Pápai Hírlap – XXXIII. évfolyam – 1936.

1936-08-01 / 31. szám

XXXIII. évfolyam. 31. szám, Pápa, IS36 augusztus 1. Tp. Tek. Főiskolai Könyvtár Ref. Főiskola. Helyben. MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. tlöfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 füléi. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Az olimpiai fáklya útban Berlin felé most hazánk területén jár, talán e percben, mikor a jelen sorokat írjuk, éppen pápai futó — lelkes vasutas atlétáink egyike — viszi a célja felé. A fáklyával szimbólumaként az ép testben lakó ép lélek örök fényének, pár nap múlva felgyújtják Berlinben azt az olimpiai tüzet, melynek fénye a föld öt részéből felgyülekezett sportolók nemes vetélkedését világítja be tiszta, nernes, baráti fényével. Ebben a hatalmas vetélkedésben idén is részt vesznek a magyar atléták is. Párisban, Stockholmban, Los-Angelosban szerzett dicsőségük jelentőssé teszi megjelenésüket, de ugyanakkor ennek a dicsőségnek súlya is ránehezedik szereplésükre. Képesek lesznek-e annyit produkálni, amennyit eddig elértek, ha már a nálunk számban és anyagi erőben százszorosan tehetősebb nemzetek kifejlődött, kitenyésztett sportarányai több többhöz, az eddiginél szebb eredményekhez nem is juttatják el őket. Minden magyar szeme augusztus első felében Berlin felé fog tekinteni, minden magyar lesni, várni fogja a pillanatot — hiszszük, hogy többször megismétlődő pillanatot —, amikor a győzelmi árbocra a magyar trikolor fog felrepülni. Mert hogy felrepül, abban azért a legkisebb mértékben sem kételkedhetünk. Annyi becsületes törekvés, annyi komoly munka, mint amennyi nálunk évek óta céltudatosan folyik a sport terén, nem maradhat jutalom, siker, elismerés nélkül. Egyet azonban ne feledjenek a netán vérmesen reménykedők. Azt, hogy a leghősiesebb erőfeszítés sem képes a 8 millió és a 80 milliósok közti számbeli különbséget elenyésztetni. Ezt az arányt figyelembe véve, még a kevesebbet is többnek kell tartanunk, a kisebb dicsőséget is nagyobbra kell értékelnünk. Azt — minden jóslási szándék nélkül is — biztosra vesszük, hogy az ú. n. utódállamok, bár számuk nekik is nagyobb és — sajnos — anyagi erejük is bővebben csörgedez, ezúttal is messze mögöttünk fognak végezni. Bizonyítani fogja ez is magasabb kultúránkat, intelligensebb fegyelmezettségünket, mindazt a sok fölényünket, amiben — mint azt egyik ítélőbíránk, Lloyd George most legutóbb nyiltan bevallotta — y>tévécUek«. a rólunk ítélkezők, bennünket megnyomorítók. De a világ látni fogja és mint már nem egyszer, bámulva fogja látni, hogy ez a megnyomorított ország nem a nyomorékok, de az erősek, a bátrak, a dolgozók, az élni akarók országa. Kísérje áldás a magyar atléták berlini szereplését, érjenek el, szívből kívánjuk, minél nagyobb és minél több sikert, ám ha a szerencse nem kedvezne nekik, mi akkor is szeretettel és büszkeséggel várjuk vissza őket, mert abban biztosak vagyunk, hogy kötelességüket hazájuk iránti rendületlen hűséggel fogják teljesíteni. Jól esik megpihentetni szemünket a rend, az életbiztonság derék őrén, akinek bátorsága, lélekjelenléte, erélye — egyszóval s ez az egy szó mindent kifejez: kötelességteljesítése egész sereg ember életét mentette meg. Már zúdul le a két vonat teherrakományának súlyával felérő irtózatos törmeléktömeg, már eláll a lélekzet minden, a környéken levőben, már rohan mindenki biztosabb irányban s ő még mindig ott áll, harsányan kiált, ordít és ágál, mig senki nincs már a járdán, az úttesten, csak a másik oldalon sűrű, fekete porfelhőben ő maga, amint szinte megvakulva, tapogatva keresi a legközelebbi telefonállomáshoz vezető utat, hogy tűzoltókat, mentőket, rendőrséget, mindenkit értesítsen a még soha nem látott és hallott szerencsétlenségről. Ezt tette a rendőr, ezt tette a magyar ren'dőr, akit hívtak ezúttal Benke Imrének, de hívhattak volna Kis IV. Jánosnak, vagy Nagy VI. Andrásnak is, mert — meggyőződéssel állítjuk — hasonló esetben idegei teljesítő képességének határáig Kis IV. János vagy Nagy VI. András is ugyanígy cselekedett volna. Jóleső érzés, nagy megnyugvás az a tudat, hogy a magyar rendőr ilyen, hogy a magyar rendőrre a vész óráiban ilyen biztosan, ilyen halálos bizonyossággal lehet számítani. Mert — hisz dübörög a föld, templomokat, palotákat rombolnak szét, döntenek le ebben az annyi rémséget megért vén Európában — megtörténhetik még, hogy nem ilyen, bár ijesztő, de — ne adja s nem is fogja adni Isten! — még rettenetesebb pusztulás vagy pusztítani akarással szemben kell ép oly elszánt nyugalommal, ép akkora, ha lehet, még fokozottabb kötelességteljesítéssel helyt állania, mint ez a Rákóczi-úti ház esetében történt. Megnyugvás száll a lelkünkbe s bizalommal nézünk a jövő elé. Az így nevelt, így fegyelmezett, ilyen szellemtől áthatott rendőrségre bizton számíthat az állam, megőrzi a békés polgárok nyugalmát. Hogy kitüntetésben részesül Benke Imre a maga példaadó hőstettéért, azt természetesnek és helyesnek találjuk. Az ilyen ember megérdemli a kitüntetést, mert biztosan nem személyét érőnek tekinti majd, hanem önmagában és önmaga által a rendőrséget, minden hűséges, kötelességteljesítő rendőrt lát véle kitüntetve. S ha így felsőbbsége megadja neki, ami méltán megilleti, mi csak az iránt érdeklődünk — s érdeklődünk azért, mert erről sehol egy szót sem olvastunk —, hogy vájjon azok az emberek, akik életüket Benke Imre rendőr erélyes kiabálásának köszönhették, tartották-e vájjon kötelességüknek, hogy ezért pár szóval neki köszönetet mondjanak, kezét megszorítsák. Avagy örülve annak, hogy ép bőrrel menekültek, erről szépségesen megfeledkeztek? Amilyen hálás a legtöbb ember, bizony ezt kizártnak éppen nem tartjuk. Pedig annak a Rákóczi-úti rendőrnek a megmentettek köszönete minden kitüntetésnél és jutalomnál még jobban esett volna. Főúri elhatározás. Olyan cselekedet vált immár, mondhatni, köztudomásúvá, amely mellett nem haladhatunk el szó nélkül, mert ez esetben hírlapírói kötelességünket mulasztanék el. Mert a sajtónak kötelessége nemcsak a kritika, de az elismerés is. Ennek az utóbbinak: a legteljesebb, legfeltétlenebb elismerésnek hangját kell hallatnunk, amikor azt a nemes főúri elhatározást hozzuk a nyomtatott betűk útján is nyilvánosságra, amelyet Esterházy Tamás gróf, a pápa-ugodi hitbizomány ura azt a 10 holdnyi területet, melyet tőle Pápa városa a létesítendő repülőtelep céljaira megvenni szándékozott, illetve amelynek megvásárlását a képviselőtestület egyhangúlag elhatározta, ajándék gyanánt ajánlotta fel a jelzett célra s erről közvetlenül értesítette az illetékes legfőbb hatóságot. Továbbmenőleg azt a 200 holdnyi területet pedig, amelyet ugyancsak a hitbizományi uradalomtól a repülőtér részére 50 évre évi 5000 P-ért bérbe akart venni a város, évi 10 aranykorona jogelismerés mellett — ami annyit jelent, hogy ingyen — átengedi, bérbeadja a városnak. Esterházy Tamás gróf ezzel az egészen váratlanul jött, spontán cselekedetével, nemes gesztusával mig egyrészt a létesítendő repülőtér nemzeti jelentőségének mélységes átérzéséről tett bizonyságot s példaadó módon hozta meg a haza oltárán a maga áldozatát, addig másrészt nagy jót cselekedett Pápa városával, amelyet ez a főúri elhatározás a nagy cél, de saját jól felfogott érdekében is készséggel elvállalt anyagi kötelezettségektől mentesíti. A város a maga forgalmának emelkedésében csak élvezni fogja majd az új, nagyszerű létesítmény előnyeit, mig a terhek levétettek a város, illetve a város adófizető polgárságnak vállairól. Régi, dicső elődök példáját követte e tényével Esterházy Tamás gróf. Erősítette azokat a szálakat, melyek családját négy évszázad óta Pápa városával összefűzték. Megmutatta, mint ahogy az ősök közül is anynyian bizonyságot tettek róla, hogy a nemzet, a nemzet védelmi biztonságának ügyét mindennél előbbre való szent ügynek tartják, amelyért áldozni szívesen, önkéntesen áldozatot hozni bármikor készen állanak. És szé| pen, elegánsan megmutatta, hogy úgy érez, ! mint az ősök éreztek ez iránt a sok viszontagj ságot látott, szerencsétlen körülmények miatt fejlődni, emelkedni oly nehezen tudó város iránt is. A város jövője szempontjából biztató reménysugarak lövellenek ki ebből a gyönyörű főúri elhatározásból. Reménysugarak, amelyek sok minden olyan terv — Tapolca-sétány, szállodaépítés s még akárhány — megvalósulásával biztatnak, amelyek hivatva vannak ezt a várost idegen forgalmi szempontból is városnak nevezhető empóriummá tenni, sok minden olyan eszme kivitelével kecsegtetnek, amelyekről keserves vergődésünk között mármár lemondtunk. A helyzetkép íme lényegesen megváltozott. Hála és köszönet érte a grófi hitbizomány urának, aki a hazának adott főúri ajándékával Pápa városának is ajándékot: a jobb jövő reménységének ajándékát adta. Ot év eseményei. (mv) Az elmúlt július hónap közepe szomorúan emlékezetes évfordulója volt a magyar gazdasági életnek. Öt évvel ezelőtt, 1931 július 14-én rendelték el a bankzárlatot. Ez a nap volt a gazdasági válság hullámvonalának legmélyebb pontja. Azóta öt küzdelmes esztendő telt el s — bár távolról sem célunk a mai helyzetet rózsás színekkel festeni — tárgyilagosan megállapíthatjuk: a gazdasági élet irányvonala, különösen az utolsó három esztendőben állandóan felfelé ívelő tendenciát mutat. Az emberi lélek érdekes vonásai közé tartozik az is, hogy amikor a jelenvaló idők terhét érzi és viseli, elfeledkezik a mult bajairól. Elmosódnak előtte a sötétebb körvonalak, csak azokra emlékszik vissza, ami szép és kellemes volt s könnyen hajlandó minden összehasonlításnál előnyben részesíteni a multat a mával szemben. A gazdasági viszonyok! egybevetésénél és mérlegelésénél azonban nem szabad ebbe a hibába esnünk, mert itt a számok és tények beszélnek. A bankzárlat elrendelésének idején nem-