Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-12-07 / 49. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szára. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szára, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Felejteni, az nem olyan könnyű, mint ahogy azt nemzetünk régi, ismert barátja Titulescu elképzeli, némely esetben pedig teljességgel lehetetlen. A történelemben nem is kell olyan messzire visszamenni, ha erre példát akarunk találni. Elzász-Lotharingia majdnem egy teljes félszázadon át állott német uralom alatt. A németek mindent elkövettek, hogy a francia lakosságot németté tegyék. Szívós és céltudatos, a kultúra minden fölényes eszközével megvívott munkájuk eredményekép el is érték azt, hogy a világháború túlnyomólag német lakosságot talált a hódított tartományban, az ifjabb nemzedék nagy része nem is tudott franciául, elfelejtette, elfelejttették vele az anyanyelvét. Ámde azt, hogy francia vér folyik ereiben, hogy francia szülők gyermeke, azt a franciául egyáltalán nem tudó elzászi is érezte, tudta, mert azt elfelejteni soha nem lehet, a nemzethez való odatartozás érzését kiirtani semmi hatalmi szóval nem lehet. A német kultúra egy színvonalon áll a franciával s ime mégis csak látszat szerint sikerült neki eredményt elérnie. Az újra visszacsatolt Elzász-Lotharingia a maga zömében ismét franciává lett, csak az eredetileg is németnek született németség őrzi ma a maga németségét. Hol áll az oláh kultúra a magyartól! Ez soha nem fog még annyit sem elérni, amennyire a németek nehezen bár, de mégis eljutottak. Nem szólva róla, hogy ma a rádió — bár félve, zárt ajtók mögött hallgatva — gondoskodik róla, hogy az anyanyelv mégse menjen feledésbe. Magyar vérét, magyar lelkét pedig a Bakeuvá változott Bakó és a Sabeuvá változott Szabó sem fogja — száz Titulescu ellenére sem! — elfeledni. „Visszhang". Ily című válasz érkezett a városi képviselőválasztásokkal kapcsolatban írt mult heti cikkünkre. A „Visszhang" nagyjában helyesli álláspontunkat s különösen sajnálatosnak találja, hogy bizonyos részről felekezeti szempontokat vesznek bele a választási harcba, holott a képviselőtestület működése köréből a felekezetiesség a multak lapasztalatai szerint mindenkor ki volt zárva. Az öregek érdemeinek méltató elismerése mellett az ifjak érvényesülési lehetőségének szükségességét emeli még ki a „Visszhang". E részre vonatkozólag megjegyezni kívánjuk, hogy a felfrissítésnek egy város életében nincs olyan jelentősége, mint, mondjuk, a politikai életben. Egy város életében — a megszokott szűk korlátok között — alig lehet gyökeres változásokat, korszakot nyitó reformokat elérni. Haladni kell természetesen, de a haladás és a maradiság kérdése igazán nincs kötve korhatárokhoz. Akadnak maradi fiatalok s bizonyára szép számmal vannak haladó vének is. A megújításnak, az arra tehetségükkel és jellemükkel — ez utóbbinak fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni! — érdemeseknek mutatkozóknak a város irányító munkájába való bevonását azoban a magunk részéről is helyesnek és a város érdekében levőnek tartjuk. kabátprémezések, pré~ mek, boák, gyermek-bundák, dús választékban, olcsón csak Kossuth-utca 24. Az elmúlt hónap. (b.) November folyamán a képviselőház egymásután tárgyalta le a gazdaadóssági törvényt és a bortörvényt, majd az orvosi rendtartásról szóló törvényjavaslatot. Általában alapos, magasszinvonalu vitával. Az időközi képviselőválasztások vertek a politikai életben nagyobb hullámokat. Az elmúlt hónapban három időközi választás volt: Csurgón, Ónodon és Szentesen. Mind a három választás a Nemzeti Egység Pártjának győzelmével végződött. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a nemzet nagyon nagy többsége megingathatatlanul áll Gömbös Gyula mögött: hitét és reményét köti feloldhatatlaiiul ahhoz a politikához, amelyet Gömbös! Gyula vezet. A választási hadjárat során Gömbös Gyula miniszterelnök ellátogatott Szentesre, beszédet mondott, válaszolt az ellenzék különféle vádaskodásaira, tiltakozva az újabban elharapódzó személyeskedés ellen. Foglalkozott ezután beszédében a magyar Alföldet elsősorban érdeklő búzakérdés megoldásával és vázolta azokat a terveket, amelyekkel a kormány az Alföld panaszain segíteni akar. Részletezte az Alföld vízellátásának és csatornázásának kérdéseit, a hallgatóság feszült érdeklődése és tetszésnyilvánítása közben. Zajos helyeslés kisérte szavait, amikor az összefogás és testvériség szükségességét hangoztatta. — Mi eltemettük a régi múltból mindazt, ami negatív — mondotta —, ami csak kritika és üres szalmacséplés s áthoztuk belőle mindazt, ami erőt jelent: a hagyományokhoz való ragaszkodást és az igazi átérzését annak, hogy mit jelent magyarnak lenni. Ezek a szavak beszámolót és programmot jelentenek. Orosházán és Gyulán a miniszterelnök most vette át díszpolgári oklevelét. Orosházán mondott beszédében nyomatékosan utasította vissza a diktatúrás törekvések Vádját. »Semmiféle diktatúrára nem törekszem — mondotta —, mert ez erőszakot jelentene, az erőszak pedig a legtávolabb áll a magyar lélektől^ Gyulán azt kérte, sürgette, hogy legyen vége az erők szétforgácsolásának, mert j kevesen vagyunk magyarok és ha egymással | torzsalkodunk, elsöpör bennünket az idők ke' reke. A mult hónapban avatta fel Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter a calais-isztanbuli transzkontinentális műút magyar szakaszának befejező részét: a kecskemét-szegedi utat. Ezzel az útépítéssel befejeződött a nagy közút magyar szakaszának munkája és Magyarország más, gazdagabb államokat megelőzve, büszkén állhat a világ közvéleménye elé: a magyar mérnök és a magyar munkás megint olyan művet alkotott, amely sokkal nagyobb és gazdagabb kultúrországok mérnökeinek és munkásainak is becsületére válnék. Hóman Bálint vallás- és közokatásügyi miniszter novemberben Lengyelországban tett látogatást. Megnyitotta a varsói magyar intézetet és a varsói egyetem a minisztert díszdoktorává avatta. E látogatás ismét erősebbre fűzte azokat az évszázados baráti kötelékeket, amelyek a magyar és lengyel nemzetet összefűzik. Reméljük — mondotta hazaérkezve Hóman Bálint miniszter —, hogy e lel-/ kekben gyökerező barátság a jövőben csak erősödni fog és kultúrális és gazdasági téren egyaránt meghozza a maga gyümölcseit. A hónap végén Gömbös Gyula miniszterelnök Vácon mondott nagyobb beszédet. Előadásában sorra vette mindazokat a kifo1 gásokat és vádakat, amelyeket ellenfelei hangoztatni szoktak. Ezeket a vádakat fényes logikával cáfolta meg és bizonyította be tarthatatlanságukat. — Harmóniába kell foglalni, rendszerbe kell alakítani — hangoztatta beszéde során — a magyar politikai, gazdasági, szociális és kultúrális energiákat, hogy a nemzet fölös energiái ne pusztuljanak el, hanem mindig nyíljon számukra érvényesülési lehetőség. Külpolitikai tekintetben az abesszin-olasz háború és ennek következményei álltak az érdeklődés előterében. A közönség mohó érdeklődéssel leste a harctér hireit, de ugyanilyen érdeklődéssel találkozott az a gazdasági harc is, amelyet az úgynevezett szankciók érvényesítésével Olaszország ellen indítottak. Szenzációja volt e hónapnak a száműzött György görög király visszatérése a görög trónra. Bennünket, külpolitikai szempontból, különösen Gömbös Gyula miniszterelnök ési Kánya Kálmán külügyminiszter bécsi útja kötött le. Értekeztek a kancellárral, az osztrák kormány tagjaival és Gömbös miniszterelnök kihallgatáson volt Miklas elnöknél. A hivatal los közlemény szerint a miniszterelnök és a külügyminiszter bécsi útja egyik láncszeme ama személyes tanácskozások sorozatának, amelyeket a két ország vezetői időnként egymással folytatnak. A közlemény hangsúlyozza a megbeszélés szívélyes voltát. Különösen az általános európai helyzet volt a tanácskozás tárgya, a gazdasági kérdések sorában pedig, a többi között, a magyar búza- és zsírbevitel. Ezek a megbeszélések újból megerősítették a két kormány barátságát és a római szerződésben kifejezésre juttatott szándékot, hogy a szerződésben résztvevő államok az őket közösen érdeklő kérdésekben a legmesszebbmenő egyetértésben járjanak el. Hitler „választott szülőföld

t

,-jén. Útitársaim nem engedik magukat zavartatni. A velem szemben ülő úr ó-bajor mondákat olvas, a mellette levő korosabb hölgy francia nyelvű prospektusokat lapoz és közben nagyokat sóhajt, a szomszédom, egy vékony, nyiszlet férfi, akit japánnak nézek, a nemzetközi menetrendben turistáskodik, a fülke többi utasa meg hahotázva hallgatja egy kerekképű, mulatságos figura mafla históriáit. De egyiket sem érdekli a Predigstuhl tar koponyája, sem a Kcirkopf vagy a Hochtron meredekeinek pompás erdői, melyek a fülkeablak komor keretében csak annál hívogatóbb szépségüelc. Ezeket az embereket ugyan hiába kérdezném, kimegyek a folyosóra. Itt terebélyes asszonyság kedélyeskedik a kalauzzal, velük szállok beszédbe. Érdeklődöm az aszszonytól, vájjon a birodalmi vezér itthon van-e. Elmondja, hogy most vakációja van Hitlernek, de meg különben is szombat van, ilyenkor mindig megjön Berchtesgadenbe. Mikor azt találom kérdezni az asszonytól, hogy ő is berchtesgadeni-e, rendreutasítóan oktat ki, mindenkinek illik tudnia, hogy mi történik azon a helyen, amely — mondja — »Hitlers Wahlheimat«, Hitler választott szülőföldje. Én aztán nem hagyom az asszonyt, kérdezgetek tovább. Mikor pedig fölvilágosítást kérek, vájjon hogyan lehet Hitlerrel találkozni, mielőtt az asszony feleletet adhatna, rámszól a kalauz: — Kérem, a fülkében is van elég ülőhely! Az asszony megszeppent képéről azt kell leolvasnom, hogy gyanússá vált a kalauz előtt kiváncsiskodásom, valami kémnek hitt talán,