Pápai Hírlap – XXXII. évfolyam – 1935.

1935-01-19 / 3. szám

Szerkesztőség : Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefonszámok: Szerkesztőség 171. Kiadóhivatal 131. Laptulajdonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. MINDEN OMBAT O N. Meghatottan, a nemzeti eszme nagysága iránti hódolattal vesszük tudomásul a Saar. vidéki népszavazás eredményét. Mert igenis, írjon a francia sajtó, a hazugságokban nagy, bármit, nem Hitler és nem a Hitler-uralom győzött e küzdelemben, hanem győzött a nemzeti eszme, amely egyszersmind az igazságot is képviselte. Távol álljon tőlünk, hogy a legkisebb mértékben is leértékelni akarjuk ezzel azt a csodálatos szervező és agltatórikus erőt, amit a nemzeti szocializmus, mondjuk a Hitler-uralom, vagy nevezzük akár Harmadik Birodalomnak, ebben a most lezajlott küzdelemben kimutatott. Ámde teljes meggyőződéssel kijelenthetjük, hogy az eredmény ugyanez lett volna abban az esetben is, ha ma nem Hitler, hanem Brüning vagy bárki más ült volna a hatalom székében. A vért vizzé változtatni nem lehet, aki német, az német marad akkor is, ha neki nem tetsző módon kormányozzák esetleg ma a német birodalmat. Gyönyörű, megindító példát nyújtott e tekintetben a római katholikus egyház, amelynek egyáltalán nincs oka — eddig legalább nem volt rá oka — elragadtatva lenni a mai kormányzati szellemtől, de amikor arra került a sor, hogy németségükről kell hitvallást tenni, akkor elfelejtették a »megfigyelés« alá helyezett plébánosokat, el a szenvedett sérelmeket, a müncheni fegyverlövéseket is, akkor könyörgő imákat mondtak a német eszme diadaláért és hálaadó Tedeumokkal ünnepelték meg annak bekövetkeztét. Hogy mégis akadtak bérencek és des^perádók, vagy mondjuk, tételezzük fel a jobbik esetet, pártszempontból teljesen elkeseredettek, akik a mai állapot fenntartása mellett szavaztak, az — elenyésző töredékről is lévén szó — alig vehető figyelembe. Teljes és tökéletes hazaáruló, olyan német, aki Franciaországnak lett volna hajlandó átadni német földet, egyetlen egy sem akadt. Franciaország mellett kizárólag a francia lakosság szavazott, amit viszont az ő részükről találunk természetesnek. Hogy olyan kevesen voltak szegények, arról igazán nem tehettek. Nem ők, hanem Tardieu nevű honfitársuk találta ki Versaillesben a mesét a Saar-vidéken élő 150.000 franciáról, amelynek megfelelőleg nem 2000, hanem 50-szer kétezer szavazatnak kellett volna esni a francia csatlakozásra. Hiába, a csalásoknak előbbutóbb ki kell derülniök és a gazul szerzett vagyonnak nem lehet örökké ura a gaz. Így történt ez a Saar-vidéken s így lesz ez valamikor a tőlünk élrabolt területeken is. Érzi ezt már a világ, sejtik ezt már a franciák is, ezért akarja Millerand úr mind nyomatékosabban és dühösebben bizonyítani, hogy az ő sajátkezüleg aláírt kisérő levele, amellyel gyalázatos békeszerződését megküldte nekünk, nem területi, hanem csak határreviziók lehetőségét helyezte kilátásba. Minthogy azonban új határ új terület nélkül nem képzelhető, érveléséből kilóg a lóláb, a félelem lólába, hogy jaj lesz alkkor, ha valaha Komáromot és Kassát, Nagyszalontát és Nagyváradot, meg a többi elszakított magyarságot mind-mind megkérdezik: mondjátok meg mi kell nektek: statusquo, vagyis cseh, oláh meg szerb rabság, vagy szabad és egységes magyar haza. Olyan magyar — hitünket erősíti, meggyőződéssé emeli a Saar-vidék példája — nem fog egy sem akadni, aki megtagadja vérét, faját és hazáját, ellenben ezrével és százezrével lesznek olyanok, akik a történelmi kapcsolatok, a régi testvéri érzés alapján, nem magyar létükre is a régi haza mellé fog| nak testestől-lelkestől és szavazatostól állani. Ezért fogadta minden magyar meghatottan a Saar-vidéki népszavazás eredményét s tekinti a nemzeti eszme fölséges szép, példaadó és | biztató megnyilatkozásának. Hol lakott Deák Ferenc pápai diák korában? A mult kultusza s a mult emlékeinek megbecsülése egy város kulturáltságát mutatja, s a mult emlékei, históriás kövek adnak egy városnak patinát, hangulatot, s teszik azt értékessé, látogatottá. T)e milyen szomorú sok történelmi emlék sorsa és a legnagyobb megbecsülés helyett sok a nemtörődömség miatt merül feledésbe. Később pedig már nagyon nehéz valamit is kikutatni az ismeretlenségből. Városunkban is tudjuk, hogy melyik házban lakott Petőfi, melyikben Jókai, sőt emléktáblával is megjelöltük őket. Ismerjük Mátyás király vadászházát, Pápai Páriz Ferenc ! lakóházát és sok mást. Emléküknek is gyak! ran hódolunk. Hanem, ámbár pápai diák volt j Deák Ferenc is, aki »a haza bölcse« lett, bizony még akárhányan nem látták azt az emléktáblát a bencés gimnáziumban, amelyik arról tanúskodik, hogy Deák Ferenc az 1812— 13. tanévben a gimnázium növendéke volt. Azt azonban eddig még senkinek sem sikerült megállapítania, hogy melyik az a ház, amelyikben Deák Ferenc, a pápai diák lakott. Deák nagysága kötelez ennek fölkutatására! Kutatásaimhoz útbaigazítást a bencés gimnázium egykori följegyzéseitől remélek. Lapozok a gimnázium 1812—13-as latinnyelvü anyakönyvében. Ez azonban keveset árul el. Megtudom belőle, hogy a második grammatikai osztályt végző Deák Franciscus 11 esztendős, vallása római katolikus, a Szalamegyei Kehidáról való, s gondviselője — minthogy atyja ekkor már nem él — Deák Antonius, kinek hivatal iméltósága: Vice iudex nobilium. Httszonnyolc osztálytársa közül négy az eminens, Deák azonban nem tartozik közéjük. Hogy Deák hol lakott, erre bizony semmi adat. Füssy Tamástól, a gimnázium hajdan nagynevű igazgatójától várok bővebb felvilágosítást, aki »Deák Ferenc gyermek- és ifjúsági évei«-ről írt kis tanulmányt. Sajnos, Deák lakóhelyéről itt sincs semmi adat, megtudom ellenben, hogy osztályfőnöke, bizonyos Slajkó Ignác azért nem adott a különben osztálytársai által is kiváló eszünek tartott Franciscusnak eminens osztályzatot, mert Slajkó tankönyvek hiányában tollba szokta mondani a leckét, Deák azonban az egyszer hallottakat soha el nem felejtette és így nem is írta azt le. Ezt viszont a tanár engedetlenségnek minősítette, s bár Deák a leckéjét mindig tudta kifogástalanul, kevésbbé kedvező jegyekkel büntette. Deák Ferenc legalaposabb életrajzát Ferenczi Zoltán írta meg három kötetben, s munkája valóban kedvező alapot nyújt a kutatás eredményességéhez. Megírja Ferenczi, hogy a bencések gimnáziuma a pálosok által 1769ben épített gimnáziumi épületben székel. Az iskolának bentlakó diákjai nincsenek, ez az oka annak, hogy 'Deák Ferenc is »kosztos diák« lesz. Egy ideig valami Püspöky nevű rokonánál lakik — az illetőről semmit sem tudunk —, majd onnan — nem tudni miért — elköltözik és őt egy özvegy kasznárnénál helyezik el a Rozmaring-utcában. Azt írja Ferenczi, hogy Deák komoly, csendes fiú, aki nem jár társaival a Kálváriadombra játszani, sőt a zajos diákjátékok sem érdeklik, ő is hozza a bencések anyakönyvének adatait Ocsowszky Kázmér volt bencés igazgató közlése alapján, de tévesen 10 évesnek írja Deák életkorát. Hogy Deák nem lett eminens diák, azt azzal is magyarázza, hogy a kasznárnénál nem részesült kellő szigorúságú felügyeletben, amit a szigorú szerzetes gimnáziumban nem nézhettek jó szemmel. Megtudjuk tehát, hogy Deák a Rozmaring -utcát wi lakott egy kasznárnénál. De kérdés, melyik az a ház? Helyszíni szemlére megyek a Korona-utcából nyiló szűk és rövid Rozmaring-utcába. Baloldala hajdan szerény, szalmafedeles kis házakból álló házsor, s csak újabban épült néhány cserepes ház közéjük. Mindezek az Esterházy-birtokból klfiasított kis censustelkek, melyekre jobbágyok, parasztok építkeztek. Ezeken tehát nem lakott egy kasznár vagy özvegye. De nem is képzelhető el, hogy vármegyéjében vezető szerepet játszó, több ezer holdas, előkelő Deák-familia egy szegény kis helyre vitte volna Deák Ferencet! Az utca jobb oldalán nincsen ház, csak egy két és fél méter magas kőfallal kerített sarokház, illetőleg ma a Korona-utcára nyiló udvar, a Rozmaringutca jobb oldalán végignyúló kerttel, mely a szántóföldekkel ölelkezik. Ezen áll a Korona-utca 45. számú a. n. Kobera-ház. A városháza titkos ládája őriz egy XVIII. századbeli, Maynzek János Henrik által készített térképet, s ezen találunk a census-földek között egy körülhatárolt nemesi telket, amely azonos a ma részben kőfallal körülvett területtel. A rajta épült ház kedves, öreg úrilak, tágas nagy szobákkal, melléképületekkel, természetesen restaurálva, kertes udvarral. Ennek a háznak kell a kasznárné házának lennie. De hát ez a ház közelebb fekszik a Korona-utcához és a bejárata is onnan nyílik. Miért tartom mégis Rozmaring-utcai háznak? Erre is megkapjuk a feleletet, ha a magas kőfal Rozmaring-utcai részét átvizsgáljuk. Fölfedezhetjük ugyanis a kőfalon az egykor Rozmaring-utcára nyiló kapú helyét, mely ma sincsen teljesen beépítve. Ebből tehát megállapítható, hogy a ház bejárata valaha nem a Korona-, hanem a Rozmaring-utcára nyilt. Ennek az oka is megvan. A Korona-utca a hajdani vár glacisa (a vizárkon kivül fekvő földhányás) helyén épült ki, de abban az időben a glacis földhányás-maradványai miatt hepehupás, rendetlen, épületlen terület volt. A Rozmaring-utca viszont a teljesen kiépült Gerencsér- (ma Gyurátz Ferenc) utca folytatása volt. nagy maradékvására Az elmúlt évben felgyülemlett férfi és női gyapjúszövet, selymek, bársonyok, pariseffek, flanelek és összes mosóáruk maradékait 14 napon át minden elfogadható olcsó áron kiárusítom.