Pápai Hírlap – XXVII. évfolyam – 1930.
1930-07-19 / 29. szám
Eladó vagy bérbeadó Pápán, a Fő-téren a Schwarcz=félei vendéglő Jgen jó bizonyítvánnyal rendelkező, ügyes, fiatal soff őr állást keres. Eredetileg gépészkovács volt, s nemcsak az autó vezetését, de annak szakszerű javítását is érti. — Cim a kiadóhivatalban. — KIADÓ a Liget-utca 36. szám alatti háromszobás MAGÁNOS HÁZ mellékhelyiségekkel, udvarral. Pályázat. Pápa m. város iparos- és kereskedőtanonc-iskoláiának felügyelő-bizottsága a V. K. M. 60.000—VI./1928. számú rendeletének 42. §-a alapján, — mivel a kereskedőtanonciskoía igazgatójának és tantestületének 3 évi ! megbízatása lejárt —, úgy az igazgatói, mint az óraadói állásokra pályázatot hirdet. Az ellátandó heti 16 óra a következőképen oszlik meg: magyar 2 óra, történelem, polg. ismeretek 2 óra, számtan 4 óra, földrajz, áruismeret 3 óra, kereskedelmi levelezés 2 óra, könyvvitel 3 óra. Pályázhatnak megfelelő képesítéssel biró tanerők. Az előző időközben (ciklus) alkalmazott tanítószemélyzet tagjait — hacsak állásukról le nem mondanak — eddigi munkakörükre nézve még akkor is pályázóknak kell tekinteni, ha külön kérvényt nem is adtak be. Pályázók kérvényüket a felügyelő-bizottsághoz címezve, az iskola igazgatójához 1930. évi julius hó 26-ig nyújtsák be. Pápa, 1930 julius 9. Szarka Lajos s. k. felügy biz. elnök h. 1483/1930. vht. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a pápai kir. járásbíróságnak 1930. évi 2094. sz. végzése következtében özv. Koréin Ernőné pápai lakos javára 1019 P s járulékai erejéig 1930. évi junius hó 20-án foganatosított kielégítési végrehajtás útján le- és felülfoglalt és 2086 pengőre becsült következő ingóságok, u. m.: kávéházi berendezés (2 drb. biliárdasztal, 1 nagy jégszekrény, márványasztalok, székek stb.) nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a pápai kir. járásbíróság 1930. évi 10.105. számú végzése folytán 1019 P tőkekövetelés, ennek 1930. évi junius hó 16. napjától járó 5% kamatai, 7»% váltódíj és eddig bíróilag már megállapított költségek erejéig Pápán, Fő-utca leendő megtartására 1930július 24. napjának d. u. 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 :LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Pápa, 1930. évi július hó 8. napján. Asztalos kir. birósági végrehajtó. Két szobás fürdőszobás lakás azonnal kiadó Kossuth Lajos utca 15. szám alatt. Úgyszintén üzlethelyiség is. Bővebbet Petőfi-utca 21. sz. alatt, hol tulajdonos is most található. Ugyanott épitéskövek eladók. A Veszprémiét 25. számú ház 487 D-öl területtel, nagy gyümölcsös kerttel, szabadkézből eladó. — A ház gazdálkodásra kiválóan alkalmas. — Bővebbet ifj. Laluk Pál építési vállalkozónál (Levente-utca). Napsugár, levegő, élet a papai Esterházystrandon. Eladnám vagy házhelyeknek parcelláznám sertéshizlaló telepemet mely közvetlen a vasút s a győri országút mellett fekszik, két hold területen, teljesen felszerelve, csatornázva, villanyvilágítással, 600 darab sertéshizlalásra van berendezve. — Esetleg más iparvállalatnak is átalakítható. Felvilágosítást ad Horváth István Pápa, Esterházy-üt 8. Pneumatik, tömör és légcsatornás abroncs képviselet keres agilis, lehetőleg jól bevezetett körzetképviselőt. Ajánlatokat kérem „Jól jövedelmez" jeligére a kiadóba. Elsőrendű sávolyi homokot saját sávolyi birtokomról, saját fogatom4 mai házhoz szállítok, fogatonként pengőért. — Ott rakodva, a homok kocsinként 1 P, köbméterenként 1"40 P. Püchner János Gyimóti-út 23. A Közép-utca 9. sz. alatt emeleti kétszobás lakás augusztus 1-töl kiadó. — Bővebbet ugyanott a háztulajdonosnál. — 1492/1930. vht. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhirré teszi, hogy a pápai kir. járásbíróságnak 1929. évi 4075. számú végzése következtében Berger I. S. pápai cég javára 553 P 09 fiil. s járulékai erejéig 1930. évi május hó 28-án foganatosított kielégítési végrehajtás útján le- és felülfoglalt és 1897 P-re becsült következő ingóságok, u. m.: sülyesztős varrógép, bútorok és villanygépek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a pápai kir. járásbíróság 1930. évi 9869. sz. végzése folytán 553 P 09 f tőkekövetelés, ennek 1929. évi szeptember hó 8. napjától járó 8% kamatai, V 3% váltódíj és eddig bíróilag már megállapított költségek erejéig, Pápán, Tókert V. utca leendő megtartására 1930 július 25. napjának d. e. 11 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul ís el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Pápa, 1930. évi július hó 11. napján.. Asztalos kir. birósági végrehajtó.