Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-09-28 / 39. szám

4. PAPAI HÍRLAP 192 9 szeptember 28. EHLING fest, tisztít! Pápa, Márton István utca (a Párisi Áruház épületében). — Az új bortőrvény végrehajtási ren­delete. A veszprémi m. kir. szőlészeti és borá­szati kerületi felügyelőség ez úton hivja fel a borkereskedő, vendéglős, korcsmáros, kimérők stb. figyelmét arra, hogy az 1924. évi IX. törvényt kiegészítő, illetve módosító 1929. évi IX. t.-c. végrehajtására kiadott 2000/11. Földmív. miniszteri rendelet f. évi szeptember hó 24-én a 217. számú Budapesti Közlönyben (hivatalos lap) megjelent. Figyelmezteti ezek után a Fel­ügyelőség fentnevezetteket, hogy akik még a régi bortörvény-plakátjaikat újabbal ki nem cserélték volna, haladéktalanul szerezzék azt be s függesszék ki az előirt helyiségekben, nehogy mulasztásukból eredőleg büntetésnek tegyék ki magukat. A jelzett bortörvény-kivonat beszerezhető a Borászati Lapok kiadóhivatalá­tól Budapest, IX., Üllői út 25. x milliárdos örökséghez jutott egy pesti láng. Izgalmasan érdekes levelet kapott a Szinházi Élet egy bánáti előfizetőjétől. Azt irja a lap olvasója, aki festőművész, hogy ott meggyilkoltak egy dúsgazdag milliárdos öregasszonyt, akinek egyetlen örököse sem maradt. A Szinházi Életben két évvel ezelőtt megjelent egy Molnár Teri nevű sziniiskolai növendék fényképe és annak idején a festőművész ezt megmutatta az öreg milliárdosnőnek, aki kijelentette, hogy ez a leány neki az egyetlen rokona és ha meghal, ez örökli a vagyonát. A Szinházi Élet szerkesztősége most kiriportozta, hogy a két év előtti kis szininövendék ma Varsó egyik ünnepelt táncosnője, akit táviratban értesítettünk, hogy milliárdokat örökölt. A Szinházi Élet új száma ezen­kívül is csupa érdekesség Rengeteg cikken, riporton, darabbeszámolón, Heltay Jenő új regényén kivül darab­mellékletnek a Vigszinház nagy sikerét, a Volgabárt közli, kottamellékletén pedig két remek slágert hoz. Nagy Divat-,, Autó-, Sport-, Film- és Rádió-rovatok. A Szinházi Élet egyes számának ára 1 pengő, negyed­évi előfizetési díj ÍO pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VI., Aradi-utca 10. sz. — Találtatott egy fejkendő; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. Színészet. Szini szezonunk harmadik hete az előző hetihez hasonló sikereket hozott a társulatnak. Alig volt nap, hogy telt ház ne nézte volna végig az előadást. Színészeink hétfőn a leg­szebb pápai emlékekkel vonulhatnak be az ősi koronázóvárosba, Székesfehérvárra. Utolsó heti referádánkat itt adjuk: Pénteken operett-újdonság, Farkas Imre »Szupé-csárdás«-a. Az »Iglóí diákok«, a »Túl a nagy Krívánon« és egyéb kiváló zenés mü­vek szerzőjének nem tudjuk megbocsátani ezt a botlását. A »Szupé-csárdás« librettója össze­függéstelen zagyvaság, hangos zenéjében nem találunk üdítő oázisra, ahol súlyos próbának kitett hallóidegeink egy kissé megpihenhet­nének. A színészek maguk is érezték lehetet­len helyzetüket, jöttek-mentek, ugra-bugráltak, deklamáltak, de lélek nem volt a játékukban, mert nem volt, ami inspirálhatta volna őket. Szombaton, vasárnap az előadást megis­mételték. Hétfőn a »Tábornok«, Zilahy Lajos leg­újabb színműve. A darab háborús miliőben játszódik. A tanár-hadnagy felesége, hogy rég­óta harctéren levő férje érdekében közben­járhasson, felkeresi a front nagyhatalmú urát, a tábornokot, akit sebesülten a front mögötti kórházban ápolnak. Beáll vöröskeresztes ápoló­nőnek, ápolja a tábornokot, aki a szép asz­szonyba végül is beleszeret, s hogy szerelmé­nek a férj akadálya ne lehessen, szabadságra akarja őt küldeni a frontról, ahol ép heves harcok indulnak meg. A férj keresztül lát a szándékon, a szabadságolást nem fogadja el, maga vezeti rohamra csapatát, amelynek élén hősi halált hal. — A színészek gyönyörű munkát végeztek. Deák igazgató tábornoka mesteri alakítás, külső megjelenésben impo­náló. Wlassics Györgyi az asszony szerepé­ben színjátszó képességének ragyogó bizonyí­tékait adta. Ámbár mindvégig választékosan játszott, s a kacérkodás asszonyi fegyvereit teljesen mellőzte, mégis hódító volt. Mada­rassy Berta a főápolónő, Szabó István a fő­orvos, Jáky Dezső Hordossy kapitány szere­pében stílusosan alkalmazkodtak a darab mi­liőjéhez, s nagyban hozzájárultak a prózai est sikeréhez. Kedden ismét »Szökik az asszony«, még mindig szép ház mellett. Szerdán kabaré-est. Jobb szeretjük, ha a színpadon nem kabaréznak, hanem oda illően színdarabokat játszanak; de azért így is jó volt, a közönség így is egész jól szórakozott. A négy egyfelvonásoson kivül szavalatok, tré­fák, kuplék, tánc-duettek tarkították az est műsorát, amelyben fellépett a társulat egész előadó személyzete. Csütörtökön a szezon legkedvesebb ope­rettjének bemutatója, a »Diákszerelem«. Ilyen gyönyörű muzsikát rég nem hallottunk, mint amilyen ebben a, librettójában is olyan bájos darabban csendül fel. Csupa fülbemászó, édes melódia, qsupa ritmus, amelyet önkéntelenül is utánadudol az ember. A dal a csalánról, a tandíjmentes diákleányról, a fotballról a zene­gourmandoknak is Ínycsiklandó csemege. Nép­szerű dalait rövidesen városszerte énekelni fogják. Az előadás elsőrendű. Igazi kedves, diákos élénkség uralkodik a színpadon, az ős diákvárosok derűs, ózondús levegője tölti meg a színpadot, a nézőteret egyaránt. Az egész primadonna-kollekció — Bellák Aranka, Fenyő Irma, Futó Klári, Keleti Erzsi — megfelelő szerephez jutott, amelyet ők alaposan ki is használtak. Szinte versenyre keltek, hogy me­lyikök provokáljon ki a legbájosabb eszközök­kel több tapsot a maga számára. De nem ma­radtak mögöttük a férfi »primadonnák«, Kar­dos, Markovics és Jáky Dezső sem, akik pom­pás rajzát adták a mindnyájunk előtt olyan szimpatikus bohém diáktípusoknak. A derék Szabó István professzora nagyszerű operett­figura. A zenekar feladata magaslatán áll. * Deák Ferenc színigazgató az alábbi so­rok közzétételére kérte fel lapunkat: A va­sárnap esti »Diákszerelem« előadásával féjé­nek, egyedül a budapesti főkapitányság ruház­tatnék fel különleges jogkörrel. A német vasutigazgatóságok egye­sülete, mely Európa legnagyobb vasutasszö­vetsége, mert szervezetébe beléptek a magyar, skandináv, osztrák és svájci vasutak is, idei közgyűlését Budapesten taríja meg. A keres­kedelmi miniszter megnyitójában utalt arra, hogy utoljára 1910-ben gyűlésezett hazánkban a vasutasszövetség, a Mávot azóta nagy meg­próbáltatások érték, de egyike volt azoknak a szerveknek, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy országunk újból talpra álljon. A közgyűlés során főkép azokat a problémákat tárgyalják meg, amelyek az automobil és repülőgép kon­kurenciájából álltak elő. Ezt a versenyt jobb közlekedés és olcsóbb vasúti tarifa révén akar­ják nemzetközi úton megoldani. A kongresszus tagjait Horthy kormányzó tegnap Gödöllőn külön kihallgatáson fogadta. Az Országos Kézműves Testület Bud János kereskedelmi minisztert hivatalba lépése alkalmából száztagú küldöttség kereste fel Hadik János gróf vezetésével. Hadik gróf fő­kép a kisipari hitel és az ipartestületi reform ügyében kért intézkedést a minisztertől. Bud miniszter válaszában mindenekelőtt kijelentette, hogy a kisipart életképesnek tartja és feleme­lését kívánja, a kisipari hitelt a pénzügyi és népjóléti miniszterrel karöltve akarja megol­dani, a közszállításokban a kisipart participál­tatni akarja. Streeruwitz osztrák kancellár, kinek al­kotmánymódosító terveit a polgári pártok nem tartották kielégítőnek, lemondott. Kancellári megbízatást Schober bécsi rendőrfőnök kapott, akitől azt várják, hogy az alkotmánymódosí­tást szélesebb keretben fogja megvalósítani és ezzel végleg megszünteti az állam biztonságát veszélyeztető fegyveres felvonulásokat, melyek a gazdasági életet is veszélyeztetik. Ennek jele gyanánt hihetetlen mérveket öltött Bécsben az Ha has: I isza s hama zem be a pápai őszi évadot. Elmulaszthatat- utóbbi időben a dollárvásárlás. Felelőtlen hi­lan kötelességemnek tartom Pápa város ható­ságának, a helyi lapok szerkesztőségének — szinpártoló közönségének és a lelkes tanuló­ifjúságnak ez úton leghálásabb köszönetem tolmácsolni. Hazafias tisztelettel Deák Ferenc színigazgató. Hazánkból s a nagyvilágból. Szombattól — szombatig. Lord Rothermere, hazánk nagy barátja, újabb üzenetet küldött hozzánk, melyben közli, hogy most is a régi érdeklődéssel foglalkozik a magyar kérdéssel. Nem áll, hogy elkedvet­lenedett volna, de csodálkozik, hogy mig a külpolitika alakulása kedvezően erősítette a revízió frontját, addig a magyar politika, sőt a magyar nép sem ismeri föl az idők szavát. A magyar népnek nem szabad mindent a kül­földtől várnia. Magának kell megtalálnia a maga új Kossuthját. Nagy változások történtek a világpolitikában. Anglia élére munkáskor­mány került, a másik nagy demokratikus ál­lam: Németország pedig egyre vivja ki maga számára a békeszerződéseket enyhítő rendel­kezéseket. MacDonald és társainak tehát az európai dem űkráciának támogatása n élkül euró­pai politikát nem lehet csinálni. A demokra­tikus megújhodást a revízió föltétlen kelléké­nek tartja. Szcitovszky belügyminiszter már a mult héten bejárta a Tiszántúl több nagyobb városát, e héten pedig Dunántúlon és pedig eddig Székesfehérvárott, Veszprémben s a Ba­laton mellett tartott ellenőrző körutat, melynek célja, hogy a készülő rendőri törvényt szemé­lyes tapasztalatai alapján alkossa meg. A terv szerint a kerületi főkapitányságok meg­szűnnének és az összes rendőrkapitányságok egy központi felügyeleti szerv alá helyeztetné­rek miatt mindenki államcsődtől és a szanálást Schober ismert erélyes kezétől várják. Az oláh kamarában az ősz folyamán fontos változások lesznek. A belügyi tárcát maga Maniu miniszterelnök veszi át Vajda­Vojvoda eddigi belügyminisztertől, aki viszont a külügyi tárcát fogja megkapni. Az ősz folya­mán megszüntetik a népjóléti, vallásügyi és közmunkaminiszteriumokat, amelyek ügykörét a többi minisztériumok között fogják kiosztani. Hasonlóképen megszűnnek a besszarábiai, bu­kovinai és erdélyi miniszteri állások, ezek be­töltőit a szóban levő új területek igazgatóivá fogják kinevezni. Genfben a Népszövetségi Tanács lesze­relési főbizottságában érdekes incidens történt. A 19. szakasz módosítására a kinai delegátus egy békés szándékú indítványt tett, mellyel szemben a kisantant képviselői egyöntetűen állást foglaltak. Erre az angol delegátus meg­fenyegette őket, hogy a módosítás el nem fo­gadása esetén az összes békeszerződések re­víziója tárgyában fog javaslatot tenni. Ez a kijelentés persze az érdekeltek körében rend­kívüli nagy izgalmat keltett. Kínában még teljes mértékben fennáll a háborús feszültség, az orosz külügyi népbiztos három hetet adott, amelyen belül ha nem tel­jesítik követeléseit, megszállja a keletkínai vas­útat, ugyanakkor azonban a szinte hagyomá­nyos belső háború réme is felütötte fejét. Csang­Fai-Kvai tábornok pártot ütött a nankingi kor­mánnyal szemben, hazaárulással vádolja a kormány élén álló Csang-Kai-Geiket. Több kormányzó csatlakozott hozzá és sikereket is aratott. Az európai és amerikai konzulátusok figyelmeztették honfitársaikat, hogy Nankingból Hankonba meneküljenek. A kormány repülő­gépeket és csapatokat küldött a lázadás leve­résére és egy bajor tábornokot alkalmazott katonai tanácsadónak. Polit ango Bástys Elválla mabb munká árban, Gyerm m egfel Dollár* 4t ypMiflEEi selyemharisnya. nemsxáhacL Honig Fivérek, duda/iesl, WSzövets&fiBfa

Next

/
Oldalképek
Tartalom