Pápai Hírlap – XXXI. évfolyam – 1934.
1934-01-20 / 3. szám
— Felülfizetések. Az Evangélikus FérfiÉnekkar 1934 január 7-én tartott táncmulatságán felülfizettek : Vitéz Draskóczy István 10 P; dr. Antal Géza 5 P; Nagy Endre 4 P; Scholtz József 3 P; dr. Kiss Kálmán, dr. Huszár István, dr. Merétey Károly, Szűcs Dezső, Ágoston József, Hitzl Rezső 2—2 P; Nagy Pál 1*50 P; Szutter Dániel, Schöck Gyula, Kiss István, Küttel Nándor, Török András, Strausz Kornél, Nagy Sándor, Michna Mihály, dr. Edelényi Szabó Gyula, Apostol Bertalan, Marczélly Kornél, id. Nánik Pál, ifj. Nánik Pál, Bárány László, Balogh István, Gergely Ferenc, Kakas Irén, Krivácsy Gyula, Barcza Etelka, Nagy Margit, Teke József, Svendor Károly, Szokó István, N. N. 1—1 P; Hetiinger János, Tóth Géza 50—50 fillér. A felülfizetésekért hálás köszönetet mond az egyesület Elnöksége. — Borzalmas öngyilkosság. Horváth Sándorné szül. Szabó Rozália 24 éves takácsi asszony e hó 15-én borzalmas módon vetett véget fiatal életének. A mondott nap délutánján falujából eltávozott, kiment a vaszari vasútállomásra, s ott — másfél kilométernyire az állomásépülettől — a délután 3 óra 20 perckor Pápáról Győr felé induló vonat elé vetette magát, amelynek kerekei jobb lábát comb középen, bal lábát két helyen is, leszelték. Szörnyű sérüléseivel beszállították Pápára, az irgalmasok kórházába, hol műtétet hajtottak végre rajta, ám a szerecsétlen asszony rövidre rá kiszenvedett. — Hogy mi birta rá az öngyilkosságra, nem tudjuk. x Három hónapos fehérnemű felsőruha szabó-varró-tanfolyam kezdődik a nőipariskolában. Tandíj 25 P. Jelentkezni lehet jan. 20—26-ig d. e. 10—12-ig a tanári szobában, I. emelet. — Baleset. Folyó hó 13-án Ugod községben Helyi Károly 53 éves gazd. cseléd gabonazsákolás közben elcsúszott és haskéregrepedést szenvedett. Súlyos sérülésével a pápai kórházba szállították. — Találtatott egy kulcs; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. x Egy hindu tudós csodálatos mutatványa. Sudarshan Das hindu tudós egy professzorokból álló bizottság előtt felakasztotta, majd eltemettette magát. Amikor kiásták, egy pohár tömény-savat ivott és ugyanezzel a savval megmosta az arcát és kezét. A csodálatos mutatvány befejezése után mosolyogva meghajolt elképedt hallgatói előtt. Erről a kísérletről hosszú levélben számol be Tolnai Világlapjának egy Indiában élő magyar ember, akinek a hindu tudós ezekkel a szavakkal magyarázta meg mutatványát: Ez az akaraterő feltétlen uralma volt a test fölött! x Újra divat a tetoválás. Újabban az előkelő színésznők újra divatba hozták a tetoválást. Erről érdekes képekkel illusztrált cikket közöl a Délibáb új száma, amely 84 oldalas terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Ezenkívül pompás budapesti és külföldi rádióműsorokat, slágerszövegeket, színházi beszámolókat, pletykákat, filmriportokat, egy teljes vígjátékot, folytatásos regényt és közel száz képet talál az olvasó a népszerű színházi képeslapban. Egy szám ára 20 fillér. x Jó és rossz világítás. A háziasszony panaszkodik, nagy az áramszámlája és mégsem elég világos a lakása. A szomszéddal őszkor egyidejűleg vásárolta meg lámpáit és mig a szomszéd lámpáiból gyönyörű fény árad, az ő szobáiban félhomály van. Nem érti a különbség okát, pedig egyszerű a dolog: a beszerzésnél nem járt el gondosan. Mikor izzólámpát vásárolunk, nemcsak annak áramfogyasztása, hanem és elsősorban annak fényteljesítménye érdekel bennünket. Erről pedig a lámpán jelzett lumenadatok tájékoztatnak. Minél nagyobb az izzólámpa fényteljesítménye lumenekben, annál több fényt áraszt. A tökéletes, azaz gazdaságos izzólámpa sok lumenegységnyi fényt bocsájt ki, watt fogyasztása pedig kicsiny. Két izzólámpa közül, melyek egyenlő wattfogyasztásuak, az a jó gyártmány, amelyik több hónapi használat után is nagyobb fényerőséggel világít. Az olyan izzó, amelynek fényteljesítménye pár hét után észrevehetően csökken, csak az áramot pazarolja, anélkül, hogy kellő világítást nyújtana. A gondos háziasszony bevásárlásnál jól nézze meg az izzólámpa lumenjelzését és kizárólag bevált márkájú gyártmányt fogadjon el. x A Színházi Élet állandóan új ötletekkel igyekszik kedveskedni publikumának. Most hétről hétre más és más új rovattal bővíti a lapot. Mult héten egy teljes női divatlapot adott, e heti meglepetése pedig Műkedvelő Színpad. Ebben dr. Morvái Jenő a Műkedvelő Egyesületek Országos Szövetségének elnöke „A műkedvelés történelme" cimen irt cikket, Hevesi Sándor pedig „Kell-e műkedvelő színház" cimen irt. Nagy Endre konferanszot ad a műkedvelőkről, pesti színészek elmondják visszaemlékezéseiket abból az időből, amikor még műkedvelők voltak. Góth Sándor a Szegény Mevrier cimü darabról — amely különösen alkalmas műkedvelő előadásra — irt cikket. Műkedvelő sztárok fényképei. Egy műkedvelő próba leírása és nagyon sok más, a műkedvelőket érdeklő cikk van még ebben az új rovatban. Rengeteg érdekes cikken és gyönyörű képeken kívül 32 oldalas Gyermekújság, kézimunka-melléklet és 64 oldalas Rádióvilághiradó (Hevesi Sándor rádiókritikájával) egészíti ki a Színházi Élet új számát, amelynek ára 60 fillér. Előfizetési díj negyed évre 6"50 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VII., Erzsébet-körút 7. Állami anyakönyvi kivonat. 1934 január 12-től — 1934 január 18-ig. SZÜLETTEK: Jan. 12. Vankó András lakatossegéd és neje Drschka Irén leánya: Irén, rk. Jan. 13. Berecz Sándor villanyszerelő és neje Barcza Terézia fia: Sándor József István, rk. — Gyúrom István napszámos és neje Ihász Rozália leánya: Anna, rk. Jan. 16. Janás Antal András téglagyári munkás és neje Márkus Mária fia: Antai Károly, rk. MEGHALTAK: Jan. 14. Horváth János, rk., 12 hónapos, agyhártyalob. Jan. 15, Legény Ferenc Sándor, rk., 4 éves, vörheny. — Horváth Sándorné Szabó Rozália, ref., 23 éves, öngyilkosság vonatelgázolás által. Jan. 16. Pernyeszi Ferenc András, rk., 12 napos, sárgaság. Jan. 17. Szabó József földmívelö, rk., 81 éves, elaggulás. Jan. 18. Özv. Perei Józsefné Budai Eszter, ref., 66 éves, szívbaj. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Jan. 13. Fersch Mátyás (özvegy) mindenes, rk. és Miklós Mária (özvegy), rk. Jan. 14. Krausz Imre villanyszerelő, izr. és Hoffmann Mária, izr. Jan. 15. Sági Károly szövőgyári munkás, rk. és Soós Erzsébet dohánygyári munkásnő, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál, Pápa, 1934. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál Pápai terménypiac január 19-én. Petőfi-utca 3. számú házban (volt Mayersberg bádogos ház) háromszobás, komfortos magányos lakás f. évi május hó l-re kiadó. Ugyanott egy nagy padlózott szuterrén műhely és üzlethelyiség a lakással együtt, vagy külön-külön bérbeadó. Bővebbet dr. Glück Sándor orvosnál Fő-utca 23. szám alatt d. u. 1—3-ig. A Korvin-utca 5. szám alatt egy kétszobás és egy háromszobás lakás azonnal kiadó. Értekezhetni ugyanott. háromszobás, parkettás, komfortos lakás Korvín-ulca 13. sz. alatt az emeleten. Érdeklődni lehet ugyanott és dr. Róth Sándornénál Jókai Mór utca 16. Pápa salamon nagyközsében nagyvendéglő öt szoba, kettő konyhával, szatócs- és hentes-üzlettel, fedett kuglizóval, jégveremmel, vágóhíddal, hét mellékhelyiséggel, 670 D-öl területtel (tehermentes) elkültözés folytán szabadkézből eladó. Bővebbet: Kiss Gergely vendéglősnél ugyanott. Buza . . . Rozs . . . Árpa . . . Zab . . . Tengeri (m.) Burgonya . A boletta 3 pengő. 650300— 7006-50— 6-50— 6 80 P-f-boletta Flórián-utca 25. szám alatt 300 7-20 680 660 boletta 3-00— 400 Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a kedves rokonainknak, jóbarátainknak és ismerőseinknek, akik egyetlen felejthetetlen fiacskánk elhunyta alkalmából részvétüket irántunk kifejezték és Ferikénk iránti szeretetüket azzal is kimutatták, hogy sírjára virágot helyeztek, hálás köszönetünket fejezzük ki. Ifj. Legény Ferenc és felesége. Jégpince kiadó, Rákóczi-utca 3. FA LÁSZLÓ oki. építészmérnök és építőmester elvállal az építés körébe tartozó mindennemű munka kivitelezését, tervezését, ellenőrzését, költségvetések és szakértői vélemények készítését. kétszobás modern lakás május l-re kiadó* Bővebbet Steiner Árpád Flórián-utca 1., vagy Főtér 25. szám alatt. Családi házat veszek készpénzért. Árajánlatot Juhász István Ajka, Veszprém megye kérek. 216/1934. szám. Pápai járás főszolgabírójától. Pályázati hirdetmény, Veszprém vármegye pápai járásához tartozó és a Dáka, Borsosgyőr, Kéttornyulak és Pápadereske községekből álló dákai körjegyzőségben az elhalálozás folytán megüresedett dákai körjegyzői állásra pályázatot hirdetek. Az állás javadalma: a 62.000/1926. B. M. sz. rendeletben s az azt módosító rendeletekben megállapított illetmény és természetbeni lakás kerttel. Felhívom a pályázni óhajtókat, hogy képesítésüket, erkölcsi- és politikai megbízhatóságukat, valamint eddigi szolgálatukat igazoló okmányokkal felszerelt pályázati kérvényüket hozzám 1934 február hó 15-ig bezárólag nyújtsák be. A később beérkezett, vagy hiányosan felszerelt kérvényeket figyelembe nem veszem. A választás határidejét később tűzöm ki. Pápa, 1934 január 12. Dr. Jerfy főszolgabíró.