Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-02-20 / 8. szám

ON IS NEZZE MEG! Löwy butoráruház állandó kiállítását Győr, Gróf Tisza István tér 5. szám. (Városházzal szemben.) mozi jövedelméről a magasabb szinpadi kultúrörömök kedvéért. Főkép, ha épen hivatása magaslatán nem álló színtársulatról van szó. De igenis beszélek arról, hogy a kultúránk elleni támadás az a magatartása a városnak, amikor kisebb áldozatot sem hajlandó meghozni a komoly művészetért. Gondolok most arra, hogy amikor az ország legkiválóbb, fővárosi színvonalon álló vidéki színtársulata, Alapi Nándor Kamaraszínháza 10—15 napra Pápára jön, a város mereven elzárkózik attól, hogy a színház-mozi épületét erre az időre — bármilyen erős moziforgalomról van is szó — a Kamaraszínház rendelkezésére bocsássa. így aztán arra kényszerül a társulat, hogy a multat idézvén, már egy évszázad óta ismeretien módszerhez folyamodjék, amikor még a »Ciriff vendégfogadó« táncterme csodálkozott a maskarás színészeken. Ma máibálteremben nem lehet művészi előadásokat :nyujtani. A közönség sem jár ilyen helyre. De ez a kultúrát szomjazó, minden szépet kereső közönség méltán kívánja meg a várostól, hogy azt az áldozatot hozzák meg érte, mely áldozat végeredményben az ő, nem pedig a városháza zsebére megy. Alapi Nándornak a Jókai moziban van a helye! A város tehát elsősorban elgáncsolja a színpadi művé.szet életét. De nemcsak ezt teszi, hanem támogatásra sem hajlandó. Nem beszélek itt tízezer pengőkről, de a maga anyagi erejéhez mérten a város is kell, hogy tegyen valamit a szinpadi kultúra emelésére. A vidéki társulatok a kormánytól nagyon gyenge szubvenciót élveznek. Sőt, az a groteszkül szomorú helyzet, hogy a csehszlovák államtól nagyobb szubvenciót kapnak a felvidéki magyar színtársulatok, mint a mi vidéki társulataink a magyar kormánytól. Mi ennek a következménye Pápán? Az, hogy nagyobb, komolyabb színtársulat nem mer ide jönni. És joggal, mert csúfosan ráfizetne az itteni működésére. Hozzánk tehát csak kis rezsivel dolgozó társulat mer jönni. A kis rezsi pedig azt jelenti, hogy a társulat csak másod- és harmadrangú színészeket tud szerződtetni. Ha tehát meg is jön a társulat, csak kevés igazi művésze van. A közönség azonban nem jár. Nem jár és ezt azzal indokolja, hogy ripacsokat nem néz meg. Minek is nézne, mikor úgyis följár Pestre, ahol busásan pótolhatja az elmulasztottakat, alkalma van az ország legkiválóbb színészeit látni, a legragyogóbb előadásokat élvezni. Ezt mondják, pedig mennyi nagyképűség rejlik az ilyenféle kijelentések mögött. Mert ugyan az ujjaimon tudnám elszámolni azt a pár embert, akik egy évben tőbb időt tölthetnek Budapesten. Vegyük azokat a szerencséseket, akik két hetet is Pesten tölthetnek. Akkor is elmennek a moziba, jó kabaréba, elmennek egy operettszínházba, esetleg egy könnyű prózai színházba. A Nemzeti Színházba, Operába aztán igazán csak a fehér hollók járnak. Végeredményben tehát, akik Pestre járnak is a boldogság után, azok sem látnak több előadást kettő-háromnál. És ebből élnek aztán Pápán, erről szavalnak egy éven keresztül. Azokról már nem is beszélek, akik éveket töltöttek Pesten. Csak nem mennek el Pápán színházba? És ha a nagyképűek ezekkel az indokolásokkal nam járnak színházba, akkor sincs igazuk, mert bármilyen gyenge társulatok is fordultak meg Pápán az utóbbi években, mindegyik produkált néhány olyan előadást, amit igényesebb emberek is igazán élvezhettek, mert az igazi kultúrember maga is művész, aki a ripacselőadások között is talál értékeket, még a szemétben is talál gyöngyszemet. A közönség színházba nemjárásának legfőbb oka tehát nem a színészekben, hanem magában a közönségben van. Igen komoly ok azonban a városi egyesületeknek műkedvelői láza. Minden olyan társaság, amelyik belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabályok alapján egyesületnek nevezi magát, szinte létcéljának hiszi azt, hogy a téli szezonban legalább is egy előadást rendezzen meg és adjon elő a tagjaival. De van, amelyik egész téli műsorral jön. Hogy azonban egy-egy ilyen előadásnak mekkora a művészi értéke, azt az ambiciózus rendező, a szereplők, meg az örömkönnyektől csillogó szemű, elcsukló hangú szülők és hozzátartozók kivételével mindenki tudja. Mindezekből pedig az a helyzet kerekedik ki, hogy amikor megkezdődik a »szezon<;, az összes szombatokon, vasárnapokon és más ünnepeken, műsoron van egy vagy több műkedvelő előadás. Ezek pedig —az ismerősök rémei — nemcsak a zsebidegeket viselik meg, hanem az embert a színművészet olyan torzszülötteivel ajándékozzák meg, hogy a végén az ember már a szinlaptól is enyhe undorral fordítja él a fejét. Az eredmény pedig az, hogy amikor a színtársulat megkezdi működését, a gyengébb idegzetüek már nem kívánnak színházba járni. S a kör itt bezárul: nincs bevétel, s a társulat kénytelen még olcsóbb színészeket szerződtetni... Hej Thália, Melphomené, zokogtok-e, gondolva arra is, hogy félszázaddal ezelőtt »Az ember tragédiáján adták elő a pápai színházban? Amikor elmélkedéseim befejezéseként örömmel adok hírt a város közönségének arról, hogy kilátás van arra, hogy az idei színházi szezont Fodor Oszkár kiváló pécsi színtársulata, a legelőkelőbb magyar társulatok egyike játssza végig Pápán, nyomatékkal hívom föl a város figyelmét kötelességeire! Horváth Elek. Gyakorlott szövőnők 34 fillér órabérrel és prémiáva! fel v étetnek Szövőgyár Budapest, Szent László út 43. őrségre sietett és feljelentést tett a tettesek ellen a szenzációs lopási ügyben. Az azonnal megejtett nyomozás során Varga László főmolnár már bent a kapitányságon számolt vakmerő tolvajlásairól. Vallomásából kitűnt, hogy társa, Balogh Jenő öreghegyi csősz segítségével hosszú időn keresztül dézsmálta a Böröczky testvérek malmát. Baloghot is bekísérték a rendőrségre, akinek kihallgatása után teljes képet kapott a rendőrség a nem mindennapi lopási esetről. A tettesek beismerték, hogy 1935 decemberétől a mai napig több mint 90 métermázsa gabonát, 25 métermázsa lisztet és 150 darab zsákot loptak el, mintegy 3000 pengő értékben. A lopot|t áruk egy részét eladták, a többit saját élelmezésükre használták fel. A főmolnár, aki benfentes volt a malomban, szövetkezve az öreghegyi csősszel, az éj | leple alatt a lopott gabonát és lisztet kivitte az Öreghegybe vezető útra, ahol Balogh már i várta a lopott holmit, lakására vitte és másnap a helybeli malmokban vagy orgazdák útján értékesítette. Természetesen, az ügy kipattanása után az orgazdák ellen is megindult az eljárás. Ennek folyamán kiderült, hogy Varga Károly adászteveli lakos mintegy 40 métermázsa gabonát, 15 métermázsa lisztet és egyéb őrleményt vitt el a két tettes segítségével. Egy helybeli kereskedő pedig 7 métermázsa lisztet vásárolt meg a főmolnártól. Kihallgatása során 150 kg. erejéig igazolta magát a kereskedő, a többit nem ismerte' el, de viszont a főmolnár esküvel erősítette, hogy a 7 métermázsát ő vette meg. A nyomozás szálai távolabbi helyekre is kiterjednek. így Végh Jenő alsózsidi házaló borkereskedő 30 liter bort adott a főmolnárnak, amiért nagyobb menyit nyiségű gabonát kapott. Ez ügyben a zalai szántódi csendőrség folytatja az eljárást. | Varga Károly adászteveli lakos ellen pedig ! a teveii csendőrség indította meg a nyomozást. A rendőrségen lefolytatott nyomozás és a kihallgatások eredménye bebizonyította, hogy ennek a nagyszabású lopási ügynek elkövetői Varga László és Balogh Jenő, akiket, miután tettüket beismerték, e hó 17-én reggel átszállították a veszprémi kir. ügyészségre. Azok ellen pedig, akik a tolvajoktól lopott árut vettek, orgazdaság cimén a legszigorúbban folytatják tovább az eljárást. Az elvetemült tolvajok ügyes fondorlattal hajtották végre tettüket. Egy esztendő leforgása alatt, szinte bűnszövetkezetet alkotva, hordták éjjelenként a gabonát, lisztet és zsákokat biztosnak vélt helyekre, addig, mig a névtelen levélíró le nem leplezte őket. M.J. Nagy lopás a„Hatkerekü malonrV'-ban. Varga László főjtnolnár és Balogh Jenő öreghegyi csősz voltak a tettesek. — A kár meghaladja a 3000 pengőt. A város határában levő, gr. Esterházy Tamás tulajdonát képező »Hatkerekü malom«ban nagyarányú lopásra jöttek rá a napokban. A malom bérlői, Böröczky testvérek, többizben névtelen levelet kaptak, melyben figyelmeztették őket, hogy a malom alkalmazottait figyeljék meg, mert nagyobb mennyiségű gabona, liszt és zsák kerül ki a malomból anélkül, hogy a bérlők erről tudomással bírnának. Az utolsó névtelen levél e hó 13-án került a bérlők kezébe. A bérlők, akik az eddigi levelekre nem sokat adtak, most már komolyan vették a dolgot és még aznap este akcióba léptek. Egyikök, Böröczky István, fél 11 óra tájban lesbe állt a malom hátsó ajtajánál. A névtelen írónak igaza lett. Kis vártatva csakugyan megjelentek a hátsó ajtónál Varga László főmolnár és Szakács Lajos és csendben beosontak a malomba, hogy folytassák régóta gyakorlott tolvajlásaikat. Böröczky azonban hirtelen utá|nuk vetettje magát és megakadályozta tettük kivitelét. Vad dulakodás támadt a bérlő és a tolvajok között, a hatalmas erejű Böröczky azonban fölibük kerekedett, sőt felindulásár ban megragadta Szakácsot és ruhástól beledobta a Tapolca vizébe. Másnap korán reggel Böröczky a rendEMLÉK A PÁPAI KISLÁNYOKRÓL. Kis diák koromból emlékszem tirátok, Lelkembe van vésve gyönyörű orcátok: Szivet gyújtogató, szivrabló zsiványok, Szőke, barna, drága pápai kislányok. Jó estét kívánok, Jó estét kívánok! Feslő piros rózsák, fehér liliomok, Felsajog a lelkem, ha rátok gondolok. Kérges vén szivemben kihunytak a lángok, . . . Rég nagymamák lettek azok a kislányok . . . Jóccakát kivánok, Jóccakát kivánok .. . ... Nappalom vérbe fult, borús az estelem. Már a boldogságot hiába keresem. Kedves múltból élek, vissza odajárok . .. Szőke, barna, drága pápai kislányok, Szebb iövőt kivánok, Szebb jövőt kivánok! Pápa, 1937 febr. 13. Somogyi Károly. ÚJDONSÁGOK. — A vidéki sajtó és a sajtófőnök. A Magyar Vidéki Lapok Országos Egyesületének küldöttsége jelent meg szombaton délelőtt Rákóczy Imre miniszteri tanácsosnál, hogy üdvözölje őt a miniszterelnöki sajtóosztály vezetőjévé történt kinevezése alkalmából. A vidéki sajtó jókívánságait Horváth Ödön, a Kecskeméti Közlöny főszerkesztője ,tolmácsolta és ismertette a vidéki lapok Súlyos, problémáit a sajtóosztály vezetője előtt. Rákóczy Imre megígérte, hogy mostani munkakörében is minden tőle telhetőt meg fog tenni a vidéki sajtóért, amelynek értékét hosszú évek óta ismeri és méltányolja.