Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-10-25 / 43. szám

HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON Szerkesztősé g : Levente-utca22, szám. Előfizetés V4 évre 2 P. Egyes szám ára 16 f, A kiadóhivatal telefonszáma: 11-60. Főszerkesztő: SZŰCS DEZSŐ. Felelős szerkesztő: SÁNDOR PÁL. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám Hirdetések (tarifa szerint) felvétetnek a kiadóhivatalban (Főiskolai nyomda) „Szivemet hozzád emelem. 66 Másfélszázados álom és egy emberöltő reménysége válik gyönyörűséges valósággá e hónap 31. napján, amikor a pápai református egyház új templomát felszenteli. Másfélszázados álom ... Mert a teveli száműzetésből visszatért pápai református ősök, akik egy nemesi kúria zárt telkére behúzódva voltak kénytelenek megpróbáltatások tüzében megszentelt templomukat felépíteni, igen, már ők is és rájuk következő nemzedékek hosszú sora, szintén arról álmodott, lelki szemei elé azt az időt idézte, amikor a vallásszabadság teljes és tökéletes helyreállítása után ismét szabad téren álló templom harangja hívhatja majd a híveket az Úr igéjének meghallgatására. Egy emberöltő reménysége . . . Mert egy emberöltő, még ennél is hosszabb idő: kerek negyven esztendő telt el azóta, amikor az egyház akkori felejthetetlen lelkipásztora: Kis József, a maga munkás élete szent céljául tűzte ki az új templom megépítését. Mennyit küzdött, mennyit fáradott a magasztos terv kivitele érdekében! Minő sorscsapást kellett elviselnie, mikor a már szinte teljes egészében összegyűlt templomépítési költségeket a háború katasztrófája semmivé zsugorította. Minő sziklákat ingató, csiiggedetlen prófétai hittel kezdte meg újra a nemzet legválságosabb idejében azt a szent harcot, amelynek hősi halottjaként esett el végül a munka mezején. Ám utódja támadt az új lelkipásztor személyében. Hogy mit tett, mit dolgozott Ólé Sándor azért, hogy a tanítvány hálás szeretetétől övezett előd porba hullott zászlaját felemelve, azt diadalhoz juttassa el, arról beszélnünk nem szabad, mert hite és meggyőződése és a mi hitünk és meggyőződésünk szerint is, ő csupán eszköz volt az Úr kezében, akinek sugallatától indíttatva, végezte a rábizottakat. És eszközök voltak az Úr kezében azok a többi fáradthatatlanok, azok a minden áron építeni akarók, azok az ismét megnehezedni kezdő idők előérzetében egyre sürgetők, akik ott álltak mindig a lelkipásztor oldala mellett és akik ma készen látva a nagy müvet, vele együtt hálatelt szívvel rebegik: „Egyedül Istené a dicsőség !" Egyedül Istené a dicsőség. Az Ő lelke indította önkéntes áldozatkészségre a gyülekezet tagjait, akik megvetették fundamentumát a további gyűjtésnek. Az Ő lelke világosította meg és vezérelte mindazoknak elméjét és szívét, akik hozzájárultak ahhoz, hogy ez a nagyszerű alkotás, a tervező Dudás Kálmán remekműve, létrejöhetett és ma minden részletében szépséges készen várhatja a felszentelésre összegyűlök seregeit, majdan pedig állandóan a hívők ájtatos gyülekezetét. Akik a gyülekezetet nagy célja elérésében támogatták, így első helyen Pápa városát, az államot, a református konventet, a dunántúli református egyházkerületet és annak egyházait, és az itt fel nem sorolható sok-sok intézményt és tömérdek számú egyeseket vezette a maguk áldozatkészségében a pápai református egyház történeti múltja és központi jelentősége. Tudatában voltak annak, hogy a pápai református egyház volt a pápai főiskola bölcsője, hosszú évtizedeken át fenntartója, s ma is a legszorosabb kapcsolatban vannak egymással. Hogy pedig a kollégium mit jelent e városnak, Dunántúlnak és az egész országnak, azt nem kell e helyen külön fejtegetnünk. Kultúránk és közéletünk nagyjai között ragyognak a volt pápai diákok nevei, viszont a legegyszerűbb sorba került tanítványa az ősi kollégiumnak is büszke arra, hogy annak az iskolának lépcsőit taposta, amelyből valaha Petőfi és Jókai szárnyra keltek. Ezeknek a volt tanítványoknak a pápai templomépítés iránti rajongása sok-sok megható példában nyilatkozott meg, amint mélységesen megindító a környékbeli és messzibb vidéki — így legutóbb a csallóközi — földművelő népnek az a csodás készsége, amellyel a pápai református egyházra, az egész kerület Sionjaként tekintve fel, hozta meg a maga szívbeli áldozatát. És mindazokat, akik bármi módon is elősegítették a templom létrejöttét, vezette még s vezette elsősorban két főszempont. Hitték és a mult tapasztalatai alapján joggal hitték, hogy lesz ez új templom a hazaszeretet olyan biztos vára, aminő volt a régi templom is. Itt soha mást nem fognak hirdetni, mint ezt: „Hazádnak rendületlenül, légy híve, ó magyar!" Jöhet — hisszük, hogy nem fog többé jönni — válságos időszak, fenyegetve lehet, mint volt már annyiszor, nemzeti függetlenségünk, nyelvünk, alkotmányunk, ez a templom mindenkor hűséggel, becsülettel ki fog tartani a magyar nemzet, vagyis önmaga mellett. És a másik szempont: az új templomnak és minden Isten dicsőségére emelt szentegyháznak első és legfőbb rendeltetése: a hitnek fenntartása, az emberek vallásos érzésének ápolása, a lelkektől minden kárhozatos métely távoltartása. Ó, valóban szükség van rá, hogy minél több helyen hirdettessék az Isten igéje! Bizony-bizony sokan vannak, akik ha nem is fordulnak nyíltan ellene, de közömbösen mennek el mellette, vannak viA templomszentelési ünnepségekkel kapcsolatban az egyházközség presbitériuma azon kérést intézi az ünnepségeken résztvevőkhöz, hogy segítsék elő a rend fenntartását s munkálkodjanak azon, hogy semmi ne zavarja az ünnepély méltóságát és mindenki alkalmazkodjék a rendezőség utasításaihoz. Végül ez úton is kéri az egyházközség presbitériuma az üzemek, vállalatok stb. vezetőit arra, hogy református munkásaiknak, alkalmazottaiknak tegyék lehetővé a reformáció emlékünnepén, október 3Uén, pénteken tartandó templomszentelési ünnepségeken való részvételt. Ara 16 fillér. szont olyanok is, akik nyíltan vagy burkoltan ellene törnek, nem gondolva meg azokat a romboló eredményeket, melyeket az istentelenség létrehozott, s amelynek döbbenetes következményeit az erkölcsi élet teljes felbomlásában messze földön küzdő katonáink a közvetlen közelből szemlélhetik. Vissza, vissza a valláshoz kiálltják ezek a példák mindazoknak, akik közömbösek, akik kételkedők, akik ellenségesek. Jertek, jertek tehát mindnyájan az Úrnak új szent hajlékába, énekeljük együtt a zsoltárt, melynek első sora a bejárat homlokzatát ékesíti: Szívemet hozzád emelem És benned bízom, Uram, És meg nem szégyeníttetem, Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak Akik hozzád esedeznek, Azok pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek. —őr— ÁLL MÁR A TEMPLOM. Hegyszivből fakadó őserőkövekből, minden szelektől szikkadt Szaharán feltornyosult a büszke piramis, az új időknek tépett homlokán. Testvérek! Kitárja rátok kapuit, itt áll a kőszív nyerserő bástyája, mit nem ingat meg a századok szele; minden kezdetnek égi nagy királya, erősség lelke költözzél bele. Itt áll a templom, Bábel falából benne feszül egy véres kődarab. Az új pogányság dacos éjjelében a hit kulcsa a templom marad. Itt áll a templom 1 Oltárára lépj fel, Kálvin, hitünk "áldott nagy szelleme, e falakat pajzsodnak építettük, Krisztus szent lelke költözzél bele. . . . Nagy magyar idők hajnalhasadásán,, épült Krisztus szent vára, temploma; engedd, hogy innen záporozzon széjjel az igazságnak fénylő sugara. Vesszen a ködbe minden, ami multunk ezer bűnére emlékeztetett E falak közül sugárazzon széjjel minden dicső, mit Krisztus hirdetett, a szent falak közt nem lesz áruló, nem lesz gyáva, nem lesz lázadás, itt készül az új szent fundamentum, itt készül a nagy megtisztulás. Világégés szörnyű öldöklésén mi most, fénylő mécsesek vagyunk; ellen és testvér tőrdöfésén át is dacosan hisszük, hogy feltámadunk. Testvérek! Rátok vár a templom, Énekelje szivetek: Hozsánna ! A szent munka malma ha megindulj ti kellettek a világroppanásba, a mult fájdalma bennetek sikoltson, hozsánna testvér, kezdődjék a dal, énekbe mártott, erős, szent munkára hamarább jön az édes diadal. A megnyíló templom ajtajára pattanjon rá az erő lakatja s a hivő lélek csodás szárnyain : „Tebenned bíztunk" szárnyaljon ki rajta f Szalay Károly.