Pápai Hírlap – XXXV. évfolyam – 1938.

1938-02-05 / 6. szám

Győződjön meg n Csodálkozni fo

g~ • Milyen olcsón vásárolgat kiváló minőségű BÚTOROKAT leltári árusításunk alatt. Kopstein butorház, Pápa a gazdasági javak kicserőlédésének kialakult körforgását meg ne bénítsák. Magyarország tőkeszegény ország, ná- ' lünk tehát a termelés kellő jövedelmezőségé- j nek védelmére még inkább ügyelni kell, mint ' más államokban ügyelnek és mi a szociál- j politikai alkotások terén csak fokozatosan ha- j ladhatunk, már csak azért is, nehogy a ter- | meiés egyensúlyának megbolygatása a gaz- : dasági munkásnépnek már elért életstandard- j ját kedvezőtlenül befolyásolja. Az ipari ter- j melés a szociális és egyéb költségek terhét inkább át tudja hárítani. A magyar mezőgazdasági termelés azonban, minthogy jövedelmezősége a világpiaci árhelyzet függvénye, maga kénytelen viselni minden újabb megterheltetést. De ha az idevonatkozó vizsgálódások azt mutatják, hogy észszerű keretek között maradva, a társadalombiztosítás költségeinek előteremtésére a mezőgazdaság nagyobb érdekek kockáztatása nélkül képes, szociáletikailag csakis arra a helyes álláspontra helyezkedhetünk, hogy az új társadalombiztosítási ág kiépítését, a gazdaságosság követelményeinek szem előtt tartásával, feltétlenül meg kell valósítani. A korszellemnek meg nem értése és a túlzott aggodalom sokszor jobban megbosszulja magát, mint a kezdetben talán terhesnek látszó, de alapjában véve észszerű kezdeményezés, (A gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításának bevezetése mellett — a szociális megfontoláson felül — szól az is, hogy akkor, mikor a társadalom munkából kieső tagjainak létfeltételeit, a szolidaritás jegyében, társadalombiztosítási rendelkezésekkel támogatjuk, biztosítjuk, a termelést ösztönző fokozottabb fogyasztásra is módot nyujtunk. Az egyik legfőbb feladat már most a felmerülő társadalombiztosítási terhek célszerű és lehetőleg igazságos fedezése. E terhek fedezete általában három forrásból kerül ki: az állam, illetőleg a közületek és a munkaadók hozzájárulásából, valamint a munkavállalók járulékaiból. A terheknek hoszszabb időre való aránylagos elosztása indokolttá teszi a jövő kockázatokra való tartalékolást, hogy a rendszeresen visszatérő, folyton fokozódó s idővel egyébként elviselhetetlenné váló terhekről megfelelő előrelátással már azokban az években is gondoskodás történjék, amelyekben azok még kisebbek és könnyebben viselhetők. Az öregségi biztosítás pénzügyi fedezeteire idők során különféle rendszerek alakultak ki. E legprimitivabb forma, a biztosításügy kezdetén általánosan használt felosztó-kirovó rendszer: megállapították a folyósításra kerülő járadékok összegét és ezt a költséget a biztosítottak között a következő évben egyenletesen vagy pedig előre meghatározott arány szerint megosztották. Ez a rendszer eleinte a biztosítottak összeségére aránylag kis terhet hárított, ez azonban évről-évre növekedett és végül elviselhetetlenné vált. A másik a tőkefedezeti rendszer: ez már tökéletesebb, mert nemcsak a folyó évi költségeket fedezi, hanem az év folyamán esedékessé vált járadékokból a jövő biztosítási időszakokra átnyúló összes költségek tőkeértékét is lefedezi. Ennél a rendszernél már statisztikai adatokra és biztosítástechnikai számításokra is szükség van. A harmadik és a már legáltalánosabban alkalmazott ,a váromán yfedezeti rendszer, amelynél az évi járulékokból nemcsak a járadékosok jövőben esedékes járadékainak tőkeértékét fedezik, hanem a biztosítottak összességének jövőben várható járadékigényeit is. Mind a biztosítottak, mind a munkaadók, mind pedig a közület szempontjából ez a fedezeti rendszer a legalkalmasabb, mert ennél az összes előre nem látható biztosítási kötelezettségek is számításba jönnek. Ez utóbbi rendszer elvein épül fel Da-. rányi Kálmán miniszterelnök, földmívelésügyi miniszternek a gazdasági munkavállalók öregségi biztosításáról szóló, igen-igen nagy horderejű, valóban általános helyesléssel, közelismeréssel találkozó törvényjavaslata. mérlek után is szakszerűen készít Látogatásom a medvénél. Gyertyaszentelő ünnepe alkalmából látogatást tettem a medvénél, hogy a tél terjedelmét illetőleg véleményt kérjek tőle. Még a népiskolában szerzett ismereteim alapján tudom, hogy a medve barlangban lakik; itt kerestem fel én is. Nem volt könnyű reá találni. A vén kópé barlangját úgy elmaszkirozta, hogy a legügyesebb tüzér sem tudná jobban elrejteni ágyuját az ellenség szeme elől. Belépve a barlangba, meglepett mackó úr igénytelensége. Mindössze egy ütött-kopott kerevet volt ott, amelyen téli álmát aludta, s a falon néhány vadászkép, amelyek mindegyikén a medve győzedelmeskedett a vadász felett, irtózatos ölelésével szorítván ki a lelket belőle. Kissé megborzadtam, amit még fokozott a rideg fogadtatás, amelyben mackó úr részesített. Amikor meglátott, kelletlenül morgott, ám amikor egy stánicli medvecukrot tettem eléje, szeme felragyogott és lehető barátságos arcot vágott. (Úgylátszik az ajándék a medve-társadalomban sem téveszti el a hatását.) Aztán ő szólalt meg »Ügy-e, mennyire lesoványodtam« — mondá, végignézvén robusztus testalkatán, amelyen csak vastag téli bundája tudta elleplezni kiáltó soványságát. »Hát bizony, alaposan meg tetszett foj gyatkoznk, — támasztám alá önmegállapítá! sát. »Ne csodálkozzék rajta — folytatá — hisz három hónap óta táplálékul csak a talpamat nyalogatom.« »Milyen furcsa — mon| dám —, nálunk embereknél pedig sokan a i talpnyalás révén meghíznak, karriért csinál| nak,« A társalgás ilyen barátságos mederbe terelődvén, rátértem látogatásom tulajdonképeni tárgyára. »Mit szól az időjáráshoz, kapcsolatban Gyertyaszentelő ünnepével, amikor az emberek közt elterjedt hiedelem szerint Mackó úr felébred téli álmából, széttekint a nagy mindenségben, s a tapasztaltaktól teszi függővé, hogy tovább aludja^e téli álmát, vagy sem?« »A mai nappal meg vagyok elégedve — feleié Mackó úr. Reggel havazott, a hőmérőben a higany alább szállt. Nem folytatom tovább téli álmomat, mert megérzésem szerint korán beköszönt a tavasz. Feleségemet már ki is küldöttem az erdőbe, hogy nézzen egy kis élelem után, mert a talpnyalást már megelégeltem.« Alighogy befejezte mondatát, megérkezett az erdőből az anyjuk. Bundájáról tisztességtudóan lerázta a havat, aztán belépett a barlangba. Egy hatalmas nyulat lógatott a szájában, amelyet Mackó úr meglátván, jóelőre csámcsogni kezdett. Közben az est bontogatni kezdte a szárnyát. A sötétség pedig a bűnös ösztönök ébresztgetője. Tekintetem önkéntelenül a vadászképekre esett, sietve elbúcsúztam tehát, nehogy Mackóék »ölelgetésükkel« örökre maguk közt marasztaljanak. A látogatás azért megérte. Mackó úr kétségbevonhatatlan jóslása szerint korán beköszönt a tavasz. Nikpál. CSÖNDBEN, TITKON, ARANYLÁNCKÉNT. Gyökössy Endre bátyámnak, a „Fehér galamb" szerzőjének magyar köszöntéssel. Mikor az újév kapcsos könyvén Kéz még alig lapozgatott, Kíváncsi szivvel várjuk nyílni A titkos záru holnapot. Köröskörül még ködsubában Ezüst szakálat ráz a tél, S remegő szivvel bújik össze A vágy ölén a hit, remény. A fázó lélek gondolatban Ilyenkor messze múltba száll, Mikor a rózsák piros lángját Gyújtogatta az ifjú nyár; Mikor a szív még nyári kertek Ezer szinén merenghetett, Mig száz virág nyilt szerteszéjjel És szerelem a szív felett. A vágyó lélek gondolatban Majd messze a jövőbe tér, Ha sík felett s hegyoldalakról Leolvad a hószemfödél, S pacsirtadal csorog szivünkre, Mint mámorító, szent ital, És szerelemben összecsendül A szív, a boldog-fiatal. Ihaj, ma félre hát a gonddal! Csapongj, csapongj, te hü remény, A szánkacsengö ködbe fúl már, Mulandó a mogorva tél, S mely csöndben, titkon átfonódik Aranyláncként a föld felett, Fonódjék át mindenki lelkén Az örök, égő szeretet. Pápa, 1938 január hó. Pápai Tói fi Géza. VILLANVERÖVEL cipőjét, retiküljét aranyra és ezüstre is.