Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.
1937-02-20 / 8. szám
1937 február 20. PAPAI HIRLAR 3 — Városi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete a jövő hét valamelyik napján közgyűlést tart, melyen többek között a Gömbös Gyula emléke megörökítése tárgyában beadott indívány, az antalházai puszta bérletének ügye, egyes bizottságok kiegészítése, a textilipari szaktanfolyam segélyezése, az ipariskolai igazgató tiszteletdíja, az újonnan épülő házak pótadómentességi és lakásbérleti ügyek kerülnek tárgyalás alá. — A Jókai-kör előadó-ülése. A Jókaikör mult szombaton tartotta meg februári előadó-ülését a nőnevelő-intézet dísztermét szorongásig megtöltő nagy közönség jelenlétében. Medgyasszay Vince püspök, a kör elnöke megnyitó beszédében rendkívül szellemesen és fordulatosán szólott az előadóülés műsoráról és a körről, mely íme böjti időben is ötfogásos pompás szellemi lakomával szolgál a maga közönségének. Bizonyára nem veszik rossz néven e fogások szolgáltatói, ha mi arról szólunk először, akit a kör nagyérdemű elnöke »csemegeként« aposztrofált: a kör kitűnő fővárosi vendégéről, Terescsényi Györgyről. Terescsényi, aki egyike legtehetségesebb beletrisztáinknak, egy remekbe készült novelláját olvasta fel. »A vén haszontalan« mélységesén igaz emberi történet, az összes alakok mesteri jellemzése, a tősgyökeres alföldi magyar nyelv, az egésznek kiengesztelő megdicsőülésben kicsengő végakordja megkapta, elbűvölte a hallgatóságot, mely igen nagy melegséggel és szeretettel hosszasan ünnepelte a kitűnő írót. Az előadó-ülésnek még két irodalmi száma volt. Dr. Szabadi Béla Kosztolányi költészetét méltatta, nagy esztetikai tudással fejtegetve a nemrég elhunyt nagy költő lelki és művészi értékeit. Előadásának minden részlete, főkép azonban a Kosztolányi csodás variációkban visszatérő témájáról: a halálsejtelemről szóló rész finom lélektani analizissel tűntek ki. Mint szabad előadó, Szabadi mindig a legjobbat nyújtja. Őszinte rokonszenv meleg érzése köszöntötte az est poétavendégét: dr. Somogyi Károlyt, trianoni gyászunk ihletett ajkú lantosát. Előbb hazafias verseiből olvasott fel, megrázva és felemelve a lelkeket, majd könnyebb hangú lírai verseiből adott egy illatos bokrétát, de még ezek derűjét is itt-ott könnyharmatossá tette a háború hősi áldozatának szenvedő és szenvedésében felmagasztosult érzése. Minden egyes versét (közülük egyet mai számunkban közlünk) zajosan megtapsolták. Az előadóülés zenei részében a bencés gimnázium vegyeskara három magyar műdalt énekelt magyaros ifjú temperamentummal, igen szabatosan és szépen. A kar és annak művészkarnagya, Sümegh Lothár a legteljesebben megérdemelte a nekik jutott meleg elismerést. Meglepetést hozott a másik szám: Gáty Samu zongorajátéka a kollégium fiatal zenetanárát eddig csak karnagyi minőségben ismertük és becsültük. Most, mint kiforrott technikájú, jeles tudású zongorista mutatkozott be, aki lüktető erejű előadásával a Lisztrapszódia minden szépségét nagy hatással érvényre juttatta. Megérdemelt nagy sikert aratott. — Itt említjük meg, hogy a kör legközelebbi előadó-ülését március 7-én tartja meg. — Gömbös Gyula emlékezete. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége megfesttette néhai nagynevű vezérelnökének, vitéz jákfai Gömbös Gyulának életnagyságú portréját és március első felében megtartandó közgyűlés keretében rendezi meg annak ünnepélyes leleplezését. Az országos igazgatóság legutóbbi ülésén megalakította a »Gömbös Gyula eralékbizottság«-ot, melynek első feladata lesz a hasonló célból, a testvéregyesületek és a parlamenti pártok által kiküldött bizottságokkal szorosan együttműködve megtenni a szükséges előkészületeket. — A református ifjúsági tábor. A Dunántúl 57 református egyházközségéből 80 kiküldött vett részt a pápai ifjúsági táboron, melynek célja a falvak ifjúsága számára vallásos érzésű vezetők kiképzése volt. A mult egész héten át tartottak e célból vallásos irányú és szociális jellegű előadásokat, melyeket a kiküldöttek nagy figyelemmel s meleg érdeklődéssel hallgattak végig. Helybeli előadókon kívül a kiképzés munkájában a fővárosból dr. gróf Teleky László orsz. elnök, Dobos Károly és Kovács Péter titkárok és dr. Batiz Károly orvos is részt vettek. Csütörtökön a Levente-Otthonban a résztvevők műsoros estén adták bizonyságát tudásuknak és előhaladásuknak. Vasárnap a templomban rendezett vallásos est után a kollégiumban folyt le a búcsúzás, amikor a résztveít ifjak közül nagyon sokan beszámoltak nyert benyomásaikról, bizonyságot tettek vallásos és hazafias érzéseikről, s igazán megindító módon köszönték meg azt a sok lelki és testi jót, amiben pápai tartózkodásuk alatt részük volt. Egész bizonyos, hogy a Pápán kiképzett ifjak erős falankszba tömörítik majd otthoni társaikat a hitetlenség és a bolsevizmus ellen! — Bartók Béla Pápán. A Közművelődési Egyesület ezévi bérleti hangverseny-sorozatának kiemelkedő eseménye lesz Bartók Bélának, a világhírű magyar zongoraművésznek és zeneszerzőnek febr. 21-i, hétfő esti szereplése, a szintén kiváló magyar hegedűművésszel, Gertlerrel együtt. Jegyek már csak igen korlátolt számban kaphatók még Kis Tivadarnál. — Az Actio Catholica dalos-estje. Az Actio Catholica szegényügyi szakosztálya nemes céljai előmozdítására hétfőn dalos-estet rendezett a színházban. Megnyitóul a r. kat. templom vegyeskara Marton Győző karnagy mesteri vezényletével Halmos 97. zsoltárát énekelte el; a szárnyaló dallamok templomi áhítatba ringatták az ének szépségeinek magát átadó közönséget. Dr. Sulyok Dezső orszgy. képviselő ünnepi beszédében »a lemaradottak^-ról, az élet küzdelmeiben lemaradottakról szólott, akiknek bizonytalan a jelenük s még bizonytalanabb a jövőjük. A nehéz problémát a parlamentnek kell megoldania, ám az elesettek felsegélése a társadalom, s elsősorban a szeretet evangéliumán felépült egyházaknak a feladata. Ebbe a munkába kapcsolódott bele a jelen estély megrendezésével az A. C. is, amiért hálás elismeréssel adózik. De köszönetet mond a szereplőknek lés a megjelent közönségnek is, amiért az akció katolika fáradozásait áldozatkészen támogatta. Dr. Sulyok beszédét nagy figyelemmel hallgatták, s végezetül zajosan megtapsolták. Az esten sorrend szerint közreműködött a r. kat. elemi iskola gyermek-kórusa Szekeres Lajos-, az áll. tanítóképző énekkara Hatvani Lajos-, a Munkás Dalárda Pernyeszi Ferenc- és az Iparos Dalkör Szekeres Lajos karnagy vezényletével. Minden egyes dalárda, a gyermekkar is, tudása legjavát adta, nem kis gyönyörűségére a dalkedvelő közönségnek, amely felfelzúgó tapsaival adott elismerésének kifejezést. Harsányi Sándor drámai erővel szavalt két szociális tárgyú verset, hatásosan interpretálva a költők érzelmeit. Köcsky László, Mayer István, Sümegh Lothár és dr. Takács Jenő tagokból álló zenekvartett Hándel Largóját és Tschaikovszky Chanson tristejét játszotta finom kidolgozásban, művészi elmélyedéssel. Meleg tapsokban volt részük nekik is. » • • •• •• • •• Győri borondos Pápa, Kossuth Lajos utca 22. szám. Olcsó árai és jó árui Budapestfel is versenyképesek. — Kétemeletes ház a Kossuth-utcán. A héten megtörtént a döntés Vass Gyuláné Kossuth Lajos utcai háza felépítése tárgyában. A régi, rozoga épületek lebontása hétfőn már kezdetét veszi. A nyerendő, mintegy 200 J-öles telken kétemeletes palotát építenek, melynek földszinti részén lesz négy üzlethelyiség, az emeleteken pedig két háromszobás hallos-, két készobás hallos lakás és három garzon-lakás. Az építkezést 80.000 P vállalati áron a Kunt Testvérek cég nyerte el. A kész épületet augusztus 1-én adják át rendeltetésének. — Ipari továbbképző tanfolyamok. Müller Pál, az iparügyi minisztérium műszaki tanácsosa, mult szombaton ellátogatott Pápára és az ipartestület elnökségével és az ipari szakosztályok elnökeivel megbeszélést folytatott továbbképző tanfolyamok, illetőleg mintamühelynek Pápán leendő felállítása érdekében. Terv szerint továbbképző tanfolyamokat állítanak fel asztalos, cipész, férfi- és női szabó, borbély és női fodrász iparosok számára. — Müller Pál meglátogatta a városi női ipariskolát is, melyről a legteljesebb elismeréssel nyilatkozott. — OMKE-előadás. Folyó hó 21-én, va| sárnap esti fél 9 órakor a Lloyd-társulat helyi1 ségében (Korvin-utca) Vértes Emil az OMKE alelnöke, dr. Balkányi Kálmán, az OMKE titkára aktuális, gazdasági és kereskedelmi | problémákról előadást tartanak. Az érdeklőI dőket az előadásra szívesen látja az OMKE j pápai vezetősége. — Gyász. Igaz szívbeli részvéttel vettük a szomorú hírt, hogy özv. Kraeger Mihályné szül. Josephi Juliánná, kir. törvényszéki jegyző j özvegye, önfeláldozó munkás életének 89-ik, özvegységének 52-ik évében elhunyt. A tiszteletre méltó matróna a háború vérzivataros napjaiban menekült erdélyi szülőföldjéről, s itt leánya, dr. Molnár Imre helybeli ügyvéd felesége és családja szerető körében élt e hó 14-én bekövetkezett csendes elmúlásáig. F. hó 16-án a drága jó anyát és nagyanyát sirató rokonság s a család igen sok barátjának és tisztelőjének részvételével helyezték örök pihenőre. Koporsója felett Schöck Gyula ev. lelkész mondott megható búcsúztatót. Áldás poraira! — Előadás a tudományos grafológiáról. A Közművelődési Egyesület rendezésében folyó hó 15-én, hétfőn este igen érdekfeszítő előadást tartott E. A. Brahm bécsi pszichografológus a tudományos megalapozottságú grafológiáról. Visszapillantást nyújtott a tudomány történetéről, Lavater, Lombroso stb. müí ködéséről. Utána a grafológia gyakorlati életben hasznosítható értékéről beszélt. Végül pedig bizonyította és megvilágította a tudományág néhány fontos alapelvét és vetített képekben mutatta be az írásból mutatkozó jellemvonásokat, bűnözésre és betegségekre való hajlamot. Érdekes kommentárral kísérte Rudolf trónörökös és Vetsera Mária írását, majd a düsseldorfi rém bűnöző sorait. A mindvégig lebilincselő előadás rendkívül nagy sikert aratott. — Szerencsés nyerő. Az e hó 18-án történt húzáson a Rosinger Lajos helybeli sorsjegy-főárusítónál vásárolt 60.077. számú osztály; sorsjegy 20.000 pengőt nyert. — Ipartestületi közgyűlés. A Pápai | Ipartestület folyó hó 28-án — határozatképtelenség esetén március 7-én — tartja 51. évi rendes közgyűlését a Levente-Otthonban, melyre az ipartestület tagjait és az érdeklődőket ez úton is tisztelettel meghívja az Elnökség. — Köszönetnyilvánítás. A m. kir. áll. tanítóképző-intézet ez úton is hálás köszönetét nyilvánítja a február 8-án tartott műsoros esti felülfizetésekért. i — „Liliomfi." A Kat. Legényegylet müked! velő gárdája mult vasárnap a Levente-Otthonban felújította Szigligeti Ede »Liliomfi« című remek bohózatát. A szereplők a korhű ruhák| ban és stílusos diszletezés mellett tudásuk legjavát nyújtották. Elsősorban kell megemléj kezni Harsányi Sándor Liliomfiáról és a hü csatlósát, Szellemfit alakító Kemenes Lőrincről. Harsányi ideális Liliomfi, aki nagy páthosszal előadott beszédével elénk varázsolta a mult század szerelmes színészét. Kemenes könnyed humora, pompás mimikája és játékának ötletessége sok derűs percet szerzett a közönségnek. Amit ez a két fiatal műkedvelő ínyujtott, az már közeljárt a szinpadi művészet teljességéhez. Kitűnő volt Willmann az ifjú Schwarz és Somfai János az öreg Schwarz szerepében. A szomszédasszony szerepében igen jól megállta a helyét Tuba Karolin. Tuba Manci kedvessége sok szint vitt a darabba. Kádi Máriát rutinja kisegítette a nem ineki való szerepében. De dicséret illeti a darab többi szereplőjét is, amennyiben ők is derekasan hozzájárultak az előadás sikeréhez. A rendezés kifogástalan volt.