Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.

1930-07-19 / 29. szám

Hazánkból s a Szombattól — szombatig. Briand pan-európai memorandumára most válaszolt a magyar kormány nevében Walkó külügyminiszter. Az eszmét bámulatra­méltónak találja kormányunk, de csak az eset­ben, ha az államok teljes szuverénitása bizto­síttatik, ami jelenleg még a Népszövetségben sem jut az egyenlőség elve szerint kifejezésre. A béke revíziójára vonatkozó óhaját azonban kormányunk nem ejtheti el. Az államok szoro­sabb együttműködése során Törökországot sem tartja kormányunk mellőzhetőnek. Egyébként egyelőre elég volna, ha a gazdasági együtt­működés megszervezhető volna. A gabona-jegy e héten lépett életbe. A jegy tulajdonképen két részből áll: a gabona­levélből, mely úgy kiséri az eladott árut, mint a marhalevél az élő állatot és a gabonajegyből, mely a gabona első eladójánál marad és adó­fizetésre használható fel. Azoknak a törpe­birtokosoknak, akiknek csak saját szükségle­tükre terem gabonájuk, a földadót elengedték. A földmivelőknek juttatott többjövedelemtől a kormány a kereskedelmi és ipari forgalom emel­kedését reméli. Budapest és Bécs között az új autóút munkálatainak befejezése után autóbuszforgalom fog megindulni, illetve az útnak Bécs és Sop­ron közti szakaszán már is megindul. Három útvonalat terveznek, melyek mindegyikének Győr lesz a csomópontja. Az autóbuszok 36 sze­mélyre lesznek berendezve és étkezni is lehet bennük. Székesfehérvárott érthető nagy és kinos feltűnést keltett, hogy a belügyminiszter dr. Zavaros Aladár polgármestert és Vargha Elemér műszaki főtanácsost különböző visszaélések gyanúja miatt állásuktól felfüggesztette s ugyan­akkor a fegyelmin kivül bűnvádi eljárást is indíttatott ellenük. A fegyelmi vizsgálat lefoly­tatására a miniszter Vojnits bajai polgármestert küldötte ki. Simon Sándor helyettes polgármes­tert táviratilag hivták haza, hogy az ügyek ve­zetését átvegye. A német birodalmi gyűlés válságos napjait éli. A Brüning-kormánynak nem sike­rült megszerezni a többséget az u. n. fedezeti törvényjavaslathoz, amelyet a birodalom pénz­ügyi szanálására elkerülhetetlenül szükségesnek tart. Ellene szavaztak a törvényjavaslatnak a jobboldali nemzeti párt és nemzeti szocialisták épúgy, mint a kommunisták, ugyanakkor viszont a szocialisták tartózkodtak a szavazástól s ezzel elősegítették a leszavaztatást. Brüningnek a biro­dalmi elnöktől felhatalmazása van arra, hogy a a törvényt diktatórikus úton is életbeléptesse. Ezzel szemben a kommunisták általános sztrájkra izgatnak. Londonban most kezdte meg tanácsko­zásait az interparlamentális unio. Lord Cecil főtitkár jelentésében megállapította, hogy a le­fegyverzéstől távolabb állunk, mint valaha, s főkép a nagy államok nem veszik komolyan, amit a lefegyverzésről hirdetnek. A jelentéshez magyar 1930. év első felében minden NEGYEDIK eladott motorkerékpár: PUCH Helyi képviselő: U/EBER ALBERT fr OjTAS RABA-KRUPP es Ajánlatot adnak: Magyar Waggon- és Gépgyár Rt. központi igazgatósága Budapest, V., Deák Ferenc utca 18. és ürbán Alfréd és dr, Barna Frigyes cég Budapest, IV., Apponyi-tér 1. sz. A B A - A. F. magyar gyártmányú teherautók * autóbuszok üzeme biztos, olcsó és gazda ságos részről Berzeviczy Albert szólt hozzá, kiemelve, hogy a Kellog-paktum szerint a háború bűntény és ime az államok egyre e bűntény elköveté­sére készülnek. Erődy-Harrach a nemzetek gaz­dasági szolidaritását sürgette. A Rajna-vidék utolsó zónájának felsza­badulási ünnepét most fogja megülni Német­ország. Zavaró mozzanatként jelentkezett, hogy a porosz kormány szocialista pártállású mi­niszterelnöke nem akarta megengedni, hogy az ünnepre a frontharcosok szövetsége, az u. n. acélsisakosok felvonuljanak. Emiatt Hindenburg birodalmi elnök lemondta a koblenzi ünnepen való részvétét. A miniszterelnök azzal mentette magát az államfő előtt, hogy a rend fenntartá­sára vonatkozólag nem kapott biztosítékot a frontharcosok vezetőitől. A dolog azután eliga­zodott és Hindenburg jelen lesz az ünnepen. Erdélyből szomorú hir érkezett. Gróf Mailáth Gusztáv püspök főpapi körútján Maros­vásárhelyre érkezett és ottani prédikációja során könnyekig meghatva bejelentette, hogy a gyula­fehérvári Ősi róm. kath. gimnáziumot részben az anyagi erők hiánya, részben azért, mert a kikerülő ifjak intellektuális pályán nem tudnak elhelyezkedni, kénytelen beszüntetni. Hasonló válság fenyegeti a ferencrendiek ottani elemi iskoláját is. Drágább van, jobb nincs! Az 1930=as Morris Oxford Six a hathengeres kétliteresek legjobbja. Finger typ controll, hydraulikas fékek, triplex üvegezés stb. m Áraink, hitelfeltételeink a legjutányosabbak. Kérjen felvilágosítást, ajánlatot: Morris Autók JfcC ép viselete Budapest, VI., Andrássy-út 28. sz. SPORT. Lóverseny. A Pápai Sport Egyesület e hó 16-án délután tartotta meg lóversenyét az acsádi lőtéren. A verseny megkezdése előtt dr. Fürst Sándor, az egyesület elnöke keresetlen szavakkal emlékezett meg vitéz dr. Végh Kál­mán honvédelmi államtitkárról, aki a céllövő­sportot oly naggyá fejlesztette s aki két évvel ezelőtt ugyanezen helyen az országos céllövő­versenyt vezette. Hogy emlékét az egyesület megőrizze és kegyeletét lerója, az elnök javas­latára a megjelent tagok elhatározták, hogy ezentúl a minden évben megtartandó céllövő­versenyt „vitéz dr. Végh Kálmán céllövőverseny"­nek fogja nevezni. A verseny eredménye a kö­vetkező: Lelőtt összesen 19 tag. Hölgyek ver­senyében első: Lederer Oszkárné 91 egységgel. Második Hodik Imréné s harmadik Kovács Rózsika. Hadipuskával első: Lederer Oszkár 83 egységgel, második vitéz Kovács Lajos Jenő s harmadik Kálmán József. TAC—Kinizsi 2:1 (1:1). Biró: Storch. A másodosztály bajnoka cimért lejátszott első mérkőzésen a TAC csapata volt a többet támadó s szebben játszó fél s így teljesen megérdemel­ten nyerte a mérkőzést a fáradt Kinizsivel szem­ben, melyet a nagyobb arányú vereségtől csak Tóth nagyszerű védései mentettek meg. A mér­kőzést a Kinizsi kezdi, de rövidesen a TAC veszi át a játék irányítását s Gregor III. lövé­sével megszerzi a vezetést. Erre a közönség biztatni kezdi a Kinizsit, ami egy kis lelket önt a csapatba s Lang révén kiegyenlít. A félidő további részét a TAC támadásai töltik be, miköz­ben Tóthnak több izben nyilik alkalma tudását bebizonyítani, miközben még egy tizenegyest is kivéd. A második félidőben folytatódik a TAC fölénye, a Kinizsi nincs sehol, a halfsor futkos össze-vissza, de egy támadást sem tud meg­állítani, a csatársornak pedig minden akciója meghal a lassú Pörnyecin. A TAC támadásai­nak a 13. percben eredménye van, mikor is Gregor III. zavartalanul belőheti a győztes gólt. A Kinizsi csak a mérkőzés vége felé nyomul fel, de a TAC-védelem mindent ment. A győz­tes tatai csapat minden részében felülmulta a Kinizsit. Közvetlen védelme biztos, halfsora jól szerel és passzol, csatársora pedig igazán első osztályú nívón játszott. A csapat minden em­bere nagyszerű futó, gyors játékos, s a labda­kezelésben biztos. Egyénileg Johannesz, Takács, Stokbauer, Solymossy és Szalai tűntek ki. A Kinizsi csapata nagyon le van törve, a bajnok­ság izgalmas finise megviselte a csapat idegeit s ehhez járult még a csapat rosszul sikerült felállítása. A csatársort már 'eleve megbénította a lassú Pörnyeci beállítása, minden akció meg­halt rajta. Kár egy ilyen fiatal játékost egy nagy mérkőzésen leégetni. A csatársor egyéb­ként nem mozgott rosszul, csak nem volt aki irányítsa. A csapat rossz játékának a telje­sen formán kivül levő halfsor volt az oka. Marton, Böröndy egészen le van törve. Még Király mutatott legtöbbet. A közvetlen véde­lemben Tóth és Potya mindvégig jók voltak, de Golos már elvesztette biztonságát. Storch jól bíráskodott. Pápai terménypiac július 18-án. Buza Rozs Árpa 17-00-17-50 P 1100-11-50 P 16-00-16-50 P Zab . . . 16-50-17 00 P Tengeri . 18 00—18-50 P Burgonya . 4-00— 5'00 P Állami anyakönyvi kivonat. 1930 július 11—16. SZÜLETTEK: Júl. 12. Drinóczi Erzsébet háztartási alkalmazott fia: Lajos, ref. Júl. 14. Rigó Kálmán népzenész és neje Kancsó Juliánná leánya: Sarolta, rk. Júl. 16. Bódai Gyula kőmivessegéd és neje Bódai Anna fia: László Béla, rk. MEGHALTAK: Júl. 11. Gombor József vasúti kalauz, rk., 28 éves* agyvérzés. Júl. 12. Tömből János fölmívelő, ref., 82 éves, agyvérzés. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Júl. 16. Balassa Ferenc sütősegéd, ev. és Kapl Ilona dohánygyári munkásnő, rk. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, !930. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Naník P41.

Next

/
Oldalképek
Tartalom