Pápai Hírlap – XXXVIII. évfolyam – 1941.

1941-07-05 / 27. szám

Temetkezési vállalatomat a házam, illetve üzletem kisajátítása miatt még ezideig ismeretlen helyre át kell helyeznem Az elhurcolkodás megkönnyítése végett a raktáron levő elismerten erős és szép kivitelezésű érc­és tölgyfa-koporsók, borovi keményfából a legkisebb gyermek-koporsóktól a legnagyobb méretig, minden színben a hozzávaló szem­fedelekkel, koszorúkkal, tölgyfakeresztekkel és fejfákkal a legolcsóbb áron kiárusítom. Pápa, 1941. évi július hó 3. FÓRIS SÁNDOR temetkezési vállalkozó. — A Városok Lapja július 1-i száma Lukács Ödön ügyvezető alelnök tollából ismerteti a Város­szövetség szerepét a nemzetépítő munkában. Rámutat e cikk arra, hogy a városok együttes munkájának minő eredményei lehetnek és hogy miíyen problémákkal szem­ben kell ezt az együttes munkát most ismételten latba­vetni. Széli Sándor ismerteti Visegrádnak, az egykori birodalmi fővárosnak fontos szerepét. Egyébként a szo­kásos rovatok egészítik ki a gazdag tartalmú lap július 1-i számát. Fejes László Kereskedelmi és Gazdasági Rt. Győr pápai Máv pályaudvar-telepén kapható brikett, szén, kovácsszén, koksz és tűzifa. Telefon: 12-75. Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen jó férjem elhunyta al­kalmából oly sok oldalról megnyilatkozott részvétért, a ravatalra küldött virágokért, koszorúkért és a temetésen való szíves megjelenésért e helyen is hálás köszöne­tet mondok. De külön is köszönetet mondok a boldogult kartársainak, valamint a front­harcosoknak, amiért a temetésen testüle­tileg megjelenni szívesek voltak. Pápa, 1941 július 2-án. Özv. Kutrovátz Gyuláné. •HDBHHHI Állatni anyakönyvi kivonat. 1941 június 27—július 3. Születtek: Mészáros József szövőmunkás és neje Kocsis Erzsébet leánya: Mária, ev. — Németh Ferenc szövőgyári munkás és neje Fejes Magdolna leá­nya : Magdolna, rk. — Badics Anna háztartási alkalma­zott leánya: halvaszületett. — Kiss Gyula kocsis és neje Márkus Ida leánya: Juliánná, ref. — Varga József szabó és neje Molnár Mária Ágnes leánya: Mária, rk. — Mágocsi Jenő villanyszerelősegéd és neje Varga Anna leánya: Anna, rk. — Fáczán Géza hentes- és mészáros­segéd és neje Keresztes Erzsébet leánya: Margit, rk. — Legény József szövőgyári munkás és neje Goda Mária fia: József Géza, rk. — Bodanzki Jakab épületfakeres­kedő és neje Paschkusz Ilona leánya: Éva, izr. — Szeidman Imre műtrágyagyár! munkás és neje Sós Anna fia: Pál, rk. — Horváth János földmívelő és neje Kohl­mann Ilona fia: Miklós, rk. — Széles András cipész és neje Schaffhauser Ilona leánya: Edit Ilona, rk. — Terelmes Sándor szövőgyári munkás és neje Bakos Rozália fia: Tibor, rk. Házasságot kötöttek: Dr. Léva Jenő Miklós m. kir. postafogalmazó, rk. és Szalay Juliánná, rk. — Szentpály Zoltán szövőgyári tisztviselő, rk. és Bugsch Margit Irén szövőgyári tisztviselőnő, rk. — Major János gazdasági cseléd, rk. és László Rozália háztartási alkal­mazott, rk. — Krausz Dezső bádogos és vízvezeték­szerelő, izr. és Grosz Zsuzsánna okleveles tanítónő, izr. — Várnagy Mihály vármegyei szociális gondozó, rk. és Geiling Margit oki. kézimunkatanítónő, rk. Meghaltak: Takó Ferenc nyugbéres dohány­gyári munkás, rk., 76 éves. — Kovács Mihályné Turóczi Borbála nyugbéres dohánygyári munkásnő, rk., 67 éves. — Horváth József napszámos, rk., 62 éves. — Kovács Ilona államilag gondozott gyermek, rk., 4 hónapos. — Kohn Jónás sütő, izr., 53 éves. — Horváth István föld­mívelő, ev., 86 éves. — Kaufmann László gabonakeres­kedő, izr., 33 éves. — Kovács Mária, ref., 3 hónapos. — Fekete Károly gazdasági szakiskolai tanuló, rk., 30 éves. — Szabó Antalné Helyi Anna, rk., 28 éves. Felelős kiadó: Sándor Pál. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Tisztelt vevőimnek szíves tudomására hozom, hogy özv. Schönfeld Károlyné és Társa volt pápai ecetgyárát megvásároltam és azt újonnan átalakítva, a külföldről szállított leghigiénikusabb, legkorszerűbb, legtökéletesebb eredeti „Frings" óriás képzős körforgóiizemre berendeztem és az ecettermelést megkezdtem. Biztosítom a mélyen tisztelt vevőimet, hogy szakértelemmel készített zamatos szeszecetet a legpontosabb kiszolgálásban adom. Pápa, 1941 június 1-én. Szíves pártfogást kér; Vitéz MÁRMAROSI MÁRTON szeszecetgyáros Pápa, Boldogasszony-útja 7. (Szénatér.) ÉRTESÍTÉS. Tisztelettel értesítjük nb. megrendelőinket, hogy szabóűzletönket Széchenyi-tér 15. szám alól Jókai-utca 29. szám alá helyeztük át. Kérjük továbbra is szives pártfogásukat, s maradunk tisztelettel: Tremmel és Bartel úri szabók. Kerti locsoló gumitömlők, permetezők, férfi és női kerékpárok, műszaki cikkek László Miklósnál Telefon 10-63. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű hölgyhözönséget, hogy a Szauer és Kovács cégből kiváltam és Petőfi-utca 2. szám alatt saját női szabóműhelyt nyitottam. A nagyérdemű hölgyközönség szíves pártfogását kérve vagyok kiváló tisztelettel: Kovács Imre női szabómester. alkalmaztatást keres a nyári szün­időre egyetemi hallgató. Cím a kiadóhivatalban. TBLEFOH' J-70-S hOQ-i JO MINŐSEGEI OLCSÓN VESZEL! FERENC PES TÉUSZA KÜZLETEBEN HOATU Y M. ró-a G. MÁVAUT menetrend. Érvényes 1941 június 3-tól. Pápa—Herend—Veszprém. 1625 740 1630 745 I701 816 1731 g46 1746 902 18io 925 i Pápa, pu é I Pápa, Központi szálló A Bakonyjákó . . . Városlőd .... Y Herend § é Veszprém .... i 730 1530 725 I525 653 I453 624 I424 6io I410 545 1345 előírt méretű fejsze-, lapát- és szikracsapó nyelek legolcsóbban Molnár gazdasági szerszám fakereskedéséből Boldogasszoey^úíía 14. sz. Mielőtt bútort venne, nézze meg raktáramat, hol a legjobb minőségű bútorokat úgy készen, mint rendelésre leg­olcsóbban kaphatja. Fizetési kedvezmény! PeidI Lajos épület- és mííbutorüzeme, butorraktára — Pápa, Bástya-utca 24. 751/1941. sz. Árverési hirdetmény. Nyárád község (Veszprém vármegye) mintegy 3700 kat. hold területén gyakorolható vadászati jogot 1941 augusztus 1-től kezdődő 10 évre Nyárád község jegyzői hivatalában 1941. évi július hó 12-én délután 3 órakor tartandó nyilvános ár­verésen bérbeadjuk. Kikiáltási ár 500 P; bánatpénz 10%. Nyárád, 1941 június 15. Elöljáróság. Felhívjuk a n. é. közönség szíves figyelmét és ílikörboriíó üzemünkre, ahol a legkényesebb igényeket is kielégítő, bármilyen minőségű és formájú csiszolt, valamint sima tükröket a legjobb minőségben a legrövidebb időn belül készítünk. Régi tükrök újból való tükrözését is vállaljuk. PÁPA, Fő-tér 19. EISLER Telefon: 10-24. Tűzifa és szén kapható Zohmann Lujzánál Pápa, Vörösmarty-utca. Telefon 10-97. 5500 D-öl jó szántóföld eladó a pápa—borsosgyőri határban. Érdeklődni lehet Békés Imrénél, Jókai utca 3L Eladó ház. IX kétszobás, 3X egyszobás lakás ból álló ház a belvárosban eladó. Bővebbet vitéz Gömbös Gyula utca 77. sz. alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom