Pápai Hírlap – XXXIV. évfolyam – 1937.

1937-08-14 / 33. szám

T ENIK MINDEN SZOMBATON. Telefonszámuk . ^ ~ Te

k• Föisko, Si K

önyvtár Jajdonos főszerkesztő: .ŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Adókérdések. Irta: Dr. Tóth Pál, m. kir. kormányfőtanácsos, országgyűlési képviselő. Kétségtelen, hogy adózási rendszerünk nem szimpatikus, bár én nem tudok elképzelni adózási rendszert, amely szimpatikus volna. Egy nemzettől, amely történelmének folyamán, 100—200—300 esztendőn keresztül állandóan idegen nemzetnek fizette az adókat, hol a töröknek, hol a németnek, nem igen várhatni, hogy adómorálja kifejlődjék, mert ehhez idő kell. Csak azóta lehet arról szó, hogy kimunkáljuk az adómorált, hogy mindenki érezze, hogy becsületbeli kötelessége az adót megfizetni, mióta nemzeti függetlenségünket visszakaptuk és saját kormányzatunk van. De ehhez az is kell, hogy a közvélemény meg legyen nyugodva az adótétélek kivetésében és olyan adónemek legyenek, amelyek az igazságot és a méltányosságot kielégítik. Évtizedeken keresztül dolgoztunk, nogy a közmunkaadót mérsékeljük, illetve eltöröljük. Eljutottunk odáig, hogy 8 pengőről — igás fogat után 28 pengőről — erősen leszállítottuk ezt az adót, de még mindig meg van és jelenti azt az igazságtalanságot, hogy a legszegényebb ember is ugyanannyi adót fizet, mint a leggazdagabb. Ezt az antiszociális adónemet valahogyan ki kell küszöbölni adórendszerünkből, úgv, mint ahogy meg tudta oldani a pénzügyminiszter a forgalmi adó fizetésének a rendszerét, amikor a behajtásos és vexaturás rendszerekről áttért az átalányozásra. Ma azt hisszük, nem is fizetünk forgalmi adót, pedig minden cikk után megfizetjük. Az adóhátralék elengedéseknél Máté evangéliumának 20. részére utalok, amely azt mondja: »Hasonlatos a mennyeknek országa ahhoz a gazdához, aki szőlőmíveseket fogadott szőlőskertjébe s megfogadott 10—10 pénzért egy csomó embert korán reggel, később ugyancsak egy csomó embert, délben megint néhányat, este, a munka zárása előtt egy órával megint egypárat és mikor fizetésre került a sor, azt mondotta a vincellérnek, hogy a munkásokat egyformán fizesse«. Ezt a mi népünk soraiban senki emberfia nem tudná megérteni, mert a reggeltől estig dolgozó sérelmezné azt, hogy ugyanannyit keres, mint aki csak egy órát dolgozott. A pénzügyminiszter elrendelte az egyszoba-konyhás lakások adómentességét és az 1935. év végéig mutatkozó hátralékok törlését. A rendelet intenciója kétségtelenül helyes. Nagy dolog az, amikor a pénzügyminiszter lemond egy adónemről és az egész financiális gondolkozás áttörését jelenti az, hogy egy adónemet kienged az állam bevételei közül. Ez azonban azt is jelenti, hogy az az egyszoba-konyhás lakással biró ember, aki tavaly megfizette az adóját, hátrányban kerül azzal szemben, aki, mondjuk, tíz év óta egyetlen fillért sem fizetett. Önkéntelenül alakul ki abban, aki rendesen fizetett, az az érzés, hogy nem érdemes adót pontosan megfizetni. Ha, ellenben, ezt a rendelkezést a pénzügyminiszter akként fogalmazta volna meg, hogy 5—6 esztendőre visszamenőleg elengedi minden egyszobás-konvhás lakás adóhátralékát, annak pedig, aki már befizette ezt az adót, visszafizetteti, akkor ugyan egypár pengőt vissza kellett volna fizetnie, de az adófizető készség és a teljes igazság megmaradt volna. Tavaly és azelőtt egy csomó szegény kisgazda, aki adóját sem birta fizetni, bérbe adta házát, maga pedig elment szolgálni. Ezekre nem vonatkozik az a rendelkezés! Pedig c.. . i ember éppen azért adta bérbe a házát, mert nem birta fizetni az adót s a bérbeadásnak az volt a célja, hogy legalább az adóját fizethesse. Minthogy ezekre nem vonatkozik ez az adómentesítés, talán lehetne módot találni arra, hogy a pénzügyminisztérium itt egy kiegészítő rendelkezést tegyen. A pénzügyminiszter azt mondotta, hogy át akarja az erősebb vállakra helyezni az adózási rendszer súlypontját. Ezért, valóban, érdemes dolgozni. Ez nem megy máról-holnapra, de boldog leszek, ha pár esztendő múlva a nagy jövedelmek is ki lesznek adószempontból munkálva. Mert, ahogyan ki tudják munkálni a kisember adóját — az ügyvéd, az orvos, a kistisztviselő, a magántisztviselő adója mind nagyon pontosan ki van munkálva —, ugyanúgy ki kell munkálni azt az adónemeiig,' amely azoknak a zsebébe nyul, akik nagy jövödelmek fölött rendelkeznek. Gondolatok az ipartestületi jegyzői tanfolyam után... A mai alapokon nyugvó kézműves ipari intézmény félévszázados múltra tekint vissza. Öt évtized megpróbáltatásokkal, külső és belső harcokkal ama sebek begyógyítása érdekében, melyeket az 1872. évi ipartörvényszabadság ejtett a kézművesipar testén, a megdönthetetlennek látszó autonómián, mely a céhekben megnyilvánulva, a közigazgatási tevékenységekből is jelentős szerepet vállalt. A képesítés elvének behozatalakor a lcodifikátorok bár szem előtt tartották a törvényeknek gazdasági vonatkozásokban megkövetelt elveit, ennek megvalósítása azonban j csak a legutóbbi évtized törvényhozóinál,, i közvetve, érvényesült. A kézművesipar gazda- 1 sági talpraállítása minden idők egyik legégetőbb kérdése volt, mely különösképen a legújabb időben a földmíveskisgazda társadalom felsegítésével lépett előtérbe, kivánva a mai kormányhatóságtól a kézművesiparosságnak azzal egyenlő elbánásban való része- , sítését. E helyen nem kívánok azokkal a kérdésekkel foglalkozni, melyekkel e törekvések megvalósításánál a kisipari érdekeltségek magukat szemben találják, inkább arra óhajtok rámutatni, mely a fennálló legújabb törvények végrehajtásával a kézművesipar szervezkedésén keresztül hatását gazdasági megerősödése terén is éreztetni hivatott. Az 1932. évi ipartestületi reformtörvény az egyik, mely egyrészt új ipartestületek megalakításával, meglévők beolvasztásával, 'másrészt új szervek létesítésével, ipartestületi főhivatású tisztviselők kiképeztetésével azok törvényes és célirányos működését biztosítani célozza. Másik törvény az 1936. évi új ipartörvénynovella, mely azt előbbrevinni és gazdasági vonatkozásban is megerősíteni hivatott, lehetővé téve a már meglevő ipartestületek esetleges megszüntetését, avagy más ipartestületekhez való beolvasztását, valamint ipartestületi kötelékbe még nem tartozó iparosok beszervezését. Céltudatosan ragadtam ki az új törvényekből az említett két intézkedést; nevezetesen az ipartestületek átszervezését és a fő* hivatású tisztviselők kiképzését. Ez a kettő szorosan összetartozónak tekinthető, bár utóbbi mindenképen szükségszerű. Nem a merő véletlennek tulajdonítható, hogy a törvény e két fontos intézkedésének végrehajtása egyidőbe esett. Ezen a téren a helyzet ma az, hogy a 390 eddig működő ipartestület az említett törvények részben való végrehajtása folytán 336-r? csökkent, holott még a legnagyobb kamarai (budapesti, debreceni és miskolci) körzetekhez tartozó testületek átszervezése ezt a számot még lényegesen redukálni fogja. A számszerint csökkent ipartestületek valójában megizmosodtak taglétszámuk csaknem megkétszereződésével. A hatáskörében is emelkedett ipartestületekre lényegesen nagyobb feladat és több munka hárul, melyek sikeres elvégzése egyidejűleg szükségessé tette azt, hogy azok élén hivatása magaslatán álló jegyzői kar legyen. Ezt a célt szolgálja az elsősorban már gyakorlatot folytató jegyzői kar továbbképzése érdekében — és most már elsőnek befejezésével -—felállított ipartestületi jegyzői tanfolyam. E két nagyfontosságú intézkedés magában foglalja az ipartestületeknek egységes vezetését azoknak megkönnyítésével, a jól képzett jegyzői kar pedig az ipartestületek komoly fejlődését, az ipartestületi munka értékének, nívójának emelését biztosítja. Ebből és ezek hozzáadásával magának a kézművesi j • y-sságnak kell — mint harmadik és egyben legnagyobb fontosságú tényezőnek — a fejlődést elősegítenie. Ezek előrebocsájtása után következő soraimban azokat a benyomásokat óhajtom még kifejezni, melyek az aránylag rövid időtartamú, de pótolhatatlan értékű ipartestületi jegyzői tanfolyam elvégzésével további működésünket kedvezően befolyásolták. »Tekintse magát az ipartestületi jegyző szivében, lelkében iparosnak — mondotta báró Kruchina Károly dr. miniszteri osztályfőnök a tanfolyamot megnyitó beszédében —, akinek kezében a legnemesebb és legfinomabb iparosszerszám van, a toll, amellyel az iparosság boldogulását szolgálja. Nem az egyes iparosé^ — tette hozzá Őméltósága — hanem mindenkor az összeségét és ezzel a nemzetét.« A testület munkája, tagadhatatlanul, szoros összeköttetésben van a jegyző személyével ; annak kezeiben fut össze az egész ipartestületi adminisztráció irányítása mellett ? testületbe tömörült tagok részéről elhangzott panaszok és kívánságok egész tömege. A jegyző ugyanazzal a szerszámmal, mint a kézművesiparos, ügyeinek sikeres kimunkálása őt is »jó iparossá« avathatja. Az ország minden részéről összesereglett 53 jegyző meleg baráti szeretete, mintha csak a sorsközösségben vert volna gyökeret (melyben pedig az iparoséval osztozik), kiépítette azt a kollégiális viszonyt, melyből .: fakadó értéket a kézművesiparos-társadalom javára gyümölcsözteti. A tanári kar nagyszerű felkészültsége, fáradságot nem ismerő munkássága fokozta a hallgatók munkaszeretetét, mely lehetővé tette az ipari közigazgatás hatalmas anyagának könnyű megismerését, mig a számtalan gyakorlati példának rendszeres megbeszélés? felvértezte arra harcosát. Az egységes ipartestületi ügyvitel, az általános közigazgatási és jogi ismeretek, szociális problémák, a kézművesipari mult és aktuális kérdések, elgondolások megismerése nélkülözhetetleneknek bizonyultak. A tanfolyam azonban nemcsak a hivatalos munkakörhöz tartozó ismereteket szolgáltatta, hanem azt meghaladóan megjelölte azt a működési területet, mellyel a magyar kézművestársadalomnak felbecsülhetetlen értéket nyújthat. Eme szétágazó munka egyik útja a kuítúrális tevékenység. Az ipartestületi jegyző ezirányú működése a magyar falu »nótáriusává« teheti, aki a község szellemi életének terjesztője és őre lehet. Az iparos közszellem ápolása, a kari tisztesség biztosítása, a békés együttműködés, város és falu kézműves-