őriz, valamint annak a kapcsolatnak ismerete, amelyben a nagy szabolcsi ébresztő, az Eszterházy Vigasságok írója a Dunántúllal volt. Újra és újra felelevenedtek bennem azok a magyar sorsot érintő dunántúli képek és életmegnyilvánulások, amelyeket Bessenyivel és egy dunántúli udvarházzal kapcsolathan Dénes Gizella „Csipkekesztyű" c. regénye tár fel . . . • * Az újságíró fürkésző és látó szeme előtt maga, az ereje megfeszítésével küzdő mai pápai élet is bíztatóan mutatta az ősi magyarság itt ma is élő energiáit. Láttam a városháza menekültügyi hivatalának, lakást és közélelmezést irányító ügyosztályainak szinte emberfeletti munkásságát, amellyel a menekültek ügyeit bajtársias szívvel, ügyszeretettel, figyelemmel a legnehezebb körülmények között is átgondolt szervezettséggel, sikerrel intézték és intézik ma is. Ilyen arányú közigazgatási feladat egy magyar városra sem hárult még és hogy a megoldás ezer és ezer akadályokon át is sikerült, az az új magyar közösségi lélekkel áthatott hatóságnak, a polgármesternek és tisztikarának valóban hősi teljesítménye. A szállások felkutatása során alkalmam volt arról is meggyőződni, hogy a pápai lakosság is jósággal, testvéri szívvel vállalta a menekültek érdekében való áldozathozatalt s e téren mélyen meghatott a pápai kispolgárság és munkásság hazafias szolidaritása. Minden menekült tisztviselő áldva nyilatkozott a pápai m. kir. adóhivatal főnökének és tisztviselői karának nobilis és erősítő lelket árasztó bajtársiasságról, a Párt szervezett erőinek testvéri segítéséről is. Megfigyelhettem a pápai vendéglátó, hentes és pékíparra háruló hihetetlen arányú terheket, az özönlő vendégek ellátásában kifejtett erőfeszítéseket, az ellátás legmesszebbmenő türelmes és figyelmes biztosítását. Az átélt szenvedések, csalódások őrlésében fáradt menekültek — megfigyelésem szerint — a kereskedők és iparosok részéről is a legnemesebb együttérzéssel és résztvevő támogatással találkoztak. Minden menekült lelkében parázslik a vágy és remény, hogy visszatér majd. újra otthonába. Amelyet esetleg romokban talál, — de amelyben, ha visszatérhet, erős, új akarattal új életet alapoz meg. És a tiszántúli lélekben az otthonépítés és nemzetépítés új munkájában erofokozást, lendületet ad a Pápára gondolás, a jóságos, kedves, a magyar sorsközösséget megható bensőséggel átérző, áldozatos tettekben kifejezésre juttató pápaiaknak, Pápa város felemelő, vigasztaló hatásának emléke, Az utcán most is daloló fiatal honvédcsapat menetel. Az árvából lett jó katonák dalát hallom, s ez most bizonyságtevés, hogy a Dunántúl újra kirepítő fészke lesz a magyar erőknek. Ennek tudata a menekültek legszebb karácsonyi ajándéka, Tiszántúl viszontlátásának reménysége. Aradvári Béla a Nyirvidék—Szabolcsi Hírlap munkatársa. Vápáról november 10-én, pénteken a Győrbe induló vonatban, vagy a pápai pályaudvaron elvesztettem egy barna utaszóiáslzáí. — Részemre nélkülözhetetlen okmányokat tartalmazott Kérem a megtalálót, jutalom ellenében Thyll Gézáné százados né, Lajoskomárom, (Veszprém vármegye) Plébánia címre elküldeni. Csecsemő-kelengye élelmiszerért elcserélhető. Pápa, Főiskola-u. 3. sz. GYÓNI GA EMLÉKE. (Halála 2íes fordulójára.) Mikor a Föld got vetett S milliói a N&k Egymás vérét >mjúhozva ' Gyülölet-tüzbeígtek, Mikor Kelet éáapnyugat Fölkészült a cára, Elszántan menhogy harcoljon Életre, vagy hára, S mikor a Hamegütközött, Ott voltál az ők között. Ott voltál a v;fokánál Éjjel-nappal, ántelen, Láttad a hős jtársakat Elhullani bűnfcn, Hallottad a raanását Gránát, bombiüzének, Észbontó, vadvöltését •Rohamozók eztiek, Rendületlen otharcoltál, Szívvel, tettel agyar voltál. „Csak egy éjs&ára" hívtad A szájhősök segét, Óh, hogy idegtkel bírtad, Mikor robbant.zerteszét! „Csak egy éjsikára" hívtál Mindnyájunkatígykoron, Akik itthon szatottunk a Csönd- és bék-ugaron... Óh bár tudtun volna menni 1 Fogságban is Ued lenni! Elhurcoltak, el >rökre... Nekünk más vlt megírva: Csak lélekben, :ájó szívvel Kísérhettünk m sírva. Szibéria, gyötrc fogság Lett keserű keiyered, Lázban-fagyban sohsem gyöngült Honvágyad és izerelmed ... Egyszer csak btelt a pohár, S drága Hazád hiába vá^t... Most, hogy úja lángol a harc, Tán gyötröbb.^íiiint a pokol, És a népek légiója Szenvedés közt fuldokol, Rád gondolunk, drága Lélek S most mi hívunk tégedet. Társaságban összegyűlve Áldjuk dicső nevedet. Jöjj hát közénk és ne hagyj el, Maradj velünk nagy lelkeddel 1 Te légy mindig vezérünk, Amíg Hazánkért élünk!... Sándor Pál. Pápa erdélyi szemmel. Nap nap után találkozunk mi erdélyiek hol az utcán, hol üzletben, hol hivatalban. Arcunkon valalamennyire eltűntek azok a vonások, amelyeket a menekülés okozta izgalmak idéztek elő. Mi lehet beszédünk tárgya ? Az elhagyott otthon, az elhagyott templom, az elhagyott vidék, amelyek most előttünk csak mint emlékek tűnnek fel. S amikor mindent elmondunk, ami lelkünknek kedves és drága volt, egy sóhajtás kíséretében megnyugvással szóljuk: „Hála legyen az Istennek, hogy Pápán otthont találtunk !" Igen, itt otthont találtunk. Otthont találtunk abban a városban, amelyik a maga patinás jellegével, mint hegyen épített város tündöklik Dunántúl többi helyiségei között. S olyan jól esik a mi erdélyi lelkünknek, amikor szemlélhetjük azt a közvetlen érintkezést, ami van e város polgárai kőzött. Csekély kivételtől elte-i kintve nem látszik az a nagy választó fal, am egyik embert elválasztja a másik embertől, Mintha Erdélynek patriarkális szelleme hatná át itt is a lelkeket, s mintha a Székelyföld levegője fuvallana át a város falai között. Nem csoda tehát, ha egy Jókai, egy Petőfi, s annyi sok jeles alakjai irodalmunknak és történelmünknek olyan meleg lélekkel, olyan természetes közvetlenséggel szórták szét szóban és írásban szellemi kincseiket a magyar nép minden rétege közé. Hiszen ők is itt otthont és lelkiséget találtak. S ha rátekintünk Pápa közintézményeire, s megállapítjuk iskola és diákváros jellegét, s mint r Eles szemmel — éles nyelven. (59.) A férfi és nő ismerkedésének a múltban is sokféle formája volt. Utazások és kirándulások, báli esték és családi meghívások, a véletlen és az utca egyaránt összehozta a két nem fiatalságát. A bál volt a legszebb és legideálisabb. Ez most is. Sajnos, bálba nem mehet az ifjúság, s ezért a „szép-nem" ki van téve az utcai ismerkedésnek, amely bizony ritkán folytatódik a családi tűzhelynél, de annál gyakrabban válik kalandos ismeretséggé. Igaz, hogy ebben a nagy népvándorlásban sok hasonló arcot, sok ismerős arcot lehet látni, de mégis különös típusa a kalandvágyó, messziről jött férfiaknak az, aki egyenesen ilyen kérdésekkel állít:a meg a kiszemelt nőt: Pardon ! Nem Kolozsvárról ? Nem Debrecenből ? Nem Kecskemétről való kegyed ? S mikor a válasz tagadó, vagy elutasító, újabb, megejtőbb ürügyet talál. Ujabb trükköt alkalmaz: Pardon 1 Nem Lázár Máriához van szerencsém ? Vagy : Nem Bulla Elma Ön ? Ugye Szeleczky Zita ? Ugye Goll Bea ? Vagy Tolnay Klári ? Sok ilyen kérdés hangzott el mostanában nagy várossá avanzsírozott kis városunk utcáin. De hogy hányan ugrottak be a hizelgő hasonlat merész hangoztatására, arról nem szól a riporter. Annyi azonban bizonyos, hogy a „bájos" ismeretlentől senki sem kérdezte meg, adván az örömteljes meglepetést: Ugye Ön Vaszary Piri ? Még kevésbbé azt, hogy: Nemde Vay Ilushoz van szerencsém ? . . . Ennyire még a tolakodó sem udvariatlan. (60.) Nem is olyan régen divatos vásár-, vagy búcsúfia volt az u. n. zsákbamacska. (Á közelmúltban egy táncosoperett is készült hasonló címmel és szórakoztatta a „becsapott" közönséget) Nos ez a zsákbamacska olyan zsák, amelyben nincs ugyan macska, de, ha kinyitod, találsz benne mindenféle apróságot, amire sem szükséged nincs, sem nem gyönyörködtet, legfeljebb „megröhögtet" a meglepetés tarkabarkasága. A nagykereskedések teli vannak ilyen haszontalan apróságokkal, melyeket senki sem vesz, senki sem rendel. De hát valahogyan túl kell rajtuk adni. Divatba ho tehát itt-ott néhány nagykereskedő, hogy falusi, vagy vidéki nagy rendelések idején egy „zsákbamacskát" küld a megrendelőnek. Az árukat nem szabad addig megnézni, míg a bepakkolás tart; sem a kipakkolásnál nem szabad kifogást tenni, mert ellenkező esetben: Nincs többé árú. Sokan megjárták már az előre szaldirozott számlás zsákbamacskával. Igaz, hogy ma minden „vacakot" el lehet adni detail-ban is, de hát Uramisten ez mégsem erkölcsös tett. Mit szólna hozzá a föladó, ha a megrendelő is zsákbamacskás fizetést is eszközölne a számla összegének megfelelően régi pénzekkel: Koronával, forinttal, vagy pláne Kossuth-bankóval ? Ez volna a méltó válasz! dunántúli Athenjének a jellegét, mintha magunk előtt látnók Marosvásárhelyt a különböző iskoláival, Kolozsvárt az egyetemével és más főiskoláival, Nagyenyedet, Székelyudvarhelyt, Sepsiszentgyörgyöt a kollégiumaikkal, Csíkszeredát gimnáziumával és tanítóképzőjével. De nem az épületeket, nem a külsőt, hanem a belsőt, a szellemet, amely ugyanaz, mint Pápáé: igazi magyar embereket nevelni a ma ifjúságából egy jobb jövendő számára, egy megifjodott Hungarista Magyarország létrehozására és annak felvirágoztatására. És ez így van, mert amidőn arról van szó, hogy egy külsőjében és bensőjében egységes, erős magyar szellem és magyar élet alakuljon ki, akkor Pápa iskoláinak a nevelése ugyanaz kell hogy legyen, mint Erdélyé és viszont. És van még egy csodálatos jelenség amit nap-nap után figyelünk. A beszéd. A szólás. Nem egyszer erősen oda kell figyelnünk, hogy székely ember beszél-e vagy pápai. Mintha egy és ugyanaz volna a hangsúly; mintha egy és ugyanaz volna a kiejtés: mintha a beszédből egy és ugyanaz a lélek szólna. Szinte egy isteni jel ez. Jele annak, hogy Magyarország Hirdessen a „PÁPAI HIRLAP"-ban!