Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-02-05 / 6. szám

XXXV. évfolyam. 6. szám. Pápa, 193® február 5. MEGJELENIK MINDEM SZÓMBA T © N. Szerkesztőség: Vitéz Gömbös Gyula (Liget) utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. — Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal Hirdetések Petőfi-utca 13. szám, Főiskolai könyvnyomda. a kiadótarifa szerint — felvétetnek hivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. A mai nemzedék aligha tudja, ha tudott tán róla, szinte meg se tudja érteni, mit jelentett a száz év előtti, de még a félszázad előtti magyarság számára is a lengyel kérdés. Szerves része volt ez a magyar politikának, éltető anyaga a költők eszmevilágának, mintha a magunk jövendő sorsáért aggódtunk volna, oly áhítattal zengett magyar ajkakon a lengyel himnusz könyörgése: „Szent oltárodnál térdre hullva kérünk, szabad hazánkat ó add vissza nékünk". És ha nem is tudja magát a mai generáció a Kölcseyek, a Vörösmartyak, Bajzák és Tompák, kiknek mindegyike megragadó szépségű versekben siratta el a lengyel bukást és hirdette a lengyel igazságot, ha nem is tudja magát ezek érzésvilágába teljesen beleképzelni, az a szerető lelkesedés, amellyel a lengyel földre induló magyar államfőt várják s az a hála, mely ott a régi együttérzésért irántunk megnyilatkozik, elő fogja segíteni ennek a romantikusan megható hangulatnak visszatérését s a kölcsönös egymásrautaltság megértésével, jövőt építő erővel való meggyökeresítését. Amiért mi akkor, fiatalságunk rajongó éveiben áhítatos lélekkel zengedeztünk, a lengyel szabadság, a lengyel egység megszületésével megvalósult. Ma Lengyelország egy hatalmas, 30 milliós ország, amelynek súlya van az európai politikában, s amely védbástyaként a kommunizmus ellen ha nem is forma szerinti, de természetes szövetségese a mi hazánknak. Biztosak vagyunk benne, hogy ezt a lelki szövetségest a maga mai — az övéhez hasonlító — megcsonkított és szétdarabolt állapotában is ép úgy megbecsüli, ép oly szeretettel öleli magához, mint ahpgy mi szorítottuk valaha testvéri keblünkre az Élő szobrot, Lengyelországot. Mikor, hol és hogyan lesz alkalma ezt a testvérnemzetnek tettekben is megbizonyítani, lesz-e szükségünk valaha egy új Bem apóra, avagy elegendő lesz zöld asztal mellett a baráti segítség, arról ma ne beszéljünk, a jövő titkaiba emberi szemnek nem adatott meg belátnia. Elég ma azt látnunk, elég ma arról bizonyságot kapnunk, hogy túl a Kárpátokon is élnek még és elevenen hatnak a régi emlékek, s hogy Horthy Miklós látogatása csak még erősebbé fogja fűzni azokat az ősi kapcsolatokat, amelyek Lengyelország és hazánk között az Árpádok korától kezdve mind e mai napig fennállottak. Százakban nagyon bajos volna már összeszámolni azoknak a nem kombattáns, polgári lakosoknak számát, akik csak a spanyol polgárháború folyamán nyílt városok bombázásának során elpusztultak. És ha ma fordul a francia miniszterelnök a harcoló felekhez, hogy az emberiesség nevében kíméljék meg ezeket a nemharcolókat, akkor igazán csak azt mondhatjuk rá, hogy „jobb későn, mint soha". Mert egész bizonyos ugyan, hogy a halottakat többé semmi földi hatalom fel nem támaszthatja, de a még élők csakugyan hasznát vehetik, ha engednek az emberiesség erkölcsi parancsszavának, melyet eddig — mondjuk ki magyarán — kutyába sem vettek. Persze még kora volna hoppot kiáltani, hiszen megtapasztaltuk azt is, hogy mindenféle tengeri megállapodások megtörténtek ugyan, de azért egy angol kereskedelmi hajó a héten mégis viz alá merült. Az emberiesség nevében létrejövendő megállapodásnak sorsa sem a külső tanácsadók, az árkon kívüli hegymesterek jámbor szándékán, hanem a hadviselő felek belátásán és ami tán még ennél is fontosabb': hadi szerencséjén fordul meg. Ha egyszer majd egyik annyira felülkerekedik, hogy nem lesz szüksége ilyen nem annyira hadi, mint tisztán megfélemlítő célokat szolgáló eszközökre, akkor egészen biztosan abba is hagyja a nyílt városok bombázását, de akkorra már — vége is lesz a háborúnak. Ezt szeretnők mi harcolók és nem harcolók, de az általános megnyugvás érdekében is most már minél előbb megérni. Az Egészségház működése. Ha a város Egészségházának működéséről azt mondjuk, hogy azt „céljának és rendeltetésének megfelelően" végezi, nagyon keveset mondunk a nagyközönség számára. Legtöbb embernek ugyanis nincsenek tiszta fogalmai arról, mi is az Egészségház rendeltetése. Annál világosabbá válik ez azok számára, akik bepillantanak az intézet 1937. évi jelentésébe. Az intézet, mint ismeretes, két részre tagozódik: tüdőbeteggondozó és nemibeteggondozó intézetre. Minden dicséretnél többet mondanak a számok, s csak egy pillantást kell vetnünk a jelentés statisztikai adataira, meglepődünk. A tüdőbeteg gondozó az elmúlt évben 4052 fizikális vizsgálatot tartott, miből 1535 új vizsgálat volt. Gondozásban összesen 509 személy részesült. Az intézet szociális működéséből külön kiemelendő a védőnő intézeten kívüli, külső tevékenysége, aki 2069 látogatást végzett a városban. A nemibeteg-gondozó 3875 rendelést, illetőleg kezelést tartott, s 1013 személy volt gondozásban. Már ez a néhány számadat is körvonalazza azt a munkát, amellyel az Egészségház az úgynevezett népfertőző betegségekben megbetegedett szegénysorsúakat gondozásba vette. És nemcsak gyógykezelte a megbetegedetteket, azokat, akik jelentkeztek, hanem vizsgálatra rendelték az intézet orvosai és védőnője a gyanús egyéneket is. Nagy súlyt helyezett az intézet arra, hogy a fertőző betegségek csiráinak forrásait is felkutassa, s a további fertőzéseknek elejét vegye. A fertőzött egyének felkutatásának kibővítésére a korábbi évekhez hasonlóan az összes ovodás és első osztályos elemi iskolás tanulók — számszerint 1026 — és az állami gyermekmenhely által kihelyezett „állami gyerekek" vizsgálatát is megejtette (352 személynél) s az utóbbiak mindegyikénél tbc. kísérleti oltást és vérvizsgálatot hajtott végre, szükség esetén pedig röntgenvizsgálatot is tartott. Az intézet a tizennégy éven felüli leventéket is vizsgálat alá vette, valamint a nyári gyermeknyaraltatási akció üdülő gyermekeit is megvizsgálta, nemkülönben a Napközi Otthon gyermekeit. A fertőző tüdőbeteg gyermekek azonnal kezelés alá jutottak, s az évközben látogatást végező tbc.-miniszteri biztos utján öt gyermeket szanatóriumban is sikerült elhelyezni. Az Országos Közegészségügyi Intézet az elmúlt év folyamán ingyenes gyógyszert is juttatott az Egészségháznak, miáltal a város gyógyszerszámlája lényegesen csökkent, ami másrészt lehetővé tette, hogy szegénységi bizonyítvánnyal nem rendelkező, de arra rászoruló szegény betegek is nyerhessenek ingyenes gyógykezelést. Az intézet ez évben is tovább folytatta a tuberkulotikusok ellátását ingyen-tejjel, s 6875 liter tejet szolgáltatott ki az 1937. évben szegénysorsú betegeknek. (Ez sajnos visszaesést mutat a megelőző évhez viszonyítva, de az Egészségház költségvetése nélkülözni volt kénytelen az állami és városi hozzájárulás több tételét.) Nem hallgathatjuk el itt a tisztasági fürdő működését sem, melyet egy év alatt 687 diák és 1124 felnőtt vett a mult évben igénybe. Fárasztóvá tenné beszámolónkat a statisztika sok adata. Nem is célunk egy számtenger nyújtása, hacsak a laboratóriumi vizsgálatokat meg nem említjük még, mely a tüdőbeteggondozóban 2144, a nemibeteggondozóban pedig 2563 történt. De ha ezt a statisztikát összehasonlítjuk a korábbi évekéivel, őszinte örömmel kell regisztrálnunk az Egészségház forgalmának hatalmas emelkedését, ami azt bizonyítja, hogy a város társadalmának mindig szélesebb rétegét hatja át az intézmény szükségességének és szociális jelentőségének tudata. S ha a jelentésben az Egészségház orvosai és védőnője szerényen el is hallgatják nevüket, munkájuk eredményességét nemcsak Petrányi Győző egyetemi tanár, miniszteri biztos és más szemlélők méltányolták, de mindazok, akik bepillantást nyerhetnek az intézet belső életébe. Az öregségi biztosítás pénzügyi fedezete. (-i-ő) A gazdasági munkások öregségi biztosítása a törvényhozás retortái között van és hamarosan a képviselőház plénuma elé kerül. A munkások, munkavállalók kötelező szociális biztosítása azokban az országokban fejlődött ki legelőször, amelyeknek jövedelmét főként az ipari termelés és a kereskedelmi forgalom szolgáltatja. A kapitalisztikus termelés és a géptechnika fejlődése, valamint a népesedési viszonyok kapcsán föllépett modern társadalmi szükségletek és feladatok — a népsűrűség emelkedésével kapcsolatban is — előbb tették korszerűtlenné a régebbi idők szegénysegélyezésének és jótékonyságának rendszerét az ipari államokban, mint a gazdasági élet patriarchális kereteit, továbbra is, még sokáig megőrző agrárországokban. Azután pedig egészen más az ipari termelés természete, mint a mezőgazdasági termelésé. Az iparba fektetett tőke gyorsabban reprodukálódik, nagyobb mértékben gyümölcsözik, viszont a mezőgazdaságba fektetett tőke lassúbb körforgással általában kevesebb hozadékot termel ki. Ezért a mezőgazdaságban a munkabérek az ipari munkabérektől eltérő színvonalon mozognak és a munkavállalók nagyrészt természetben kapják bérüket. Nemcsak nálunk, hanem világszerte. Még az ipari államok mezőgazdasági munkásainak keresete is alacsonyabb szinten mozog, mint ugyanott az ipari alkalmazottaké. A két termelési ágban mutatkozó különbségek kifejezésre jutnak a társadalombiztosítás terén is, amelynek agrárszektorai sokkal kisebbek és csak rendre kerülnek megvalósításra. A kötelező társadalombiztosítás költségeinek fedezete kétségtelenül megterheli a gazdasági életet, hiszen az úgynevezett »szociális teher« feltétlenül növeli a termelés költ' ségeit. A szociális terhek kihatását az agrártermelésre, amelynél annyi bizonytalan tényezővel kell számolni, behatóan kell vizsgálni. A mezőgazdasági munkások vagy munkavállalók gazdasági helyzete ebben a vonatkozásban is függvénye a mezőgazdaság általános helyzetének. Óvakodnunk kell attól, hogy a mezőgazdaság szociális kiadásai túlméretezettségükben felborítsák a termelés pénzügyi mérlegét, mert a gazdálkodás eredményességének visszaesése, tapasztalat szerint, a termelés visszaesésével járva, a munkásnép kere; setét is csökkenti és megélhetési lehetőségeit S korlátozza, A termelési költségek szaporítá| sánál a legnagyobb körültekintésre van szük| ség, különösen ma, a kivitelre utalt államoknak az exportpiacok meghódításáért való rendkívül erős versenye idejében. Amikor a termelő sohasem tudhatja előre, hogy mennyiben fedezheti majd termeivényeinek előállítási költségeit az elérhető árból, újabb terhek kirovásánál a lehető legnagyobb óvatosságot kell zsinórmértékül tartanunk. A vállalható terhek határait úgy kell megszabni, hogy azok a termelés jövedelmezőségét ne kockáztassák,